Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-12-22 / 102. szám

12. oldal >KOMÁROMI LAPOK« 1934. december 22. OBERAMMERGAU. Irta: Hegedűs Lóránt. óráig hangosak az uccák, rohannak-sajnos, Lici ráunt és elvált ötöle is. Mert kérlek, ez egy egészen különös, kiszámíthatatlan bolond teremtés... Csupa jóság, a legjobb barát, gyön­géd, figyelmes, de ha egyszer egy férfira ráunt, az többet meg sem áll­hat elölte. Én akkoriban már másba voltam szerelmes. »Kézben voltam«, tehát a Lici újabb válása nem járt rámnézve más következményekkel, csak azzal, hogy sajnáltam a jó me­­názsl, amely ilyen módon felbom­lott. Licit aztán egy híres ellenzéki politikussal kezdték emlegetni. Nevet nem mondok. Úgyis tudod, kiről be­szélek. Volt-e köztük valami, vagy nem? Én igazán nem tudom... Nem hiszem Lieiről. Az illető nagyon sű­rűn járt a Lici házához, magam is ott barátkoztam vele össze. Később az ő révén jutottam először képviselői mandátumhoz, egy időközi választá­son. Egyszer aztán, — éppen, mikor az új választásokra került a sor, — észrevettem, hogy el vagyok ejtve. A pártvezérem szóba sem áll velem. Nem értettem a dolgot, amig Banditól meg nem tudtam, hogy Lici kiadta az illető úr útját, mert az közölte vele, hogy a felesége hallani se akar a válásról. Az illető politikus ugyanis házasember volt. A legnagyobb baj­ban voltam, de az utolsó percben si­került átnyergelnem a kormánypárt­ra, így aztán újból megválasztottak. Lici pedig, akinek egy miniszter ud­varon akkoriban, azt vette a fejébe, hogy kineveztet államtitkárnak. Sok­szor vacsoráztunk együtt a kegyel­mes úrral és már a legjobb úton volt a dolgom, de akkor Lici megint megbolondult. Valahol megismerke­dett egy külföldi gyárossal és hozzá­­ment. Egy dúsgazdag öreg ember­hez. A miniszterrel való vacsorázások abbamaradtak és az én államtitkár­ságom kútba eseti... Lici kél évig élt Németországban a harmadik ura mellett, akkor azonban az hirtelen meghalt és ő özvegyen maradt. Lici hazajött, mint gazdag, l'ialal özvegy. Azaz fiatal nem voll már, de még mindig nagyon szép volt. És akkor szegény Miska beleszeretett és ő is Miskába. Miska jó barátja volt Ban­dinak is, nekem is. Idősebb volt ná­lunk, de Licinél valamivel fiatalabb. Ezt azonban nem tudta és nem is árultuk el neki. Sőt! Letagadtunk a Lici korából hal esztendőt. Lici nyol­ca! tagadott le, de én bizalmasan azt súgtam Miskának, hogy Lici hazudik. Kellői letagad az éveiből! Kettőt... Ezl elhitte és ilyen módon haltai gon­dolta kevesebbnek, mint amennyi va­lójában volt. Az esküvőnél valahogy elsvindliztük a dolgot és hogy ké­sőbb megtudta-e szegény az igazat, azt máig se tudom. Nagyon boldo­gan éllek, de sajnos, nem sokáig, meri szegény Miska beteg lett. Lici önfeláldozóan ápolta, de hiába. Nem volt segítség. Hiszen tudod... Ott vol­tam a halálos ágyánál. Mikor örökre lehunyta szegény a szemét, csak ket­ten voltunk mellette, Lici meg én. Bandi, aki egész éjjel virrasztót! mel­lette s akit éli felváltottam, éppen lefeküdt. Hát ekkor történt az, amitől meg vagyok döbbenve. Mikor ugya­nis szegény Miskánál bekövetkezett a vég, Lici, aki addig az ura kezét fogta, hozzámfordult és azl mondta: — Kérem, Józsi, szóljon a bátyám­nak! Minden meghatottságom ellenére is nagyon meglepődtem és csodálkozá­somban megkérdeztem: — Kinek szóljak? A bátyámnak! — felelte az új özvegy és hogy további kétségeim ne lehessenek, hozzátette: — Bandinak! — Majd zokogva ráborult a halottra, Hát kérlek, ez történt. Négy szem­közt, elöltem bátyjának fogadta Ban­dit. Az öccsét, előttem! Abban a pil­lanatban, amikor özvegyen maradt. A bajor alpesek hosszú alagutjain és merész viaduktjain órákig kapasz­kodód a vonat, mig kinyílt szélesre a völgy, a kis Aminer-folyó völgye. A fennsik különös benyomást tett rám. Olyan volt, mintha egy nagy mezőt va­lamely karácsonyi boltos papirhegyek­­kel rakott volna körül gyermekek meglepetésére, gondosan elrendezve a maga műszákkal, forgácsból faragott erdőcskéit és üvegdarabokból beléjük­­rakotl vízeséseit. így értünk Oberani­­mergauba. De most aztán senki meg­rovással ne vegye első meglepetésün­kéi. Én nevelni kezdtem, mert a ko­csi ablakán kinézve lengőhaju angya­lok, őszszakállas próféták sorfala fo­gadott. Ezek a hordárok. Az én cso­magomat a bibliai József egyik test­vére emelte le, Pilátus inasa vezetett lakásomra s a kocsimon egy lorzon­­borz római katona ült. Az ember azután megszokja ezl, hogy most már háromszáz esztendő óta ennek a falu­nak az egész népe Krisztus passiójáté­­kát teremtette meg magának. Abban él és abból él a 2300 lakosú kisváros legnagyobb része minden passiójáték előtt, amely tudvalevőleg minden tíz évben tartatik; egy esztendeig készül mozgásban, beszédtechnikában és haj­viseletben a szerepére, amely a bibliá­nak valamelyik alakjához köti. Ezért olyan sajátságos a megérkezés, a bet­lehemi képbe való beleesöppenés, inig végül az egész áthat minket annyira, hogy magunk is a jászolt vivő pászto­rok körébe képzeljük magunkat. Hogy mingyárt mint közgazda szó­laljak meg, óriási üzletté fejlődött ez a passiójáték. Ez a falunak nevezett hely ma már gazdag város, egyetlen földszintes házat sem találtam és a helybeli lakatos, kinél el voltam szál­lásolva, a modern technika minden kényelmével ellátta a maga szobáit, hogy négy esztendőben egyszer a világ idetóduló kiváncsi népének lakást tudjon adni. A község csatornázást, vízvezetékei, aszfaltot terem leli ma­gának példaadó módon. A világ minden részéből idetóduló bámészkodókról beszéltem, mert ilyen koncentrált idegen forgalomról fogal­mam sem volt. Minden két-három percben végiggördül az uccán egy-egy óriási, poros gépbusz, amelynek táb­lája mutatta, hogy Flandriából, Nürn­­bergből, Slrassburgból, Hollandiából vagy Münchenből érkezik. Miután min­den négy évben barmincháromszor ad­ják elő az oberammergaui Krisztus­játékot és 6000 ember foglalja el a színházat, negyedmillió idegen ide­­özönléséről van szó, akik kétnapon­ként váltják egymást. Éjjel tizenkét Hát mi ez, kérlek? Azt képzeli, hogy én most elhiszem, hogy elenyészett köztünk a korkülönbség és... ? Ab­ban a percben azt hittem, hogy meg­zavarodott és nem tudja, hogy mit beszél. De nem, kérlek! Mert azóta is mindig bátyjának emlegeti Bandit előttem. Pedig, vedd tudomásul, hogy éppen nyolc évvel idősebb nála. Ná­lam is!...« Azt feleltem rá óvalos vátlvonoga­­lással: — Minden asszony annyi idős, amennyinek látszik. Licit jóval íia­­talabbnak gondolhatja az ember, mint titeket. — Jó, jó, — szólt egy kis tűnődés után csendesebb hangon, — hiszen én nem mondom, még most is gyö­nyörű ... És, ha nem tudnám pon­tosan, hogy mennyi idős... — Akkor mi lenne? — kérdeztem. — Hát a dátum a fontos, vagy a virág? a gépkocsik és tömve a bolt, ahol bibliai alakok saját faragványaikat árulják. Ha most már e valóban rendkívüli bethlehemes játék valódi képét aka­rom magamnak megformálni, akkor arra kell gondolnom, hogy van egy óriási hangár, amelyről azt hinné az ember, hogy valamely Zeppelin-lég­hajót tartanak benne. Ez a nézőhely a maga 6000 faülőhelyével. Ez az intéz­kedés megint azért történik, mert a szinházkörül nagyszámú vánkosárusitó és kölcsönzőintézet vert tanyát. A szín­pad maga nincs fedve, csak főrészé­ben, különben nyílt tér. Az időjárást megérzi a színész, annyira, hogy a mi esetünkben is Jézus keresztre!'eszítése valóságos viharban ment végbe, amely becsapódott a színpadra és a nézőtér­re. Ez lehetséges, mert hiszen a sze­replők nincsenek kifestve, ők az uccu­ról jönnek fel már előre kikészített figurájukkal. Viszont az. hogy a szín­pad mögött a hegyek látszanak és azoknak színe, vonala belevilágít a bibliai képbe, olyanná teszi a láto­­mányt, mint Rafaelnek s a toscanai mestereknek képei, ahol a háttérben a szent család mögött halmok és he­gyek színes vonalai láthatók. Az előadás reggel nyolc órakor kez­dődik. és tart egyfolytában délután hatig, óriási feszültség és nagy megha­tottság közepette, amely mindvégig fo­kozódik. Mi az, ami itt történik? Cso­dálatos vegyüléke a legkezdetlegesebb pásztori elgondolásnak és a modern színpadi technika legkifinoniodoltabb fogásainak. A passió nem adja Jézus egész életét, hanem akkor kezdődik, amikor diadalmasan bevonul Jeruzsá­lembe, tehát mingyárt nagy tömeg­­jelenettel lehet a szavalást kísérni. Mini minden középkori passió, szeret példaképen az őtestamentumba vissza­nyúlni, s mert, amint tapasztaltam, a bajorok gyakran változtatják a passió szövegét, a Jézus-dráma lejátszása köz­ben a háttérben ótestamentumi élő­képek jelennek meg, amelyek egészen kezdetlegesek, sőt ügyetlenek. Mere­vek, színtelenek és csak igen erősza­koltan kapcsol Itatok össze magával a nagy tragédiával. Úgy látszik, ez a középkor maradványa. Ellenben most betöri egy új színpadi technika. Kép­zeljük el, hogy a félig nyitóit színpad oszlopcsarnokában olt ált Pilátus és a zsidó főpapok elébe hurcolják Jézust. A római helytartónak arról kell dön­teni, hogy Barabást, vagy Jézust vé­gezzék-e ki. Ekkor Jeruzsálem uccáin betör a tömeg és nyolcszáz parancs-Majd felhajtott egy pohár bori és azt mondta: — Hát ebben igazad van. És én nem is azért mondom, csak tudod... De ez azért igazán köztünk marad­jon... Nem szerelném dobraütni a dolgot. Különösen azt nem, hogy any­­nyival idősebb nálam ... Koccintottunk. Utána a nyelvemen volt a kérdés, hogy megvan-e a Lici vagyona, amit a külföldi gyárostól örökölt, de tapintatosabbnak éreztem mégis, ha ezt nem feszegetem. Inkább azt mondtam: — Voltak és vannak nagyon boldog házasságok, ahol az asszony egypár évvel öregebb ... Józsinak felcsillant a szeme: — Hát persze! Hiszen mondtam ne­ked, hogy én ilyesmivel nem törő­döm.... És különben is!... Megállj csak... ha jól utánaszámolok, hát nincs is köztünk nyolc esztendő... Mert... Igen... Hát nyolcról szó sincs... Legfeljebb hat lehet!... De talán annyi sincs!... szóra hadonászó, betanított, korhű jel­mezbe bujtatott ember iivöllve kö­veteli a megfeszítést. Ennél megrá­­zóbb és nagyobb dinamikai erővel bíró népmozgalmat a világnak egyetlen színháza sem tud mutatni és itt a dráma eléri azt a tetőpont ját, amely a primitívség után a modern embert is teljesen magával ragadja. Mindezekből arra a következtetés­re kell jutnunk, hogy ami Oberam­­mergauban történik, az százados ki­képzésnek az eredménye és nem vé­letlen. Valósággal passiójátékra nevel­lek itt egy istenhátamögötti falut, amely a maga összes működését kiéli ebben az egy célban, amely eleinte fo­gadalom voll, később pedig az idegen­­íorgalom legnagyszerűbb eszközévé fej­lődött. Mindezek folytán utánozhatat­lannak tartom ezl a látványt, amely ma világérdekesség. A nézőtér kéthar­mad része angolul beszélt és igy csak azt nem tudom, hogy milyen nyelven hallgatott a többi egy harm ad. aki szin­tén eljött és megbatottan nézte végig ezl a páratlan szilijátékot. Ha mint iróember elmélkedem, azt kell mondanom, hogy bár most há­romszáz éve. hogy az oberammergaui­­ak elkezdték ezt a színjátszást, min­den kor dévaijának a lerakodása kü­lön rajta van ezen a látványosságon s a régi emlékekből csak néhány je­lentéktelen részlet maradhatott meg, mert előadásukkal mindjobban halad­nak a modern technika vívmányai felé. Ha pedig a kereszténység szem­pontjából szabad elmondanom benyo­másaimat, úgy magamnak és mások­nak azt kell felelnem, hogy a legkét­kedőbb. vagy ha úgy tetszik, az is­métlések miatt leginkább elfásult né­zőt vagy hallgatói is önkényteten meg­ragadja a jézusi tragédiának az a hal­latlan sorsa, amely itt emberek tö­megszivéből újraéledt s végigviharzik a néző előtt, mindinkább hatalmába kerítvén a világ minden nemzetének odasoreglett fiait. Fekete Lajos: Korunk ars poeticája Én nem adom fel a hitemet: az ember volt jobb is és volt gono­[szabi). Idézhetném a történelem véres lapjait; a rabló-lovagkor, daliás idők századok során megszépült idejét s a vértől pórázé) újabb lapokat. Az embert vad ösztönök rázzák s az ősi mozdulat fölött az álarc ezer toldással van tele. A világ daloló kedvének mélyén, <iz ind utal-gyökere alatt a dzsungel­fének■ ott szunnyadoz, ha szánt, ha vet, — /avagy a harcban rohamra megy: vagy táncra [perdül. .Ír önzés, kapzsiság, gőgön keresztül ősi-magunkat menekítjük'?... Ki mond­[ja meg. Én nem adom fel a bitemet: az ember volt jobb is és gonoszabb! Daloljunk neki dzsungel-éneket, ami a vér legmélyéről ered, hogy emlékezzék a földre, mit eke [nem szántott, őserdős fára, mit balta nem bántott, hogy emlékezzék: a tengerparton el­[hevert napok bölcsős derűje mily kék volt, - sú­[toros; és hogy a lelke mélgén a nagy nomád [tűz egész fényével most is ott ragyog... A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős, Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdád jóban. Komárom. Elvörösödött és lesütötte a szemét. | Alapítva: 1905. Milus János, rnhafesta, vegytisztító . ..................----------------­­Leszállított áron fest, tisztít úri, női ruhákat, függönyöket stb. s- ' in lUísso'avurí/ Q űo /tÖ Külföldön szerzett tapasztalatok alapján szőrmék, rókák stb. bőrkabátok, aUílldl 00, MuouFjK<,,U. ü. Cö 4o. szarvasbőrök szakszerű festése és tisztítása. Plissirozás minden nagyságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom