Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-12-01 / 96. szám
1934. december 1. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal Védőirat avagy az érem másik oldala. A K. L. legutóbbi számában hangulatos formában egy vádirat jelent meg, mely megvádolt egv csomó embert, egy másik csomót elismerő szavaikkal piadesztálra helyezett, egyetlen egy embert pedig megemlített, de nem osztályozott. Valahogyan nem hagy nyugodni ez a beállítás, azért odaszólok Fantázia szolgámnak: Nyergeid, szolgám, pjaíipámat, nézzük meg azt a másik eldalt is! jTehát: elesik a járda szélén egy koldusasszonv. A K. L. riporiszakbsztálya csodálatos időérzékkel és va• tósZinilleg a szerkesztőségben megállapítja, hogy már két perce fekszik, az asszony a járda szélén, amikor megérkezik a riportszakoszlály, melyet azzal vádol a K. L., hogy félpercnyi távolságban kíváncsiság«-ból félsorakozik és várja, hogy hogyan viselkedik Komárom társadalma a szegény koldusasszonnyal szemben. Mint hivatásos védőügyvéd, liádd Védjem meg mind a riporterszakosztály tagjait, mind a többi társadalmi tagokat. Tehát a riporterszakosztály nem »kíváncsiság <-ból sorakozott fel. A kíváncsiság alsóbbrendű érzés, már Arany" János is megmondotta: »A kíváncsisága bűnnek fele! A riporterszakosztály egyszerűen jóf felfogott hivatásérzetbőí, munkakészségből és munkaszeretetből sorakozott fel. — Itt a léina! írni akarunk! Írni szeretünk! — s ami a legfőbb: írnunk kell! Jöjjön a II. számú vádlott: az az illető, akinek az a hivatása, hogy »bajban levő embertársain segítsen! Szóval orvos volt. Ránéz a bajba került koldusasszonyra és tovább megy. Ez a vád. Védelmem: Az orvost sürgősen hívták egy nagy beteghez, műtéti beavatkozásra is van szükség. Menetközben rápillant a koldusasszonyra. Gyorsan mérlegeli: Hol nagyobb a baj? Ilt-e, vagy ott, ahová hívtak! Ügyes ember, ügyes orvos, pompás társító képessége van. Egy pillanat tizedrésze alatt határoz és gyorsított léptekkel viszi a segítséget a benne bízó betegnek. Egy iaikus el sem tudja rögtön képzelni, mit jelentene az, hogy egy otthon gondosan fertőtlenített orvos útközben elveszti fertőtlenített mivoltát! óriási időveszteség és a koncentrált energiának apró részekre tördelése, végeredményben a benne bízó beteg halálát työt, szavalatot, Samu bácsi énekét közvetítették a rádióba. Jómagam adtam le a tőzsdehíreket. így mentettük meg Rimaszombatban a rádió becsületét s így ismerkedtem meg Mikulicscsal. Mert egy borfiú váltig kapaszkodott a pinceajtóba s hiába zavartuk el, könyörögve kért bennünket: ne tessék elküldeni a pincéből, innen sokkal jobban hallhatom a rádiót. Persze, hogy hallhatta a szerencsétlen, hiszen ott fülelt a közvetlen forrásnál... De hát ö azt nem tudta. — Hogy hívnak, — kérdeztük. — Mikulics... ...Már el is felejtettük a batyibe)i rádió megdicsőülését, amikor néhány héttel később a berlini egyetem Farkas Gyula professzorával beszélgettünk az Eötvös kollégiumban. — Valami ifjúsági könyv kellene, amin nevetnének... — törte a fejét Gyula barátunk. — Én írok neked egy történetet, — vállalkoztam. — s elmondtam neki a rimaszombati rádió tanulságos történetét. így lett belőlem ifjúsági író, anélkül, hogy akartam volna. Farkas Gyula még egy könyvet préselt ki. a Cirok Pistát, de elekor letettem az ifjúsági tollat, mivel már-már ifjan őszültem volna meg... Ezt az epitetont alig lehetett levetni. Hogy közben szerényen s titkon világmegváltó eszméken ábrándoztam, Mussolininek szerettem volna tanácsot adni, ezt nem bitte el senki nekem. Megmaradtunk Mikuliccsal. — Á, a Mikulics! — legyintettek s nevettek. is jelentheti. III. számú vádlott: Egy bérkocsis. Nem talpon, -nem lábon, hanem a bakon. Telefonon hívták, úgyszólván az utolsó pillanatban hivatták, hogy vigyen ki valakit a győri gyorshoz. Bérkocsisi vére teljes erejében felpezsdült, liivatásérzése a két szemében csillog, u homlokán fénylik, amint megy, fut, rohan, bíztatja a pacot, ’ hogy le ne késsék az utas, ki elölt útlevél- és Vámvizsgálat is áll. A bérkocsis egy pillantást vet a kolduäasszonyra, kiről nem is tudja, hogy vájjon nem részeg-e, (ó, nőemancipáció!) szerelne segíteni, de oly közel a győri gyors indulásának ideje... Megpiszkálja az ostor hegyével lova oldalát és elkeseredve hajt tovább gyorsított tempóban. Most'jón a két fiatalember. Az egyik egy bank prokuristája. A másik egy leendő prokurista. Most küldött érte a »vezér«, lvogy siessen,^ kilátásban van egy ingyenes, ideiglenes segédprokurista állás. Se nem lát, se nem hall, csak rohan, hogy meg ne előzze valamely élelmes kolléga. , És a jól öltözött leány? Istenein: szerény és jóhievell. Egész éjjel lelkiismcretíurdalásokkal küzdve forgolódik majd ágyában, amiért jó szíve sugallatát követve nem segített a szegény asszonyon. Dohát nem meri hozzányúlni. Félt a feltűnéstől, félt, hogy kiszerkeszlik az újságban, különösen félt azoktól, akik félpercnyi távolságban állva kíváncsian nézték a koldusasszonyt. Pedig egy pillanatra át is villant az agyán, hogy azokat kellene felszólítania, hogy segítsenek neki az asszony felemelésében, mert úgy érezte, egymaga gyenge hozzá. És most jövök, mint advocalus diaboti. Hogy az inas leugrott a bicikliről? Istenem! Hát kíváncsi volt. Eddig csak ülő koldusasszonyokat látott a Szent András előtt. Fekvőt még nem látott. Gondolta, megnézi közelről. Meg aztán olyan unalmas azokkal a csomagokkal nap-nap után, házrólházra mászkálni. És milyen érdekes lesz, ha majd az »öreg« (a főnöke) mérgében toporzékol, ha későn kerül vissza s majd ő milyen diadalittasan vágja ki: — Nem hagyhattam veszni azt a szegény asszonyt!... Még utóbb megbánja azt a jelenetet is, amelyet akkor rögtönzött, amikor ő a ping-pong verseny nyereményeit nézegette félóráig a kirakat előtt s a miatt jött vissza megkésve. A munkás és a napszámos? Nos, Mikor már azt hittem, hogy Thomas Manual s 11. G. Wellssei mi hárman fogjuk megadni azt a bizonyos hiányzó alaphangot, akkor vetett össze a sors Száraz Péterrel s Pogrányi Istvánnal, a leitmeritzi kaszárnyában. Köztüzérek voltak s lovak körüli hivataloskodás volt a tisztük. Pogrányi idevaló volt, Negyedre, Száraz is a Csallóközbe s én, a gönnöri fiú egészen új tájleiket hallottam megszólalni Pogrányi meséiben, amelyeket unalmas vasárnap délutánokon mondott el nekem, olyan értelmes beszéddel, olyan színesen, kereken, hogy éppencsak le kellett őket másolnom, mehettek nyomdába. Nagy kedvünk kerekedett Pogrányival. Két Zóra-cigarettába került egy mese és Pogrányi értette, a módját, hogyan keresse meg a napi cigarettaadagját. Rövidlátó szemeivel sodorgatta őket s közben nagyokat nevetett, ahogy a falusi szerelmek históriáit mondta egymásután. Nagy barátságba keveredtünk. Ha Pista nem győzte a mesét, következett Száraz Péter, de neki nem cigaretla dukált, hanem szerelmeslevél. Amennyi szerelmet ott elváltottam Julisnak, Marisnak, Pirosnak és Ágnesnek, azzal Boccaccio tengeri dagaszthatott volna. De a meséket megkaptam s végül is, ez volt a fontos... Most már egyre több kedvet kaptam a csallóköziekhez. Sikerült teljesen közéjük keverednem s megismertem bennük a magyar nép erényeit, hibáit. Nem volt egyéb hátra, minthogy elneveztek népírónak. Az ifjúság máza lass au kint lekopott rólam, de a uépők munkanélküliek voltak és szabad idejükben sokat olvastak a rejtélyes koldusasszonyról, aki a szalmazsákjában elrejtett milliókat azokra hagyta, akik felsegítették, amikor elesett. Ki tudja, hátha? Az úri asszonyról azonban csak futólag emlékezik meg a riport.' Pedig ki tudja, nem az ő ijedt segítségkérési hajlama eredt-e a legnemesebb felebaráti szeretet hői? Még egy meglepő kijelentést tehetek. Hátha az a jólöltözött leány a koldusasszony unokája volt és szégyeltte megismerni, fölemelni azt a buta vén asszonyt« — aki pont akkor esik össze, mikor őnagysága azon megy? Ki tudja? Nagyon sok jól öltözött, sőt jobban öltözött, sőt manikűrözött és ondolált és szem plasztikázott leány van Komárom szegényei író kezdett fennen ragyogni s bár bosszúból kalandregények gyártására vételiem magam, meg kellett maradnom ebben a mi kis szlovenszkói körünkben népírónak. Az már aztán a teljességhez tartózik, hogy Gömörből áttettem a működésnek azt a bizonyos szinterét Komáromba, hogy annál jobban közelebb lehessek a Csallóközhöz Ezek után nincs más hátra, minthogy bűnbánóan forduljak a palóc nemzetséghez vissza s ha eddig a humor gályáján eveztem, akkor most áttegyem evezőimet a komor hangok s a drámai lejtés hajójára. Úgy látszik, nem én jelölöm ki az utat. hanem az enyémet jelölik ismeretlen hatalmak, a barátaim s a kritikusok. Az élet azonban folyik tovább s ha már sikerült kiragadnom magam az »ifjúsági írónak« szánt dísz-hínárból, talán a »népíró epitetonját is átadhatom másnak. Mussolini világmentése, Thomas Mann, Knut Hamsun türelmesen vár. De mi lesz, ha a véletlen sors hosszabb ideig hagy a Tiszaháton s összebarátkozunk az ugocsai néppel? Mert, s ezt ne vedd fölösleges érzelgősségnek, kedves hallgatóm, szeretem ezt a Szlovenszkót, parasztjaival, uraival, szegényeivel, gazdagjaival, szeretem hegyeinek büszke lejét, völgyeinek, halk lejtéséi, a Vágót, amint az alagút körül zúg, a Rimát, amint a szinyeci erdőket tükrözi magában, a méla palóc dombokat, a Hernád szakadékül s a Tátra komor fenségét. Nem lehet itt választani, sem korosztályban, sem társadalmi osztályban, ezt, ezt az egész tájat kell szeretni, kpzqtt. Azok, közűi kerültek ki ama »fiatalok« is, akik á koidusasszovjyi a kórházban, .megverték és ezzel egyszersmind széjjelyerték és felöntötték ama felállított tételt is az egyes társadalmi .osztályon belül való ősz.; szetartásröi, ’ '"t Hogy így v'ott-e, 'ahogy 'advocates déi-ként egyrészt, advócatuS diabölikétít másrészt elmondottam, avagy másképpen volt... nein tudom. Csak azt á kéréséin terjesztem elő, hogy ne vádoljunk meg egy osztálytmgyímakkór, amikor egy másikat felmagasz■ tatunk,- mért hátha ‘ másképpen van, mint ahogyan gondoltuk: ■ “- .\z ilyen hangulatok ,iiéha többét ártanak,, mint, amennyit használnák, amikor kitűzött céljukat, a, szórakoztatást elérik, . ' Sráí. ahol ifjú s vén, űr és paraszt lélekzik, küszköd, fárad.s örül... Szeretném ezeket megírni. Szeretnék bepillantani a kis ablakok mögé és sorsok pitvarába, szeretnék végighasal ni a hegytetőkön s messze ellátni a völgyekbe, mint Gulliver. Szeretném, ha az írások igazak volnának s írójukat a hamisságnak, őszin tétlenségnek soha semmi vádja nem terhelné. Szeretném, ha megmutatni tudnám a mosolyt s gyémánttá edzeni akönynyet. Talán ekkor az ember, az író alak ja is megigazultan bontakozna elő a homályból s ha már az íróval olykor mégis foglalkozni kell, akkor csak az igazat mondanák róla. Mert vannak igazságok, amelyek bár kellemetlenek, de el kell őket viselnünk s vannak tévedések, amelyek, bár hízelgőek, mégis különös érzéssel keveredünk beléjük. Mert lám, ilt egy tetszetős tévedés: Jugoszláviában egy ismeretlen jóakarója e sorok elmondójának azt írta a napokban, újságja hasábjain: »Nem ismerjük Szombathyt, csak írásaiból látjuk, hogy" mint jámbor, szentéletű pap szolgálja egyházát.« Hites feleségem méltán megijedt, ezt olvasván. De megijedtek kedves szüleim is, akik egy levélben ezt olvashatták: Kedves fiukat bár nem ismerem, de fiatalnak tartom, dacára ősz szakái Iának s idős korának ... Ennyi szives tévedésben bocsánatot sem merek kérni a Mikulicsokért s a Száraz Péterekért. Annyit azonban szabadjon mondanom, hogy még néhány csodá s elfogadható szlovenszkói magyar író lehet belőlem ... Az országos keresztényszocialista párt hatalmas tömegek előtt tartotta vasárnap népgvüléseit Bátorkeszi és Farmul községekben./ Az elmúlt vasárnapon a párkányi járás két községében impozáns népgyülést tartott a keresztényszocialista párt dr. Porubszky Géza kéméndi plébános, körzeti elnök, dr. Alapy .Gyula tartományi képviselő és dr. Haiczl Kálmán szögyéni plébános közreműködésével. Bátorkeszi községben a népgyülést megelőzően Szlávik Ilonka mondott igen szépen átgondolt beszédet, melyben az odaérkező keresztényszocialista vezető férfiakat üdvözölte és dr. Alapy képviselőnek gyönyörű csok-^ rőt nyújtott át. A népgyülést, amely méltóságteljes rendben folyt le, Szlávik János helyi szervezeti elnök nyitóba meg és annak első szónoka dr. Porubszky Géza körzeti elnök, a messze földön ismert hírneves ékesenszóló pap volt, aki lenyűgöző erővel mondott beszédében a magyar munkásnak, a magyar iparosnak és kereskedőnek és a magyar földmivesnek a jogait védi a keresztényszocialista párt, amely a szociális igazságosság alapján áll és a keresztény erkölcs alkotja motorikus erejét Nyiltan mutat rá azokra a bajokra, amelyeket kormányzati tényekkel meg lehetne és meg kellene szüntetni, hogy elégedett emberek éljenek ezen a földön. A keresztény párt a magántulajdon tisztelete alapján áll, de ez nem zárja ki azt, hogy ne követelje’az itt Párkány, — november 30. élő magyar földmunkásnak földhöz való ijuttatását, hogy a magyar földet ne idegenek kapják, hanem azok, akik abba verejtékeznek már évszázadok Óta. (Hatalmas tapsvihar üdvözli a :«zónok szavait.) Dr. Alapy Gyula rövinen érintette ennek a nagy és virágzó községnek múltját, majd a külpolitika eseményeivel foglalkozik és rámutat a Genfben •folyó nagy perre. Kétségtelenül szükséges, hogy ennek a pernek a bizonyítás teljes kimentésével kell lefolynia és az igazságot megkeresnie. A yád súlyos, de a vádat bizonyítani kell, hogy az megálljon és össze ne omoljon. Majd a lengyel-csehszlovák viszonyra mutat rá, amely az állam szempontjából nem kielégítő és a dunai medence problémáira, melyek szintén megoldatlanok maradtak. Majd a kulturális élet bajaival foglalkozik, megállapítja, hogy a magyar iskolák száma kevés, megnehezítik a magyar kulturális élet kiélését a bürokratikus rendszabályok. Pedig a magyar nemzeti kisebbségnek a kultúra az egyedüli emelőereje, ha elbukni nem akar a nemzetek versenyében. Ragaszkodnunk kell tehát nyelvünkhöz és közmiveiödési intézményeinkhez, azokat támogatnunk kell és ez a magyar kötelesség a legfontosabb. (Lelkes éljenzés.)
