Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-14 / 91. szám
19 34, november 14. »KOMÁROMI LAPOK« 5 o'fto értékek a komáromi nccákon. Amit Komáromban kevesen tudnak. Amire a komáromi kerttulajdonosok nem is gondolnak. Saját tudósítónktól. Ha nem is lehet Komáromot kertvárosnak nevezni, de azért a kertek városa elnevezés egészen ráillik. Kertvárosban ugyanis a házak legnagyobb részben kertek közepében épültek és ez az építkezési mód nincs nálunk nagyon elterjedve, kivévén az Erzsébet szigetet, az azonban tény, hogy Komáromban csaknem minden ház végében van kisebb-nagyobb kert, Komáromot tehát joggal nevezhetjük a kertek városának. A napokban volt alkalmunk egy vidéki város vezetőségével beszélgetni. Többek között szóba került a szemét kituvarozása is. A vidéki város vezetősége azt mondotta, hogy al uccaszemét kituvarozása náluk nem nagy probléma, mert azt a kerttulajdonosok mind behordatják a kertjeikbe. Sőt neheztelnek is az uccaseprőkre, ha fölengedik rakni az uccai szemetet a szemétgyűjtő kocsira. Náluk az uccaseprők nem azért csengetnek be a házakba, hogy jön a szemetes kocsi, hanem azért, hogy elég nagy kupac uccai szemét van már a ház előtt, be lehet taücskázni a kertbe. A német gazdasági folyóiratok nem egyszer hívják föl a kerttulajdonosok figyelmét arra, hogy micsoda gazdasági kincset rejt magában az uccasze— november 13. mét, amelyet egy kis kezeléssel a világ legértékesebb trágyájává lehet áttermelni A vidéki város vezetősége még azt is megemlítette, hogy náluk a nyári háziszemét is keresett a kerttulajdonosok előtt, amikor a konyhahulladék értékét nem rontja le a sok hamu, koksz és szénsalak, ami a téli házi szemétben igen nagy mennyiségben van meg. E fentemlitett beszélgetés után persze csodálkozunk, hogy Komáromban erre nem gondolnak a kerttulajdonosok, mert itt nem igen tudunk példát arra, hogy az uccaszemét elfuvarozása ellen óvást tettek volna a kerttulajdonosok és sose láttuk, hogy az uccaszemetet talicskázták volna be az udvarokba. No de ami késik, nem múlik. Kövessék a jó példát a komáromi kerttulajdonosok is. Mért engednék ki a gazdasági értékkel biró szemetet a határba, a szemétgyűjtő gödrökbe. * (Komáromban az uccai szemét a város tulajdona, amelyet uccák töltésére használ föl. Aki azonban igénybe akarja venni kertje részére a szemetet, egy kocsi hulladék ára 6 Ke, az erre vonatkozó igény bejelenthető a város gazdasági hivatalában. Szerk) év legszebb játékát mutatta a KFC, mégis (2:i)-re kikapott az 8K Bratislavátől. A KFC szerezte meg a vezetést. — Csak az utolsó negyedórában dőlt el a mérkőzés sorsa. — A magyar és a szlovák sajtó egyhangúan irreálisnak tartja az eredményt. Komárom, november 13. Meglehetősen nehezen született meg a KFC SK Bratislava elleni csapata. Az eredetileg kijelölt Reindl és Kovács még pénteken lemondta a játékot. Helyükre Molnárt és Langsádll állították be, de az utóbbi szintén nem vállalta a mérkőzést. Vasárnap reggel még hiányzott egy csatár. A számba jöhető tartalékok közül a fedezel Weintraubra esett a választás. Tehát tulajdonképpen két tartalékkal kellőit felvenni a küzdelmei a teljes Bratislava ellen. S ez a csapat nem csak hogy kitünően megállotta a helyét, hanem majdneín meglepetést csinált, ha az annyiszor sóvárgott szerencse most is nem pártol el tőle. A Hungáriáml döntetlenül játszó Bratislavának teljesen egyenrangú ellenfele volt ez az agyoncsépelt csapat s csak az emberfeletti küzdelem végső pillanatában torpant meg. A szerencsés Bratislava ekkor egyik játékosának. Bullának soha nem látott nagy formája következtében négygólos vereséget mért a KFC-re amelyet már az első félidőben szeretett volna lehengerelni. Az utazás eléggé jó hangulatban telt cl. A fiúk jó kedélyét még a világhírű csallóközi express gyorsasága« sem rontotta. Három és fél órai rázás, döcögős, pihenés. zakatolás és ehhez hasonló földi gyönyörök élvezése után végre egynegyed 2 órakor befutott a pozsonyi kisállomásra, ahol a Bratislava egyik vezetőségi tagja fogadta a csapatot. A 13 tagból álló gárda útközben egy kis bemelegítő húslevesre lért be az egyik vendéglőbe, majd egyenesen a pályára tartott. Fél három órakor futott ki a pályára a lila-fehér tizenegy. A közép vonalon felállva éljennel üdvözölte a közönséget. Pár perc múlva megjelent a tiszta kékbe öltözött Bratislava is nyomában dr. Brüll bíróval. A választás a hazai csapatnak kedvez,ín KFC erős széllel és nappal szemben így áll fel: Ványa, Gsizmazia, Czirók' II., Weisz, Kuszola. Molnár, Csivre. Weintraub. Enoch, Czirók III., Gleissza. A Bratislava csapata így fest: Hubck. Káda, Daucsik II., Pollák, Suchy, Jurciák. Kostka, Schoss, Daucsik III.. Bulla. Masarovics. A Bratislava otthonosan, a KFC elfőgódotlan megy bele a küzdelembe. De csak 10 percig, mert utána a komáromiak csakhamar levetik a lámpalázi is a halfsortól jól támogatóit háromtagú csatársor (szélsők és center) egyik veszélyes támadást a másik után vezeti a Bratislava kapuja ellen; különösen Gleisza tarthatatlan, de szép lövéseit a kapus sokszor csak bravúros védéssel tudja ártalmatlanná tenni. A 15. percben Gleisza jó beadását Enoch kapásból alig lövi a kapu mellé. Majd ismét Gleisza fut le, bombáját Hubek csak kiöklözni tudja, Csivre elé, aki a jobb helyzetben levő Czirok III-lioz továbbít, de Daucsik idejében ment. A 31. percben Gleiszát felvágják, a büntelőrugásl ő irányítja a kapu elé. Nagy kavarodás támad, de a szemfüles Weinlraubnak sikerül megtalálni a lvukal. l:0-ra vezet a KFC! Az öröm azonban nem sokáig tart. Kostka kornervonalról irányított büntelőrugása nyomán a labda érintetlenül jut a szabadon hagyott Bullához. aki védhctetlenül kiegyenlít. Két perccel később ugyancsak ő szerzi meg szép akcióból a Bratislava második gólját. A KFC nem csügged. Gleisza beadását Enoch a kapufának lövi. Majd Csivre beadása elszáll Czirók III. feje feleli, éj) Gleisza elé. de lövése kézről pattan vissza. A bíró nem ítél tizenegyest. Czirók III. a tisztán álló Enochhoz passzol, aki azonban lövés helyett driblizik s oda a jó helyzet. Szünet után 30 perces kiegyenlítőjáték folyik, de most is a KFC csatársora a veszélyesebb. A 26. percben Csivre beadását Daucsik a tizenhatos vonalon két kézzel fogja, de a bíró sípja néma marad. A 28. percben azután megpecsételődik a KFC sorsa. Gleisza kitünően megszökik Enoch kiadásával, de két lépésről pont a kapusba lő. Ez volt a meccslabda! A 29. percben Kostka beadását Bulla a kapu közvetlen közeléből a hálóba fejeli. A 34. percben Bulla egyéni akcióból megszerzi a negyedik gólt. Közben Czirók II. eléggé sportszerűtlenül megtámadja Schonsot, amiért figyelmeztetést kap. A 42. percben Kostka éles lövése talál utat a hálóba. Végeredmény tehát 5:1 a Bratislava javára. A mérkőzés mindvégig heves, változatos iramú volt, ami főként a KFC lelkes és okos játékának köszönhető. A szemre szebb akciókat is az utolsó helyezett KFC mutatta — szemben a divízióban külön klasszist képviselő Bratislavával. Sajnos, az eredmény nem igazolja a fölényt, sőt a távollévő, el sem tudja képzelni azt. hogy ill más eredmény is — mondjuk döntetlen — könnyen megszülethetett volna. A KFC önmagát múlta felül. Nagy szívósságot árult el a védekezésben, ügyesen és veszélyesen építette fel a támadásokat. A legjobb csapatrész a W formációra berendezkedett támadósor volt. Enoch most is kitűnő irányítónak bizonyult, hosszú, szélre rúgott labdái ritkán tévesztették el az irányt, a kapu előtt azonban határozatlan. Gleisza volt a legveszélyesebb csatár. Minden labdát megjátszott s futtában leadott lövései állandó munkát adtak az ellenfél kapusának. Úgy játszott, ahogyan tavalyi kezdése után vártuk tőle. A másik szélső, Csivre sokszor volt játékban, de a feladatát ritkáö India megoldani. Tőle többet reméltünk. Az összekötők közül Czirók III. igen hasznosan segített a haltsornak. de szükség esetén a támadásban is résztvett. Weintraub csak a második felidőben jött fel, addig nagyon meglátszott rajta, hogy újonc a csapatban. A fedezetsorban Molnár kitünően fogta a híres Kostka—Schors jobbszárnyat, de a csatársor támogatásai sem hanyagolta cl. Kuszola volt a half sor másik kellemes meglepetése. A neki szokatlan helyen végig óriási szorgalommal dolgozott. Weisz kissé elhal vány odotl társai mellett, igaz viszont, hogy a Bulla—Maszarovics páros fogása nem lehet könnyű munka. A védelem végig jól csak Csizmazia és Ványa játszott. Czirók II. a második félidőben túl erélytelen volt. Viszszaesése nagy kihatással bírt az eredményre is. Az SK Bratislava csak akkor igazolta hírnevét, amikor a KFC a nagy iramtól kissé viszszaesett. A kondicióbeli fölénye ekkor aztán döntő súllyal cselt latba az eredmény kialakulásánál. Legjobban a Bulla—Maszarovics balszárny tetszett. Különösen Bulla nagy technikája és gólképessége tűnt ki. A fedezetsorban egyik játékos sem muta-Dr. Brüll bíró igyekezett objektív szemmel ellátni munkakörét. Egyetlen nagy hibát csak akkor követett cl, amikor Daucsik hendszél nem fütyülte le. A sajtó általában igen hízelgő hangon ir a KFC teljesítményéről. Egyhangú a megállapítás, hogy a súlyos vereség teljesen irreális, ellenkezőleg a KFC döntetlenje vagy győzelme sem jelentett volna meglepetést. íme, néhány kiragadott sor: »A KFC pompás taktikára rendezkedett be mindjárt a meccs megindulásától kezdve. Tipikus W formációt játszott. A labdákat általában gyorsan és hosszan küldték előre és a három csatár sokszor nagyon is veszélyes tudott lenni. Az első félidőben több és jóval szebb dolgokat csinált a KFC támadósora, mint a Bratislaváé.« (Képes Sportláp.) — »A KFC stílusa igen jónak bizonyult s átütőképesebb csatárokkal az eredmény is más lett volna. Általában a vereség dacára is jó benyomást keltett.« (Magyar Újság.) — »A vendégek érdeme — akik a mérkőzés nagy részében teljesen nyílttá tudtak tenni a játékot —• hogy a meccs érdekes és a kapu előtti izgalmas jelenetekben változatos volt.« (Slovenská Politika.) X A mezőgazdaság és ipar érdekeit ki kell egyenlíteni. Liebig reichenbergi kamarai elnök a kamarai bizottság múlt napokban tartott ülésén a gazdasági helyzetről egyebek között a következőket mondotta: A lassú gazdasági javulás némi jele észlelhető, de legkevésbé Északcsehországban. Az északcsehországi munkaközvetítő száztizenötezer munkanélkülit jelent, ami 20%-a az egész állam munkanélküliek számának. Az északcsehországi iparvidéknek még mindig nincs kapcsolata a külföldi piacokkal. Föltétlenül szükséges a mezőgazdasági és ipari kötök érdekeinek kiegyenlítése. Ezt az elgondolást igen sok gyáripari tényező támogatja, a parlamentbe az ügy mégsem kerül azok pártpolitikai érdekei miatt, akik úgy látszik, egyoldalúan vannak informálva. A törvényhozást és az államigazgatást a többségi f ártok diktátuma irányítja, amelyek egyszerűen nem akarnak tudomást venni arról, hogy az ipar létszükségleteinek elhanyagolásával végzetes bajokat csinálnak. Így romlik azután a munkás és földmi vés életszínvonala is. A behozatali tilalmak, a kontingensek, a fizetési nehézségek és egyéb modern kereskedelempolitikai találmányok ellen a legügyesebb gyáros sem képes tenni semmit. Liebig elnök azzal végezte beszédét, hogy a kormány bárcsak oldaná meg minél hamarább a kivitel kérdését. lőtt kivételes klasszist., A közvetlen védelemben Hubek emelkedett ki. Több lövést nagy bravúrral tett ártalmatlanná. A hátvédek sokat fölénveskedtek. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdád jában. Komárom. A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a Komárno városi gőz* és kádfürdőt kibéreltem. A fürdőben a legnagyobb tisztaság és kényelem. Mintaszerű kiszolgálás. Borbély, fodrász és masszázs teendők tetszés szerint eszközöltetnek. Mélyen Délelőtti gőzfürdő Ke 6.50 Délutáni gőzfürdő Ke 5.20 I. oszt. kádfürdő Ke 7.— Ií. oszt. kádfürdő Ke 5.50 les/„állított árak! I. oszt csal. kádfürdő Ke 10.— II. oszt. csal. kádfürdő Ke 7.50 Zuhanyfürdő Ke 1.50 Qözfilniő bérlet ÍZ dili jegy Kcós.— Szombaton és egyéb köznapokon 19 órától 20 óráig kedvezményes gőzfürdőjegy ára Ke 3. — A n. é. közönség szives támogatását kérve, vagyok tisztelettel Széles Gergely 382 bérlő. i