Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-10 / 90. szám
1934 november 10. »KOMAROMI LAPOK< 7. oldal. — Hivatali áthelyezés. Gallas István közigazgatási tanácsost, a szepsi járás volt főnökét, aki néhány hónapja Komáromban a járási hivatalban teljesített szolgálatot, felsőbb hatósága a pozsonyi országos hivatalba helyezte át. — Választmányi ülés a Dalegyesületben. A Komáromi Dalegyesület november 7-én, este saját helyiségében Fiilöp Zsigmond elnök vezetése mellett választmányi ülést tartott. Az elnök jelentése során beszámolt a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség július 6-án Kassán tartott közgyűléséről és a Dalosszövetség központi választmányának október 24-én Pozsonyban tartott üléséről. A választmány örömmel értesült a Dalosszövetség azon elhatározásáról, hogy 1935-ben, a pünkösdi ünnepekben Érsekújvárt országos dalosünnepélyt rendez. A Rozsnyói Dalárda 25 éves és az Ungvári Aranyérmes Dalárda 70 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségekre vonatkozó elnöki intézkedéseket a választmány jóváhagyta és örömét fejezte ki a jubileumok fölött. Tudomásul vette a választmány a működőkarnak ujraalakulását és felkérte a kar tagjait, hogy a Dalegyesület ku'turális céljait a most kezdődő dalosévben is szeretettel és lelkesedéssel szolgálják. Az elnöki jelentés tudomásulvétele után Schmidt Viktor karnagy ismertette a működőkar gazdag munkaprogramját. Eszerint a kar március hóban rendezi III. filharmónikus hangversenyét a Jókai Egyesület kulturházában, amely alkalommal Wagner: „Lohengrin“ c. operájából, Verdi „Trubadúr“ c. operájából, Offenbach „Hoffmann meséi“-ből és Goldmark „Sába királynő“ c. operájából fog hatásos karokat énekelni. A hangversenyen a filharmónikus zenekar Erkel és Nedbál műveiből fog előadni, a működőkar pedig még két műdalial szerepel az operarészleteken kívül műsoron. Tavasszal egy szabadtéri hangverseny (sierenád) rendezését vette tervbe a karnagy, aki a Sába királynő c. opera egyik részletét vegyes karral akarja bemutatni. A vegyeskar megszervezésével a választmány és a működőkar tagjait bízták meg. Résztvesz a működőkar ezenkívül a jövő évben rendezendő országos dalosünnepé yen is és közreműködik a Jókai Egyesülettel december 31-én együttesen rendezendő Szilveszter-estélyen. A választmány a nagyszabású művészi programot örömmel vette tudomásul és kimondotta, hogy a legnagyobb készséggel támogatja Schmidt karnagyot és a működőkart e klasszikusan szép program megvalósításában. Majd a Dalegyesüle' nehéz anyagi helyzetével foglalkozott a választmány, amely ifj. Nagy János titkár, Aranyossy Endre dr., Kincs Izidor, Kálnay Jenő vál. tagok felszólalása után különböző javadatokat fogadott el és azoknak kidolgozásával az elnökséget és a tisztikart megbízta. Tagfelvétel és több folyó ügy elintézése után a választmány az elnök indítványára meleg ünneplésben részesítette az ülésen megjelent Molecz Tivadar örökös tiszt, karnagyot abból az alkalomból, hogy a napokban névnapját ünnepelte, mellyel az ülés végétért. — Fehér Artur ma esti előadóestje firánt, melyet a zsidó hitközség nagytermében tart, óriási érdeklődés nyilvánul meg. Morris Rosenfeld, Bialik, Kiss József, Kiss Arnold, Szabolcsi, Makkai, Avigdor Hameiri stb. verseiből fog előadni Fehér Artúrról legutóbbi kritikáinkból értesülünk, hogy az uj, modern stílust szerencsésen egyesítette a régi nemesveretü szavalőművészetével. — Hermann ujságirodában és este 7 órától a pénztárnál kaphatók a jegyek 7 5, 3 Ke, diákjegy 1 50 Kő. — A KFC holnapi teadélutánja siker tekintetében még nagyobbnak Ígérkezik mint az első volt. Nem is csoda, hiszen még csak most jutunk el a sötét őszi vasárnap délutánokhoz, amikor egy kis tea és jó zene mellett fokozódik a tánckedv. Lassanként már természetes dolog lesz, hogy a vasárnap délutánokat a KFC teadélutánján töltjük el. A rendezőség különben kedveskedni akar a vendégeknek s értékes tárgyakat sorsol ki. Minden jegy egyúttal tombolajegy is. A teadélután fél 5 órakor kezdődik az Otthon kávéházban. Jazz zenekar. — Az Iparoskör legutóbb tartott választmányi ülése folyó hó 11-én, vasárnap délután 3 órára a kör helyiségében össztag értekezlet összehívását határozta el. Felkéri ennélfogva az elnökség a kör minden egyes tagját, hogy e komoly és az iparosság létédrekét szolgáló értekezleten kivétel nélkül mindannyian megjelenni szíveskedjenek. — Kacagó! tarka tavasz, a Micky filmek színes, fekete és fehér sorozata kerül ma, szombaton és holnap, vasárnap vetítésre a magyarkomáromi moziban, a „Nem félünk a farkastól“ cimü világslágerrel. Ezenkívül a bajor alpok, magyar hangos híradó. Előadások 3/44, 6 és 1/a9-kor. Csütörtökön Alpár Gittával „Szivek királysága“ és „Egy asszony, akiről beszélnek“. Kezdete 6 és 7a9-kor. — Nagy választékban az 5szszes márkás Rádiók. Csillárok, varrógépek és az összes szakmába vágó cikkek részletfizetésre is. Mórocz Péter, Masaryk u. 15. Telefon 44. Rádió, Elektro és mechanikai szaküzletében. — Komárom felé közeledik a folyton bolyongó szegény család. Bizonyosan emlékeznek még olvasóink arra a több gyermekes, nyomorgó családra, amely pár éve Komáromban telelt és évek hosszú sora óta bolyong, vándorol az ország egyik végétől a másikig és vissza. A családfőnek, aki valamikor erdész volt, de súlyos baleset érte, nincsen rendben az állampolgársága és azt akarja megszerezni, ezért jár ide-oda. Baleset okozta rokkantsága miatt elhelyezkedni nem tud, hát- abból tartja fenn soktagu családját, amit a könyörületes szivek adnak. Innét Komáromból elgyalogolt egész családjával Prágába, hogydt a minisztériumokban személyesen intézze el bonyolult állampolgársági ügyeit. De éppen a nyári szünetre ért oda, amikor nem sokat tudott végezni. Most Léváról Írtak könyörgő levelet, hogy a nemesszivü emberbarátok adakozzanak pénzbeli segélyt, vagy ruhaneműt és lábbelit. Léváról Komáromba vándorolnak és akkor átveszik a gyűjtést. Az adományokat kérjük lapunk kiadóhivatalába, a Spitzer-féle könyvesboltba küldeni, ahol majd átadjuk a nyomorgó családnak. — Kétezerhatszáz koronával távozott el a szívesen látott vendég. Tánczos János gutái gazdálkodóhoz néhány nappal ezelőtt vendég érkezett. A vendéget a házigazda szívesen látta s kedvében járt. Napokig tartott a vendégség. Végűi a vendég azzal távozott el, hogy bevásárlásokat fog végezni. A gazda nagy szívesen búcsúzott el tőle s várta vissza estére. Hiába várta vissza azonban, mert a vendég taxin bejött Komáromba s itt maradt. A házigazda rosszat sejtve nézett körül s nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy a vendéggel együtt megtakarított pénze, 2 00 korona is eltűnt. A csendőrségre sietett és feljelentette a „kedves rokont.“ — A komáromi Diákmenza részére érkezett ajándékok : Spitz Sándor Komárom 30 K, Schwartz Lipót Komárom 5 kg dara és 5 kg nullás liszt, Germán Jánosné Csúz 18 kg paraj. Az ajándékokat mélységes köszönettel nyugtatja Gödör Kap. János. — Korán kezdte a kerékpározást. Tóth Miklós, a deáki uradalom kocsisának hat éves fia, amikor egyik reggel kiment az udvarukra, ott egy biciklit látott a falnak támasztva. Nyomban kedve támadt, hogy megtanul biciklizni. Ez az első kísérlet nemcsak, hogy nem sikerűit, de súlyos balesettel végződött, mert a gyerek leesett a kerékpárról és a karját eltörte. — Köszönet. A községi népiskola tanulóinak felruházására egy ismeretlen adakozó ismét 200 Kc-t küldött, egy magát megnevezni nem kívánó úrnő 6 tanulót teljesen felruházott. Mindkét igazán nemes szívből jövő adományért a szegény tanulók nevében ezúton fejezi ki köszönetét Pethő Sándor, igazgató. — Az értékes régészetijeiét helyett trágya. Érsekújváron a Törökszalasztó- uccát szabályozták és néhol mélyebbre kellett leásni. Ez ásatások kapcsán fantasztikus hírek keltek szárnyra, hogy ott régi várfalakat találtak, régi korsókat, tele arannyal. Sajnos ezek a hirek nem bírnak alappal, mert arany helyett egy hatalmas régi trágyatelepet találtak. Ezer köbméter jól érett trágyát most Érsekújvár város eladja. — Megvadult lovak. Az érsekujvári lovasezred egyik kocsijába fogott lovak az uccán valamitől megriadtak és a lovakat hajtó katona nem tudván azokat megfékezni, vad iramba kezdtek és magukkal ragadták a kocsit, amelyen több katona ült. A lovak nekirohantak Veres Lajos bérkocsis kocsijának és azt összetörték. Az őrült iram több óra hosszáig tartott, amig végre a vasúti vágányok között sikerült a megvadult lovakat megfékezni. A katonák közül többen, különösen a kocsis, súlyosan megsérültek A lovak több helyen sebesültek meg. — Teadélután. Holnap, vasárnap délután 5 órai kezdettel rencfezi a Deborah leányegylet a saison harmadik jótékonycélu teadélutánját a Centrál kávéházban. Pompás jazz, jó uzsonna, tánc, jókedv, a táncoló ifjúság a legjobb hangulattal és megelégedéssel távozik ezekről a teadélutánokról. Szegényeinken pedig a befolyó összegből segítünk, s ezért kérjük pártfogóinkat, támogassanak bennünket, hogy ezen nemes célnák minél nagyobb mértékben tudj tnk eleget tenni. Deborah leánvegyesület vezetősége. — Orron ütötték és meghalt. A legények verekedtek Királyfán és verekedés közben Benes Ferenc királyfai lakos úgy vágta orron Csizmazia Lajost, hogy azt a kórházba kellett szállítani, ahol meg is halt. A fiú szülei pert indítottak Benes Ferenc ellen, azt állitván, hogy a fiuk azért halt meg, mert Benes orron ütötte. Az első fórum Ítélete felmentő volt, mert az orvosi vélemény szerint nincs öszszefiiggés az orrütés és a halál között. A szülők azonban nem nyugodtak bele a dologba és perújítással éltek. A holttestet exhumálták és a koponyát felküldték Prágába, a bonctani intézetbe, ahol az előző véleményt megerősítették és Benes Ferencet mindösze verekedésért 3 napi elzárásra Ítélték. — Színielőadás. A zsigárdi sportegyesület tagjai a Gyermekvédő Szövetség tejakciója javáia jől sikerült szinielőadást rendeztek. — A Prot Jótékony Nőegylet téli programja A Komáromi Protestáns Jótéknny Nöegylet választmánya Pap Kovdch Elemérné elnöklete mellett november 9 én látogatott ülést tartott. A választmány foglalkozott a szegény iskolás gyermekek felruházása ügyével és egyhangúan elhatározta, hogy az idén 80 szegény protestáns vallásu tanulót fog ellátni jó erős téli lábbelivel. Kimondotta a választmány azt is, hogy az idei téli évadban két jótékonycélu szeretetvendégséget rendez, amelynek tiszta jövedelmét az elaggott szegények és árvagyermekek támogatására fordítja. A szeretetvendégségek előkészítésével a választmány az elnökséget és a tisztikar tagjait bizta meg. — Tolvajok a méhesben. Két vágkirályi gazda, Keszeg Lóránt és Kocsis Ádám méhesében tolvajok jártak az egyik éjjel. A még ismeretlen tolvajok több méhkast füsttel lefojtottottak és aztán a kasokkal megléptek. — A „Zivena“ nőegylet f. évi november 17-én este 8 órai kezdettel a tiszti pavilion termében szinielőadást rendez. Szinre kerül „Právo na hriech“ („A bűnre való jog“) vígjáték 4 felvonásban, Werner V -tői. Beléptidij 8—6—4 Ke. A tiszta jövedelmet a szegény gyermekek téli felruházására fordítják. Jegyelővétel a Mahdalik-féle trafikban. Novemberi szivárvány. Jegyezzük fel a dátumot: 1931 november nyolcadikán, csütörtökön délután félnégy felé csodálatos szivárvány ívelt át Komárom fölött. Valahol a Vág és a Duna összefolyásánál ért bele az iv egyik szára a vízbe s végigfutotta az egei, hatalmas, merész. pompázó;szines Ívben, hogy a temetők táján újra leessen a földre. Akik éppen kinn jártunk az uccán, megmerevedve állottunk meg; valóban különös körülmények s különös idők kellettek ahhoz, hogy ilyen gyönyörű. egészséges szivárvány jelenjen meg az égen. Öreg szakértők mondották, hogy ilyet, ilyen szépen, ilyen ragyogóan, ilyen színesen még nem láttak. Mintha minden szín külön hél szinre szakadt volna, mintha a kékek,, a lilák és a vörösek külön tobzódni akartak volna az égen, világosan, jelentősen. vad pompában ragyogtak a színek s a hatalmas iv mellett egy halványabb második is végigkísérte a szivárványt... Mögöttük s előttük a házak teteje különös, fehéres-sárgás fényben ragyogott, a nap rézsűi sugarai fényesen vágtak bele a háztetőkbe. mintha megannyi festett kulissza lett volna. Nem is lehet más hasonlatot találni: olyan lehetetlenül szép volt, mintha emberkéz festette volna ilyen különösnek. Honnan jött, mit akart, mit jelképezett a szivárvány: ki tudná? A Saarvidéken puskaporos a levegő, a franciák épülete recseg, Mexikóban papokat koncolnak föl s Japán új, titkos flottát épített. Recseg-ropog eresztékeiben a világ, fojtó gázszag terjeng a levegőben s betonozzák a pincéket, ahová egész városok fognál: menekülni... S mint valami élő anakronizmus. mint egy lehetetlen, várai lan csuda, mint békehírnök, mint szeretet-szín, mint égi kórus jelenik meg ez a pompázatos, sohanem-látotl szépségű tarka iv az égen, talán figyelmeztetőnek, talán békésebb kor hírnökének... Olyan szép az emberek között a béke gondolata, mint a szivárvány, épjien annyira kézzel meg nem fogható, annyira irreális, égi csoda... Fi gy címezte tő... (thyvi) ********** — Még az istenházában is lopnak 1 Megbotránkoztató eset történt a napokban az érsekujvári plébánia templomban. Egy szegény komjáti ember, Vera Viktor bement áhitatoskodni a templomba. Kis batyuját az egyik padra tette, ő pedig az oltár elé ment letérdelni és imádkozni. Amire elvégezte buzgó imádságát és a pádhoz ment, hogy batyuját elvigye, megdöbbenve látta, hogy valaki ellopta. Ez igazán súlyos tünet, hogy még a templomban is járnak tolvajok. — Rheumás Ön? Tanácskozzon orvosával mit tegyen ellene és vegyen ALPA-sósborszeszt. ALPA-bedörzsölés könnnyebbséget hoz, élénkíti a vérkeringést, erősiti az izmokat és üditi az idegeket. — Miért vannak a községek oly gyakran világítás nélkül. Az utóbbi időben nagyon gyakoriak a zavarok a vílianyszolgáltatásban. Előfordul, hogy községek rövidebb megszakításokkal többször egymás után világítás nélkül maradnak. Az árammegszakitásokat a Délszlovenszkói Villamosmüvek távvezetékein fellépő üzemzavarok okozzák. Alig, hogy elmúlt az egyik üzemzavar, máris a másik következik. Az üzemzavarokat porcelán szigetelőtörések okozzák. Éretlen gyerekek külön élvezetüket találják abban, hogy a porcelán szigetelőket kövekkel hajigálják és összetördösik. Nincsenek annak tudatában, hogy ez a játék végzetes kimenetelű is lehet. Előfordulhat olyav természetű törés, ami földzárlatot, vezetékelégést és szakadást okozhat és a tettes életével fizethet könnyelmű játékáért. Senki mást, mint a tettest. A Délszlovenszkói Viliamosinüvek felkérik a hivatalos közegeket, községi elöljáróságokat, az iskolai igazgatóságokat és a szülőket, hogy figyelmeztessék a gyermekeket az ilyen játék szomorú kimenetelére és szüntessék be velük ezt a játéknemet. A DSzV. egyúttal felkérik a csendőrségeket, hogy a tetteseket nyomozzák ki és jelentsék a DSzV. igazgatóságához.