Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-10-06 / 80. szám
1934 október 6. »KOMAROMI LAPOK« 9 oldar ASSZONYOKNAK. Gyakorta hallani ezt a kicsit, talán nem is kicsit, inkább nagyon is rosszízű, helvenkedő kérdést. Gondolom, ideje a mélyére tekinteni. Mit is mond ez a néhány szó? Mi van emögött a közszájon forgó mondás mögött? Nyíltan szólva: hatalmi probléma. Ki legyen az úr, a parancsoló személy: az asszony vagy a férfi? Ki legyen az engedelmeskedő fél: az aszszony, vagy a férfi? S mert ez a lényege, hát kétségtelenül rosszhelyről adják fel a gőgösködő kérdési. Házastársak közöli nem lehel szó hatalmi versengésről. Házastársak között olyan a kapcsolat, olyannak kell lennie a kapcsolatnak, amelyet egyedül csak az erkölcs törvényei igazgathatnak. Túl az anyagi világon, a léleknek abba a tiszta világába kell emelkednünk, ahol személyes és önzőn kicsinyes hatalmi kérdések nincsenek. A házasságban nem két személy alá és fölérendeltségének a harca bonyolódik le, hanem két személy egymás iránti megbecsülésében az a közös szándék és elhatározás teljesedik ki: hogy egy magasabb erkölcsi nívóra emelkedve, mindketten őszinte alázattal vessük magunkat alá ennek az emelkedett világnézet törvényeinek. Ha tehát feladom a kérdési: ki az úr a háznál? Egyetlen egy feleletem lehet: az erkölcs az úr a háznál. Igen, az erkölcs legyen az űr a háznál. Kelten, közösen engedelmeskedjenek ennek a felsőbbséges hatalomnak. A szeretet nem ismer hatalmi harcot egymás közölt. A szeretet szelíd. A szeretet alázatos, megbocsátó és nem keresi a gőgös győzelmeket. Ha valahol, itt rettenetesen érvényes a bibliai mondás: aki kardhoz nyúl, kard állal vész el. Ha két ember, aki házasságban egyesül, hatalmi harcot kezd, annyi, mintha tudva tudatosan megölni készülne a boldogságot. Nem akarhat senki meggyötöri rabszolgával élni. Nem. Hanem emberrel, nyílt tekintetű, emelt fejű emberrel. Ha büszkék vagyunk a magunk kimagasló személyére, legyünk annyira büszkék, töltsük meg ezt a rátartiságot igazi önérzettel s az életünk társát ne akarjuk magunknál alacsonyabb sorban. Ott szokott kezdődni ez a boldogságot gyilkoló harc, amikor azt mondják egymásnak az emberek: — Nekem van igazam! A másik meg rádupláz, persze csak hangoskodásban: Nekem van igazam! Az igazság nem tárgy, hogy birtokoljuk. Az igazság nem az enyém és nem a tied és nem az övé, az igazság nem az emberé, hanem az ember az igazságé. Az igazság az Isten része, nem ránthatom magam mellé, legfeljebb áhítalosan felemelkedem hozzá. Az igazság nem pallós, amivel halálos ítéleteket hajtunk végre, az igazság fény, ami mellett felismerjük az erkölcs parancsát. Már most, ha így tekintem a dolgokat, milyen másképen hangzik, milyen más csendülést kap a szó: — Ezt... nem úgy kell tenni! Tehát: nem a mi személyünkért, hanem egy felettünk álló törvényért. Nemcsak a másik fél ne tegye, hanem mi sem tennénk, hiszen a törvény mindkettőnk felett lebeg. A szeretetnek olyan csodálatos és szívet megejtő állapota támad, ha így élünk, amely hasonlatos lesz a ’paradicsomi boldogsághoz. A házasság legfőbb törvénye a szeretet. Ne követeljük magunknak a szeretetet, hanem legyünk mi a szeretető. Ne vessék fel a házastársak minduntalan a kérdést: ki az úr a háznál? Szolgálja mind a két fél egyformán a szeretetet és akkor boldogok lesznek. Persze, vannak az életben pillanatok. amikor sem a dolgok megbeszélésére, sem megvitatására nincs alkalom, nincs idő. Igen, tapasztalatból tudjuk mindannyian, hogy vannak ilyen gyors cselekvést váró percek. Ilyenkor a fürgébb fejhez alkalmazkodjék teljes odaadással a másik. Bízzon benne, hogy ha pillanatnyilag nem is lehel átérteni a cselekedetét, azért jószándék vezérli és hittel alkalmazkodjunk hozzá. A régi jóvilágban úgy mondták: Ne kapkodj a gyeplőbe... Okos hasonlat. Ha megbeszéli két ember: erre s erre mennek és elindulnak a kijelölt úton, de hirtelen s váratlan valami akadály kerül az útjokba, csak természetes, hogy gyorsan igyekeznek kikerülni. És milyen katasztrófa származhatik abból, ha a végzetes pillanatban valaki, a társunk — hogy a mai hasonlattal éljek, — a volán után kapkod! Semmi kétség, vannak az életnek pillanatai, fordulatai, amikor nagy szeretettel, megadással, bizakodva s hangtalan át kell adnunk magunkat a társunk vezetésének. Gondoljuk csak meg: egy szekéren utazunk. Azt akarja, csak azt akarhatja, hogy elkerülje a bajt. De mindez nem a hatalomért történik, hanem az egyesült életünkért. Akiknek a szívükben igaz szeretet van, azoknak a házukban csak egy úr van: az Isten. Az erkölcs. Az önzetlenség. Azt szolgáljuk. Két ember, aki a szeretetben egyesült, túl van a kicsinyes és alacsony hatalmi harcokon, problémákon, ők megnyitották maguk előtt az ég pitvarának ajtaját. RECEPT, Főtt marhahúsból készült fasirozott. Egy kiló főtt marhahúst megdarálunk, adunk hozzá húsz deka egészen apró kockára vágott füstölt szalonnát, két tojássárgáját, sót, borsot, kevés pirospaprikát és kis marék lisztet. Az egészei jól összegyúrjuk és lapos téglaalakot formálunk belőle. Középre négy keménytojást helyezünk hosszában egymás fölé és hoszszú cipót formálunk belőle. Morzsában megforgatjuk és forró zsírba téve a sütőben folytonos öntözgetéssel szép pirosra sütjük. Tálalhatjuk melegen, körítéssel vagy hidegen salátával. Tejfölös libamcll. A lenyúzott, megsózott, kevés töröttborssal meghintett libamellet egy kanál zsíron puhára pároljuk folytonos öntözgetés közben. Ha megpuhult, néhány kanál édes tejfölt vagy tejszint tegyünk rá. Burgonyakrokettel, rizzsel, makarónival k üríthetjük. Burgonya paprikás. Kél kanál zsírban süssünk meg jó nagy fej vöröshagymát, tegyünk bele késhegynyi rózsapaprikát, egy kiló kockára vágott burgonyát, sót és annyi vizet, hogy majdnem ellepje. Tehetünk bele karikára vágott zöldpaprikát és egy meghámozott paradicsomot. Ha megfőtt, kolbász!, vagy virslit teszünk bele. Tök cukorban. A meghámozott tököt vékony szeletekre vágva, különféle alakú sü lemé ilyszaggat óval kifúrjuk és ecetes vízben (három rész víz és egy rész ecet) fölforraljuk. Amint fölforrt, tésztaszűrőben leszűrjük és hideg vízben cgyszer-kétszer leöblítjük. Amilyen nehéz a meghámozott és kiszurkált lök, ugyanolyan menn3’iségű cukrot kevés vízzel nyúlósra főzünk, beletesszük a tököt, felforraljuk s másnapig lefödve eltesszük. Másnap újra felforraljuk a szirupot és leöntjük vele a tököt. Harmadnap sűrűre főzzük a szirupot és ráöntjük az üvegbe rakott tökre. Lekötve rövid ideig gőzöljük. Nehéz jónak lenni Bandika jószívű kis fiú volt. Ha uccán koldust látott, nem tudott elmenni mellette meghalódás nélkül. Ha volt pénze, odaadta, ha felnőttel ment, addig rimánkodoll, amíg meg nem állította, akár a legnagyobb forgalomban, vagy a legcsunyább időben is és elővétette az erszényt a koldus számára. Mégsem volt megelégedve magával. Mert mindig úgy érezte, hogy még jobbnak kellene lennie, még többet szerelne adni mindenkinek, aki csak kér. El is határozta, hogy egyszer annyi mindent fog szétosztogalni, amennyit csak lehet. Uzsonnapénzét titokban rakosgatta félre erre a célra, pedig az iskolában jaj, de sokszor megéhezett, de nem vett se kiflit, se perecet. Arról, hogy a szolgabácsinál egy pár virslit vegyen, arra meg éppenséggel nem gondolt, pedig a virslit jobban szerelte, mint a csirkepaprikást. Már szépecskén volt pénze, amikor az édesapja így szólt hozzá: No, Bandikéra, a jövő héten lesz a neved napja. Mit vegyen neked apuka? — Semmit, — ■ felelte hirtelen lelkesülten — adja nekem a pénzt, amit az ajándékra szánt. — És mit csinálsz azzal a pénzzel? — kérdezte mosolyogva az édesapja. Bandika zavarba jött. Ha megmondja, talán meg se kapja a pénzt, hazudni pedig nem akart, nem is tudott. — Nem szeretném megmondani,— húzódozott és édesapja nem is faggatta tovább. Nevenapján ötven koronát adott a kezébe és azt mondta: — Költsd cl, fiacskám, kedved szerint. Bandi nagyon szépen megköszönte az ajándékot és hozzátette megtakarított pénzecskéjéhez. Nagyon gazdagnak érezte magát: olyan gazdagnak, aki igazán sok jót tehet. Egyik délelőtt apja a hivatalban volt, édesanyja bevásárolni ment, egyedül maradt otthon. Most ill az alkalom, hogy jót legyek, - gondolta, mert a jótevést mindig titokban tartotta. Tudta, hogy így szebb, így értékesebb. Magához vette a pénzét és leszaladt az uccára. Alig ment pár lépést, síró-rívó kislánnyal találkozott.- Miért sírsz, kislány? kérdezte. — Elvesztettem öt koronát, amin orvosságot kellett volna vennem az édesanyámnak. Már sokan álltak körülötte járókelők, de senki nem segített a szegény kislányon. Itt az öt korona — súgta fülébe halkan, — ne sírj. Azzal tovább ment. A járókelők megdicsérték, de ő alig hallotta, mert elsietett, éppen a dicséretek elől. Ment ki a liget felé, mert hallotta, hogy arra nagyon sok szegény ember lakik. — Három napja éhezem, — tartotta tenyerét feléje egy öreg ember. Beteg vagyok, se családom, se senkim nincsen, — rimánkodott tovább. Bandi nagyon megsajnálta. Istenem, három napig nem eveit! Borzasztó! Még csoda, hogy él. Hamar bement az első boltba és vett felvágottat, kenyeret, csokoládét, mandulát, mind olyan dolgokat, amiket ő maga is nagyon szeretett. Had egyen szegény ember egyszer ilyen finom dolgokat. — Jaj, kedves fiatalúr, lepődött meg kellemetlenül az öreg ember, —*■ nem bírja az én gyomrom ezeket a finom dolgokat. Csak egyszerűhöz vagyok szokva. Inkább pénzt adott volna. Bandi visszavette a csomagot és pénzt adott, amit az öreg nagy hálátkodással köszönt meg. Azzal ment tovább. A ligetbe érve, egy suhanc megállította útjában. Mit viszel? kérdezte. Ennivalót a szegényeknek. — Igen, akkor add ide. Én is szegény vagyok. — Nem adom, — felelte Bandi, — mert te nem lehetsz olyan szegény. Neked jó cipőd van, jó ruhád — Úgy? — nevetett csúnyán a suhanc. — Akkor tudod mit? Én adok neked valamit! Ezzel mellbe lökte a kis fiút, akinek kezéből kihullott a csomag, a másik meg elszaladt vele. Bandi szemét elöntöllék a könynyek. Nem az ütés miatt, hanem mert elvették tőle azt, amit a szegényeknek szánt.- Nem baj! — vigasztalta magát, szerencsére a pénzem az még meg van. Azt odaadhatom. Felszárította könnyeit s amerre ment, mindenkinek adott. A harmonikáz.ő embernek, a világtalannak. De mindegyiknek csak keveset, mert látta: ha egynek sokat ád, másnak nem jut majd semmi. — Jaj, de jő kis fiú vagy te, — szólította meg Bandit egy nyájas fiatalember. Látom, hogy minden koldusnak adsz.- Az ilyen jó kis fiúkat nagyon szeretem, — mondta az idegen és cukorral kínálta meg a kisfiút. Nem akart venni belőle, de annyira kínálta, hogy muszáj volt. Ä végén még meg is ölelte a fiatalember a fiúcskát és azzal útjára bocsátotta. — Szerencsétlen szegény öreg aszszony vagyok! — siránkozott később az út szélén egy anyóka. Könyörületet kérek. ... Szívébe szúrt Bandinak az öregasszony kérése, zsebébe nyúlt, de nagy ijedten látta, hogy egy fillérje sincs. Ellopták a pénzét. Az a fiatalember vette ki zsebéből, aki cukorral kínálta. Miközben megölelte, kilopta a tárcáját. Keserűen .némán hullottak Bandi könnyei. Nem a pénzt sajnálta, hanem, hogy nem tud már senkinek adni és az egész névnapi öröme kárba veszett. Nehéz szívvel indult hazafelé. Amint elhagyta a ligetet és odaért, ahol a három nap óta éhező öreg emberrel találkozott, látta, hogy az öregember most jött ki a kocsmából részegen. Elilta azt a pénzt, amit Banditól kapóit. A házuk közelében pedig megint sírva találta a kislányt. Mentőautó állt meg mellette. Ódanézett, látta, hogy a mentők a kórház kapuján azt az öregasszonyt viszik be, akinek már nem tudott adni. Ez fájt a legjobban. Alig tudott szóhoz jutni, mikor hazaért. Nagynehezen elmondta édesanyja kérésére az egészei. — Ne sírj, kisfiam, vigasztalta édesanyja. A jó Isten éppen úgy beleírta a nagykönyvbe jócselekedeteidet, mintha arra méltóknak adtad volna. Kicsi vagi', nem ismered még meg a rosszakat. De az nem baj. A fő, hogy szívünk megszólaljon a Szegények iránt. De hogy igazán az arra méltóknak jusson az adomány, ahhoz nem csak szívünknek kell lenni, hanem eszünknek is. Az ész mulatja meg a jóságnak a helyes utat. 1 Ki az űr a liáznál ?
