Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-10-06 / 80. szám
1934. október 6. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal getni és minden komáromi tartózkodása alkalmával felkeresi őt. A héien is egy órát töltött a városi könyvtárban és gyönyörködve nézte annak rohamos fejlődését és hatalmas forgalmát, a példás rendet és a már ötödik uj katalógus megjelenését. A tudós püspöknek elmaradhatatlan kísérője az ő aluminium táskája, amely valóságos bűvös szekrény, amelyből mindig kikerül valami meglepetés annak számára, akit az ősz tudós kitüntet a látogatásával. Az ő figyelmessége, körültekintése valósággal közmondássá vált már. Dr. Baranyay József könyvtárosnak is kedveskedett meglepetéssel. Külföldi nagy antikvár jegyzékekben feltüntetett és Komáromra vonatkozó régi könyvekre, nyomtatványokra, térképekre hívta föl a figyelmét és mivei tudta, hogy Baranyay József gyűjti a Komáromra vonatkozó népdalokat, igazi csemegeként mutatott neki egy könyveimet az árjegyzékben, amely erre a tárgyra vonatkozik. lí;94-ben nyomták ezt a komáromi dalokat tartalmazó könyvecskét Bécsben. Az örömbe azonban üröm is vegyült, mert nagyon drága ez a kis, négyoldalas nyomtatvány, körülbelül négyszáz koronába kerül. Aki szereti a könyveket, csak az tndja értékelni, hogy micsoda magas színvonalú lelki élvezet egy órát elbeszélgetni egy könyvtárhelyiségben azzal, aki még jobban szereti a könyveket ... Az ismeretlen Komárom karambol, — ha ugyan a keskeny hídon már nem történt, — a zökkenős síneket nagy ívben kerüli ki a szakértő vezető s a mellékuccából előugorhat egy-egv rejtett biciklista. Az uccu kanyargós és poros, szalmás. A faraktárak tája elhanyagolt városrészt mutat a jövevény számára. A kanyargós Rákóczi út mellékuccáiból kétszer száguld elénk a biciklista s egyszer az egyik majdnem elénk zuhan. Nagyon lassan járunk eddig, lépésben, mivel a hetivásáros szekerek jönnek-mennek, egy csikó kiugrik s egymást nehéz mellőzni, előzni. Folytonos dudaszóval haladunk előre. — A Rákóczi uccában van a legtöbb karambol, — mondja informátorunk, — nem ártana közlekedési rendőrt állítani a Kossuth Lajos tér sarkára. Itt négy oldalról jönnek kocsik, járókelők és a sarok keskeny. A Kossuth-tér. £n> Mert, ha szarvas védjegyű Schicht-szappanom van, előre tudom, hogy a fehérnemű hófehér lesz és nem megy tönkre. A Schichtszappannak már a neve is kezeskedik az állandóar Bolyongás Komárom szűk utcáin: vallon mennyire veszélyes városunkban a közlekedési Félóra autón Komáromban, hetivásárkor — A „halálsarok“, a bicikli, az autó és a kényelmes falusi szekér — Egyirányú közlekedést a szükutcában — Végső következtetések — Lehet-e javítás ? Komárom, október 2. Komáromban sűrűn történik kisebb-nagvobb közlekedési karambol. Isteni szerencsének! s a vezetők elővigyázatosságának köszönhető, hogy a legritkább esetben súlyos kimenetelű a közlekedési eszközök összeütközése, de élénk emlékezetünkben van még az az esel, amikor a Magy ar ucca s al Király püspök ucca sarkán egy katonai teherautó belefutott egy boltba. Biciklisták, falusi szekerek, autók, autóbuszok, gyalogos járókelők, társzekerek pezsegnek egymás hegyénhátán a szűk uccákon, amely, hála Komárom vár-voltának, évszázadok óta megmaradt szűknek és kanyargónak. Uccáinkra az alföldi nyíltságot és szélességet nem lehet ráfogni, olyan kanyargósak belső uccáink, mintha valami északvidéki, sík Selmecen volnánk. A belvárosban mindezt legalább az aszfalt jelenléte enyhíti. A külsőbb részeken a rendezetlenséghez hozzájárul a vígan sodrott szemét, a por s a falusias hangulat, amely télen sarat hoz s feltörő talajvizével a Kisérdüíőben velencei allűröket játszik... Újabban az autóvezetők egyre többet panaszkodnak azon, hogy Komáromnak számos veszélyeztetett forgalmi pontja van s ezeket a veszélyeztetett pontokat úgy emlegetik, mint saját maguk mentségét, hiszen rajtuk kívül álló okoknál fogva történik sokszor a szerencsétlenség. Tegyünk egy rövid utat tehát autón a városban, egy autós-ismerősünk szívességéből, aki megmutatta, hogy nem a taxisok az okai, ha karambol történik ... Az bizonyos, hogy a taxisok és a Rákeresek jól ismerik a város nehéz pontjait, ellenben annál kevésbbé ismerik a közlekedési szabályokat a biciklisták, a falusi szekerek s — last but, not least, — maguk a járókelők. Vág közúti híd. Innen kezdjük a bemutató utat. A Vághidra szeszélyes kanyarral szalad föl a kocsi, a város itt nagyon, sőt túlontúl elhanyagolt jellegű. Szép az a pár rendőrház a város elején, szép a strand felé vezető út, — a legtöbb komáromi bennszülött nem is tudja, milyen gondozott, finom, elegáns park ez a részlet, az országút, a katonai lövölde s a strand szögében, milyen rendes és lelkelderítő, — de csúnya az országút, gondozatlan a várfal itt kezdődő része s az egész Rákóczi ucca. A Vághid alatt szokatlanul sok tutaj van. A vámház düledező. Itt, a kikötő felé vezető vasúti sínek mentén szokott történni az első All a hetivásár. Szekerek torlódnak egymásba, a gyalogosok az úttesten érzik jól magukat. A vezetőm szerint Komárom egyik legrosszabb része, közlekedési szempontból a Kossuth térnek az a sarka, amelyiken a Thaly Kálmán ucca s a Jókai ucca találkozik. Valóban szűk, keserves kis szakasz ez, rendőr irányítja a forgalmat, hetivásáros napokon. Hal percig tart, amíg a szűk és forgalmas Jókai uccán autóval végigmegyünk. Minden pillanatban meg kell állni, kitérni, előzni, dudálni. A posta előtt megtorlódik a forgalom, többen igyekeznek a postára, néhányan jönnek onnan, a templom udvarából is öten lépnek ki ebben a pillanatban, a postakocsi megakad, se té, se tova. Állunk. Aztán ismét tovább döcögünk. A Deák Ferenc uccából e pillanatban két biciklista csap ki veszett erővel s vad ívvel sietnének a posta felé, ha lehetne. Utolsó pillanatban fékeznek le. A biciklisták kedvenc terepe a Deák Ferenc ucca, innen mindig úgy jönnek ki, mintha üldözné őket valaki. Itt rendszabályozni kell őket! — Egyirányú forgalom volna szükséges a Jókai uccán, — mondja vezetőm, — máskép nem megy. A patika előtt kész a tohuvabohu. Itt jóformán egy kocsi nem fér el s meg kell várni, amig rendre elvonulnak a szekerek, a biciklik s az autók. A baj az, hogy a falusi szekeres soha nem szeret a megfelelő oldalon járni, egyéni utakat követ, ha jobbra kell fordulni, ő balra megy, s még ő kiabál a legjobban. A másik baj a biciklisták cikázása, akik uttesr len-járdán egyformán jólérzik magukat s vadul száguldoznak, a harmadik baj pedig a járókelők vigyázatlansága, fegyelmezetlensége: mindig lelépnek a járdáról s nem néznek maguk köré. Igaz, hogy a Jókai ucca keskeny járdájáról lelépni nem nagy művészet s autónk előtt is kétszer léptek le vigyázatlanul. Ilyenkor, teregyformán jó minőségért. Elvezet vele mosni — öröm a kész ruhára ránézni. SCHICHT-SZÁPPÁN 0 mészetesen az autót szidják, holott illendő volna, ha a járókelő maga mögé nézne... Nádor ucca. Itt a legnagyobb rend. A Nádorra csak megfelelő időben szabad behajtani. A tilalmat jelző piros karikától azonban az idegen autók szoktak megijedni s rendszerint belezavarodnak az uccákba s nem tudnak kikeveredni belőle... A Dunaparlonhetivásárkor keit vigyázni s ha a jármű a szigetre megy föl, a vasúti sínek szereznek neki gondot. Régebben hosszú tolató vonatok állták az utat, manapság erről, sajnos, nincs szó... A Raross uccában szeret mindenki az úttesten sétálni s nagyon veszélyes pont a Nádor és a Baross sarok. Itt van az egyetlen közlekedési rendőr, aki ügyesen végzi feladatát s minden járműnek megmutatja az irányt... Már a Királypüspök ucca kanyarodói ismét veszélyesebbek s különösen a Magyar ucca sarkán van állandóan baj, csoda, hogy a rendőri krónika nem jegyez fel több karambolt. Ide is kellene közlekedési rendőr. Autóbusz, szénásszekér, szódásszekér: így együtt, ezen a keskeny uccán nem valami jót jövendőinek. A lovasszekcrekkeQ. s a teherautókkal van itt baj, a Magyar ucca házai állandó veszélyben forognak. Egyszer valamelyik kocsirúd benn lesz a szobában ... A Gazda ucca sarkán az új épület beljebb került s így a vezető jobban tájékozódhat. A baj a keskeny uccákon az, hogy a vezető nem SZARVAS VÉDJEGGYEL — A vízben is van levegő? — Persze. — Én még sosem láttam a vízben levegőt! — érdekes, ez nekem nem tűnt fel soha! — Hiszen akkor nem lehetne a vízbe belefulladni, ha volna benne levegő. — Na, jó, — mondom, — az... az olyan más levegő. Vizilevegő. Ezt te még nem érted, te még kicsi vagy! — fölényem inog, — jaj, csak azt ne kérdezze, hogy a villám és a mennydörgés hogyan lesz, mert azt már az iskolában sem tudtam. Nem kérdi, mert a dombon cserkészgyerekek bumeránggal játszanak s ez köti le. A bumeráng kirepül és visszarepül. Tetszik neki. Nekem is. Nem érti. Én se. — Hogy lehet ez? — egészen elhül a csodálkozástól és a tisztelettől, ami egyelőre nem nekem szól, hanem a bumerángnak. — Ez... ez ... ez a centrifugális erő!... — mire nevet, tetszik neki a szó. Ballagunk odébb, amott futballoznak. Megállunk, nézünk. Emezeknek gyenge a belekjük, — magyarázza, — hopp! Oldalt, hé! Hohó, bíró, bíró! Ofszájd volt! — és nekem is magyarázza, — ofszájdban állott, nem láttad? — Hogy-hogy? — Hogy-hogy, hogy-hogy! Szabályellenesen a háta mögé állott. — Komolyon? Érdekes. És akkor... — Akkor most tizenegyest kellett volna ítélni, de úgy látszik, vágj' pártos a bíró, vagy nem ért hozzá. — Na és ilyenkor?... — Ilyenkor! Ha rendes srácok, akkor megverik a bírót, de ezek mamlaszok, nálunk ilyesmit nem lehet csinálni! Na ,na! Gól! — és tapsol. Alig bírom tovább cipelni. Szerencsére a kiserdőn túl vitorlarepülők gyakorlatoznak. Azt is megnézzük. Száll, száll a kis gép felettünk némán s forgatjuk a nyakunkat utána. Rám szól. — Milyen magasan repülhet? Olyan... olyan kétszáz, kétszázötven méter. Ezeket a telefonszámokat csak úgy mondod, hasból? — és nevet. — Hehehe, a nemjóját, én ezt a gyereket mindjárt... de mindjárt... — és megsímogatom a fejét s mondom — a felnőttek sem tudnak mindent. — Tudom. Csak hencegnek. — De Luri, hogy szabad ilyet mondani! — ám fölényem nem működik, nem működik, Luri ellenben enni akar. — Majd fenn a hegyen, — mondom. — Nem egészséges dolog tele gyomorral hegyet mászni. — De én most vagyok éhes. — Csönd! Viseld magad rendesen. — Együüünk! — Majd fenn, ha mondom! — elvégre nekem is igazam kell legyen valamiben. Szipogva jön mellettem. Odafenn csendben eszegetünk. Hej, baj van. Valahol elhibáztam? Csendben és ellenségesen megyünk hazafelé. A villamosnál megint künn akar maradni. — Gyere be! — Nem. — Azonnal gyere be! — és bepöndörítem, mire megint hüppögni kezd. Idegesít. — Ne bőgj! — hüppög. —Luri, ne bőgj, ha mondom! — bőg. — Ejnye, nem tudsz rendesen viselkedni, te!? Mindjárt odaadlak a... a., .a... majd adok én neked! — elfordul és az ablakot kaparássza. —■ szemembe nézz, hozzád beszélek! — megfogom a fejét és magam felé fordítom, — ide nézz! — elengedem — megint elfordul, konokul, — ide nézz, hozzád beszélek! — és egy nem súlyos, de elég mérges kis pofonnal igyekszem helyrebillenteni a meglazult tekintélybeli egyensúlyomat. — Te kis szemtelen, te, ha egy felnőtt azt mondja, hogy így, akkor így! — most már hangosan zokog és mikor leszállunk, nem akar menni, huzatja magát. — Gyere! Hallod! — bőg és huzatja magát, sokan megállanak, csődület. — Ejnye. Na, gyere szépen, veszek neked tíz deka nápolyit. — Nem kell, — hüppögi, — pörkölt mandulát vegyél. — Jó, veszek pörkölt mandulát, csak fogd már be a szádat. Bemegyünk, ide a cukrászdába — és kézenfogva vonszolom, noha már csak diplomáciából huzatja magát és apró, ravaszakat hüppög, könny nélkül. Megveszem a mandulát. Teljes csönd. Dühös, meg se köszöni. Most álljak magyarázni? — Na sógor, — mondom kissé hangos kedélyességgel, — megjöttünk a nagy kirándulásból. Itt a legény. — Jól telt el? Baj nem volt?' — Á! Mi lett volna. Bánni kell tudni a gyerekkel. Persze, hát... még foglakozni kell vele egy kicsit. Mert tudod kérlek, a modern nevelés... — kezdeni, ugyanis van -erről egy-két igen figyelemreméltó elgondolásom.
