Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-09-01 / 70. szám
2. oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1934. szeptember 1. Milus János. rnhafestő, vegytisztító | Alapítva: 1905. Leszállított áron fest, tisztít úri, női ruhákat, függönyöket stb. alapján szőrmék, rókák stb. és tisztítása. Plissirozás minden nagyságban.-------------------------------------- -------------------------------7 ------------------- ---- “ 7 unmÁBiin MA4n„ non« 0 no AO Külföldön szerzett tapasztalatok alapján szőrmék, rókák stb. bőrkabátok, fiumarnu, iMuUF''Uoud O. Go 4iO. szarvasbőrök szakszerű festése A dnnaszerdahelyi keresKlénj§Kociali§ta nagygynlés nyomásra reagáló és mondhatnám, tapasztalatlan diák-lelkekre, akije ha látják a sok nehézséget, küzdést, érdemtelen szenvedést, bizony felkiálthatnak jogosan, riadt ijedelemmel: »Hát ezt az életet kell nekem szeretni?:: A tengeren, robbanó anyagot szállító hajóról niar messziről kell integetni fekete zászlóval a többi hajóknak: »Kerüljetek el bennünket! Tanár urak! legyen az önök kezében is ilyen zászló, hogy az élet erkölcsi zátonyaira kitűzhessék, hogy odaállva integessenek vele a fiúknak és leányoknak: »Erre ne menjetek!« Akadályozzák meg minden józan eszközzel, hogy a diákokat erkölcsi fertőbe sodorhassa a lejtőn rolianó bűnlavina rohama. Ma egyre több szeretettel kell foglalkozni a diáklélekkel! Tanár urak, ma az önök aggódó szeretele a gyermek iránt sokkal fontosabb és sokkal értékesebb, mint valaha volt és hány esetben pótolja azt a szeretetet, melynek megnyilatkozásai egy gondokkal és bajokkal küzködő mai családnak szomorú légköréből száműzve vannak. Tanár úr, kérjük önt, hogy szcrctetének melegségéből e boldogtalan kor gyermekeinek juttasson minél többet, mert ezt nemcsak a gyermekeknek adja, hanem a társadalomnak és a nemzetnek is! (d.c.) Irta: Csalhó Kálmán. Korán reggel — (mindenkire rábízom, hogy mit tart annak) — megszólalt a telefon. Felveszem.- Halló, — mondja egy kellemes fiatal női hang, — Kálmán bácsi? — Én vagyok. Ki beszél? — Itt Márta. Jaj, ne tessék haragudni. egy borzasztó nagy kérésem van. — Na, mi az, fiam? — Nem is tudom, hogy hogyan mondjam meg? Tudniillik... — és elhallgat. Na csak ki vele! Nem lesz az olyan nagy eset... — Hiszen nem nagy eset, de mégis. Attól függ, hogyan tetszik megítélni. És igazán zavarban vagyok, mert... Szóval... De nem tehettem mást és most nagyon kérem, ne tessék cserbenhagyni ... Ez a Márta nagyon kedves, eleven teremtés. Fiatal leány, aligha több húsz évesnél. Tenniszezni jár ide egy barátomnak a családjához a szomszédba. Ismerem jól a szüleit is. Nagyon rendes úri emberek. Az apa egy kicsit szigorú, régimódi, a mama inkáid) haladt a korral s a leányát meglehetős önállóságra nevelte. Velük is szoktam itt a szomszédban találkozni. Ez az egy leányuk van és ezt bálványozzák. Az anyja többnyire róla beszél és ilyeneket mond: — Az én Mártámnak nincs titka előttem. Mert én úgy neveltem, hogy én legyek a legjobb barátnéja. A bizalmasa. Ezért nem is kell, hogy őrizzem, mert beszámol minden lépéséről... Felőlem jöhet-mehet szabadon. Higyjék el, sokkal jobb, mint az a régi rendszer, amikor úgyszólván pórázon vezették a leányokat. Mert a saját becsületérzése nagyobb védelem, mint minden őrzés... Én már régen elhatároztam, hogy nem akadok fenn sem a mai nevelési Saját tudósítónktól. Dunaszerdahely, — aug. 29 Az országos keresztényszocialista párt vasárnap Dunaszerdahelyen méreteiben hatalmas keretek közt rendezte meg naggyűlését, melyen Esterházy János, országos pártelnök, dr. Szüllő Géza, Dobránszky János esperes, Fedor Miklós és dr. Jabloniczky János nemzetgyűlési képviselők, Keresztury József ref. esperes, szenátor és dr. Alapy Gyula tartományi képviselő tartottak beszédeket a sok ezernyi közönség előtt. A Dunaszerdahelyen még nem látott méretű naggyülésen Csallóköz magyar közönsége tanúságot tett a keresztény és magyar gondolathoz való tántoríthatatlan hitéről, amelyet feladni soha, és semmi körülmények közt nem hajlandó. A naggyülésen Komáromból Kollányi Miklós, a helyi szervezet elnöke, Derfinyák Gusztáv körzeti titkár vettek részt, ezenkívül a komáromi keresztény szakszervezet több tagja fehér zászlókkal diszitett kerékpárokon rándult át Dunaszerdahelyre, ahol a kis biciklis csapat méltó feltűnést keltett. A törvényhozók tiszteletére Markwarth Gábor rendszeren, sem a fiatalok dolgain. Csodálkozni is legfeljebb befelé szoktam titokban. De nem árulom el, amit gondolok és főleg nem vitatkozom. A fiatalokkal szemben pedig úgy viselkedem, mintha mindaz, amit csinálnak, a legtermészetesebb lenne. Szó sincs róla, hogy bármin is megbotránkozzam, hogy felháborodjam és erkölcsi prédikációt kezdjek ilyen módon: Hát bizony, a mi időnkben ... Nem. Én jóban akarok lenni a fiatalokkal és még olyankor is, mikor egy kicsit fejtetőn áll bennem a lélek, úgy leszek, mintha megérteném őket. Miért is ne? Nekem nincsenek gyerekeim és a családomban is csak fiúkból áll az új nemzedék. Leány nem fordul elő a rokonságomban, akiért aggódnom kellene. Hál felőlem nevelhetik a leányokat, ahogy akarják, Valahogy úgy vagyok ezzel a mai neveléssel, mint a repülőgéppel: a hideg kilelne, ha az én gyerekem felülne rá, de ha a más gyereke repül, legfeljebb azl gondolom: Hát igen, az új nemzedék... Persze, persze! Nekik ez olyan, mint nekünk volt hajdan a vasút!« Egyszóval: megjátszom a fiatalok előtt is, hogy természetesnek találom, ahogy Viselkednek és iparkodom velük jóban lenni. Nem vagyok morózus bácsi. Mosolygok, mikor a többi öreg a fejét csóválja. Mosolygok, mint aki mindent megért és megbocsát. Alighanem ennek köszönhetem azt is, hogy Márta hozzámfordult, — gondoltam. És kíváncsian lestem, mi fog kisülni a dologból. Mert megvallom, állandóan sóvárgó kíváncsisággal lesem ennek a mai fiatalságnak minden titkát, ami megadhatná a nyitját a gondolkozásuknak, világfelfogásuknak, erkölcsüknek és mindannak, amiben, érzem, különböznek a régiektől s aminek az életmódjuk csak felszínes kifejezője. Legalább is remélem, hogy csak felszínes és a mélydunaszerdahelyi plébános adott ebédet a Kázmér-féle vendégfogadóban. A példás rendben lefolyt gyűlés emléke bizonyára sokáig fog élni a dunaszerdahelyi és környékbeli magyarság emlékében. Impozáns lefolyása a helybeli rendőrség és szervezet vezetőinek dr. Szeiff Géza elnöknek és Furdanich Aladár körzeti titkárnak érdeme, akiknek hivó szavára ezrek és ezrek jelentek meg a dunaszerdahelyi naggyülésen. Az ott hallottakból, amelyek felölelték a magyar nemzeti kisebbség politikai, gazdasági és kulturális kérdéseinek minden részletét, nagy tanulságot meríthettek a gyűlés hallgatói, akiket kitartásra, összetartásra és a magyar és keresztény gondolat iránt való törhetetlen hűségre buzdítottak a szónokok. Intelligens szlovákul is tudó elásusitóiáisy alkalmazást nyer. Cim a kiadóban. ben egészen más van, mint ami látszik ... És most arról van szó, hogy ne hagyjam cserben Mártát! Dehogy hagyom, kedves! Hát mi történt?- Jaj, olyan nehéz ezt megmondani... Dehogy nehéz, csak ki vele bátran! Nekem mindent el lehet mondani. Nekem! Miért éppen nekem? De ez a mondat nem téveszti el a hatását, mert Márta azt feleli: — Hiszen másnak nem is merném. Ez jól esik és azl felelem bíztatva: — Nohát, akkor halljuk! Most egy kis csend következik. Aztán egy hatalmas sóhajtás. Márta neki fohászkodott, de első kísérletre nem sikerült a dolog mégsem. Most még egy nagy lélekzetet vesz, akár a vízbeugrás előtt s szinte látom a dróton át, hogy a szemét is behunyja. És akkor nekivág, szaporán ejtve a szót, hogy hamar túl legyen rajta: Arra akarom kérni, hogy, ha apukámmal vagy anyukámmal tetszik találkozni és kérdik... hát tessék azt mondani, hogy tegnap délután és este... egész tizenegyig, amig az eső elállt, ott voltam Kálmán bácsiéknál. Mert én azt mondtam, hogy hat órakor hazaindultam Péter bacsiéktól, de aztán az eső elől bemenekültem Kálmán bácsiékhoz... És hogy addig nem engedtek el, mig az eső el nem állt... Tetszik tudni? Most az én részemről következett egy kis csend. Majd két nekifohászkodás, hogy feleljek. A csend elképpedésre kellett és annak az elgondolására. illetve emlékcmbeidézésére, hogy nekem mindent el lehet mondani, tehát nekem nem szabad sem megbotránkozni, sem felháborodni. A két nekifohászkodásra pedig azért volt szükség, meri csak harmadszorra bírtam lenyelni mindazt, amit mondani szerettem volna. Végül, a bar-Véres bicskázás egy komáromi vendéglőben — augusztus 31 A komáromi Dunapartnak ismét botránya volt: két régi haragos összeverekedett s a verekedés vége kórház lett. Egy dunaparti vendéglőben mulatott Rácz János és Petrók István. Egymásnak régi haragosai voltak s lehetőleg azon igyekeztek, hogy minél gyakrabban törjenek borsot egymás orra alá. Már jócskán ittak, amikor ismét veszekedni kezdtek. Petrók a mellékhelyiségbe ment, ahová — Petrók előadása szerint — Rácz követte s verni kezdte. Petrók kirántotta vadonatúj bicskáját s hasbaszurta vele Ráczot, majd a kezén is megszurkálta. Rácz véresen bukott a földre. Azonnal rendőrt hívtak, akinek azonban a súlyosan sebesült Rácz majdnem ellenszegült, azt mondván a rendőrnek, hogy a kérdést elintézik ők maguk között. A gyorsan előhívott mentők szállították be Ráczot a kórházba, ahol azonnal megoperálták. Állapota súlyos. A kihallgatás alkalmával Petrók önvédelmét hozta fel mentségül. madik lélekzetvételre megtaláltam a szót: — Rendben van. Megértettem. Közben azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy a telefonon nem lehet látni az ember képét. Mert azt olvashatná le róla: — Hm? Ejnye,ejnye! Hát mégis? Lám, lám! És az a tyúkeszű anyja! Mai nevelés... Mind ilyen? Vagy ez kivétel? Hm ... Persze, Pisla az oka... Az a haszontalan kölyök. Régen nézem én ezt már, szólni is szerettem volna, de hát bajos. Nem köszönik meg, söl! Pedig hát mégis kellett volna. Mikor láttam, hogy a motorkerékpáron nem hazafelé indulnak, hanem kifelé .. . És mikor kettesben láttam őket csónakázni... Na, mindegy. De hogy apját-anyjál kerülni fogom hetekig, az bizonyos. Faigém ne kérdezzenek. Én nem liazudozom. Megvárom, mig elévül az eset. A fene egye meg... Márta újra kezdte: — Ugy-e, nem tetszik rám haragudni? De bizonyisten nem tudtam egyebet mondani anyukámnak se ... És most már nem maradhatok hazugságban. — Jó, — feleltem kurtán. Nem fogom elárulni. — Igen... Nagyon köszönöm. De... még egyebet is kérek. Ez még sokkal fontosabb. Ha Pistával tetszik találkozni, ugyanezt tessék mondani neki is! Most aztán igazán elállt a lélekzetem. Alig bírom pillanatok múlva ki nyögni: — Hogy-hogy? Hát nem Pistával volt?... Csengő hangon belenevetett a telefonba: Jaj, de édes! Hát persze, hogy nem. Hiszen ez a baj éppen. Hogy Pista odatelefonált anyukámhoz. Mert ha Pistával vagyok, akkor anyukám nyugodt egészen. Tetszik érteni? Azt feleltem, hogy értem. Mit is felelhettem volna mást? Hát persze,
