Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-11 / 64. szám
19 34. augusztus 11. > KOMÁROMI LAPOK« 9 oldai. I------ A GYERMEKEKNEK. Mese a négerekről. Hát úgy volt az, hogy egyszer alkonyat felé szalad ám haza a néger asszony — Malékának hívták — a krumpliföldről és már a falu elején kezdte a isikongalást. — Jaj, apuskám. apuskám! Odavan a krumplink!... Megeszik azok a rusnya páviánok mind!... A házuk egészen szélről volt a falu alsó végén, hát hallotta a néger mindjárt a felesége hangját, hanem azért nem mozdult. Jó nagy lábas kölcskását evett volt nemrégiben, hát nem igen akaródzoll neki most mozogni. Csak pipált hát, mert nagyon szerette a dohányt és várta, hogy még mit fog mondani a felesége. — Jaj, apuskám, liát nem hallod? 'A páviánok!.,.. Fogj egy nagy dorongot és üsd agyon őket. meri nem eszel bizony több kruplit. Lusta természetű ám a néger, s ha nem muszáj, nem szívesen mozog. Dolgozni is csak akkor dolgozik, amikor muszáj. Legszívesebben vadászni jár, vagy ha ugv hozza sors. hát harcba indul, de akkor is inkább láncol és ordítozik, mint verekszik. Beruna, a néger, most is azon gondolkozott: miképpen lehetne a mozgást elhalasztani? Hát azt kérezte: — A kölest nem bántják? — Honnan tudjam? Én a krumpliföldön voltam, — felelte az asszony. — Hál a banánt nem bántják? — Majd bántják azt is, csak sokáig kérdezősködj még!... De mozogj már, fogj egy jó dorongot, s amilyen szép, líálor ember vagy, hacsak meglátnak is. mind elfutnak világgá a majmok, — hízelgett az aszszony. Tetszeti ez a beszéd Berunának s nyomban elhitte, hogy úgy van az szószerint, ahogy az asszony mondja: ő, a szép, bátor ember, csak fogja a botot, odamegy a krumpliföldre és a majmok mind szétfutnak a világ négy tája felé. Hát föl is tápászkodott, fogott egy jó husángot s azzal elindult. Nem volt messze a krumpliföld, hamar odaért. De az álla is majd le-# esett attól, amit látott. Vagy húsz emberforma nagy állat dolgozott a krumpliföldjén, de nem ám, hogy talán megkapálták volna, vagy mi, hanem fölturták a krumplifészkeket s rángatták ki tövestül a gumókat! És úgy ették nyersen, héjjastul! Na, Bcruna, mit csinálsz most! Látta ő már a fehér embert a tüzokádó puskájával, hát azt gondolta, hogy úgy-tesz ő is, ha nincs is puskája. Fogta a botot, a vállához támasztotta, megcélozta az egyik majmot és azt mondta: bumm! — Hanem erre olyan ricsajt csináltak a páviánok, hogy majd megsüketült bele! Rikácsoltak, sivalkodtak, megfenyegették Berunát és végül nemhogy megfutamodtak volna, göröngyöket kaptak fel és úgy megdobálták, hogy azt sem tudta, merre van haza! Meri van ám magához való esze a páviánnak,, de van ám! Száz lépésről is megismeri, hogy puska van-e az ember kezében, vagy bot. S ha csak bot, akkor ő az az úr, mert fürge, gonosz és szemtelen. Rendesen bandákban jár s a banda feje valami öreg hím: a basa. Fz dirigálja őket s ez kiabál a legjobban. A legfinomabb falatokat ő kaparintja el a maga számára, mégha a másik kezéből is és nem tűr ellenkezés!. Aki vonakodik átadni neki a megkívántai, azt villámgyorsan megpofozza, meglépi, sőt meg is harapja. Nincs kímélet, még ha a fiáról van is szó. Ha azonban puskát lát, akkor uccu! be az erdőbe s fel a fára, ahonnan válogatott gonoszságokat kiabál a puskás felé, persze majomnyelven, amit nem mindenki ért meg. Szerencsére. Hanem Berunát csúfosan megszalasztották. Buff — s a hátában ült egy göröngy. Buff —• s az oldalában porzott szét a másik. No, kapkodta a lábát a szép és bátor ember és azt gondolta magában: Hogy az ördög szánkáztassan meg benneteket! Hanem a faluban mások is panaszkodtak ja majmok-fokozta károk miatt és tanácskozásra gyűltek össze, hogy mitévők legyenek? Mert ha íjjal le is szedlek egyet-kettőt, került azok helyére három másik is. így aztán nem maradhat tovább s ha nem tudnak segíteni magukon, legjobb, ha felszedik a sátorfájukat és rnásutl telepednek le. i Ekkor jutott eszébe az egyiküknek, hogy meg kellene kérni az óriáskígyót, hogy segítsen rajtuk. Az gyors is, erős is, hátha elbánik a majmokkal? Ebben is maradtak, vittek neki egy szép százkilós malacot, hogy azt felajánlják neki a segítségéért! Az őserdőben lakott az óriáskígyó egy nagy fa odvábán. Mihelyt meglátta a malacot, mindjárt igen barátságos lett. — Hogyne, hogyne, majd adok én azoknak (a fickóknak! Szívesen segítek rajtatok, hiszen majomhús különben is kedvenc pecsenyém. No, azt hitték szegény négerek, hogy most már szüret. Csakhogy az óriáskígyó egy hétig emésztette a mai acot s azalalt meg se moccant, a páviánok meg még többel pusztítottak, mint azelőtt. — Nem jól van ez így! — mondták a négerek s újfent tanácskozni kezdtek. — Ha már kígyó, akkor legyen pápaszemes! — mondta az egyikük. — Az legalább nem eszi meg s nem emészti egy hétig a majmot, hanem egyszerűen megharapja s akkor kampec- neki! — Hű, ez az igazi! — lelkesedtek a négerek s elmentek a pápaszemes kígyóhoz, Nagyon dühös természetű űr volt a pápaszem és kígyó. — Hol vannak azok a gazemberek? — kiáltotta, amikor előadták neki a kérelmüket és úgy rohant a majmok után. hogy alig tudták utolérni. No, tágullak is most a páviánok! Rohant, ki merre látott. Föl a fára, le a fáról, egyik ágról a másikra. De a kígyó a nyomukban volt és jócskán megritkította' a hordát. Boldogok is voltak a négerek, táncoltak, verték a 'dobot és akkorákat kurjantottak. hogy még az őserdő fái is megcsóválták öreg fejüket. Hanem egyszer aztán az egyik néger menyecske nem jött baza a krumpliföldről. Már azt hitték, hogy leopárd támadt rá. Ezért hát elővették lándzsáikat, íjjaikat és kivonultak. Hanem szegény asszonyt olt találták a krumpliföldön s a lábán a kígyó fogának a nyoma. Hej, megharagudtak a pápaszemes kígyóra és elmentek hozzá, liogv kérdőre vonják.-- Miért ölted meg a néger aszszonyl. te kígyó? Nagy zavarban volt a pápaszemes kígyó, hímezett, hámozott s végül előrukkolt az igazsággal: — Nézzétek, barátaim ,az utóbbi időben kissé elromlott a pápaszemem, hmrnra... és hát úgy történt, hogy az asszonyt bizony majomnak néztem. — Majomnak? —- és nagyon megsértődlek a négerek. Hát sötét is voll, ő meg amint olt guggolt... S bizony ő is elég fekete volt, hát így ... Nagyon elszomorodlak ezen a négerek és a gyászeset után összeszedték a eókmókjukal és elköltöztek az erdő másik oldalára. De úgy habom, hogy ott is csak annyi bajuk van a páviánokkal, mint ill voll. Kényes Jutka. Talabérék szerény körülmények közölt éllek falun, ahová azért költöztek a városból, hogy nyugdíjukhoz mérten olcsóbban élhessenek. Tál abér Jutka azonban, vékonypénzüségtik ellenére, mindig divatosan, sőt cifrán járt. Ügyesen tudta hot ezt, hol azt a tehetősebb rokonát megkörnyékezni, hogy vegyen neki ajándékba uj ruhát, selyemharisnyát, szallagot, divatos kesztyűt, miegymást, amivel egy fiatal leány felcicomázhatja magát. Különösen a lábára volt hin Jutka, mert egyszer azt mondta neki valaki, hogy olyan a lába. mint a piskóta. A cipőit maga tisztogatta, csakhogy mindig kifogástalan külsejük legyen, ezt a műveletet soha másra nem bizta. Hisz ez alapjában nem megrovandó, sőt helyes cselekedet, ám Jutka erre közponlosítolta összes tevékenységét, más házimunkától irtózott. Nem segédkezett anyukájának a háztartásban, akinek pedig tömérdek dolga volt, napestig szorgalmasan dolgozott a házban és a kertben, mert az a fiatal leány, akit Talabérék háztartási alkalmazónként tartottak, nem győzte egyedül a sok munkát. Jutkát szörnyen bántotta, ha porosak voltak a bútorok, de ő a maga jószántából nem törölgette volna le őket, hacsak anyukája nagyon rá nem parancsolt. Akkor is kesztyűs kézzel végezte ezt a szerinte hozzá nem méltó dolgot. Hideg vízbe a világért sem nyúlt volna, mert attól féltette hófehér kezét. hogy megvörösödik és durva lesz. Ez okból nem akart főzni, mert ilyenkor bizony nem lehet kikerülni a vízbe való nyúlkálást. A konyhaszagot egyáltalán nem szenvedhette, a hagymaszagtól egyenesen rosszul lett. Pedig édcsalyja nagyon szerette a foghagymás piritóst és rostélyost. Ha ilyen féle nagyritkán az asztalra került, befogta az orrát és kirohant a szobából. Nem használt, hogy kényeskedéséért megfedték; telszelgett magának az előkelő, finom kisasszony szerepében. aki az ilyen paraszti ételeknek még a szagát sem bírja. Napjait azzal löllölte, hogy regényeket olvasott, vagy valami könnyű kézimunkán dolgozott, de csak úgy tessék-lássék, hogy mégse mondhassák, hogy egészen tétlen. Főleg azonban sokat énekelt, hogy hangját fejlessze. Mióta ugyanis megdicsérték a hangját, az volt álmainak netovábbja, hogy hires énekesnő legyen. Váltig azzal kínozta atyját, hogy taníttassa énekelni. Apja szomorúan vallotta be. hogy ilyesmire nincsen pénze, Jutka erre sírt, duzzogott, szemére hányta apjának szegénységüket, melynek' az ő élhetetlensége az oka. Önzésében nem érezte, hogy ezzel menynyire sérli szülőjét és mily bánatot okoz neki, amivel különben nem is nagyon törődött. Egy nyáron nagy öröm érte Jutkát. lejött hozzájuk nyaralni gazdag nagynénje, Mari néni. Nem annyira a néninek örüli, hanem azt remélte, hogy az ő révén közelebb juthat álmai megvalósulásához. Jutka örökösen oü sürgölődött-forgolódoll a néni körül; mulattatta és szórakoztatta, énekelt neki. annyi figyelemmel vette körül, hogy Mari néni nagyon megkedvelte s egy napon így szólt .nővéréhez, Talabérnéhcz. Édes örzsém. beláthatod, hogy Jutkának van igaza, ő nem idevaló a falura, hogy durva munkák végzése közben elsorvadjon. Látom, hogy i'tgyds, jó hangja van. csinos. ö a színésznői pályára van teremtve. Nekem nincsenek gyermekeim s mióta szegény, jó uram meghalt egészen egyedül állok. Tudod mit, elviszem magammal, majd taníttatom és kikepeztetem énekesnőnek, legalább valami célja lesz az életemnek. Jutka szülei igen hálásan fogadták Mari néni ajánlatát, de nem voltak elragadtatva a tervtől és vonakodtak attól, hogy egyetlen leányuktól megváljanak, akit, mint minden szülő, hibájával együtt gyengéden szerettek. Meg aztán a polgári gondolkozástól távol áll az, hogy gyermekük színésznő legyen. De Jutka örömmámorban úszott, a néni ajánlata óta hallani sem akart arról, hogy otthon maradjon szüleinél. Annyit sírt ék könyörgött, hogy végre nagy nehezen beleegyeztek abba, hogy Jutka elmenjen a fővárosba a nénivel és énekesnő legyen. Mikor már megmelegedett uj fészkében, Mari néni kényelmes, fényűzően berendezett házában, úgy osztogatta a parancsokat a személyzetnek, mintha ő lenne az úr a házban, Pipiskédéit, kényeskedett s úgy kiszolgáltatta magát, mint valami roszszul nevelt prineessz. Végre földerült a várva-várt nap, r mikor Mari néni elvitte a zeneiskolába, ott elég jó véleményt mondtak Jutka tehetségéről és hangjáról. Ettől fogva Jutka még önhittebb lett; alig lehetett vele bírni. Mindenkit lenézett, még Mari nénit sem tisztelte úgy, ahogy megérdemelte volna. A leckéit pontosan elvégezte, mert ezáltal a dicsőséghez vélt közelebb jutni. Ha ezzel megvolt, a pamlagon heverve falta a regényeket. Ha unatkozott. elment látogatóba, vagy sétálni. Mikor a tanár úr egyszer különösen megdicsérte Jutkát s történetesen egy híres énekesnő hangversenyezett a városban. Mari néni, hogy megjutalmazza bugát, jegyeket szerzett a maga és Jutka számára a hangversenye Jutka azt sem tudta örömében, hova legyen. Egész délután készülődött, fürdött, mosdott, fésülködött, sütötte a haját, Legszebb ruháját készíttette elő a szobaleánnyal s természetesen alegszébb cipőjét is: a magassarku, fekete selyemcipőjét. Mikor végül elkészüli öltözékével, bement a néni sárga szalonjába, felgyújtotta a nagy csillárt s az összes melléklámpákiat s ebben a fényárban gyönyörködött magában a földig érő tükör előtt. Próbálta, hogy fog belépni a terembe, milyen tartással; a kis bobó. A néni is felöllözködött s kocsiért küldötte a szobaleányt. Mikor a lány visszajött, Jutka már alig bírt izgalmával. Előre sietett, bár nagyon bizonytalanul járt szűk, magassarku cipőjében. Mari néni rászólt, hogy ne szaladjon annyira, hisz ő nem tudja utolérni s hasztalan ez a nagy sietség, mert a kocsinak meg kell várnia öl. Jutka nevetve hárafordult, hogy feleljen valamit, ekkkor azonban oiy szerencsétlenül lépett félre, hogy megbotlott. elesett s legurul't a lépcső hátralevő fokain. A néni íelsikoltott ijedtében! s a szobaleánnyal együtt odarohant, ahogy a lábai bírták. Jutkához, hogy felsegítse. Szegény siralmas látványt nyújtott. Frizurája, amelyre oly sok gondol fordított összekuszálódotl. Fehér ruhája csupa folt. piszok és gyűrődés. Ez azonban félbaj volt. Az igazi baj olt rejlett, hogy Jutka a derekában oly fájdalmat érzett, mikor fel akart emelkedni, hogy kínjában sikolt ott. Persze a hangversenyről szó sem lehetett. Jutkát ágyba fektették. Súlyosan megsérült esés közben a hátgerince. Sokáig nyögte szegény az ágyat, mikor először felkelt, ijedten vette észre, hogy nem ind kiegyenesedni. Állapota nem javult, előrehajolva járt, mint egy százéves anyóka. Az álomkép szertefoszlott, az énekesnői pályának vége szakadt örökre. így bűnhődött szegény Jutka hiúságáért és önzéséért.
