Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-24 / 24. szám

6. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1934, március 24 Ma, szombaton este tartja a Dalegyesület egyetlen filharmonikus hang­versenyét a Kultúrpalotában. Nagy és osztatlan érdeklődés nyilvá­nul meg a Komáromi Dalegyesület ma. szombaton esle 8 órakor megtartandó filharmőnikus hangversenye iránt, amely művészi eseménye lesz az idei szezonnak. A jegyek tekintélyes része már elfogyott, a zene és dalkedvelő közönség lelkes örömmel biztosítja he­lyét a hangversenyre, amely elé nagy várakozással tekintenek. És bízvást! Mert a csütörtök este megtartott főpróba nagy sikeréből arra lehet következtetni, hogy a Dalegyesü­letnek forró estje lesz a mai. amelyen telt ház előtt mutatja be felkészültsé-Komárom, március 23. A tartománygyűlésen egyik mező­­gazdasági ügynél szóvátette Jaross Andor nemzeti párti tartományi kép­viselő azokat az intézkedéseket, ame­lyeket az érsckuj vári dohánybeváltó hivatal tett s amelynek következté­ben az udvardi nemzeti párti dohány­­termelőktől elvette a dohányengedé­lyeket. Az udvardi pénzügyőrség egyik tagja, aki a diplomáciai iskolákat nem járta ki, nyíltan meg is mondta az ér­dekelt gazdáknak, hogy azért vették el engedélyeiket, mert resztvettek a nem­zeti párt ifjúságának érsekujvári gyű­lésén és felvonulásán. Ha ez így van, akkor az engedély elvonás az erkölcsi alaptól eltávozott, mondta a szónok, mert a dohányter­melés nem kiváltságosak kedvezmé­nye, hanem a gazdatársadalom egyik termelési ága, melyet politikai szem­pontokból korlátozni nem lehet. Ja-6,118000 KC követe­lése van a városnak. A városi tanács egyik januári ülé­sében szóba került, hogy szükséges volna kimutatásszerűen tudni, hogy lulajdonképen mennyit tesz ki a vá­ros adóssága. Ennek a felszólalásnak alapján a városbíró megbízta a szám­vevőséget, hogy állítsa össze az 1933. december hó 31-én végrehajtott lezá­rás szerint Komárom városának összes terheit és követeléseit és terjessze be azt a tanácsnak. A számvevőség összeállította a vá­ros 1933. évi vagyonmérlegét és a ta­nács március 21-én tartott ülésén Sán­dor Ernő főszámvevő előterjesztette a mérleg adatait. Eszerint a város adósságai a követ­kező tételek szerint veendők fel: a banktartozások 11,268.000 Ké b) vállalkozóknak 1.740.000 Ké c) szállítóknak és iparo­soknak 1,293.000 Ké d) tisztviselők elmaradt fizetése 409.000 Ké összesen: 14,710.000 Ké Ezzel szemben a város követelései és künnlevőségei, adó-, illeték hát­ralékokban, elmaradt házbérekben, telkek hátralékos árában és egyebek­ben kitesznek 6.118.000 Kc-1. A főszámvevő ismertette, hogy a bankoktól fölvett beruházási kölcsö­nökből 1923. óta uccák építése, köve­gét és tudását úgy a kitűnő zenekar, mint a hírneves férfikar. Jóleső érzés­sel regisztráljuk a város-és vidékszerte megnyilvánuló meleg érdeklődést, mert abból a hetvenéves Dalegyesület meg­becsülését állapítjuk meg. A hangversenyt Schmidt Viktor kar­nagy vezényli. Ülőhely 12 és 8 Ke, ál­lóhely 5 Kő. Jegyek este 6 óráig Spit­zer Sándor nádor uccai könyvesboltjá­ban és este 7 órától a Kultúrpalotában az esti pénztárnál válthatók. Megjelenés uccai ruhában. Ruhatár és büffé, a terem fűtve. Kezdete 8 órakor. ross Andornak ez az előadása látható­lag érzékenyen érintette az agrárpár­tot, amelynek a szónok felmutatta a károsultakkal egyéneuként felvett jegyzőkönyveket. A beszédet megzavarni igyekeztek az agrárképviselők, Ilusek, Gabik és mások, valamint a szociáldemokrata Kormán, de a szónokot nem nem tud­ták zavarba hozni eléggé ízléstelen közbekiáltásaikkal, amelyekre Jaross reflektált. A kavarodásnak,, melyet a dohányosok ügye keltett. Országit el­nök vetell véget azzal, hogy az összes pártok legnagyobb megrökönyödésére. megvonta a szót Jarosstól. Az ellenzéki pártok, de a néppárt tag­jai is zajos tiltakozással fogadták az elnöki rezolúciót, mely nem azokal sújtotta, akik a rendet zavarták, ha­nem azt, aki a zavarban is nyugodtan és fölényes önfegyelmezéssel viselke­dett. kimutatás szerint. Komárom, március 23. zése, aszfaltozása, munkásházak, szük­séglakások, árucsarnokok építése foly­tán véghez vitt beruházások 12,653.000 Ké-t emésztettek föl. A város cselekvő vagyona ingatla­nokban, földekben, bérletekben stb. 57,653.000 Ké-t képvisel, amely érték­ből levonandók a kimutatott terhek és a még a háború előtt keletkezett magyarországi adósságok, tiszta va­gyonként mutatkozik 37,323.000 Kő érték. A tanács tagjai különböző javasla­tokat ajánlottak elfogadásra, végül is Fried Jenő indítványára megbízta a tanács a város vezetőségét, hogy egy külföldi kölcsön megszerzése tárgyá­ban mutatkozó sürgős tárgyalásokat kezdje meg. Egyelőre még nem tudni, hogy a város vezetősége milyen irányban fog elindulni az új kölcsön felkutatására, de a kényszerhelyzet is arra sarkalja a városbírót, hogy a napról-napra sú­lyosabbá váló állapotok szanálására valami hatásos eszközt keressen. — A változó tavaszi időjárás a gondtalan ember egészségének ál­landó veszélyt jelent. „Alpa“ menthol­­sósborszesszel való masszázs véd meg­hűlés ellen, felüdit és erősít. Ügyeljen bevásárlásnál az Alpa jelzésre. HÍREK Az ismeretlen Krözus. Remélem, tetszettek hallani, olvasni ezt a pesti esetet: egy ismeretlen jó­tevő tizenötezer pengőt küldözött szét postán, meghatározott címekre, csak puszta mulatságból, mert úgy tartotta a kedve. A hír nagy port vert fel, min­denki megdöbbent: mi lesz a világ­ból, ha már az emberek ennyire ada­kozók, szórják a pénzüket s másokon segítenek, mint a cserkésztörvény ki­van ja. Többen méltatlankodtak, miként jönnek ők ahhoz, hogy ismeretlen em­ber pénzzel akarja őket megjutalmaz­ni, de a tiltakozás dacára senki sem tett közzé felhívást az újságban, hogy kerestetik egy jószívű ajándékozó, sze­retném visszaadni neki a pénzt... Nem a tiltakozásnál többre nem mentek, elég volt csupán a megdöbbe­nés kifejezése, hiszen van is abban va­lami különös, hogy mikor reggel az ember felkel az ágyból, jön a postás és hoz ezer pengőt. Ki küldte? Nem tudom, egy titokzatos 11. János ... vaj jón mit akarhat? Az emberi lélek odáig fajult, hogy fel sem tételezi már a másikról a jószándékot, legtermé­szetesebbnek azt veszi, hogy leülik, kirabolják, meghurcolják, bebörtön­­zik... de, hogy valaki önként, isme­retlenül ajándékot küldözgessen, erre mostanság csak egy magyarázat van: bolond. Pedig, hátha nem bolond, csupán egy jószívű rajongó, egy pillanatnyi ötlet megvalósítója, merész ember: nem kér, hanem ad s ehhez nagyobb bátorság kell, mint a véres harchoz, mely a gyanakvőist és a hálátlanságot indítju meg. Mindnyájunkban volt egyszer ha­sonló gondolat: mi lenne, ha egyszer tömérdek pénzem lenne, mi lenne, ha azzal lepném meg a világot, hogy szét­osztom a pénzemet? Akadt egy ember, aki a gondolatnál továbbment, merte megcselekedni azt. ami másoknál csak halavány gondolái. De miért nem jön errefelé is? Eped­­ve várjuk, kérjük% keressük, szívesen közöljük címünket, kiállunk az ajtóba a postás elé és konyakkal kínáljuk, miért, bogy hasonló sohasem velünk történik, hogy ilyet csak újságban ol­vasunk mindig... Jöhet a guba, tessék csak küldeni. Vagyunk néhány ezren, akik nem kül­denénk vissza.. . — A nagyheti istentiszteletek sorrendje a róm. kát. egyházban: 1. Virágvasárnapon Reggel 6 óra­kor csendes szentmise, V29 órakor barkaszentelés, utána körmenet a tem­plomban, melynek végeztével ünnepi szentmise Passióval. 2. Délután 3 órakor litánia. 3. Hétfőn, kedden és szerdán: 6 óra­kor és V28 órakor szentmise a Szent- András templomban, szerdán 8 órakor a szt. Rozália templomban is szentmise. 4. Nagycsütörtökön: 8 órakor ün­nepi szentmise, amely alatt közös ál­dozás, utána az oltároknak díszeiktől való megfosztása. A szt. Rozália tem­plom délután 5 órától kezdve nyitva lesz a hivek keresztuti ájtatosságának végzése céljából. 5. Szerdán, csütörtökön és pénteken délután 6 órakor lamentatiók a szent András templomban: 6. Nagypénteken: 8 órakor kezdődik az istentisztelet. Csonka mise, utána az Oltáriszentség elhelyezése a szent sirban, utána szentbeszédet mond dr. Majer Imre prelátus, apátplébános. A szent Rozália templomban az Oltári szentség délelőtt 10 órakor helyeztetik el a szentsirnál. Úgyszintén a szt. Anna templomban is. 7. Nagyszombaton: Reggel 6 órakor Szentség kitétel a szent síroknál, 7 óra­kor tűz, húsvéti gyertya és keresztkut szentelés, utána ünnepi szentmise Feltámadási körmenet: a helyőrségi templomban délután 4 órakor, a szt. Rozália templomban délután 5 órakor, a szt. Anna templomban délután 6 órakor, a szt. András templomban este 7 órakor. Kellemes husvétot! 8. Husvétvasárnapján: Reggel 6 óra­kor szentmise, utána húsvéti bárány megáldása, 9 órakor ünnepi főpapi mise, utána szentbeszéd, elmondja dr. Majer Imre prelátus apátplébános, V2I2 órakor szentmise, délután 3 órakor li­­lánia Szentséggel. 9 Húsvéthétfőn: Úgy mint husvét­vasárnapján. — Nagyheti áhitatok a refor­mátus templomban. A Jókai-uccai ref. templomban idén is megtartatnak a szokásos nagyheti templomi isteni­tiszteletek. Tárgyuk: az Ur Jézus nagy hete. Minden este az aznapra eső tör­téneteket tárgyalják a prédikációk. Az istentiszteletek minden este pontosan 6 órakor kezdődnek. Az első áhitat virágvasárnap este tartatik meg, az utolsó nagyszombaton. Az egyes alkalmakkor a következők hirdetik az Igét: Virágvasárnap Ga\ambos Zoltán lelkész. Hétfőn Mokos Kálmán, modori lelkész. Kedden Dákon Béla, perbetei lelkész Szerdán Tóth Kálmán s. lelkész. Csütörtökön Kapczy Tárnán theol. szénior, nagylegátus. Nagypénteken Galambos Zoltán lelkész. Szombaton Kelemen Kálmán s. lelkész. A templo­mot hűvös idő esetén fütik. Minden­kit szívesen lát az áhítaton az egyház^ — Nagyheti áhitatosságok rendje az evangélikus templomban. A hol­nap, virdgvasärnap este megkezdődő nagyheti áhitatosságokon a sorozatos szentbeszédek témája: „Krisztus Urunk hét szava és a hivő lélek egyetlen vá­lasza1.“ — Március 25-én, virágvasár­napon: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!“ Hétfőn: „Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban!“ — Kedden: „Imhol a te fiad, — imhol a te anyád!“ — Szerdán: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?“ — Nagy csütörtökön: „Szomjuhozom!“ — Nagypénteken délután 3 órakor: „Elvégeztetett!“ — Nagypénteken este 6 órakor: „Atyám, a te kezeidbe te­szem le az én lelkemet!“ — Nagy­szombaton: „Semmi se szakíthat el Isten szerelmétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van!“ — A soroza­tos prédikációk virágvasárnaptól kezdve nagycsütörtökig mindig pontosan este 6 órakor kezdődnek; a sorozatos pré­dikációk után: Va7-kor minden alka­lommal a kérdéses nap vecsernyéje következik. — A nagyheti áhitatossá­gok alkalmat adnak mindenkinek, hogy a nagyhét valóban a lélek nagyhetévé magasztosuljon és benne újra jelenné váljék az egyszeri, de örökérvényű golgotái áldozat. A nagyheti ájtatos­­ságokat dr. Jánossy Lajos h. lelkész végzi. — A mindennapi reggeli isten­­tisztelet a nagyhét folyamán is állan­dóan pontosan 1/2 8 órakor kezdődik és liturgiájában az ősi rend szerint megszólal az egész passió. — Hivatali hir. Steller Bélát, a komáromi járási hivatal fogalmazóját e napokban helyezte át az Országos Hivatal ugyanilyen minőségben a szepsi járási hivatalba. Abauj megyébe. — Gallas István eddigi szepsi járás­főnök, közig, tanácsost Komáromba helyezték az itteni járási hivatalhoz. Áz udvardi dohánytermelők engedélyeit elvette az érsekujvári dohánybeváltó'. Jaross Andor tartományi képviselő szóvá tette ennek az eljárásnak törvénytelenségét. 14,710.000 koronát tesz ki a város tartozása a számvevőség által össze­állított

Next

/
Oldalképek
Tartalom