Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-12-23 / 102. szám

>4 oldal.

»KOMAROMI LAPOK*

1933 december 23.

-étkébe látott a fiatalembernek. Látta róla, hogy ezzel a furcsa dubajkodással a féltékenységét,’ meg a félrae'gségét akarja leplezni. György... megállás nélkül dolgozott a poharakkal, mintha órákig akarná csinálni. fis egyre azt hajtogatta:

Megy ez, kéremalássan, elcsinálom akár életem végéig, ha parancsolják.

Talán így is történt volna, ha ki nem hull a kezéből az egyik pohár. S amint ulánakapott, felborított egy teli poharat, melyből a bor sötét csíkban rohant le a térítőn, egészen a Szabóné szoknyájáig.

Keresztelő lesz nálatok, >r- nevetett fel az egyik asszony.

György felkapott egy szalvettát és olimpusi nyugalommal száríthatni kezdte az asszony ruháját.

No de kérem — s az már méltatlankodva felállt és felháborodástól lángoló arccal ült át az ura mellé. Itt tenni kell valamit a doktorral, az ilyen viselkedéssel rájuk hoz szégyent. Már mért hozna szégyent? - vélte az apa, kissé jobb kedve van, oko- • San. teszi, azért fiatal. No, csak ne legyen valami nagyobb baj belőle, jósolgatott az asszony. Tend, egy szót se szólt, csak a zsebkendőjét rágta. Olykor Györgyre bandzsított lesújtó pillantással, de az már észre se vette. Valami szónoklathoz készülődött éppen s pohárral a kezében mámorosán állt az ingerftedő halljuk hangzavara fölött. Most be fogja bizonyítani Tencinek azt is, hogy ha akarja, ő a legjobb szónok a világon. Cicerónál is jobb. Tejszínű, ifjú orca pirosra gyulladt, s szőke hullámos haja csapzoltan hüllőit a homlokába. Jaj, milyen buta, kesergett magában Tcnci, most mindenki rajta nevet. Meg tudná ütni. De azért védte is magában, hiszen ■különb a többinél és apusnak is igaza van, csak egy kis jókedv. Bccsípell kis kölyök, akit ágyba kellene dugni. S azok a vén emberek, ahelyett, hogy csillapítanák, még ugratják is.

Üljön le!— szólt rá-parancsolóan, de György; csak állt, kis körforgást végzett tengelyén s Telidre mosolygott némi meghajlással, majd körbe, az öszszesek felé, ringatva s kilocsogtatva a bort a po-! húrból.

•• Hölgyeim és urrraim .

Tenet felpattant, szólt a hadnagynak s mind a ketten a táncterembe siettek. Györgynek torkán akadt a szó. Csüggedten és báván bámészkodott a távozó Tcnci után. Aztán visszaült a székre és szomorúan maga elé lógatta a fejét.

— No, mi az, ingerkedett a tanácsnok, ennyiből állt csak a szónoklat?

György ránézett, aztán némán legyintett egvet és tovább lógatta a fejét.

Odaát újból szólni kezdett a dzsezz. Az ajtón túl gyűrűzött és kavargóit a tánc. György oldalt fordult a székkel, próbálta nézni és keresni Tencit, de már alig különböztetett meg arcokat. Mintha óriási üstben izzó színeket kavarna egy láthatatlan kéz. Az asztalnál már csak ketten ültek a tanácsnokkal, aki még nem elégelte meg György szereplését. Valami újabbat akart, amin nevetni lehessen megint. Az ajtóhoz sompolvgott és hírtadó hangon kiáltott onnan vissza:

Jön Tcnci!

György nagyot ugrott és Isten tudja mért, talán 'az óriáslengést akarta örömében bemutatni, magasba nyújtott karral elkapta a kályhacsőt és fájós grimasszal nyomban ellökte magától az áíizzott bádoglemezt. A tanácsnok nagy hahotába kezdett, de csakhamar elhült, mert a kifordult cső fekete torkából sűrű, fekete koromeső zúdult kopasz fejére, fehér ■ingére s egy pillanat alatt úgy állt ott, tüsszögve, j hápogva, köhögve, mint egy bekormozott kéménysep- \ rő szmókingban. Némelyek szívből nevettek, de a legtöbben méltatlankodásuknak adtak kifejezést a doktor viselkedésén. Az meg elszántan állt a növekvő embergyűrű közepén és a névjegyét oszlogatta mindenfelé. Rendelkezésére áll akár az egész világnak karddal, pisztollyal, esetleg ha parancsolják, gépfegyverrel is. Csak legyen szerencséje. Valaki a karjához nyúlt, már úgy látszott, elkerülhetetlen a tcltleigesség. Az utolsó pillanatban közbelépett Pali, akii Tenci küldött.

Gyere, kis öreg, gyere, Tenci is hazament már a szüleimmel.

Erre mégis csak elindult. A ruhatárban becsomagolták kabátjába, fejébe nyomták a kalapját. Pali karján ingadozva, bizonytalanul potyogtatta lábait lépcsőfokról-lépcsőfokra.

Hó-la, hopp-la, — mondogatta vidáiuan.

Odakünt a csípős hidegbe érve, hirtelen a lejébe zudult mind a mámor. Ide-oda ingott, de váltig vitatta, hogy kutyabaja sincsen. Csak a föld forog, meg a csillagok, vagy mi a fene, mert hogy valami forgás van, az szent. De odase neki. Smafu az egész. Éppenhogy most támadt kedve táncolni, iszonyú nagy kedve. Kievickéll Pali karjából s nagy lendülettel forogni kezdett a síkos járdán.

Mint a pehely, Palikám, mondogatta.' Ügy-e. mint a pehely?

Tenciék már jóval előttük tartottak és az autót $e várták meg, mert csak mennél előbb haza. Az {-asszony, egyre azon jajdult, hogy a doktor miatt, aki mégis az ő vendégük volt, őket fogja elítélni az egész város. Legszívesebben elköltözne innét. Valójában az bántotta a legjobban, hogy ennyire tévedett a doktorban. Szakadatlanul beszélt, méltatlankodott, míg a sötét uccák tócsáiba gázolva trappoltak hárman hazafelé. Szabó Kelemen már csillapítani se merte, holott neki, még ezekután is kedvére való

az a fiú. Tenci mélyen hallgatott. Néha visszanézett, mikor a szülök nem látták.

Aztán egyszerre felsikoltott.. A doktor, ’úgy látszik, nagyszabású produkcióra készült éppen. Lábai az égnek szaladtak, nagyot zuppant és elterült a földön, Utána meg se moccant, se nem jajdult, mintha nem is élne. Mire Tencick odaértek, vékony kis vércsík folydogált végig, fehér arcán.

.— Palkó, hamar egy autót! vezényelt az apa.

Az asszony felsikoltott:

— Csak nem hozzánk akarod vinni?... Egy ilyen részeget egy fedél alá a lányoddal?

Szabó Kelemen mérgesen toppantott:

Ez is ember.

Tencinek tetszett. Utálatos egy ilyen részeg, de néni lehet mégse az uccán hagyni. Kissé magát is vádolta valamiért. De mért nem tanul meg táncolni? Tanuljon meg táncolni. Meg különben is, akárhogy is van, de így nem lehet. Csak józanodjék ki, majd leszámol vele örökre. Ide többé solia be nem teszi a lábát. Most csak vigyék hozzájuk, mert beteg. Ez is betegség. Szörnyű. Nem szólt, csak ilyeneket gondolt magában Tenci, amikor György már az autóba került. Hallgatott és a keztyűk hegyét rágta az ujjalíon. Csak amikor haza értek és egyedül maradt a szobájában, zudult föl belül valami nagy és mégis meleg fájás, amivel olyan jő volt keserves sírással dőlni rá az ágyra.

A doktor ezalatt egyenletes, mély lélegzettel aludt, vizes borogatással a fején, Pali szobájában. Isten tudja, mit álmodhatott, de igen mosolygós volt az arca.

A ház elcsöndesedett, már csak az öregek szobájában égett a nagy, kékernyős lámpa. Az asszony ideoda hánykódött az ágyban. Szabó Kelemen se hunyta le a szeméi. Csendes mosollyal tűnődött valamin. Az előbb benyitott Tenci szobájába és visszahúzódott gyorsan, mert hadd sírja ki magát szegényke, az a legjobb, ha a nők kizokogják a sírni valójukat. Az se lesz utolsó dolog, ha holnap felébred a doktor, idegen helyen, lányos házban. Ez se lesz utolsó lecke éppenséggel.

— Te Riza szólt át nevetve az asszonyhoz

ez a doktor se fog italozni máskor tánc helyett, de a mi Tencink se táncol fűvel-fával, ha az urát italozni látja.

Az asszony felüli és döbbenten nézel! az urára:

— Hogy érted ezt?

— Ahogy mondom. Akik ilyen hamar kiismerték egymás gyöngéit, azokból lesz a boldog pár.

— Kelemen, csak nem akart*azt, hogy egy ilyen részeges?. ..

— Hagyd már ezt a részegséget. Voltam én is elégszer részeg. És ettől a kis botlástól eltekintve, diplomás ember, az első komoly férfi a lányunk körül.

Az asszony még tiltakozni akart, szívére szorított tenyérrel, de nem tudott szólni, meri valójában neki is tetszett a fiú. Vállát rándította, mintha Unná a vitát, pedig a szemében már kigyulladt a beleegyezés enyhe fénye s az arcán átsuhant az első megértő anyai mosoly.

A tegnap tarlóján.

JÓKAI MÓR kecskeméti diák korában történt a negyvenes évek elején. Akkoriban mindkét nembeli fiatalságnál szokásban volt, hogy az iskolai év végével a tanulótársak emléksorokat adtak egymásnak. Jókait is felkérte egyik barátja és iskolatársa, Váry Szabó János (később pesti orvos), hogy neki is írjon emléklapot, »amely mindig emlékeztetni fog» — mint mondá engem reád . Jókai erre minden gondolkodás nélkül papírra vetette a következő sorokat:

»Mind rossz körösztyény az, akit a köröszt emlékeztet a Krisztusra. Mind rossz barát az. kit emléklap emlékeztet a barátjára: Jókai Móric.«

Az érdekes ereklyét Vary doktor fia ma is kegyelettel őrzi.

SZÓRSZ ÄLH A SO GAT ÁS. Ghyczy Kálmán szőrszálhasogató természet volt. így képviselőházi elnök korában nem hívott össze 1 órára ülést, mert nem tudta elhatározni, hogy miként hirdesse meg: »Ha azt mondom, déli 1 órakor, úgy nem helyes, mert ebben az órában elmúlt már dél. Há pedig délutáni 1 órát mondok, az se igaz, mert sok ember későbben ebédel s ránézve még nem múlt el dél«. Ez az aprólékoskodó ember azt vetette oda egyszer Kerkápoly - hak: ».Tó ember lennél te Károly, csak ne lennél oly szőrszálhasogatói. Visszavágott az aposztrofált: »bagoly mondja a verébnek, hogy nagy a feje«. Hát hiszen igaz, —'volt Ghyczy válasza — én is elhasítom néha a hajszálat; de te meg hasogatod. Kerkápoly elnevette magát: ez a kifejezésed mutatja. — úgymond hogy melyikünk a mester.

MOLNÁR LÁSZLÓ egykori nyugalmazott főszolgabíró mesélte: , .

— Egyszer lopkodni kezdték az almámat, de sehogysem tudtam elcsípni a tolvajt. Végre is detektívet hozattam Pozsonyból, szimatolja ki a dolgot. Nyomban útnak indítottam a szomszéd községi«;, mert az odavalósiak közt gyanusíttottam a tolvajt. A detektív elment. Később két csendőr jelentkezett nálam, őket is eligazítottam. Másnap a csendőrök hoztak is egy erősen megvasalt embert A detektívet.

APPONYI ALBERT nagy beszédet mondott SíV- morján. A szónoklat után így kiáltott föl VöétnnSj. uram: . t ■

Remekül tud beszélni ez az Apponyi!

A barátja, Bartal uram', csöndesén ennyit szóit eú; Hiszén- beszélni te is tads-;, dv lum van azékí"?

FISCHER COLBRJE ÁGOSTON, volt. kassái 'püspök. nagyon finom, szolid humorii ember. Egy ízben egy szegény, jól tanuló, de még jobb étvágyú p'rnparandisíát hívott magához ebédre. A lázas készülődésben a fiatal diák, mivel pénze nem igen volt. csakúgy »szárazon borotválkozott, s azalatt megvágta magát a borotvával. Mikor aztán a diák nagy-boldogan s állig-hetapasztott borotva-sebévé! megjelent az ebéden, a tudós főpap nagyot nézeti:

Ejnye, édes fiam, hát igv tartja be maga a tízparancsolatot?

A proparandista nagy zavarba jött. Fisclxgr- Colbrie pedig szelíd mosollyal folytatta:

Ne csinálj le magadnak faragott képet, hogy azt imádják...

BITTÓ LIPÓT sárosfai földbirtokos kúriájában, több vendég kerüli össze. Ott volt Bittó Dénes akkori, pozsonyi főispán is. Egyszerre csak Flóris, a cigány játszani kezdett az ajtóban, a Hunyadi Lászlóból. Egymagában. egyszál-lniron. féiszáru nadrágban.

Flóris, bújj he! kiáltott ki a házigazda.

Flóris belépett.

— Mondd meg. Flóriskám, szólt rá a házigazda, — ki itt a legnagyobb úr?

. — Hát á tekintetes úr!

— Te szamár, nem látod, hogy ill ül a méltóságos, főispán úr is?

Flóris. aki soha nem látta a főispánt, egyszerre vigyorogva kezdett örvendezni:

— Jáj... Hát ávván itthon? Alikor gyűlt?

GARAY JÁNOS egyik költeményében Isién k."nyíl vének nevezi a Bal álon l.

Egyik divatlapban írja a Szépirodalmi Figyelő 1862-ben) - imigyen s'arkántyuzza fantáziáját egy vidéki levelező:

A Balatonnak Garay szerint az Isten könnyének Iecsapoltatása körüli munkálatok már megkezdődtek. «

Tehát az Isten könnye le lesz csapolva, - jegyzi meg szelíden a tudósítás végén, valószínűleg Arány, János.

A MAGYAR ELMÉNEK EGY KIVÁLÓ ESETE. Kevesen tudják, hogy Kerkápoly Károly még tanár korában világhistóriát is kezdett írni. De csak kel kötet jelent meg belőle: India és Kína története. F./._ utóbbiban megírta, hogy Kínában minden helység legfőbb hivatalnokának udvarán egy harang van felállítva. amelyet minden embernek nappal és éjjel egyaránt joga van megkondítani. s arra a hivatalnoknak kötelessége kijönni a házából és meghallgatni a panaszt. De az ezzel való visszaélésnek úgymond megvan az ellenszere. Aki indokolatlanul panaszkodik, annak huszonötöt vernek bambusz pálcával a talpára. Több mint harminc esztendővel Kerkápoly könyvének megjelenése után a Parisban levő. kínai ka'onai attasé i> írt egy könyvet hazájáról fr neia nyelven. Ebben elmondta, hogy Európában ki szokták nevetni az ő hazafiad amiatt a harang miatt, mely a főhivatalnokok udvarán fel van állítva, s ezeknek eleiét keservessé kell, hogy legye. Az európaiak, mondotta a kínai író • azért nevetnek, mert nem tudják, hogy ennek az intézkedésnek megvan a maga ellenszere. És ilyenül ő is a huszonöt bambusz ütést jelölte meg. Egy tisztviselője, olvasván a kínai művét megkérdezte Kerkápoly!. hogyan tudhatta ő azt Pápán 1852-ben, amit az európaiak még 1883-ban sem tudtak. Elmosolyodott. Én történetemet észtani alapon írtam, ahogy az, a címlapon is olvasható. Ila annak a harangnak nem lenne ellenszere, úgy pókot lenne a hivatalnok élete, mert egész éjjel rángatnák a harang kötelét. Kell tehát, hogy megbűnhődjék az, aki a joggal visszaél. A szokásos büntetés pedig Kínában a bambuszpálca. Nem volt hát túlmerész a következtetés, amikor erre rámutattam.

:ií

KOSSUTH LAJOST nagy amerikai diadalútjában mindenütt elkísérte Pulszky Ferenc is. Amikor Baltimoréba értek, meglátogatta őt egy kivándorolt magyar s így mutatkozott be:

Az atheista község prédikátora vagyok Ne beszéljen ilyen vadat! — kiáltott rá Pulszky.

Mondja meg kertclés nélkül, mi a foglalkozása?

— Igenis uram, — felelte nyugodtan az idegen, — én a német atheista hitközség papja vagyok Baltimoréban. De mivel itt vasárnap minden tisztessége» ember templomba jár, az atheisták is elmennek a templomokba, ahol én nekik atheista-heszédet tartok-