Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-12-23 / 102. szám

1933 december 23. »KOMAROMI LAPOK* 1L ódat A béke ünnepén. Aa örök üdv '.eljövetelének évfordulóján isinél egy békéiken világnak szól a. betlehemi angyalok óneke. A nójask sorsának intézői rengeteget áradoztak a íeszere­­ieííről, szónokoltak tartós békéyől, de egyik sincs sehol. Esztendők óta hirdetik: béke, de valami sötét hatalom, valami titokzatos sátáni erő. mely a tömegek életét mozgatja, ezt feleli rá; háború! Nyín mérjük elhinni. Túlságosan szomorú ta­pasztalatokat szereztünk a nagy háborúban, túlságo­san és leplezel!énül mutatkozott az ember, levetkőzött lelki mivoltában, minthogy elhihnünk szabadna, hogy a béke hívó szavát már nem hallják tovább az em­berek. De, hál. mit tudhatunk mi egymásról? A kételkedők és túlbölc ek azt mondják, hogy Jézus tanításaiból semmiséin valósult meg két ezred év alatt, mert ami megvalósult, csak külsőség: templomok ezrei,' intézmények, egyházak: Jézus a béke és szeretet, hol! van a béke és szeretet a világban? A kételkedőknek és| tagadóknak nincsen egészen igazuk. Jézus egyházai kuJtumépekké nevelték a népvándorlás barbár hor­dáit, kegyetlen, babonás századokban a keresztény1 egyház képviselte az erkölcsiséget, a szellemet, a magasabbrendüséget. A tanító egyház? tagjai a lemon­dásban, munkában, buzgalomban csodákat müveitek, a szerétéinek olyan alkotásait és intézményeit terem­tenék meg mar a sötétnek nevezett középkorban, amelyekről fogalma sem voll a. pogány ókornak. Az önfeláldozásnak, a hősiességnek mennyi példáját, nyújtja a keresztény egyház! Jézus megjelenésével új világ kezdődött, mely tagadása volt a réginek, hadüzenet voll a rabszol gat ártó, hierarchizáll. pogány Rómának. A Jcgcsodásabb történet Jézus igéjének története az elmúlt tizenkilenc évszázadon keresztül, hogyan ment át az éleibe, mi valósult meg belőle, hogyan hamisították meg időnként az emberek vagy tagadták meg és tértek vissza isméi hozzá. Átalakult intézményekké, szerves egyházakká; átment bölcseleti rendszerekbe, a jogéletbe, még a napi politikába is. Ez a tizenkilenc évszázados folyamat az embert szellem­nek olyan gazdagságát és változatosságát mulatja, hogy az leírhatatlan. Ez mind igaz, mondják a kételkedők, de a 'szereiét és béke köztársasága nincs sehol. Bizonyos, hogy nicsz­­sze van. De Jézus hívei tizenkilenc évszázada küzde­nek érte. közben a szeretetnek, békének rengeteg in­tézményét teremtették meg. A szociális gondolat, amely napjainkban egyre erősödik. Jézus (állításában gyökeredzik; tobzódás, a kizsákmányolás, a kímélet• fenség mellett ott a másik eszmény, amely a szerete­tek a méltányosságot hirdeti. Azok, akik alapítvá­nyokra. jótékonysági, emberbaráti intézményekre ál­doztak. mind a kereszténység tanításaiból merítettek ihletet. Művelődésünknek legfontosabb elemét: a mél­tányosságot és embersze retetet Jézus evangéliumának köszönhetjük, innét valók a művelt emberiség erköl­csi értékfogalmai, amely.kel sokszor lábbal laposunk, tie mégis tisztában vagyunk velük; tudjuk mi a jó és rossz, akkor is, ha az előbbit nem követjük. A béke és szeretet eszményi köztársasága azért van oly messze, mert hiányoznak hozzá Jézus esz­ményi emberei. Jézus önmagához hasonlóvá akarta tenni az embereket, a belső lelki embert akarta ne­velni és átformálni, mert enélkül hiábavaló minden; ezrek járnak templomba, eleget tesznek a külsősé­geknek, de továbbra is önző hétköznapi alacsonyrendű emberek maradnak. A kereszténység két évezrede alatt sokan megközelítették a jézusi életeszményt, de Jézus tanítása nem lett általános életelv; kint az élet piacán a gyönyörű tanításoknak, melyeket a templomban szépen, türelemmel s meghatódva végighallgatnak az emberek, alig van foganatjuk. A betlehemi esemény felidézése sohasem volt olyan időszerű, mint ma. A népek kormányzása, a nemzet­közi politika* irányítása, a tömegek vezetése a világ­háború előtt is antikrisztiánus jellegű volt és ma is az. Maguk a békediktátumok és kegyetlen végrehajtá­suk, a mai állapot erőszakos fenntartása, a gyűlölkö­dés, versengés mind megcsúfolása annak az erkölcsi­­ségnek, melyet Jézus egyházának tanítói a külsőleg keresztény népeknek tizenkilenc évszázad óta-hirdet­nek. Napjaink ijesztő jelenségei: a gazdasági válság, a munkanélküliség, az általános elszegényedés, a há­borús feszültség. Ha az emberek megfogadnák a bet­lehemi intő szózatot! Nagyon jól látjuk a bajok okait; és ezeken a bajokon nem segítenek doktriner elgondo­lások, tervgazdaság, a kapitalizmus megdöntése, sem Roosewelt mesterkedései, csak a jóakarat, a népek együttműködése, a kölcsönös megértés, a bizalom. Azt tanítja a történetnek minden tapasztalata, hogy a »épek annál mélyebbre süllyedtek, mentői inkább eltávolodtak a szeretet és béke parancsától és annál könnyebben megoldották nagy kérdéseiket, mennél inkább közeledtek hozzá. Hiába jönnek diktátorok, hasztalan alakítják át a gazdasági és társadalmi for­mákat. szeretet és békeakarat nélkül állandóan fe­nyeget a népeknek másfél évtizeddel ezelőtt befe­jeződött véres tragédiája. Jó volna, ha a karácsony felmagasztosult hangu­latában a népek és vezetőik magukba szállnának. Ez többet érne, mint minden haszontalan nemzetközi jogi vita, filozófiai elmélkedés, gazdasági és pénzügyi tervek gyártása. Az együgyű pásztorok az égi szó hallatára azonnal útnak eredtek Betlehembe. Jó volna, ha az emberiség képzeletben elsietne a kis sanyarú zsidó faluba, ha elzarándokolna lélekben a betlehemi jászolhoz. ... LISZKAY ESTHER: Levélváltás, Asszon gom! vájjon elfelejteti? Azóta elmúlt már a nyár. . Őszi szél markolja á fákat, nyomában sárgult falomb száll... Ézűsthyál leng a levegőben, a madarak is elmenőben ... .1 nyarunk emlék, már csak álom?..-. Levelét hetek óta várom. Hogy él? Mivel lelik a napja? Három levelem vájjon megkapta? Messze kerültünk... mennyire fáj!... Mély tisztelettel és kézcsókkal — Púi. Üt kelt ma: azaz hogy szombat este... Pál! hát a postát igazán leste? S levelet eddig még nem kapott. — Mivel is töltöm hát a napot. Itt van a ház ezernyi gondja — szeretne helyembe lenni? — mondja! — (Maga, mint asszony... jaj de furcsa!) s hogy fáraszt ez a herce-hurca: itthon is lenni... reprezentálni, pihenés 'semmi... mindig helytállni... szakácsnő-krízis ... szörnyű nátha w. ■— s a bundámat a moly kirágta. — Séta, — társaság, —- könnyű téma... Kár, hogy némely ember nem néma! Rövid kis flörtök... szörnyű pletyka, mely nélkülöz minden alapot; (A prém kabáthoz vettem mégis egy apró kacér kalapot.) s hogy a szabónő elrontotta a legesleyújabb ruhám, mint vágyakozom én ilyenkor egy megértő lélek után! S lám, — hogy utolsó levele ma kora reggel megérkezett, eszembe jut a fenyves padja, hóimét néztük a bérceket... a patak partját... a napfelkeltét... ■i holdat..: — mit említsek még? Az emlékeket ne bolygassuk! Levélírásból is elég. Ezután nem marad más hátra: Isten vele s viszontlátásra! — ha megérjük a jövő évet... Sok üdvözletét küld — Erzsébet. fedtem a poree.Uánbabá.1, a babaruhákat, a" lányókkiri inkább verekedtem és féltem tőlük. Ez valami kollektív férfifejeiéin . ju& első időben, hogy annál merésjtebbül bánjunk iá’Lük később. Meri a második haha már élő volt. baba áron hosszu-hosszu kontyu lány, a polgáristák kifogyha­tatlan. örök-boldog fajtájából való. Már nem igen félek tőlük gondolkodtam él és korcsolyák unsztokon törtem a fejein a jégpálya szélén. Ezzel a babával délutánöiikéíil laláikoztunk egészen véletlenül a melegedőben: neki olyan piros voll a. képe, mint a frissen sült pogácsa. Rajta felej­tettem a szemem s arra emlékeztem, hogy régi, tánc­órai ismerős lehet. Egyet lenül somfordáltam körülötte, ő elsuhant, ahogy kifelé tartott és én is melléje zu­hantam akaratlanul. 0 azl mondta: ügyel len. én azt ! feleltem, nézzen a lábára cs sietve vállunk el. 1 tehát az ifjú polgáristákkal is cimborái már az ; ördög. Mert másodszor egész véletlenül kerültünk | össze, valami szánkóban ült és játékosan megforgat­tam, ö sikoltozott, később kitartóan visított, de újra bemutatkoztam s ezzel megtörténi a barátság. Már le­kötöttem a korcsolyáját is, cukorral kínáltain meg. együtt csettettü'nk-bottoltunk s ezt bógnizásnak kc- i Teszteltük cl. Szép napok voltak. A hó halkan leple el a jegel. : hangos emberek vágtattak rajta hatalmas seprőkkel | és zúgó deszkákkal, ropogott a jég. csendüli a kor­­: csolva és méla varjak kurjongattak a mezőn. Akkor már hazafelé kísérgetlem sokszor, csodá­­: latosan tudtunk semmiről beszélgetni, valami udva­­| riassági láz rohamozott meg s szinte letéptem a kor­csolyáját a karjáról, hogy én viliessem lóbálva. ü i mesélte, hogy jól felelt az iskolában. mindig |> ' feleli, ebben (a korban az őszinteség végkép eltűnik férfi és nő közölt és ni ennyi titkolni valónk vau A magam Karácsonyfája. Irta: Szombatiig Viktor. Mostanában, hogy kályha mellett üldögélek estén­ként és behunyt szemmel próbálom magam ódáképráz­­latni a havas fenyők alá, amelyből karácsonyfát vág a zúz.marásbajszú favágó, ha a fa jól viseli magát, sok­szor elgondolom -az élet lassú ritmusát s azt, hogy minden olyan mint a folyóvíz. Benyújtom a kezem a patakba: mindig ugyanaz és mégsem. A patak patak marad, de a víz tovafut. Panta rei. Avagy ugyanaz a vízcsöpp rezeg tenyeremen to­vább is? Ki tudja ezt. A vízcsöppeket meg nem szá­molhatod és ebben a dologban is, mint sok másban: kedved szerint tehetsz. Ha úgy véled, hogy a patak mindig ugyanaz, élhetsz ezzel a boldogsággal, de nem jobb-e tudnod, hogy mégis elfolyik? Az életed is ilyen: mindig benne élsz a jelenben, a múltban, egy az, csak ide-oda peregnek gyöngyszemei. Lám, ahogy behunyom szemein, égett fenyő illa­tát borzolja a szellő, valami cseng, ez a Jézuska ezüstharangocskája talán, látom magam, ahogy si­­koltva rohanok egy csodás, díszes nagy fa felé, — milyen érdekes film ez, az ember önmagát látja, kissé kopottan az időtől, — szaladgálok a fa körül, csöpög a gyertya, serceg valami, szívem kalimpál, nini lóverseny, gőzgép és cukor, könyv, minden. És egv baba. Porcellánbaba. Behunyja a szemét, arcába egy német gyár löttyentelt halvány párossá­got, tüllruhácska rajta. Érthetetlenül bámulok, meg­tapogatom a babát. Szemrehányólag nézek föl... — Eltévesztette a Jézuska'— mondom — nem vagyok én lány. De kimered a szemem, mert így felelnek: Debizony, ezt neked hozta. Mindig a lányokkal játszol, babaruhát varrsz velük, tűvel, cérnával dol­gozol. A Jézuska megtréfált. Bocsánatot kérek Tőled, most, Jézuska, de nem nagy örömmel gondoltam erre az ajándékodra. Megcsúfoltál vele. Mert másnap mindenki tudta, Laci, Pisti, Mici, Gizi. És még csak fejét sem volt szabad szétvernem a babának. — Remélem, többet nem hoz nekem babát? —­­kérdeztem duzzogva tavasz felé, ahogy a baba végül egy szegény kis lányka kezébe került, hogy végkép nála maradjon, egy hóolvadásos napon. Ha van negatív reménység, akkor ez olyanforma volt. De a Jézuskának más gondjai is akadtak, nem­csak az én megtréf álásom, igv aztán lassankint elfc­más előtt máris, — és hogy karácsonyfát is diszil. meg regényt olvas. Qrokertől, igy mondta cö belüv. ; Czrokkcr. Igen, válaszoltam gőgösen, én Jókaiból >1- vasgatok most. Czrokkcr, Jókai, jégpálya, iskola összefutnak az emlékemben. De hisz a valóságot és a mesevilágot az időben is összekavartam mindég, ha Ichímytam a szemem és varázslatokat idéztem, föl magám ciőü. Varázslatokat idéztem föl akkor is. És csodálatos: minden varázslatkor annak a kis lánynak a képe me­redt elém akkor. Az érzéseket, úgy tartom ma is, nem jó analizálni, mert soha nem jutunk olyan konklú­zióra, aminőra szeretnénk s visszadöbbenünk önma­gunktól. Akkor pedig semmiképen sem tudtam még elemeire bontani a magam lelkivilágát s az érzés­­atomok csupa kaotikus, ködös egyvelegben sűrűsöd­tek, gomolyogtak. Csak éreztem, hogy sokszor magam előtt látom azl a lányt, szép-pogácsa arcával, zöld szvelterjében és barna kötöttkesztyüjével. Jókai regé­nyéi még csak átsuhantak fölöttem s az ő szerelmesei­nek ábrándozását nem tudtam magammal azonosítani. Lett idő, később, amikor aztán mindig is összetévesz­tettem magam a könyvvel, de az első átsuhanás szinte nyomtalanul esett. így hát csak kisérgettem a pogácsaarcu szép lányt. Olykor kikapott a mamájától, de a nőkben néha lakik egy kis heroizmus. bár nem tudom, nem csupán dac-e s ez a hősiesség aztán mindig az én kedvezésemre volt. Hallgatagon bandukoltunk a hepc­­! hupás uccákön, zörrent a korcsolya, úgy vélem, na­gyon komolyan haladtunk egymás mellett. — - Karácsony lesz mondtam csendesen és elrészleteztük a kívánságokat. Felvidult az arcom hirtelen. — Egyszer kaptam egy hajas babát! Hát ezen nevetni kellett. Nekidőltünk egy kori­­lésnek és vékony, csengő hangon hahotáztunk sokáig. — Maga? Hajasbabát? Nagyon jó tréfa volt. igen mulatságos. Én váratla­nul elkomolyodlam. — Most maga a babám, — mondtam komoran adjon a hajából. Egyszeribe kacér lett. kicsattant a képe. — Hogyisne! — mondta s eltűnt az ajtajukban. Ekkor éreztem először valami megmagyarázha­tatlan érzést, szomorúságot, csalódottságot, u férfi levertségét a mindig-való női győzelmek miatt. Mert ők győznek mindig. Keserű este volt. nyugtalan és bánatos. Másnap aztán elémkacsázotl. Kánmézelt, hosszan, komolyan. — Tessék! pirult el s apró pnpircsomagol nyo­mott á kezembe. Ujjongni szerettem volna, ordítani. Megtörténik bizonyosan ez, férfiaknál is. ez az ellenkező végletbe zuhanás. Mert hajóból adott egy fürtöt. Hogyan történt azután, miérj történt: ma sem tudom. Mert bandukoltunk ismét hazafelé. Szürke fel­hők tódultak az égre, komor sötétség ülte meg a házak tetejét.- La&áan, szótlanul haladtunk. Valamit szólni akartam, de torkomban éreztem az ijedtséget. A kuniban azonban szembeszálltam vele. Bele­néztem a szemébe és megzörgettem a korcsolyát. Az­tán lehajoltam s ügyetlenül fogtam meg a kezét. Barna szövött kesztyű, most is rajta a nyári naftalinillat. Apró polgárista kéz volt, kicsit mocskos, kicsit tintás, kabátujján foszlóban egy szál. Illúzió... ki látja akkor?... Lehajoltam és megcsókoltam a keztyiíí. Aztán las­san, rekedten kérdeztem: — Remélhetek? Rám néz. Szeme könnyes. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom