Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-12-09 / 98. szám
AGYÉ R M E K EK N E K ' ■■ ...... I Hl ............— ............. I» I .......................................... - ------------1.. 1 " Itra? dgcembev 9 _______________________ ?KOMÁROM1 LAPOK<___________________________________________9. oldal. Tél felé. Búsan kérdi a rigó: Hová lett a sok dió? Hová lett a falevélé Tegnap még élt, ma nmn él... Mért fehér a.rét füve? - Téli paplan készül-e? Búsan mondja 'a virág; Most jön csak: a rossz világi • A ruhánkat leveti, . Fehér dérrel befedi. A madárkák fészkihe Beleszáll a hópihe. Réten, mezőn csend nevel; .■ Kedves agarat emleget. Dirmeg-dörmög a medve. Elveszett a jó kedve. Mig talál mit enni, Elmegy inkább pihenni. A nagy erdő már fukar; A: idő is oly' cudar!: Fogja magái, lefekszik; Odújában melegszik. Dúlhat, fúlhat kint a szél. Tőle jöhet már á tél. Baloldalára fekve ügy alszik, mint a medve. . A piros narancs. Egyszer voll, hol nem voll, volt egy kis faluban égy szegény ember, akinek három fia volt. A szegény ember csizmadiamesterségből tengette a maga és családja életét. A csizmadiamester legidősebb fiát Istvánnak hívták, aki miután megtanult írni. olvasni, számolni s meri négy télen át járt szorgalmasan az iskolába, kívánságára az édesapja maga mellé vette és otthon tanulta a csizmadiamesterséget. A középső fiút Péternek és a legkisebbik fiút pedig Jánosnak hívták. A két kisebbik fin még iskolába járt. Egyszer a csizmadiamester elkészült egy pár fényes, ráncos csizmával, amit a városban lakó gazdag földbirtokos rendelt meg nála. A csizma árát. tiz ezüstöt, már előre kifizette a gazdag ember a szegény csizmadiának, ált is belőle a kis család vagy húsz napig. A csizmatliamester boldogan vitte be a városba a gazdag földbirtokoshoz a csizmát, aki azl felpróbálta s nagyon meg volt az új csizmával elégedve. A gazdag földbirtokos a dúsan terített asztalnál üli. amikor a csizmadiamester hazahozta a megrendeli és már előre kifizetett csizmát. A földbirokos nem győzte eléggé dicsérni a pompásan elkészített uj csizmát, majd igy szólt a mesterhez: Az árát. úgy tudom, mester uram. a csizmának már odaadtam? El is ment az ára lisztre és szalonnára, mondta a csizmadiamester. Hát hogyha hazamegy, Jegyen otthon is öröm. íme nézze, itt van ez a vörösbélíí narancs, vigye haza a gyermekeinek. A csizmadiamester megköszönte az ajándékot. A narancsot pedig zsebretette. Ezután, mint aki munkáját jól végezte, megindult hazafelé. Az egész utón a -szegény csizmadiamester folyton azon törte a fejét, hogy a három fia közül melyiknek adja oda a pirosíh'.Iíí narancsot. Azt hiszem, ha szivem szerint választ - hatok, úgy a narancs Isvánt illeti meg, mert ö már segítőtársam a munkában. Segít nekem és a családnak kenyeret keresni. Azonban tudj' Isten, mondotta tovább magában mondókéját a csizmadiamester, a három fiú közül Péter a leggyengébb. Talán az ő egészségének tenne jót leginkább a pirosbélíí narancs, Vagy talán adjam oda Jánosnak, aki a három közül a legfiatalabb és szivemnek a legkedvesebb? Hát kié legyen a narancs? Ment, mendegélt a csizmadiamester a csendes országidon keresztül, végül is úgy határozott a narancs sorsáról, hogy hál azt a legidősebb fiának. Istvánnak adja. Már. késő délután volt, amikor hazaért. István szorgalmasan dolgozott, a kovácsmester csizmáját javította nagy buzgalommal. Édesapja, amikor belépett, igy szólt Istvánhoz: István fiam. kaptam a gazdag földbirtokostól egy gyönyörű pirosbélíí narancsot. Itt van, nesze, néked adom'. A csizjuadiamester kivette a zsebéből a nagy, piros betű narancsot és átnyújtotta István fiának. — Köszönöm, édesapám. mondotta István. Megforgatta egyszer-kétszer a narancsot, azután a szekrény tetejére telte. István rögtön elhatározta, hogy ej, dehogy is eszi meg ő ezt a 'pirosbélíí narancsot. Odaadja a kisöccsénrk. annak a sápadtunk, a Péter gyereknek. Nemsokára meglátta István a kis Pétert, amint az udvarban ..szaladt és hangosan kikiáltott a műhelyből: ' — Péter, Péter! Kgy-két perc és Péter már benn is volt a műhelyiám. István levette a szekrény tetejéről a pirosbélíí narancsot és igy szólott: — Itt van. Péter öcsém- ez a tied! Átnyújtotta Péternek a narancsot. Péter azt zsebrerakta. azután megköszönte bátyjának az ajándékot és boldogan szaladt ki az udvarba játszani. Péter teült a kút mellé s igy gondolkozott: Jó testvér az én Pista bátyám, nekem adta a piros narancsát, de én is jó testvér vagyok, nem eszem meg, hanem odaadom a kisöcsémnek, Jánoskának. Én már mondogatta — úgy is ettem tavaly, amikor a nagyanyámnál voltam a városban, narancsot, hát hadd egyen egyszer Jánoska is. így is cselekedett. Estefelé hazajött János, és Péter odahívta a szoba sarkába János öccsét és átadta neki a piros narancsot. Ha azt hiszitek, kedves kis olvasóim, hogy János talán megette a narancsot, ugv bizony tévedtek, mert este, amikor a család együtt ült az asztalnál és megélték a kis vacsorájukat. János felkelt, megköszönte édesapjának és édesanyjának a vacsorát. Ezután belenyúlt a zsebébe, kivette onnan a piros narancsot s így szóit: Itt van anyukám ez a piros narancs! János anyja igy felelt: Jánoskám, honnan vetted ezt a gyönyörű szép narancsot? Péterkétől kaptam! Hát te, Péterke, honnan kaptad? kérdezte az édesanyjuk. fin István bátyámtól, mondotta Péter. • És István kitől kapta? Édesapámtól, — felelt István. És apa honnan kapta? — mondotta az anyjuk. A földbirtokostól, szólt az apa. Hát ezt a narancsot egyformán és igazságosan akarom elosztani, —• szólt az édesanyjuk. Ezután megtisztította a narancsot, fölszeletelte és szeletenként, szétosztotta a család tagjai között, mindenkinek, nemcsak a gyermekeknek, de az apának, az anyának is jutott a szétosztott narancsból. A jószivü kislány. Egy tengerparti városban lakott egy gazdag kereskedő, annak volt egy szép és jószivü leánykájá, Irén. Irén nagyon szerette az állatokat és ha csak tehette: összevásárolt madarakat és halakat, hogy az előbbiekei szabadon bocsássa, utóbbiakat pedig vízbe dobja. Irén egyszer délelőtt a nevelőjével saját kis hajóján kiliajózott az öbölbe. A nevelő elszundikált, a kislány pedig a korláton kihajolva nézegette a vízből felfelbukkanó halakat. Egyszerre csak Irén ujjáról lecsúszott a drágakövekkel ékesített gyűrű, amelyet az édesapjától kapott születésnapjára és beleesett a tengerbe. Szegény kislány annyira megijedt, hogy a matrózoknak se szólt, csak keservesen kezdett sírni. Amint sirdogál: egyszerre csak felbukkan előtte a vízből egy különös lény. Olyan voll, mint egy nő, csakhogy a haja zöld volt. a teste pedig pikkelyes halfarokban végződött. Ez a különös lény barátságosan felszólt a kislányhoz: Miért sírsz, kislány? Irén erőt vett a csodálkozásán és elmondta a bánatát. Ne busulj, kislány. mondta a vizi lény én tengeri tündér vagyok és tudom, hogy milyen jó voltál kis cselédeimhez, a halacskákhoz. Most majd együtt lemegyünk a tenger fenekére, azután megkeressük a gyűrűdet. Sok fekszik ám ott leim! Ülj csak bele abba a pohárba! Irénnek szemc-szája elállt erre a csodálkozástól. A tündér egy közönséges pohárra mutatott, amelyben szappanhab. meg szalmaszál volt. mert a kislány szappanbuborékokkal játszott. Miért üljön a pohárba?! És hogyan is férné bele? De mégis úgy tett. mintha bele akarna ülni. Abban a pillanatban olyan kicsi lett, hogy kényelmesen beleféri a pohárba. A tengeri límdér kezébe vette a poharat Irénestül, öl a szalmaszállal felszippantotta, azután kifújta. A kislány egyszerre teljes nagyságában egy nagy opálos fényű buborékban ülve találta magát. A tündér magához ölelte a buborékot és lemerültek a tenger fenekére. Csodaszép világ van ott! A zöld derengésen átfénylenek az áttetsző testű medúzák, átvillódznak a villamos halak. Tányér, gömb, gyümölcs, virág és másféle formájú halak is úszkálnak a mélységben a rendeseken kívül. Növények is vannak a tenger fenekén. azok is másfélék, mint a szárazföldiek. A gyűrűi hamarosan megtalálták egy korallbokor egyik agán. A tündér tüstént odalibbent és levette. Irén mindezeket a buborék belsejéből nézegette. Felsuhantak a tenger felszínére, üti a tündér felül benyújtotta Irénnek a gyűrűi, ódaterelte ;i buborékot a hajóhoz és így szólt: Üss hármat a buborék oldalára; szétpattan és kiszállhatsz. De ne késlekedj, mert ha a napsugár felszívja a buborékot, akkor az feteep.ül veled! Ezzel a tündér lemerüil a tengerbe. A kislány, amint ott ült a kerek, opálfényü buborékban, amely könnyedén ringott a víz színén: olyan jól érezte magát, hogy nem szállt ki rögtön, gondolta: még egy kicsit élvezi ezt a csodálatos hajózást. De meg is bűnhődött a szófogadatlanságérU Egyszerre csak észrevette, hogy a buborék gyorsan száll vele felfelé. Nemsokára már csak játékszernek látszott Irén hajója a magasból. A kislány reszketett és behunyta a szemét. Félt, hogy lezuhan. Egyszerre aztán szét is pattant a buborék és ő leesett. í)e valami olyan puhára,, mint a dunna. Kinyitotta a szemét. Egy bárányfelhőn feküdt, mellette pedig egy aranyhajú nőalak állott. — Kedves kislány, —- nyugtatta meg írónkét én a levegő egyik tündére vagyok. Elmondták nekeni kis jobbágyaim, a madárkák, hogy te milyen jó voltál hozzájuk. Figyelemmel kísértelek és így tudtam még idejében aládkormányozni a felhőcskét. Haza is viszlek. Irén megköszönte a levegő tündérének a jóságát, aki a hajó felé irányította a bárányfelhő elé fogott négy hattyút. A hajó felett annyira leereszkedtek, hogy Irén le tudott mászni az árbocon a fedélzetre. Nem vette észre senki. Egyszerre csak ott ült a kislány a nevelőnője mellett, aki éppen akkor ébredt fel. Irén elmesélte a kalandjait a nevelőnőjének. Az azonban kinevette és azt mondotta, hogy biztosan álmodta az egészet. ’Irén azóta még jobban szereti az állatokat, mini azelőtt. Aranykorona. Örzse néni szegény asszony volt. Nem lakott messze Vajdahunyad várától és így néhanapján bc - bejütött Hunyadi Mátyás édesanyja elé, akitől ruhát, avagy élelmet kapott. És ha megtörtént, hogy két - három héten nem lépte át a soktornyú épület küszöbét, egy bizonyos: Erzsébet napján megjelent oil éspedig egy kis ajándékkal... Egyik évben (1456-ban) rosszul ment örzse néni dolga. Sem szántóföldjén, sem kertjében nem termett semmi. Még jó, hogy udvarában néhány szárnyas kapargált. így nem halhat éhen. Nyáron, meg őszszel csak megvolt valahogyan. Nem kellett fűteni. Ám megjött a november és azzal együtt a dér, a hideg. Hiszen mit bánja a hideget az, akinek sok az aprított fája! Bezzeg örzse néninek még egy darabka fája sem volt. No, de azért senkinek sem panaszkodott. — Majd lesz fám. mondta örzse néni elmegyek mindennap az erdőbe és hozok, amennyi csak kell... ügy is voll. A szegény asszony elmcnl az erdőbe. Ott összeszedte a száraz fát és vitte szépen haza. Úgy lépegetett, mintha legalább is aranyágakat vili volna... Hát ami igaz, az igaz, örzse néninek aranyai ért a fa ..; attól lesz meleg a szoba... Egyik novemberi napon (közel már Erzsébet napjához), Örzse néni megint az erdőben volt. Csendesség ült mindenfelé, csak egy-egy lehulló száraz gally törte meg azt. örzse néni szorgalmasan gyűjtögette a fát. Észre sem vette, hogy nagyobbra nőtt a csomó, mint máskor... Szépen elrendezgette, nehogy valamelyik gally a hátát törje. De mi volt örzse nénivel? Szempillái el-elnedvesedtek. Ejnye, - gondolta a szegény asszony leülök, szundikálok egy keveset... Vad úgy sem jön erre. fagy sincs, nem kell semmi rossztól tartanom. Amint elgondolta, úgy is tett. Jótékony álom szállt rá ... Eltűnt az erdő. Ott volt álmában Vajdahuuyad várában, a legszebb teremben. Egyszerre csak kettőt lép feléje az ifjú Mátyás... De lám, fején aranykorona csillogott. * — Örzse néni, — szólalt meg Mátyás maga bizonyára elfáradt, várjon örzse néni, lelkem, fölsegítem a fát... Azzal az ifjú Mátyás (a szent korona a fején!) lehajolt és fölsegítette a fát... De ez mintha nem lett volna álom, hanem maga a szent valóság, annyira valóság, hogy örzse néni fölnvilotta a szemét... Hát uram bocsáss, ott állt ar. ifjú Mátyás, úgy, ahogy örzse néni álmodta, csak a szent korona hiányzott a fejéről... Csodálatos álom, — gondolta a szegény aszszony — az arany korona azt jelenti, hogy Mátyás király lesz... de mit jelent a két lépés? Aha, tudom már ... két év múlva lesz Mátyás király ... örzse néni szépen megköszönte a szívességét és hazafelé tipegett. Mátyás meg beljebb ment az erdőbe... Megjött Erzsébet napja. A szegény asszony fölvette a legszebb ruháját és a várfelé ment a legszebb ajándékkal... Hála Istennek, a nagyasszonnyal Szilágyi Erzsébettel — éppen a kapuban találkozott. Hoztam ajándékot, — mondta halkan, remegve ... És elmondta az álmot: Két év múlva Mátyás lesz a király — fejezte he Örzse néni a mondókáját... Szilágyi Erzsébet szemében könnyek csillogtak Nem igen tudott beszélni. Végül is csak ennyit mondott : Ha álmod teljesül, én leszek a világ legboldogabb anyja... Két év múlva pedig (1458-ban) megválasztották Mátyást királynak... így lett szent valóság örzse néni álma...
