Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-12-09 / 98. szám
6. oldal. »KOMAKOMI LAPOK< 1933, december 9. — Mária Kongregáclós ünnep. A komáromi gimnázium Mária Kongregációjának tagjai fogadalmukat ünnepélyesen megújították a pénteken, Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén tarlóit diákmise keretében, melyet G i d r ó Bonifác házfőnök és főgimn. igazgató tartott. A kongreganistákhoz BT ró Lucián tanár tartott szívekbe markoló beszédet, melyben a fogadalmat tevők elé tárta a hívő életnek ideális szépségét. Aki ezt a hitet zárja leikébe és nem tér le a tisztaság és az erény útjáról, az az igaz ember életét éli és minden megpróbáltatás között sem marad magára, mert ezekben is elkíséri az a kegyelem, amely a hitből fakad. A szép egyházi ünnepen a gimnáziumi vegyeskar énekelt gregorián énekeket és több polifon Mária énekel, melyekkel emelte a bensőséges ünnep hangulatát. — Megíelebbczték a halászati jog bérbeadását. A város tulajdonát képező vizeken gyakorlandó halászati jogot, mint annak idején megírtuk, szabályszerűen megtartott árlejtésen Gzilling András komáromi halászmesternek adta ki a város évi 5150 korona bérért. Ezt a halásztársulat nevében megfelebbezte Németh László halász és arra leéri a város képviselőtestületéi, hogy az árverést semmisítse meg és adja ki a halászati jogot a halásztársulatnak évi 3600 korona bérért. A tafiács keddi ülésén foglalkozott a fellebbezéssel, amelyre nézve az előadó javaslata szerint határozott a tanács és jpeclig aképen, hogy 7 szóval 2 ellenében kimondotta, hogy mivel a beadvány indokai nem helytállók, a íelebbezés elutasítását javasolja a képviselőtestületi közgyűlésnek. — Kitünően sikerült a JESZO Mikulás-estje. Szerdán, 0-án rendezte a JESZO, kiállítása alkalmával a Kultúrpalotában Mikulás-estjét. Az est irányítója, főrendezője Harmos Károly volt, akinek lelkes gárda segített a rendezésnél, hogy a sok kedves ötlet megvalósításra kerüljön. Bevezetőül Nagy Jenő, mint Krampusz mondta el Nagy Barna aktuális verset, majd a Mikulás-ajándékok szétosztása következeit, nagy derültség közben. Mindenki kapott érdekes* és személyére jellemző ajándékokat. Dr. Borka Géza és Harmos Károly által írt bábszínház-tréfákat a Prutyi-Zupi színház nagy > apparátussal és a közönség állandó derültsége közben adta elő. A felújított bábszínház többször fog még szerepelni a Kultúrpalota pódiumán, legközelebb a gyermekek örömére is. Ifj. Alapy Gyula és Maurer Péter sikerült míí-össze veszést rendeztek a nézőtéren, a képek és a szobrok fölött, szintén nagy derültséget keltve. Végül a közönség is a szereplőkkel játszott. — A fiatalság grammofón-zene mellett azután táncraperdült. — A tuberkulózisról. Érdekes és a maga nemében rendkívül tanulságos előadásnak voltak tanúi a komáromi keresztényszocialista párt tagjai, akik előtt a kulluresték sorában szerdán dr. C h e m e z Pál nagymegyeri orvos tartott népszerű orvosi ismertetést a tuberkulózis kórokozójáról, a betegség keletkezéséről, klinikai képéről és az ellene való védekezésről. A kitűnő előadó a bacillus-elmélet ismertetésével vezette be előadását és azt vonzóvá és érdekessé tudta tenni a felhozott példákkal, melyek világánál még az egyszerűbb emberek is megértették a tüdőbaj keletkezésének okát ezeknek a kór okozóknak nagy tömegekben való fellépésével az emberi szervezetben, különösen a tüdőcsúcsokban. Majd leírta a betegség megjelenésének képét, melyről sokszor alig vesznek tudomást azok, akik a csekély és amellett makacs láz vagy hőemelkedést kéuyeskedésnek tekintik. Pedig a bajnak ebben a stádiumában lehetséges a segítség orvosi beavatkozás és megfejelő életrend betartásával. Reámutatott a betegségnek fertőzés utján való nagy veszélyeire és az ezzel összefüggő közegészségügyi intézkedések szükséges voltára, majd a gyógymódokat ismertette. Mindezt egész sorozat statisztikai adat, érdekes megfigyelések és jellegzetes események felsorolásával tette szemléltetővé és érdekessé. A szépen sikerült előadás végén az előadó munkájáért dr Alap y Gyula mondott köszönetét. A szépszámú hallgatóság lelkesen megtapsolta dr. C h emez Pál orvosdoktort. — Kínos incidens egy jólékonyeélú mulatságon. A magyarkomáromi Jótékony Izraelita Nőegylet csütörtökön tartotta az ottani Gorsó kávéház helységében jólékonyeélú mulatságát. A fényes estélyen valláskülönbség nélkül olt voll Komárom úri társadalmának színe, java. Tíz óra után azonban egy kínos és eléggé el nem ítélhető brutális telt zavarta meg a pompás hangulatú mulatságot. Az egyik bejárat függönye szétnyílt és valaki piszkos, kellemetlen szagú folyadékot öntött a táncolok sűrű tömege közé, majd a folyadékot tartalmazó uborkás üvegei is a mulatozók közé vágta. Mindez csak pár pillanat müve volt. Mire a meglepett közönség magához tért, a merénylő, akinek társai is voltak, eltűnt. A piszkos folyadékból persze jutott valláskülönbség nélkül majdnem mindenkinek, de akinek nem jutott a ruhájára, az is fölháborodott e piszkos merényleten. Nyomban értesítették a már alvó rendőrkapitányt, aki azonnal fölkelt és a legerélyesebben nyomoztatott íi merénylő és társai ellen. A főtettest hamarosan, még az éj folyamán sikerült a rendőrségnek elcsípni Nagy József 28 éves szőnyi lakos, villanyszerelő személyében. A merénylő egy cgzalláll lelkű ember, aki már nem egyszer kísérelt meg öngyilkosságot. Tettél sem követhette el beszámítható állapotban. A tettestársakat keresi a rendőrség. Sajnos, a bepiszkított ruhájú mulató közönség kénytelen volt hazamenni, de akiket megkímélt a folyadék, azok reggel hat óráig mulattak a legjobb hangulatban. Magyar Komárom egész lakossága fölháborodva értesült a brutális tettről és felekezeti különbség nélkül elitéii azt és várja a tettes méltó megbüntetését. — A Dalegyesület működő tagjaihoz. A Komáromi Dalegyesület működőkara minden hétfőn és csütörtökön este 8 órakor nádor-uccai saját helyiségében egyesített próbát tart. Az énekpróbákon való pontos megjelenésre a működőkar valamennyi tagját ezúton is fölkéri a Dalegyesület Elnöksége. — Filléres előadás. A hatalmas sikert aratott Tatárjárás című operettet a magyar-komáromi Ipartestület színháztermében holnap, vasárnap délután 5 órai kezdettel filléres helyárakkal megismétlik a kiváló erőkből álló gárda és Gruber Lőrinc fölléptével. Az előadás jövedelmét a tél nyomora enyhítésére fordítják. Az itteni közönségnek ez az előadás a legkényelmesebb, mert a darabot nyugodtan végig nézheti. — A Dalegyesület és a JESZO szilvesztere. Az idei szilveszteri mulatságok között bizonyára a legnagyobb érdeklődés előzi meg az esztendő utolsó napján, a Kultúrpalota emeleti termeiben rendezendő Szilveszter-estélyt, amelyet a Komáromi Dalegyesület és a JESZO készít elő nagy körültekintéssel. A művészi célokat szolgáló két egyesület vezetősége ötletes programot állít össze az estélyre, amelyre még visszatérünk. Holnap az utolsó nap a JESZO kiállításán. Elmarad a Brogyányi felolvasás. Brogyáuyi Kálmán felolvasását hirdette a JESZO. Mivel Brogyányiuak Pozsonyban másirányú elfoglaltsága van, a szépnek Ígérkezett előadás elmarad, más dátumra halasztódott. December 10-én van a kiállítás utolsó napja, az összes előnyökkel, amit eddig hirdetett a JESZO: fűtött terem, félárú jegy, leszállított képárak, cseretere. Aki még nem látta a kiállítást, okvetlen nézze meg! — Szegény iskolásgyerinekek karácsonya. A Majláth fiúiskola és a Simor leányiskola vezetősége az idén is karácsonyfái gyújt, hogy annak lángjainál a szegény iskolásgyerme- Ufk átérezhessék az ember baráti szeretet melegét és a karácsonyfa tövénél emlékezetükbe idézhessék a szeretet örök forrását, a nagy Istent, aki úgy szerette a világul, hogy egyetlen fiát küldte le a földre az emberiség megváltására. A jó emberek áldozatkészsége lehetővé teszi, hogy a két testvéri idézet az idén is megrendezheti a szegény gyermekek részére ezt a bensőséges és maradandó emléket, az iskola vezetősége kéri a nemesszívíi embereket, hogy a szegény tanulók karácsonyfájára szánt pénzbeni és természetbeni adományaikat az Irgalmas Nővérekhez a zárdába eljuttatni kegyeskedjenek. — Télen nagyon hideg van... Az idén szokatlanul korán bekövetkezett az erős téli hideg. Jóformán semmi átmenet nem volt: a langyos-esős időt azonnal havas, fagyos december váltotta föl, a Duna nagy táblákban befagyott s különösen ma, szombaton hajnalban érte el eddig a legmélyebb fokot:. zuzmaracsípte fák fogadták a felkelőket és csikorgó hideg. Komáromban, a városban 14—15 minus/. Celsiust mérlek, a határban 20 fokra süllyedt a hőmérséklet. Aránylag elég korán kezdődik. (És Komáromban legfeljebb az iskolák udvarán van jégpálya.) — Nagy műsoros estélyt rendez a komáromi fémmunkások szakszervezete 1934. január hó 6-án, a budapesti vas- és fémmunkások dalkara, Pajor Oszkár szavalómfivész, a komáromi Munkás Akadémia szavalókórusa, a komáromi R. T. J. Testedző Egyesület közreműködésével. Az estély a „Litovel“ nagytermében lesz, este 8 órai kezdettel, műsor után tánc reggel 4 óráig. — Makabbi toniaakadémia. A komáromi társadalom nagy események előtt áll. Az összes szlovenszkói lapok megemlékeztek arról, hogy a Makabbi helyi csoportja december 16-án tornaakadémiát rendez a Kultúrpalota nagytermében. Hetek óta folynak a lázas előkészületek, közel száz fiatal zsidó felvonulása fogja propagálni az új zsidó eszme éleljogosságát. Érezhetjük majd a zsidóság kollektív céljait a zsidó tömeg torna ritmusában. A szavalókórus lelkűnkhöz hozza a több mint 5000 éves zsidó fájdalom mélységeit, és optimista szózatában érezzük a zsidó építés kiteljesülését. Minden bizonnyal a komáromi zsidó társadalom az összetartás és érdekvédelem nevében teljes számban fog megjelenni, hogy tanujelét adja annak; megérti a fiatalság áldozatos munkáját, mert munka az körömszakadtáig, ami a tornateremben és a Makabbi helyiségében folyik már hetek óta belenyúlva az éjszakai órákba. A Makabbi december 16-iki tornaakadémiáján a zsidó lelkiismeret tükrében meglátja önmagát a komáromi zsidóság és megérzi további kötelességeit. Szenved Ön Rheumában? Kérjen tanácsot orvosától, hogy mit tegyen ez ellen és vásároljon A í j P A menthol sósborszeszt. Az Alpa-masszázs önnek enyhülést szerez, meggyorsítja a vérkeringést, biztosítja a test számára a szükséges táplálékot, erősíti az izmokat és jótékonyan hat az idegekre. 411 P — Miklós Andor a magánember. A legmeghatőbb és legértékesebb olvasmány e héten a Színházi Életben az a cikk. amely Miklós Andort a magánembert mutatja be. Apró mozaikok az elhunyt ujságvezér életéből: egy izgalmas és megható regény ez, az élettörténet. A Színházi Élet új számában Hatvány Lili a hét színházi eseményeiről számol te, Hunyady Sándor leírja, hogyan mutatták be a Szegény Mcrviert a Fészek Klubban. Szomory Dezső a hét zeneeseményeiről referál, Bibó Lajos konstantinápolyi cikke az utolsó élő eunuchról szól. A Színházi Élei e héten darabmellékletként közli a Belvárosi Színház nagysikerű Kozmetika című színdarabját, kottamellékletén pedig a Van egy kis pénzem című slágert hozza. Rengeteg érdekes cikken, gyönyörű képeken- kívül 64 oldalas Rádió Világhiradó. Hevesi Sándor rádióim Ilkájával, 32 oldalas Gyermekujság és kézimunka melléklet egészíti ki a Színházi Élet új számát, amelynek ára 5 Ke. Előfizetési díj 60 Ke negyedévre. Kapható és megrendelhető a Spitzer-féle könyvesboltban, Komárom. — Tisztújító keresztényszocialista pártértekezíet Komáromszentpéteren. igen szépen látogatott tisztújító pártértekezlet volt Szentpéteren 8-án. Derfinydk Gusztáv titkár rámutatott a szervezkedés fontosságára, majd az általános gazdasági helyzetről tartott összefoglaló lelkesítő beszédet. Ezután egyhangú lelkesedéssel megválasztották a helyi szervezet tisztikarát. Elnök: Igar Vilmos kisbirtokos, alelnöki Holecz János, titkár: Gerendás Károly, jegyző: Németh Ignác, pénztáros: Szrapko Sándor, ellenőr Pócs ignác, Hók Gyula, választmány: Molnár Vilmos, Hajabács Gábor, Csalava István, Lévay János, Pintér Sándor, Zeman Lajos, Gerenessy Boldizsár, Horváth Sándor. — A Tábortűz diákfolyőlrat minden diákasztalon ott van, ahol csak olvasni szeret a csehszlovákiai magyar fiatalság. Élénk, időszerű, színvonalas, képekkel ábrázolt cikkei vannak. Sok ötlet, komoly cikk, tréfa, tanulságos közlemény, vers. Természettudományos cikkében az izlandiak életéről szói, valamint ismerteti az új repülőgéptalálmányokat Foglalkozik társadalmi problémákkal, diákkérdésekkel, iskolával, önképzőkörrel, cserkészettel. Ifjabb Hacsek és ifjabb Sajó tréfáin mindenütt mulatnak. A jamboree- ról hoz képeket, Tamás Lajos szép novelláját közli, de kitűnnek a fiatalok is, saját Írásaikkal. Kéthetenként jelenik meg, ügyes formában (Komárom, főgimnázium). SLOVENKA KOMÁRNO Ingyen karácsonya lesz, ha Slovenkánál vásárol, mert az olcsó árak mellett megtakarított összegből ingyen feldíszítheti karácsonyfáját. A legszebb ajándék Síovenkától egy ajándék-csomag. Ajánlunk erre a célra gyári fióküzletünkből divatos ingeket, pyjamát, új mintájú pullóvereket, selyem sálokat, nyakkendőket, asztali garnitúrát, bőrkeztyűt. — Kötő pamutokból minden színben nagy raktárt tartunk. s cs 1934. esztendőre.