Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-08 / 54. szám
1933 július 8. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. zetni. A város kasszájába nem folyik be a napi kiadásokra szükséges öszszeg, az adófizetők messze elkerülik a városi adópénztárt, a végrehajtások is a legminimálisabb eredménynyel záródnak, olyan helyzetbe került Komárom, hogy senki, de senki sem kívánhat tőle különleges áldozatokat. Ezt ludnia kell annak a küldöttségnek, amely Prágába megy s amelynek szerintünk erre a kétségbeejtő helyzetre kell elsősorban rámutatnia a miniszterek előtt, akidtől Komárom részére kell kérni a legnagyobb segítséget. Mert elsősorban a városnak kellene helyreállania, akkor aztán segítve lenne a szegény munkanélkülin is, mert a város hathatósabban nyújthatná ki támogató kezét feléje és legalább is elviselhetővé tenné számára az életet. A munkakölcsönről kiadott hivatalos jelentés szerint az illetékes hivatalos kormánykörök nem reméltek olyan fényes eredményt, mint a milyennel a kölcsön jegy zés végződött. Nos hát ennek a kölcsönnek nemcsak névszerint, de valójában is a munkát kell szolgálnia. Utaljanak ki tehát minél többet Komárom részére ebből az összegből, hogy a régen tervbevett közmunkák megindulhassanak és a munkanélküliek keresethez jussanak. Minden panasz, kifakadás hiábavaló, ha a munkalehetőségnek ezt az alkalmát nem juttatja el az állam Komárom részére, amely nagyon, de nagyon rá vau utalva arra, hogy az állam segítsen rajta! Dr. Madarassy Páll 1856-1933. A régi vármegye oszlopos tagjai csak töredeznek, az enyészet kérlelhetetlenül végzi munkáját és most életének 77. évében dr. Madarassy Pál nyugalmazott vármegyei árvaszéki elnök hagyott el bennünket munkás, érdemes és hoszszu élet után. Madarassy Pál 33 esztendőt töltött Komáromvármegye szolgálatában és elérte a legmagasabb hivatali fokozatot. Ahova a közbizalom emelte, ott meg is tudott és meg is akart felelni mindenkor, az árváknak ügyeit lelkiismerettel intézte és gondozta hivatali működése alatt. Dr. Madarassy Pál 1856-ban született Koltán, édesatyja Madarassy Mór a komárommegyei, utóbb a komáromi királyi törvényszék elnöke volt és a komáromi református egyházmegye gondnoki tisztét is viselte. A nagytekintélyű férfiú gondos nevelésben részesítette fiát, aki középiskoláit Komáromban végezte. Közben a papi pályára akart lépni, de a szemináriumból kilépett, Győrött végezte el a jogi tanfolyamokat a kir. jogakadémián, Budapesten pedig a kir. tudomány egyetemen szerzett jogi doktorátust. 1886. évben lépett a vármegyei szolgálatba, mint árvaszéki jegyző, két év múlva, 1888-ban árvaszéki segédelőadónak választotta meg a megyei törvényhatóság, a következő 1889. év végi tisztujitáson pedig árvaszéki ülnök lett. Ez évben veszítette el édesatyját, aki magas életkort ért meg. 1896. évben kötött házasságot özv. Ghyczy Mátyásné sz. Kesztler Máriával. Kesztler János táblabiró leányával és vele boldog egyetértésben élt. Nem mostoha, hanem szerető édesapja lett felesége első házasságából származó gyermekeinek, akiket szépen felnevelt, utóbb pedig szárnyaira bocsátott. Hivatalában a kötelességtudásnak volt a mintaképe és társadalmi köre is nagyrabecsülte és tisztelte. 1921-ben szintén nyugalomba vonult a megyei többi alkalmazottakkal. Hitvesét pár év előtt vesztette el és azóta magába vonult életet élt. jótékony és kulturális célokat adományaival mindenkor szívesen támogatott. Három hónappal ezelőtt lábai betegedtek meg és azokat gyógyittatni akarta volna, várta a szebb napokat. A sok fekvés azonban megviselte szervezetét és tüdőgyulladás lépett fel nála, mely julius 4-én kioltotta életét. Elhunytátjmostoha gyermekei: Ghyczy Ferenc nyug. ezredes, Ghyczy Kálmán bankfőtisztviselő és dr. Ghyczy János ügyvéd, városi jogtanácsos gyászolják, akiK benne gyermekkoruk szeretett támaszát és gyámolitóját veszítették el. Temetése igen nagy részvét mellett ment végbe csütörtökön délután, melyen megjelentek megyei pályatársai és a társadalom szine-java. A temetés szertartását dr. Majer Imre prelátus plébános végezte papi segédlettel. Az igaznak emlékezete áldott marad és dr. Madarassy Pál ezek közé tartozott Szép időket élt meg és most visszatért az anyaföldbe, ahol legyen zavartalan és csendes pihenése. Évzáró ünnepély az iparosíanonc iskolában Az iparostanonciskola június 29-én, Péter-Pál napján fejezte be ünnepélyesen az elmúlt tanévet. Az évzáró ünnepélyen megjelentek a járási ipartársulat képviseletében Dos ztál Jakab iparkamarai tag. a felügyelőbizottság nevében Szabó Lajos alelnök, a felügyelőbizottság számos tagja és az iskola tantestülete teljes számban. Az Arany János iparoscserkészek s mintegy 350 iparosifjú részvételével folyt le az évzáró ünnepség, melyen a felügyelőbizottság nevében Szabó Lajos alelnök intézett az ifjúsághoz megkapó szavakban buzdító és kitartó munkára serkentő beszédet, különös példaként állítva az ifjúság elé a cserkész csapatot és követendő példaként említette a cserkészet jellemfejlesztő és nemesítő munkáját, egyben ígérve a csapat legmesszebbmenő támogatását. Dosztál Jakab elnök az ipartársulat nevében fejezte ki a legnagyobb megelégedését a komáromi tanonciskola magas színvonalú kultúrmunkájáért, mellyel az iparosifjúság kulturnívójál emelni törekszik s a leghálásabb köszönetét és elismerését fejezi ki az igazgatónak és a tantestületnek fáradhatatlan munkájáért, melynek az ipartársulat részéről való legteljesebb támogatását Ígéri a jövőben is. A tanuló ifjúságot szorgalomra, a választott ipari pályán való tökéletes kiképzés iránti törekvésre intette, hogy a mai nehéz viszonyok között is, kiválósága kenyeret biztosítson részére. Telkes Mihály igazgató az ifjúsághoz intézett hosszabb beszédben vázolta az elmúlt tanév történetét. Megelégedéssel állapítja meg, hogy a fegyelmezettséggel párosult szorgalom hozta meg azt a kitűnő eredményt, ami az iskolai tanulmányokban műszóit megváltó apai szereidéről, amely újra fényt lopott sötét életébe s végül beszélt új érzéseiről is, amelyet nem hívott, nem keresett, nem is várt s beszélt arról a másik nőről, aki pajtása. barátnője lesz majd... Mimi szeme könnyes lett, de egy pillanatra csak, amikor anyjáról beszélt, aztán mély lett és kifürkészhetetlen., mint amilyen az ő szeme, amikor szenved; nem szólt egy szót sem, arca mozdulatlan maradt, ajka kissé dacos lett és cigarettára gyújtott. Megzavarodott egészen, kapkodta a szavakat, szinte fulladozva mondta: — Mimi... neked is jobb lesz így. Hidd el, miattad is teszem... — Ugyan papa... Felállt és kiment. Nem bírta tovább. Megbukott. Bamba szemmel bámult a tovasuhanó mezőkre. Vége, De nem volt olyan könnyű lemondani. Nem adta fel a harcot. Szerette azt a másikat is nagyon. Egy utolsó próbál lesz. összehozza őket egymással. Beszéljenek egymással. Harcoljanak egymással. Lesz, ami lesz. * Halálsápadl volt. amikor bevezette menyasszonyát a szalonba, lányához. Megállt előtte s egy kézmozdulattal ... — Magda... Mimi... Kezet fogtak, némán. Mást nem látott. Sarkonfordull: kiment. Mint az őrült, úgy járkált fel és alá a szomszéd szobában, olykor-olykor megállt és figyelt, hogy hall-e átrvUCTj, nvncü rrucL kérdezik csalatkozva a kicsinyek. Már reggel óta örültek ennek, mert egy Oetker-puddingot mindennél többre becsülnek. De nemcsak a gyermekeknél, hanem a felnőtteknél is közkedveltségnek örvend az Oetker-pudding mint utóétel. Hogyan tálalhatók Dr. Oetker-puddingok mindig uj alakban, ízletesen és megfelelően, erre megtanít a képes pudding-prospektus, melyet kívánatra ingyen és bérmentve küld: Dr. A.OETKER, BRNO. talkozott s amit a tantestület az ifjúság iránti elismeréssel állapít meg. Kívánja, hogy az ifjúság ezen az úton haladjon tovább, hogy iskolánk képzett ifjúsággal gazdagíthassa az iparos társadalmat. Megemlékezett még az igazgató az iskola egész tanévi sikeres iskolán kívüli kultúrmunkájáról,. mely tekintélyes anyagi és erkölcsi javakat biztosított iskolánknak. Különös szeretettel emlékezett meg az igazgató az elmúlt tanévben megalakított »Arany János« iparos cserkészcsapatról. A cserkészet tíz törvényében foglalt legszebb emberi erények gyakorlására buzdította az egész iparos ifjúságot. Végül a tantestület és az ifjúság nevében köszönetét mondott az igazgató mindazon hatóságoknak, testületeknek és intézeteknek, melyek állandó támogatásaikkal lehetővé teszik az iskola eredményekben gazdag munkáját. A városi tanács, az ipartársulat és a pénzintézetek adományaiból az alábbi ösztöndíjak osztattak ki az arra érdemes tanulók közöli. Az előkészítő osztályokban: Molnár Ernő 30, Battyán János 30, Salamon Zsigmond 20, Molnár Gyula 20, Kelé Ernő 10, Lovász Gyula 10 Ke. Az általános osztályokban: Szűcs András 30, Kánai János 30, Krausz János, Gaborek Károly, Tücsök András 20—20, Baranyai Lajos 10, Dobis Sánszűrődő hangokat... vitatkozást, aztán újra folytatta sétáját, zsebredugolt kézzel. Hallgatózni szeretett volna, de röstelte és nem mert. Öt perc... tíz perc. Még mindig semmi. Járkált és járkált. Egyik cigarettát a másik után szívta. Húsz perc. Semmi. Egy félóra. Mi lehel ezekkel? Nem bírta tovább idegekkel. Az ajtóhoz osont. Óvatosan lenyomta a kilincset, rést nyitott magának. Mimi hangját hallotta: ...az én hajam nem tartja... Te mindig vízzel ondoláttatsz? Érdemes? igazán?... Felcsillant a tekintete. Kiugrott az ajtótól és nevetni kezdett. Nevetett, kacagott, aztán odarohant egy régi fényképhez, felkapta és szenvedélyesen megcsókolta. De ekkor már könynyes volt a szeme... Mosolygott, amikor végre belépett hozzájuk. Kemény, öntudatos férfi lett megint. És szemtelenül fiatal volt. ősz halántéka ellenére is. — ... talán jobb volna műselyemből... Ott ültek a kereveten, felhúzott térdekkel, összebújva. Gondtalanul csevegtek, őt észre sem vették. Kél szőkehajú testvér... — Szabad? — kérdezte. — Nem zavarok? És a hódító férfi könnyed gráciájával lehajolt hozzájuk, hogy megcsókolja őket. Előbb Mimit, azután Magdát ... tül... Az emlék, a régi emlék élt benne még mindig, de nem szerelemmel, gyötrődéssel, nem elevenen élt benne, hanem az eltemetett szépséges múltnak kijáró kegyelettel. És eljött az idő, amikor váratlanul felötlött benne egy gondolat, előbb félénken, szégyenlősen, majdnem bántóan, majd egyre határozottabban, kívánatosabban, követelőbben: »Meg kellene házasodnom ... Igen, meg kellene házasodnom...« De ezzel a gondolattal együtt egy kínosan feszélyező problémája támadt kislányával szemben. Mit szól majd ehhez Mimi, aki mindmáig megértő tanúja volt anyja utáni szerelmes bánkódásának, akit beavatott a halottnak szentelt kultuszába, aki éppen az ő akarata folytán rajongva csüngött annak az asszonynak az emlékén, aki életét áldozta életéért, aki talán ezért a csodálatos romantikus hűségért szerette öt oly gyöngéden, oly büszkén: — mit fog szólni Mimi? Hányszor mondta előtte, hogy számára nem létezik többé asszony a világon. Most az zárja el az élettől és láncolja a halotthoz, aki visszaadta neki az élet elvesztett ízét. Sokáig küzdött, töprengett. Aztán határozott. Hívta, visszahívta az élet, a szerelem, engedni kellett hívásának. Külföldre küldte Mimit, egy egész esztendőre. És megismert egy leányt, egy fiatal, huszonötéves teremtést, akinek a tekintete és a mooslya szerelmes volt. Újra megtalálta azokat a bűbájos szavakat és mozdulatokat, amelyektől tizenhét évig eltiltotta magát. Mámoros lelt tőlük. Nem felejtette el halott asszonyát. Kijárt hozzá a temetőbe, de nem gyászolni járt ki hozzá, hanem tanácsot kérni tőle, bocsánatot kérni tőle... Nem merte megírni Miminek, hogy újra megnősül. Megremegett a gondolatra, hogy kislánya, tizenhétéves kislánya meg fogja őt vetni, el fog tőle hidegülni s mindaz a gyöngéd, rajongó szeretet, amit anyja emléké-» vei együtt hordott a szívében, gyűlöletté változik ál benne. Pedig így lesz bizonyosan. Nem merte, nem bírta megírni. Kiutazott érte, hogy hazahozza, hogy bemutassa menyasszonyának, — aki alig nyolc évvel idősebb nála. Majd ott a vonaton, szemtől-szembe egymással, egyedül, ott bevallja neki — és ha nem akarja, ha fellázad, ha tiltakozik ellene, akkor inkább lemond a kedvéért... nem, Mimit nem veszti el. Fiatal hölgy lelt Mimiből, öntudatos, modern, nagyvilági leány. Ahogy olt ül vele szemben a vonaton, áttört harisnyával, karcsú, keresztbevetett lábain, ápolt, keskeny kezeivel, finom mosolyával piros ajka körül, illatosán, frissen, a mai lányok hanyag, biztos eleganciájával, testvére leheted volna annak a másiknak. Nehéz volt elkezdeni. Előrehajolt, megfogta kezét, a szeme közé nézett s nagyon mélyről hozta fel a hangját, hogy vele együtt érzéseit is felhozza. — Nézd, kislányom... — és halálos aggodalom remegett benne, de beszélt, beszélt elszántan, kínlódva, ráfüggesztett tekintettel, lesve az arcát, beszélt az asszonyról, az anyjáról, akit tizenhét évig gyászolt beborult lélekkel, be
