Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-09-30 / 78. szám
2 o'dai. »KOMÁROMI LAPOK« J93 3. szeptember 30. Eaus cherné kozmetikai intézete Komárom, Deák FerenC'U. 1. Telefon 176. Egyéni rendszerű arc-, bőr- és szépségápolás. Hajszálak végleges eltávolítása. Mindennemű szépséghibák szakszerű kezelése 'Quarz besugárzás. Összes modern kozmetikai eljárások Díjtalan tanácsadás. Telefon 176. II! Telefon 176. néppárt, vezetőférfiai a napokban megjelenlek Országli József szlovenszkój országos elnöknél és tiltakoztak hivatalos lapjuknak, a »Sloväk«-nak betiltása ellen. Mint értesülünk, a szlovák néppártnak heti lapját is betiltották s most már csak élclapja jelenik meg. Megy-e a /fiaantant Rómába ? A kisantant köreiben ez a kérdés ;nár hetekkel ezelőtt felmerült és 'a kisantant államai ebben a kérdésben folytattak egymás között tárgyalásokat. A római út szükségessége szoros összefüggésben van Középeurópa problémájának megoldásával, amelynek érdekében tudvalévőén Mussolini olasz miniszterelnök mindent elkövet. A kisantant ugyanis eddig csak Franciaországgal és Angliával értekezett e nagy horderejű kérdésről, de a három szövetséges állam külügyminiszterei nagyon is érzik, hogy a középeurópai helyzet, talán helyesebben a dunai államok helyzete csakis akkor kerül megfelelő rendezésre, ha a kérdés megoldásában az összes érdekelt nagyhatalmak egyöntetű véleményre jutnak és ha ebben a kérdésben Olaszországgal is meg tudnak egyezni. A középeurópai kérdést a kisantant egyoldalúan nem intézheti el, mert ehhez nem bír elég súllyal és mert elhatározását függővé kell tenni a nagyhatalmak elhatározásától is. A nagyhatalmak pedig még nem egyeztek meg. A kisantant azt gondolja, hogy a személyes tárgyalás közelebb vinné az ügyet a megoldáshoz. Ezért tanácskoznak annak eldöntéséről, hogy ki menjen el a kisantant államok nevében Rómába. Már a múlt napokban beszéltek arról, hogy Benes dr. csehszlovák külügyminiszter fog ellátogatni Mussolinihoz, erről Szinajában is tanácskoztak, egyelőre azonban levették a kérdést a napirendről és majd Genf után fogják még eldönteni, hogy megy-e a kisantant Rómába. Ha tekintetbe vesszük, hogy a kisantant nem a legbarátságosabb módon viselkedik Olaszországgal szemben, nem lehet olyan egyszerű ennek a látogatásnak elintézése. Upcsa nem koronáz! Komárom, «zeptember 29. Kedves anekdotája a régi rendi világ országgyűlési krónikáinak, hogy egyik országgyűlésen, amikor a király koronázása és a koronázási hitlevél megszerkesztésén tanácskoztak, amelyre a királynak a koronázáskor eskütl kellett tennie, az ország legkisebb vármegyéjének, Ugocsának a követe rendesen szundikált és mikor az elnök már hirdette a határozatot, félig álmosan kiáltotta bele a tanácskozó terembe a vivát-ok elhangzása után híressé lett és országos kacajt támasztó mondását: Ugocsa non coronat! Ugocsa nem koronáz! A szélsőségekben mindig van valami, ami a komolysággal ellenkezik és itt bizonyára a parányi Ugocsa szem behelyezkedése a hatvankét vármegye igenlő határozatával volt az, amely a nevelésre adott okot. Komáromban is ilyen ugocsai-izű háború folyik az egyházak segélyei és a katolikus egyház kegyúri járandóságai ellen, amelyet kimutathatólag 180 és egynéhány esztendeje fizetett ki a város annak az egyháznak, amelynek kegyuraságáérl törte magát és azért a templomért, melynek keleti bejáró kapuja fölén büszkén helyezte el a címerét. A kegyúri terhek ellen régebben is voltak hangok, a többi vallásfelekezetek ebben a vallási egyenjogúságot látták sértve, azonban a magyar kegyúri jog, amely nincs kodifikálva, de évszázados gyakorlatra tekinthet vissza, mindenkor megvédelmezte a katolikus egyház szerzett jogait. Mikor aztán a város közteherviselő rétege a városba özönlő és itt idegen tömegekkel szemben a legutóbbi községi választáson kisebbségbe jutott, az úgynevezett munkáspártok elhagyták a tolerancia álláspontját és »Komárom nem szavaz meg kegyúri terhet« jelszóval pár év óta ezeket a kiadásokat nem szavazzák meg. A felügyelő első- és másodfokú hatóságok ugyan visszaállítják a költségvetésbe, tehát a szerzett jog álláspontján állanak, a munkáspártok, — amelyeknek segédcsapataiban ott szerepelnek a vallási dolgoktól irtózó cseh pártok — sőt — risum teneatis amici — Monsignore Hlinka András apostoli protonotárius katolikus szlovák néppártjának a képviselői is — a kegyúri járandóságokat és az egyházak segélyeit még biztosítékok ellenében sem hajlandók előleg címén kifizetni. Szóval Ugocsa nem koronáz, mert a többi város Pozsonytól Kassáig mind ellenmondás nélkül viseli ezeket a terheket és Kassa városa csaknem húsz falu plébániájának is a kegyura, mint erdőnagybirtokos és ott nem olyan haladószellemű — fejezzük ki magunkat, hogy érzékenységet ne sérts ün^ — sem a szociáldemokrata párt, amely a vallás elleni mozgalmat vezeti, sem a kommunisták, de a cseh pártok sem. mert úgy vannak meggyőződve, hogy ezzel a város, mint kegyur köteles. A mi munkáspártjainknak házi jogászai azonban tagadják, hogy van szokásjog, tagadják, hogy vannak ezen a jogon alapuló követelések és a jogi elvük az, hogy a papoknak nem fizetnek, sőt akadt olyan jószívű baloldali, mondjuk szélsőbaloldali városatya, aki egyenesen polgári érdekeket állított ezzel szemben: a város nem tudja a kisiparos^szállítókat fizetni, tehát miért fizessen kegyúri terheket és egyházi segélyeket. A hipokrizis álláspontja pedig az, — hogy döntsön benne a bíróság, mikor a bíróság sem dönthet másképen, mint az egyházak javára, hiszen ha a bíróság tagjaj szociáldemokratákból és kommunistákból állanának is — mint jogászok nem térhetnének ki a tételes jog alkalmazása elől, amely ma Szlovenszkó jogrendjének szerves alkotórészét képezi. Ezt a kérdést bíróság elé utalni tulajdonképen nem más, mint belepuskázni egy százados intézménybe, amely Szlovenszkó egyházjogának épületét alkotja. Tehetik ezt lesipuskások, akik kellemetlenkedni akarnak és a városnak igy akarnának spórolni százezer vagy százötvenezer koronát. Most már lássuk az érem másik oldalát. Itt van a városnak még munkás körökben is sokat emlegetett úgynevezett központi műhelye, ahol vízvezetéket, gázszerelést végeznek, kályhákat javítanak és elveszett kulcsokat alkotnak. A szakértők százezer koronánál többre becsülik a veszteséget, amely a várost éri ennek a központosított műhelynek a fentartásával, mely télen-nyáron, hidegben-melegben úgy csoportosítja a helyzetet, hogy az lázas tevékenységnek lássék. A város többi munkása dolgozhat három napot hal helyett, vagy nem dolgozhat semmit, de a központi műhelynek mindig akad munkája, amint azt a munkásokból hivatalnokokká előléptetett központi műhely-tagok napi jelentésekben is megrögzitik. Ez mind természetes és erről nem is engednek vitatkozni a munkáspártok, az őslakosoknak ezzel szemben ,egy kötelességük van, fizetni a központi műhelyben uralkodó protekcionizmust a városi középületeknek pedig minél több kulcsot elveszteni, hogy az üzem a központi műhelyben azt a látszatot keltse, hogy az aktív. Ez csak egy példa a sok közül, amely terheket az uj rezsim zúdított a város nyakába. A központi műhelyben nincs üzemredukció, állítólag amikor ezt elrendelte a városbiró, a rendeletet pi‘káns megjegyzéssel utasította vissza ez a közüzem, amely odajut, mint a mithoszbeli Krónosz, saját gyermekeit falja fel. A komáromi munkáspártoknak és segédcsapataiknak mindenáron per kell. És nincsen, aki felvilágosítsa őket, hogy a per költséggel jár. És a pert el is lehet veszíteni és ebben az esetben talán a felperes fizeti meg a per költségeit, ha a pert megnyeri? Vájjon a »Komárom kegyúri terhet nem visel« program képviselői, ha nem annyira jogi, mint vallásellenes agitativ álláspontjuk a jog érzékeny mérlegén megméretik és könnyűnek találtalik, jelentkezni fognak a költségek viselésére és az anyagi és erkölcsi károk helyreállítására, vagy egy vállvonitással: fizessen a város, — fogják elintézni az ok nélkül, tisztán a pártagitáció érdekében elindított ügyet, ezzel nem sokat törődnek Marx komáromi hívei. — Mérték utáni Princess« fűzők, haskötők, melltartók fővárosi kivitelben Elbert di vatáruházában, Nádor-u. 19. Pasztell. Irta: Márjás Imre. Már az egész város beszélte, hogy Imreyék válni fognak, hogy Dénes alig törődik valamit a feleségével, azzal a szegény, szelíd Margittal, akinek — úgy látszik — sejtelme sincs, hogy tán már a párna sem az övé, mert a férje mindenüket ráköltötte a vörös özvegyre. Az egész város beszélte s az egész város feszült várakozással leste, miként hanyatlik majd le Margit büszke, szőke feje. Nem győzték a várakozást s az izgalom feszültségéből névtelen levél-szikra pattant ki. Minden szépen, részletesen benne volt a levélben, ametynek pernyéje most izzott utolsó vonaglásokkal az áttüzesedett kályhában. Tüzes volt, mert Margit a levél óta egyre borzongott. Pedig kint sem volt hideg. Szelíd ünnepélyességgel füzérfüggönyként omlott a hó. Néha el is tűnt Margit szeme elől a templom. Ilyenkor a névtelen levél betűi rajzottak a szeme előtt és eltüntették öt évi házassága nyugodt boldogságát. Azaz, egyszer sarkantyúpengés csendült bele ebbe a csendbe. Öt esztendő alatt egyetlenegyszer visszhangzott idegen férfiszóra a lelke. De hirtelen némaságot teremtett benne. Négy szem között kitiltotta Gézát a házból. Hidegen, közönyösen és büszke hangon. Azóta nem is jött. Ha véletlenül találkoztak és tekintetük egymásba tévedt, Margit úgy nézett rá, hogy önmagát is jéggé fagyasztotta. Most már érti, miért mondta akkor a férfi: — Magát nem érdemli meg az ura! Most már tudta, hogy a nőizsebkendőt, amit Dénes ruhájában lelt, nem az uccán találta. A ruhaszalon számlájával nem Bercinek tett cinkosbaráti szolgálatot. Most már nyilvánvaló, hogy az egyre szükségesebbé váló magyarázatok üres "hazugságok voltak. És a pénz? A tíz hízó ára? Hol van? Miért húzta,, vonta, hogy takarékba tegye? Csöngetnek. Hivatalszolga. Végzést hoz. Ha nyolc napon belül nem fizetnek, foglalás és árverés lesz. A szíve egyetlen dobbanásban kiáltja: — Minden igaz! Mért nem fizetett? Volt miből. Felrántja a fiókot. Nincs benne a takarékkönyv. És mégis küzködik magával. Hátha nincs összefüggés a dolgok között? Talán valaki meg akarja mérgezni az életüket. Hol van Dénes? Már itthon kellene lennie. Öt perc múlva dél. Olyan izgalom fogja el, mintha öt j>erc múlva már a nyolcadik nap lenne. Magyarázatot! Csak egyetlen egy megnyugtató szót! Különben összeroskad. A sarokból váratlanul édes hang rezdül: — Mama, a babának mért nem nő haja? Könnybe lábad a szeme. Hogy elfeledkezett szegénykéről. Megsímogatja fejét, aztán kinéz a verandára, mert lépéseket hallott. Megjött Dénes. — No, mi van? — kérdi kedvetlenül és rázza bundájáról a havat. — Semmi... semmi — húzódik vissza, —- csak néztem, hogy ki jött? A férfi belép. — Meg se csókol! — gondolja az asszony s most eszmél rá, hogy ez már régóta így van. A kicsit se. — Mi újság? — s anélkül, hogy feleletre várna, azt mondja: — Géza benéz hozzánk. Találkoztam vele. — Minek? Mit akar? — Mit akarhat? Semmit, én hívtam. — Hányszor kértem, hogy ne tegye! — Mi baja vele? Már egy barátomat se tűri? Mindig ez a hirtelen fellobbanó hang. Egészen a durvaságig. Margit nem válaszol. Önmaga nyugalmát is óvja. Megmutatja az írást. Dénes elsápad. — Tévedés — dadogja. — Kislányom, menj a Marihoz — vezeti ki a szobából a kicsit. — A hízók árát betette a bankba? — állít csapdát az asszony rémült nyugalommal. — Nem volt nálam a betétkönyv. — Akkor ellopták — mondta súlytalanúl. — A fiókban nincs. — Lehetetlen — vörösödik Dénes. — Mért fűttetett így be? — törli gyöngyöző homlokát. Csend. Harsogó csendesség. — Maga megcsal engem — jelenti Margit s akaratlanul megremeg a hangja. — Én? Ki mondta? —. s a vér megint elmenekül az arcából. Most már nem bírja tovább. A fotelba roskad. Ha kereken tagadta volna, még remélne, ha beismerte volna, tán megbocsájthatna. De ha csak azt kérdezi: »Ki mondta?« ez a meg nem változó leplezett bűn. — Maga félreért — leheli nehezen. — Én a betétkönyvről beszélek. Látja, hogy Dénes fellélekzik, mintha azt mondaná: Hja, csak erről van szó? Már nem kérdez semmit. Felesleges. A verandán sarkantyúpengés. Margit fejfájással menekülne, de késő. Géza az ajtóban áll és hangoskodó barátsággal fogadja. Aztán eltűnik. Mondta is miért. Mindegy. Menekül... Most legjobb volna felállni és kimenni a szobából. A férfi köznapi dolgokról beszél. Ez jó. Nem kell gondolkodni, felelni is alig. Végül beáll a csend. Kell valamit mondani. Akkor legjobb, ha mindjárt a lényeget. — Maga szavát adta, hogy nem jön többé!
