Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-07-08 / 54. szám

2 oldal.

»KOMÁROMI LAPOK«

1933. július 8.

szabályozza. A köztársaság elnöke ellen emelendő vádjavaslatot legalább 120 képviselőnek, a miniszterek elleni vádinditványt pedig legalább 100 képviselőnek kell aláírnia, különben érvénytelen. A törvény, amely régi hiányt akar pótolni, a közzététel napján fog életbelépni.

Éles kritika a képviselőházban a brünni fasiszta per ítélete felett.

A képviselőház keddi ülésén nagy vita folyt az állami tisztviselők és alkalmazottak szolgálati pragmatikájának szigorításáról szóló törvényjavaslat felett. A vitában résztvett cseh nemzeti szocialisták hevesen kikeltek a brünni bíróság által a nemrég lezajlott fassisztaperben hozott ítélete ellen, amelyet szokatlanul éles bírálatban részesítettek. A javastat előadója, Richter képviselő többek között azt mondotta, hogy a törvények végrehajtásánál nagy felelősség hárul a végrehajtó szervekre, amelyekhez nemcsak a közigazgatási hatóságok, hanem a bíróságok is tartoznak. Ezt azért hangsúlyozza — úgymond — mert a közeli napokban kinos meglepetés ért bennünket a brünni Ítélet által. A bíróság előtt levő tárgyalás anyagát egy, a hadsereg elleni támadás képezte, egy bűnös és véres támadás. Kijelentette, hogy nem a saját személyes véleményét, hanem az egész csehszlovák demokratikus nyilvánosság véleményét fejezi ki, hogyha annak az aggodalmának ad kifejezést, hogy Briinnben a bíróság előtt az állam érdeke teljesen háttérbe szorult. Ezt visszautasítjuk és a jövőben nem engedjük meg. Moudry dr. cseh nemzeti szocialista szintén erős kritika tárgyává tette az ítéletet és a bíróság megreformálását követelte.

A Komáromi Lapok menetrend kivonata megjelent és kapható a Spitzer-féle könyvesboltban. Ara 1 korona 20 fillér. — Érvényes május 15-től.

— Fürdő'dressz, Vulkán- és Autoiak-bőrönd, relikülök legolcsóbban ELBERT-nél.

A találkozás.

Irta ifj. Bókay János.

Bajor Kálmán huszonnégyéves korában apa lett és ugyanakkor, alig egyéves házasság után, elvesztette majdnem gyermekkorban levő fiatal feleségét, akit rajongásig szeretett. Akkor — és még sokáig azután — azt hitte, hogy a szerelemmel örökre leszámolt. A fiatal lelkek fanatikus gyászával minden gyengédségét, álmát, líráját a meghalt asszony emlékének szentelte, vallásos kultusszá mélyítette el fájdalmát, amelybe hermetikusan elzárkózott, mint valami elsötétített szobába, ahová egyetlen kis napsugárnak sem szabad behatolnia. Ostoba önvádak kínozták, ahogy tenyerébe hajtott fejjel elnézte felesége mosolygó arcképét.

Szép, kemény férfiaroot kapott idővel, amelyen elmélyült a szem, megkeskenyedett az ajk és mozdulatlanok lettek a vonások, mintha rájuk ülepedett volna a gyász. De ez a dermedt, beárnyékolt arc csodálatosan fiatal maradt, szinte konzerválta a fájdalom. Csak a haja őszült kétoldalt erősen.

Bánata minden szenvedélyével szerette kislányát. Amikor föléje hajolt és megsímogatta selymes, szőke haját, egy emléket simogatott remegő kezével, egy másik hajat becézett, ö maga nevelte Mimit. Társat nevelt magának, akit beavathat kultuszába, akit egy közös rajongás fűz hozzá forr,*; öleléssel, akinek édes gyerekkönnyeivel összevegyítheti keserű férfikönynyeit,

A munkanélküli segély tervbevett csökkentésének nehézségei.

A munkanélküli segély csökkentésére vonatkozó javaslat felett folytatott tanácskozások eddig nem vezettek eredményre. A népjóléti miniszternek a legnagyobb ipari szervezetek képviselőivel folytatott legutóbbi tanácskozása óta egy hét telt el és eddig semmi változás nem történt a kérkozás folyamán nem jött létre teljes megegyezés, úgy hogy ilyen körülmények között lehetetlen arra számítani, hogy a javaslatból julius 15-ig törvény lesz. Most arra számítanak, hogy augusztus 1-ig sikerülni fog a megegyezés s akkor' ezzel a határidővel léptetik életbe a segély lecsökkentésere vonatkozó törvényt. A reform végrehajtását a felhatalmazási törvény segítségével fogják keresztülvinni.

désben. A négyes miniszteri tanács-Küldöttség megy Prágába...

Komárom, július 7.

Néhány nap múlva küldöttség megy Prágába, hogy ott az illetékes minisztériumoktól támogatást kérjen a komáromi munkanélküliség megszüntetésére, vagy legalább is enyhítésére. Nem az első küldöttség ez, amely a város adófizetőinek pénzén meglátogatja az »aranyos« Prágát, mert hiszen már tavaly óta több ízben követelték a képviselőtestülettől a munkáspártok, hogy küldöttségek eszközöljék ki a keresetnélküliek számára a megélhetéshez szükséges kenyeret. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ezeknek a küldöttségeknek vajmi kevés eredménnyel jár az intervenciójuk, a helyzet — fájdalom — marad tovább a régi, azaz hogy a helyzet mindig rosszabb lesz, a nyomor és nélkülözés még nagyobb arányokat ölt s valóban el kell készülnünk a legrosszabbra is, ha az utolsó órában nem történik olyan megmozdulás az állam részéről, amely a munkanélküliség áldozatainak helyzetén segíteni fog.

A város képviselőtestülete minden alkalommal honorálta a memorandum aláíróinak azt a követelését, hogy küldöttség menjen a minisztériumokba és nagy örömmel fogadta volna a képviselőtestüleL azt, ha a küldöttség valami eredményt tudott volna elérni. Sajnos azonban, ez eddig nem történt meg, legfeljebb csak Ígéretet kaplak odafönn, amelynek beváltására azonban máig sem került sor. Ezek a küldöttségek nem tudnak végezni

semmit, csak hiábavaló költségébe kerülnek a városnak, s a küldöttség tagjai is szomorú tapasztalattal térnek haza, mert egyik-másik miniszter ma már minden kertelés nélkül megmondja, hogy mivel az államnak nincsen pénzé, nem lehet segíteni. Legfeljebb további türelemre buzdítja a munkanélkülieket, ebből azonban nem lehet megélni.

A város vezetősége rendszeresen szokta időnként fölkeresni a minisztériumokat, hogy a város különböző függő ügyeinek elintézését megszorgalmazza. A város vezetői igen jól tudják, hogy érdemes-e megkísérlem az újabb interveniálást, mikor a bizottság olyan ügyek sürgetését vette programjába, amelyeket a város vezetősége már ebben az évben is többször megsürgetett. A közgyűlésen maga a városbíró jelentette ki, hogy a küldöttség járásnak semmiféle gyakorlati hasznát nem látja és csak kidobott pénz az, amit erre az útra költenek az amugyis sanyarú helyzetben lévő város pénztára terhére. A közgyűlés a munkáspártok képviselőinek sürgetésére beleegyezett a közbejáró bizottság kiküldésébe, de nem hisszük, hogy abban a reményben tették ezh hogy majd sikeres lesz az újabb prágai út. Megtették azért, hogy még egyszer alkalmat adjanak a munkások vezetőinek arra, hogy meggyőződést szerezzenek arról a valódi helyzetről, amely odafenn uralkodik s amely a legnehezebb viszonyokról ad szomorú képet.

Az elhibázott gazdaságpolitika olyan szomorú helyzetbe sodorta az államot, hogy a válság által felszínre dobott súlyos problémák megoldására képtelennek mutatkozik. A munkanélküliség, amely most, a munka tulajdonképeni évadában is közel hétszázezer hivatalosan kimutatott (és legalább is ugyanannyi hivatalosan ki nem mutatott) keresetnélkülinek teszi kétségessé- létét, olyan súllyal nehezedik a csehszlovák kormányra, hogy majdnem összeroppanik alatta s nemcsak egyedül Komárom városa, hanem a többi városok is rendkívül sokat szenvednek emiatt. Komáromban talán azért is olyan rettenetes a helyzet, mert a városban a néhány évvel ezelőtt még nagy konjunktúrát nyújtó dunai kikötőben található munka a vidéki falvakból beözönlő munkások ezreit gyűjtötte össze s most hogy a munka szünetel, keservesen kell nélkülözniök családjukkal együtt. Akkoriban nem akadt a munkásvezetők közül egy sem, aki figyelmeztette volna ezeket a bevándorló munkásokat az esetleg bekövetkezhető keresethiányra, pedig üdvös lett volna arra is gondolni, hogy megváltozhatik a konjunktúra.

A nagy munkanélküliség folytán persze ezek a szerencsétlen, vidékről bejött munkások is a várost .ostromolják, pedig tudniok kellene, hogy a város csak azokat segíthetné, — feltéve, hogy képes volna erre, — akik idetartoznak, idevaló illetőségűek. Sajnos, Komáromban mindenki csak a várostól vár segítséget, holott a város maga is támogatásra szorul. A város éveken át erején felül hozott nagy áldozatokat a nyomorgó munkanélküliekért s mai súlyos helyzetének egyik okát éppen ebben az anyagi helyzetét túlméretezett arányú tevékenységében lehet megtalálni. De mindennek van határa. Komárom városa ma nem tud eleget tenni alkalmazottaival, nyugdíjasaival és munkásaival szemben fennálló legminimálisabb kötelességének sem, mert ezek munkabérét és havi járandóságát az esedékesség napjától számított öt-hat hét múlva képes csak részletekben kifi-Együtt imádkoztak esténkint: Mimi kis rézágyában ülve, hosszú, fehér hálóingben, egymáshoz lapított tenyérrel, lehajtott fejjel, megmutatva fénylő szőkeségét és elrejtve vidám fitosságát és ő, a fájdalmában is egoista férfi, zárt, távoli arccal, kiélezve bánatának borús romantikáját, együtt imádkoztak egy halott asszonyhoz.

De Mimi tüstént az ima után elvetette magát, kapálódzott, kacagott, csillogtatta kék szemét, majd átkulcsolta karjaival apja nyakát, egy-kettőt cuppantott az arcán, meg is simogatta néha s úgy kérlelte hízelegve:

— Papa, mesélj nekem mamáról?

Mesét kívánt szegényke, mint minden gyerek társa, s minthogy apja csak egyetlen mesét tudott, szomorú, de bűbájos mesét, hát azt kérte tőle. És a férfi mesélt, mesélt színesen,i fantáziával, fáradhatatlanul, amigcsak el nem aludt a kislány. Megigazította feje alatt a párnát, eloltotta a lámpát és lábujjhegyen kiosont a szobából. És nem tudta, hogy mosolyog, — csak kicsit az ajka körül, de mosolygott mégis.

Mimi nem lett szomorú gyerek, csodálatosképpen, viszont Bajor Kálmán nem volt már az a sötét •férfi, aki azelőtt volt: arca földerült egy árnyalattal. Mindössze egy líra maradt Mimiben, inkább csak egy kis poézis, amely nem is annyira anyja emlékéhez fűzte, mint ahhoz a csodálatos, bánatos, szép férfihez, akinek a halál felé meredő szerelme az élet rejtelmes csodáinak illatát lehelte feléje. De Mimi szőkesége, fitossága, kacaja belopódzott a férfibe és nem is védekezett ellene: hiszen az ő emléke ez

is, oda való melléje. A csukott szobából kizárta a napfényt, de lám, magában a sötét szobában született egy napsugár, amely kiűzte a homályt.

Vájjon tudta-e Bajor Kálmán, hogy már többet gondol kislányára, mint halott szerelmesére? Tudta-e, hogy az az arc, amelyet olyan gyakran idéz fel emlékezetében, lassan-lassan megváltozik, fiatalabb, mosolygóbb, elevenebb lesz naponta, már nem is ugyanaz az arc többé? Tudta-e, hogy a lényét betöltő érzés nem egy borús emlék többé, hanem valamilyen boldog, izgatott, türelmetlen várakozás számára, amely a jövőbe tekint? Igen, vájjon tudta-e, hogy az élet visszanyerte számára szépségét, hogy gyönyörködik az életben gyermekén keresztül?

Nem mintha lerombolták volna a régi kultuszt, vagy akár lanyhítottak volna rajta. Mind a ketten ragaszkodtak hozzá, mind a ketten gondosan ápolták és mind a ketten élvezték. Szép volt, nemes volt, romantikus volt, bűbájos lelkiközösségbe forrasztotta őket, rajta keresztül gyönyörködtek egymásban. Sokat beszélgettek róla, a halott kedvéért, de talán azért is, hogy aztán könnyes szemmel átöleljék egymást, túláradó apai és gyermeki szeretettel.

És voltak már más együttes örömeik is. Közös könyvek, operai esték és tanulságos viták, de — főleg és mindenek felett — vacsorák kettesben, nyári kocsmákban, mosolygósán, vidáman, boldogan. Milyen elbűvölőn kedves, figyelmes tudott lenni nagylánnyá serdülő kislányával az őszülő fiatal apa, milyen mélységesen ragyogtak sötét szemei, milyen udvariasak voltak a mozdulatai, milyen mulatságos, igenis, mulatságos tudott lenni és milyen hallatlanul gyengéd, mintha tizenötévig elfojtott minden gyengédsége most törne ki belőle, hogy körülölelje leányát. Hogy élvezte ezt Mimi! És hogy élvezte a férfi leánykája báját, fiatalságát, szépségét, rejtelmes bimbózását és boldogságát, melyet ő szerez neki! Milyen büszke volt a lány, milyen huncut mosolylyal nézett az apjára, amikor a pincér nagyságos asszonynak szólította, házastársaknak, vagy szerelmeseknek nézve őket.

— Tüdődbe papa, hogy az egész osztály szerelmes beléd? — mondta egyszer Mimi, amikor hazajött az iskolából.

Ez az ártatlan mondat úgy hatott a férfira, mint ahogyan az ébresztőóra csengetése az alvóra hat. Hirtelen felriadt egy végtelen hosszúra nyújtott beteges álomból, amelybe erőszakkal ringatta el magát altatószerekkel, amelyből sohasem kívánt felébredni, de amelyből, ime, mégis felébredt egy figyelmeztető hangra, kicsit bágyadtan, zavartan még, dörzsölve a szemét, nem tudva, hogy ébren van-e csakugyan, — de a napsugár befut az ablakon, kint madarak csiripelnek és tavasz van...

Talán most vallotta be magának először életében, hogy nemcsak a kislányát szereti és nemcsak neki örül már, hanem rajta, az ő vidámságán, fiatalságán, életkedvén keresztül megszerette újra az életet és örülni tud a maga negyven éves fiatalságának is. Hogy meg lehet szeretni az életet egy tizenhat éves kislány bubáján kérész-