Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-19 / 66. szám

1933. augusztus 19. »KOMAROMI LAPOK« 9. oldal. ^ . * CYEBMEKEKIEK. __ ^ Édesanyám kiscsirkéi. Édesanyám kiscsirkéi Egytől egyig mind kikeltek, Most tanulnak járni-kelni, S tyúkanyóra mint figyelnek. Vén kotlónk a kis csibéit Mennyi féltő gonddal óvja, Nen> hiába kotlott rajtuk Éjjel-nappal hetek óta. »Gyönge még a kis pihétek, Majd ha buzaszemre leltek, 'Még a napfény is megárthat, Szárnyam alá jertek, jertek. Addig hívogatja őket, Mig anyjukhoz odabujnak S a szaímakazal tövében Elpihenve meglapulnak. A kis gatyás, a kis búbos — Ez kakas lesz, ez meg jérce — Nem fogad szót, ki-kiszökdös ... Hess te héjjá, hess te vércse! Szarka koma, mii szamuklálsz? Tyúkanyó már jöttöd várja, Csak vigyázz jól a bőrödre, Még a szemed is kivájja. Most lesurran a faágról, Jaj a kis gatyás kakasnak! Tyúkanyó se rest, felugrik S mint a villám, összecsapnak. Véres tollal, véres fejjel Iszkol szarka koma. Hajrá! Jajveszékel a sok csirke, Édesanyám kiszalad rá. S mig a hős kotló nagy garral A panaszt még egyre mondja, .1 ajveszékelő kis csibéit Kötőjébe felkapkodja. Én meg harcos katonásan, Parittyával a kezemben, Minden csibeellenségnek A háborút megüzentem. Á bikaviadal. Gyuszi és Bandi testvérek voltak, még hozzá nagyon jó testvérek. Ha Bandi fogócskát akart játszani, Gyuszi csöppet sem ellenezte, ha pe­dig Gyuszi a bujócskát indítványozta, Bandi is szó nélkül elfogadta. így történt aztán, hogy Gyuszi egyszer bika­viadalt szeretett volna játszani, még pedig ko­molyat, amelyből a bika sem hiányzik. Bandinak tetszett az ötlet, mert ilyet még sohasem ját­szottak. Csakhogy hirtelen megakadt ám a tudomány, mert rájöttek, hogy ami a legfontosabb hozzá, a bika, az bizony hiányzik. De nem sokáig tartott a töprengésük, mert megpillantották a hízelegve közeledő Bodri ku­tyát és nyomban elhatározták, hogy kinevezik őt bikának. Elhatározásukat tudtára adták Bodri­nak, aki nem ellenkezett, sőt tetszett is neki a váratlan fordulat, hogy egyszeriben hatalmas bi­ka lesz belőle. Ekképpen megegyezve, előkeresték lándzsáju­kat, mely fából volt ugyan, de úgy gondolták, hogy egy ilyen hirtelen kinevezett bikának az is elég lesz. Elvonultak az udvar leghátsó részébe, hogy senki se zavarja őket s mikor már kezdeni akar­ták a játékot, rájöttek, hogy hiányzik még az egyik fontos kellék, a vörös posztó, mely a bi­ka ingerléséül szolgál. Ezt a hiányt is hamar elintézték, mert senki sem lévén otthon, Bandi kihozta szobájukból a vörös asztalterítőt, Gyuszi pedig anyukájának egy régi piros ruháját. Most már teljes felszereléssel léptek a porondra, el­kezdték a játékot. Maguk elé tartva a piros ruhát és a térítőt, lengetni kezdték a Bodri körül, sőt a lándzsá­jukkal is megpiszkálgatták őt, hogy kihozzák a béketűrésből. Igen ám, de Bodri nem vette olyan komolyan a dolgot és játékos kedvében belekapaszkodott a Bandinál lévő asztalterítőbe és alaposan meg­­cibálva azt, a Gyuszi által lengetett ruhára ve­tette magát és azt is csúfosan megtépázta. Mi tűrés-tagadás, egy rövid félóra múlva a ruhá­nak és az asztalterítőnek már csak a foszlányai voltak meg. De Gyuszi és Bandi annyira bele­­hevültek az izgalmas játékba., hogy észre se vet­ték ezt. Olyan komolyan beleélték magukat a bikaviadalba, hogy Bodri nenj kis meglepetésére, Gyuszi a harci kedv tetőpontjára jutva, szilaj hévvel énekelni kezdte: »Fel toreador, öld meg a bikát!« Erre mind a ketten rávetették magukat a Bodri bikára és lándzsájukat a mellének szegezve, bi­kasorsban akarták őt részesíteni. De bizony Bodrinak semmi kedve sem volt a korai kimúláshoz és hirtelen félreugorva a lándzsák elől, nagyokat vakkantva, megköszönte a megtisztelő, de veszélyes bika-tisztséget és le­mondva róla, gyorsan elfutott. A bika elfutása kissé magukhoz térítette őket s a széjjelmarcangolt ruhadarabokat látva, har­cias arcuk kezdett pityergőssé válni. Hát még, amikor meghallották anyukájuk hívó szavát, aki közben felfedezte az asztalterítő és a ruha hiányát... Mind a ketten keserves sírásra fakadtak és Bodri kutya nem kis örömére, erősen megfogad­ták anyukájuknak, hogy sohasem játszanak töb­bé bikaviadalt. Dávidka. Cserkésztört énei. Rátkayék gazdag emberek voltak. Gazdagok és jók. Közel a Balatonhoz, gyönyörű kastélyban laktak. A kastélyhoz tartozóit a környék legszebb kertje, ebben a tündéri kis palotában, a díszes kertben nőtt fel Zoltán. .Rátkayék kis fia. Nem barátkozott senkivel, nem is járt iskolába. Ott­hon tanult és ha megjött a junius, elment a leg­közelebbi faluba, az elemi iskolába és ott beszá­molt arról, amit tíz hónap alatt a fejébe vett... Bizonyára azt gondolja az olvasó, hogy Rát­kayék büszkék voltak? Dehogy is voltak. Szóba álltak a legszegényebb emberrel is. Egy azonban nagyon féltették Zoltánt. Csendes, jó fiú volt a Rátkayék gyereke, senkinek sem tett rosszat és nem is látott rosszat — éppen azért, mert nem mozdult el otthonról. Egyik este, amikor Rátkayék a kertben ültek., szóba került Zoltán. Azt mondta az édesanyja: — Zoli nem maradhat mindig itthon. Szeret­ném, ha fiuk közé kerülne, hadd szokj a meg a társaságot, persze olyan fiúkra gondolok, akik lelkileg tiszták, akiknek nincs bűnük ... Kár, hogy erre mifelénk nincsenek cserkészek... — De lesznek, — mondta élénken Rátkay — éppen ma hallottam, hogy egy csoport fog most a nyáron itt táborozni. — Hát ez nagyszerű, — jegyezte meg Rátkav­­né. — Zolit elengedjük a csapathoz. Sátrat is adunk és ebben a sátorban csak kelten lakná­nak. Toli és a legtisztább cserkész, úgy értem, mondta Zoli édesanyja, — hogy lélekben is a legtisztább... — Én is szeretném, ha így volna, — szólalt meg a gazdag ember. — Majd elmegyek a pa­rancsnok úrhoz... A cserkészparancsnok ugyan nagy úr, de test­vérnek tekint mindenkit és segít mindenkin. így tett a gazdag emberrel is. Meghallgatta töviről­­hegyire, el is komolyodott, persze hogy elkomo­lyodott, hiszen a csapat minden tagja jó, de ki a legjobb? Ki az a cserkész, akinek még egy rossz gondolata sem volt? Nehéz azt megtudni. Rátkay bucsuzásul ezeket mondta: — Ha a parancsnok úr megtalálta a legtisz­tább. a l^g romlatlanabb cserkészt, izenjen ér­tem, akkor hozom Zolit, és a sátrát. A fiam cser­készruhában lesz, senkinek sem szabad tudnia, hogy kastélyban lakik. A parancsnoknak elég sok a gondja, most ezzel is szaporodott, hogy megkeresse a tiszta cser­készt. Az első pillanatban Dávidra gondolt. Ez volt a legkisebb és talán a legkedvesebb cserkész, azért nevezték Dávidkának. Mindenki szerette, sőt becézték ... — Ez lesz a legtisztább cserkész, — gondolta a parancsnok, — de próbára kell tennem... Dávidot a jó Isten nagyon szerette, mert örök mosolygással ajándékozta meg, akkor is mosoly­gott, ha a konyhaedényt súrolta. Mosollyal éb­redt, mosollyal tért pihenésre és álmában is mo­solygott. Igen, mindig mosolygott, mert tisztalel­kű volt. Ha más cserkész tíz törvényt tudott meg, Dávid még többet. Dávidka még a beteg­séget is mosollyal tűrte. Holmija ragyogott a tisztaságtól, de naplója is. Gondosan rejtegette, szinte féltette. Senkinek sem adta oda. Híven igegírt mindent, .még gondolatait is. — A napló, — gondolta a parancsnok, — hű tükre Dávidka lelkének, de hogyan kapnám meg? Riadót fuvatok, majd ha írnak és akkor nézek be Dávidka naplójába. Úgy is volt. Felharsant a riadó és Dávidka mo­solyogva futott a megszokott helyére. El is felej­tette a naplót. A parancsnok pedig ezeket olvasta: »Az első gondolatom a jó Isten volt, aki egész­ségben tartott meg. A második drága szüleim... Valaki elvitte a fésűmet, talán azért, hogy én is rosszkedvű legyek, de nem haragudtam, nem is tudnék... a reggeli kávémat az öreg nénikének adtam. A zsebpénzemet egy szegény barátomnak. Találtam a kapu előtt húsz fillért, átadtam. Nem tudnám megtartani. Nem tettem rosszat és hála Istennek, egyetlen rossz gondolatom sem volt, nem is lehet, mert a cserkész testben és lélek­ben tiszta...« * A parancsnok eddig jutott és nem is juthatott volna tovább, mert nem látott. Szemében köny­­nyek fürödtek... — Drága Dávidka, — gondolta a parancsnok, — te vagy a tiszta lelkű, hozzád jön -Zoltán. ' A gazdag embernek gyermeke öröhnnel vonult be a csapathoz és ahogy a mosolygó Dávidkát meglátta, a nyakába borult és megölelte. A parancsnok és Rátkay könnyeztek is, moso­lyogtak is, a cserkészek meg vidáman vették kö­rül az xij barátot. Dávidka és Zoltán sülve-főzve együtt voltak. A gazdag ember fia lelke még melegebbé vált, mint azelőtt, mert olyan kinccsel gyarapodott, ami eddig hiányzott a szívéből: az igazi barát­ság örökkétartó szeretetével. Gyönyörű napok voltak ezek, csak az a szomorú, hogy nem tar­tottak soká. A bucsuzás nagyon fájt, különösen Zoltánnak. Mindenáron a csapattal akart menni. Csak akkor nyugodott meg, amikor megígérte Dávidka, hogy . a karácsonyt llátkayéknál tölti... Az örökké mosolygó Dávidka meg is valósí­totta Ígéretét. De a mosoly elsuhant arcáról, ami­kor az állomáson négyes fogat várta. És a kas­tély láttára megdörgölte a szemét... — Jól látok? — kérdezte. Fény, pompa fogadta mindenütt és lassanként visszatért a mosoly is, mert Rátkayék éppen olyanok voltak, mint ő, mint a cserkésztörvény, mondja: testben és lélekben tiszták. gBMiiiMiiiM j ii ii ...... ■ ...... Jk. NAGYVILÁGBÓL. , 90 éves ikrek. Egy amerikai ikerpár, két hölgy, 90 éves kort ért el. A két hölgynek születésnapjára óriási tor­tát nyújtottak át 198 égő gyertyával. Az ikerpár nem is igazi amerikai, hanem Kissingen német városból vándorolt be szüleivel Amerikába. Tel­jes testi és lelki frisseségben ünnepelték meg 90- ik születésnapjukat. Az amerikai nagybácsi részvényei. Néhány hónappal ezelőtt meghalt amerikában egy .Woog nevű milliomos, akinek részvényekben fekvő millióira számos brüsszeli rokon fente a fogát. A gondos végrendelkező halála előtt mil­lióit Brüsszelbe küldte, ahol azt örökségi bizott­ság kezelte. Az örökösök részéről megindult a pörök áradata. Végül a bíróság tizenöt örökös­nek az igényjogosultságát állapította meg. Ezek aztán összeültek a közjegyzőnél, akinél az örök­ség — óriás részvénycsomag — letétbe volt he­­helyzve. A közjegyző felnyitotta a csomagot, majd rápillantva a részvényekre, kijelentette, hogyany­­nyit sem érnek, mint a papiros, amelyre nyom­ták azokat. Az örökhagyó olyan bank részvé­nyeibe fektette millióit, amely éppen most bu­kott meg. Lakás próbaidőre. Több párizsi háztulajdonosnak az az ötlete tá­madt, hogy hónapok óta üresen álló lakásaikat próbaidőre kiadják. Négy hétre. A bérlő nem fizet bért s arra sem kell köteleznie magát, hogy tovább is ott lakik. Csak a négy hét után dönt, hogy tovább lakik-e ott, vág}7 elköltözködik. Ter-I mészetesen a túlnyomó szám megmarad, hogy ! megtakarítsa az újabb költözködési költséget. I Természetes, hogy a háztulajdonosok is megvá­­| lógatják, kivel kísérletezzenek. Meghalt Anglia legkövérebb embere. Wimfred Lavatt, Anglia legkövérebb embere 61 éves korában meghalt. Kettős koporsóba és sírba temették, mert a rendesben nem fért volna el. Galambtenyésztéssel foglalkozott. A galamb­takarmánnyal telehintette hatalmas hasát s a ga­lambok etetéskor a mellényére szálltak. Amikor fiatalabb korában egy omnibusz perronja lesza­kadt alatta, visszavonult s galambjainak szent hátralevő éveit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom