Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-09 / 63. szám

2 ud*t_________________________ > KOMÁROMI LAPOK< Komáromi cserkészek a világtáborban. Kinn aludtunk a sátorban s igen jól mulattunk. Gödöllő, jamboree. Ha a komáromi tábor helyrajzát akarnám megadni, vajmi nehéz mun­kám volna. Valahány szomszéd, any­­nyi vidékről való, lépten-nyomon ke­rítésekbe és táborkapukba ütközöl, sátrak százai fölé borítják árnyéku­kat a hatalmas tölgyek, egyik oldal­ról az érsekujváriak hangját hallod, a másik oldalon pozsonyiak vitéz­kednek, néhány lépéssel lejjebb prá­gaiak és brünniek látják vendégül a holland kollégákat, a tábortűznek szánt tisztáson helyes kis morva kuny­hóban beszélgetnek a tábor alpa­­rancsnokai, a tisztáson hatalmas do­bogó, megafón négy darab, ha kissé följebb mégy, a nagykőrösi cserké­szek sátraiba ütközöl, de ismét uj lépések megtétele után már a své­dek kék ruháit látod a fák között, a másik oldalon pedig az angol biro­dalom cserkészei mosakodnak s ha a komáromi tábort a lengyelek felől közelíted meg. akkor éppen úgy el kell menned a lancashirei cserkészek kapuja előtt, mint az ausztráliak és a palesztinaiak mellett... Néhány jó lépés, ott már finn testvérek fogad­nak ... Annyi a szín, a változatosság, moz­gás, zaj, nyelv, — hogy valóságos Bábelben érzed magad... A komáromi tábor kitűnik rendjével, jó fegyelmével. Né­pies díszítésű táborkapú fogadja a belépőt, katonás rendben állnak a sát­rak s a szem felderül, ha ezt a sá­torfeliratot látja: FŐSZAKÁCS... A komáromiak két hosszú asztalá­nál valaki mindig eszik... Jóféle sza­­lámirudak, vajdarabok, puha kenyér­kék az asztalon, itt aztán ugyancsak lehet szabadon kosztolni, az ételek finomak és bőségesek, a tábor élelmi­­osztályának vezetősége ugyancsak gondoskodik arról, hogy senki se ma­radjon éhen... A tábori spájzokban jégen és szalma közt áll a frissen pu­colt finom csirke, kicsi zsákokban a fűszer, csinos mennyiségben a főze­lékféle és hatalmas edényekben a tej. Kanyarított is Szabó Lajcsi, meg Ba­logh Kálmán olyan finom ebédeket, hogy az embernek mindig erdei életet élni támadt kedve. . Bíró Lucián főparancsnok pedig az­zal az udvarias gesztussal fogadja az embereket, hogy minden vendégnek külön papírpoharat ad ... Vidám, élénk az élet a komáromi táborban, különösen, ha látogatók jön­nek. Egy-egy szülő, ismerős mindig sétál a táborban s a cserkészmamák a kimerültségtől boldogan nyújtóznak el a sátor szalmazsákjain, hatalmas alvásokat rendeznek, ebédutáni szi­eszta jólesik itt. Kocsis Károly parancsnok állandó­an kemény gallérban és gondosan megkötött nyakkendővel járkál, azt mondja, így kényelmesebb. Nemesik Valter parancsnoki golfnadrágját pe­dig edzett angolok is csodálkozó el­ismeréssel nézegetik... A fiúk mind helyesek. Akad köztük szorgalmasabb, viszont van olyan is, aki szívesebben bóbiskolna a sátor belsejében, mint babot pucolna ebéd­ére... S aki csak teheti, azonnal sétá­ra indul, mert ez a roppant kiterje­désű sátorváros ezerféle látnivalót nyújt. Mindenki mindig úton van, cseréli holmijait, vizitel. Szoknyás skót, árvalányhajas magyar, lurbános hin­du, sapkás norvég összeölelkezve jár­ják az utakat, sikertelen kísérletet té­ve, hogy egymás nótáit dalolják. De van egy általános, kedvenc tábori kö­szöntés. A lengyelek köszöntése: — Csuvaj! — kiáltják egymásnak arabok és svédek, csehek és japánok... Este van, este van... a tábortűznél még nagy élet lüktet. A pódium tetején a tábortűz-rendezője dirigálja a bábéit. Egy cseh nóta, egy angol dal. magyar tánc és arab ének... — így változik egymás után. A mie­ink is ott állnak a tűz körül s vele énekelnek a többivel. De tíz órakor lefuvás. Vége az előadásnak és a ren­getegszámú érdeklődő közönség, a»ci­­vilbagázs« útnak indul kifelé. A mega­fonok hangosan kiáltják: — Látogatóinkat kérjük, hagyják el a tábort... A tolakodó, kiváncsi, zajos népség, amely élvezhetetlenné teszi az igazi tábori életet, tódul kifelé, és elszánt ostromot intéz a villamoteojki s a vona­tok ellen. Egyedül maradunk. Kitisztul a tá­bor, csak az őrök járják s a narancs­szín nyakkendős cserkész rendőrök ügyelnek a nyugvó táborra. Most valami csodaszép következik, amiben már nincs része idegennek: a lefuvás. Valahol a tábor centru­mában, a mikrofon előtt tárogatóval fújja egy trombitás a »Krasznahorka büszke várá'i-V, Csodaszépen, mélabu­­san. Ezt a dalt veszi szárnyaira a szél s röpíti szerte, minden sátorba. Megafonok útján. Zeng, visszhangzik, búg az erdő... Lefuvás... Itt-ott még pislákol a lámpa, sut­togó hangon beszélik meg a nap ese­ményeit, aztán csend lesz mindenütt. A sátrunk, az őrség sátra volt ezen az éjjelen. De ezt e sorok írója nem tudta. Nyugodtan s mit sem sejt­ve feküdt le, hogy a rettentő szalad­gálást kipihenje. Ám, egy óra múlva megrángatja egy kéz a lábát: — Felkelni, őrségre indulj... Álmosan tápászkodom föl. Régi, kis­cserkész és katonai emlékek viharoz­­nak bennem. — Hááááá? — kérdem értelmesen. Rámvilágítanak. Egy kis emberke néz rám ijedten. — Viktor bátyám ez? Pardon, va­laki mást akartam... Megkezdődik a kutatás. Végre meg­van az illető, aki soros őr. Görcs úr ő, aki édesdeden alszik. — Görcs, kelj fel1 De Görcs nem mozdul. Boldogakat szusszant. Most szívós küzdelem in­dul Görcs kolléga álma és a költögető' közöLt. A költögető is szeretne már aludni. Görcs a másik oldalára for­dul, később felül, körülnéz és egy legyintéssel elintézi a kérdés reátarto­zó részét. — Ki mondta, hogy én vagyok az őr? — Bíró parancsnok úr jelölt ki! — Nekem nem mondta! — düny­­nyögi Görcs testvér. Most már az egész sátor felébred s bizonyítja, hogy Görcs testvér a so­ros. A testvér azt hiszi, hogy tréfálnak vele... — Nem szeretem, ha ugrattok... — ásítja. Félórába telt, mig Görcs testvér ko­molyra vette a dolgot s kivonult. Az­tán két óra múlva a jelenet megismét­lődött. De azért pompásan mulattunk. Valaki igen horkol mellettem. Nem tudom, ki az. Átnyúlok óvatosan s befogom az orrát. Fuldokolni kezd s abbahagyja a horkolást egy kisideig. Most a baloldali szomszédom hor­rent egyet. Ennek is befogom az orrát. De az előbbi újra kezdi megint. Ekkor Vasárnap ünnepelte meg a komá­romi Kőmives Társulat fennállásának hatvanéves jubileumát impozáns rész­vétel mellett, mely tanúságát szolgál­tatta annak az egyetértésnek és össze­tartásnak, mely a Társulat kebelében fennáll. Hatvan év előtt az ácsokkal, mint testvér épitő iparral közös társu­latuk volt, de 1873-ban a kőmivesek nagy száma miatt szétváltak és 248 tag megalakította a Kőmives Társulatot. A Társulatnak elnökei voltak a követ­kezők: Rábszky Ferenc, a Szent And­rás templom uagyhirü ujjáépitője, idősb Russay József, Sóthy Ferenc, Fehér József és jelenlegi elnöke ifj.Langsádl Lajos, aki 1927. év óta vezeti [a Tár­sulat ügyeit. Az egyházi ünnep. Vasárnap reggel 9 órakor hatalmas néptömeg töltötte meg a Szent András templomot, melynek szentélyében ott állottak a kőmivesek, ácsok és kerté­szek társulatainak nagy zászlói és pom­pás virágdísz foglalatban hirdette az ünnepet a felirat: Téged, Isten, dicsé­rünk! Az ünnepi szentmisét dr. Majer Imre prelátus-apátplebános celebrálta teljes papi segédlettel, a Katolikus Énekkar ünnepi misét énekelt és Le­­szenszky zenekarának több tagja szol­gáltatta a zenekiséretet, mig az orgona mellett Nagy László ült. Az alkalmi beszédet dr. Majer prelátus mondotta a templomot zsúfoltan megtöltő ünneplő közönségnek, mely feszült figyelemmel hallgatta lelkipásztorának a nap jelentő­ségét méltató ünnepi szavait. A közgyűlés. Délután 5 órakor szép számmal gyűl­tek össze a Társulat tagjai a hivatalos helyiségben, ahol a közgyűlést ifj. Lang­sádl Lajos elnök nyitotta meg a nap jelentőségéhez méltó szavakkal, majd elnöki előterjesztésében hosszasan mél­tatta a Társulat védőszentjének, Szent Rókus-nak életét és működéséi, aki a betegek gyógyításában különös tevé­kenységet fejtett ki és főleg az épitő munkások voltak azok, akiket meg­mentett a reájuk váró veszélyektől. Utána Zdmbó József kőmivesmester, a Társulat alelnöke vetett visszapillan­tást az elmúlt hatvan esztendőre, mely alatt mindenkor szem előtt tartotta tagjainak kartársi és szociális érdekeit. A nagy figyelemmel hallgatott előa­dás után következett az ünnepnek egyik kedves jelenete, amikor ifj. Langsádl Lajos elnöknek, aki az egyesület élén ugyan rövid idő óta működik, de ez­alatt azzal teljesen összeforrott és ügyeit a legnagyobb megértéssel intézi, — valamint Olegra Antal társulati pénztárosnak, aki több évtized óta mű­ködik a legpéldásabb munkássággal a társulatban — arcképeit leleplezték. A társulat nevében Zdmbó József alelnök mutatott rá úgy az elnök, mint a pénztáros kiváló érdemeire, utána pedig Krajczár István választmányi tag méltatta az ünnepelt vezetőknek a társulattal szemben szerzett igazi érde­meit. Majd a társulat érdemes és de­rék jegyzője, Baráth Béla mondott tar­talmas beszédet, amelyben a társulat­_____1933. augusztus 9. felfütyüljük. Felül s tétova bámul a sötélbe. így mulatunk reggelig. Pompás do­log, akárki mit mond. És reggel megint a tárogatószó. Az üde, reggelben madárcsicsergés, fütty­szó, muzsika, hegedű és messzizengő tárogató. Zeng minden, még a fák is. S utána, hogy a szakácsok ne un­ják magukat, — ide fülelj, olvasóm, — szórakoztató zenét közvetít a me­gafon, végig az egész táboron, mert jó kedvvel kell neki fogni a napi mun­kának ... Szombathy Viktor. Komárom, — augusztus 9 nak ragaszkodó szeretetét és megbecsü­lését tolmácsolta. Majd a szabaduló tanoncok segéddé avatása következett, akikhez Langsádl elnök intézett emlékezetes szavakat és figyelmeztette az életbe indulókat azokra a nagy kötelességekre, amelyekkel ta­nítómestereiknek és az egész társulat­nak tartoznak, ahol már mint tagok működhetnek. Az üdvözlések során szép üdvözlő beszédek hangzottak el és Herczegh István a Katolikus Egyházi Énekkar nevében köszöntötte a jubiláns Társu­latot, a testvér ácsipartársulat nevében pedig Szabó Ferenc alelnök intézett üdvözlő szavakat, majd az üdvözlések után az elnök bemutatta az írásban érkezett üdvözléseket is. A jubiláris közgyűlést a Katolikus Énekkar pompás énekszámai vezették be és zárták be. A társasvacsora. Este 8 órakor a Fehér-ié\e vendéglő pompás kerti helyiségében 200 teritékü társasvacsorára gyűltek egybe a társu­lat tagjai és azok hozzátartozói. A tár­sasvacsorán megjelentek: dr. Majer Imre prelátus-plébános, dr. Alapy Gyula tartományi képviselő, Dosztál Jakab az Ipartársulat ügyvezető elnöke, kamarai tanácstag, Herczegh István a Katolikus Énekkar-elnöke, Csalava János az ács társulat elnöke, Szabó Ferenc ácsmes­ter, társutati alelnök, Kaszás Ferenc a kertész társulat elnöke és számosán városunk ipari életének kiiünőségei közül és a túlnyomó számú épitő mun­kásság A felköszöntőket Langsádl elnök nyi­totta meg, aki köszönetét mondott Ma­jer Imre prelátusnak, Alapy Gyula tart. képviselőnek, Herceg Istvánnak az énekkar elnökének, a testvér ácstársu­lat vezetőinek és az egylet vendégeinek, valamint minden tagjának. Majd dr. Majer prelátus-plébános emelkedett szólásra és nagyhatású beszédében a társulatot éltette, mely a régi hagyo­mányokat megbecsüli és azok nyom­dokain halad. Alapy dr. a Kőmives Társulat küzdlmes múltját ismerteti a város múlt századaiból, akik annyit dolgoztak, mint egyetlen város ilyen iparosai sem és annak ellenére, hogy volt idő, amikor el akarták németesi­­teni, mindenkor megmaradt a magyar­ság védőbástyájának. Bár a gazdasági válság nagy megpróbáltatások elé állí­totta is, a társulat tagjainak energiájára még szép napok várnak, ha a gazda­sági bajoknak vége lesz. A társulat elnökét és annak tagjait éltette. Her­czegh István hatásos beszédében az énekkar nevében üdvözli a társulatot és annak működéséhez sikert kíván, majd Csalava János az ácstársulat el­nöke mondott figyelemmel hallgatott szép beszédet, amelyben meleg szere­tettel köszöntötte a testvér társulatot. Felköszöntőkben nem volt hiány és a társaság, melynek hangulatát a Katoli­kus Énekszámai és a Leszenszky-zene­­kar pompás nótái élénkítették, sokáig maradt együtt és kellemes emlékei közé zárta a szép estét. A Kőmives Ipartársulat a legbensőbb egyetértésben ülte meg hatvanéves fennállását Ifj. Langsádl Lajos elnök és Olegra Antal pénztáros arcképeit leleplezték meleg ünneplés mellett. — Saját tudósitónktól. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom