Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-02-15 / 13. szám
Otvennogyedik éidolyam 13. szám. Szerda, 1933 február 15. KOMAROMI LAPOK POLITIKAI LAP Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel *]Jéaz évre 80 Kf, félévre 40 Kf, negyedévre 20 Kő. — Külföldön 120 Kő. Egyesszám ára I korona. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. és FÜLÖP ZSIGMOND. Nem,nemésháromszornem! Komárom, február 14. Ezeket a szenvedélyes szavakat Cserny csehszlovák belügyminiszter mondotta a képviselőházban tartott beszédében, ugyanaz a Cserny, aki az állami közigazgatásnak leltári egyénisége és hol mint tartományi főnök, hol mint belügyminiszter, hol mint kisebbségi kormányelnök tesz az ausztriai bürokratizmus példáin lelkesülve szolgolatot. Nagy jelentőséget tehát ezeknek a szavaknak, amelyek válaszul szolgálnak az autonómia követelésre, ne tulajdonítsunk. Amikor az autonómia megvalósítására sor kerül, Isten tudja, hol lesz már Cserny czidőszerinti belügyminiszter, lehet ,hogy Brünnben áll majd a közigazgatás élén és az országos aklagyárnak a főnöke lesz. A másik nyilatkozata már sokkal kedélyesebb ennek az államférfiúnak: szerinte a történelmi országoktól egyet tanult meg Szlovenszkó, az adósságcsinálást. Ebben lényegében igaza van a gúnyoros belügyminiszternek, azonban ezt az elmésséget kénytelenek vagyunk kommentárral kísérni. Miért volt kénytelen Szlovenszkó adósságokat csinálni? Szentelt-e Cserny úr ennek valami kis tanulmányt és megkérdezett-e e felől olyan értelmes szlovák — mivel magyarokat úgysem kérdeznek meg —, de nem csehszlovák férfiakat? Azt hisszük, hogy nem. Nos hát mi is tudunk némi felvilágosításokkal szolgálni ebben az ügyben. Szlovenszkó eladósodásának a főoka az, hogy a kormányzat másfél évtizede folytatja azt a gazdasági tevékenységet, amelynek áldozatául esett a nagyipar, amelynek során megnőtt a munkanélküliség és ennek következménye gyanánt a termelőből fogyasztó piaccá vált az ország. Vájjon vett-c fáradságot magának a belügyminiszter úr, hogy figyelemmel kísérje a cseh nagybankok munkáját az utolsó évtizedben, azt a hallatlanul expanzív tevékenységet, amellyel a prágai nagybankok érdekkörébe vonják és kényszerítik a sziovenszkói kis pénzintézeteket. Minden városban olvashatja, hogy ez és emez a régi bank adta be a kulcsot, de tovább folytatja életét, mint ennek és amannak a prágai mammutbanknak fiókja. Ezek a bankok azután, mint a nagy ragadozók felszippantanak olyan tőkeerős nagyobb és fiókhálózattal rendelkező bankokat is, amelyek részvényeit összevásárolják és a befolyást a vezetésre és az átalakulásra megszerzik. A tőkegyűjtés és képződés, amely minden állam közgazdaságának az érdeke Szlovenszkóban ezzel nemcsak hogy megvan nehezítve, de az említett csatornákon át a sziovenszkói tőke is Prága felé igyekszik. Nem tudjuk, hogy Cserny belügyminiszter úr mennyit ért a bankszakmához, de mint művelt embernek tudnia kell, hogy ez szintén küzdelem az autonómia ellen és az az egy is bizonyos, hogy ennek a gazdasági politikának Szlovenszkó issza meg a tevét. Avagy miért volt szükséges tizenhárom esztendőn keresztül különleges vasúti díjszabást tartani fenn Szlovenszkó számára, amellyel milliárdokkal károsodott meg az itteni ipar és kereskedelem, sőt a mezőgazdaság is. Avagy értesült-e Cserny belügyminiszter úr brünni országos elnöki bokros elfoglaltsága közben arról, hogy 1930. év végén hoztak egy törvényi a mezőgazdasági olcsó hitelekről, amelynek' segítségével a bajba jutott földmíveseken kellett volna segíteni, akik azóta már a tönknek nem is szélén, hanem a mélységében pihennek? Ezt a törvényt nem hajtották végre. Bizony kérem, ez is oka annak, hogy Szlovenszkó koldusbotra jutott népe és községei eltanulták a történelmi országoktól az odósságcsinálást. És még egyet kell megmondanunk teljes magyar őszinteséggel Cserny belügyminiszter úrnak és ez nem más, mint az, hogy számoltassa össze — hiszen kezében az errevaló hatalom —, hogy Szlovenszkó hivatalaiban mennyi az őslakos szlovák, magyar és német elem és mennyi a Morván túli. Ebből is levonhatja azt a konzekvenciát, amelyet törvényhozóink lassan járó kritikai munkája eddig nem teregetett ki eléggé: hogy Szlovenszkó a szlovenszkóiaké, ami minden autonómiának az első etappját jelenti. Ha azonban a szlovcnszkóiak nem tudnak elhelyezkedni a saját földjükön és felélik kis tőkéiket, mit csináljanak, ha nem adósságot. Ezt nem is kell eltanulni senkitől. Ezek, amiket elmondtunk, nem ismeretlen és új dolgok, de nagyon alkalmasak arra, hogy az autonómia gondolata mélyebb gyökeret verjen Szlovenszkó népében. És még egyet. A nem, nem és háromszor is nem — ez nem argumentum, hanem provokáció. Szlovenszkó másfélévtizedes kormányzata ezt az autonomisztikusmozgalmat csak erősebbé tette. És az ilyen kirohanások is az autonómia malmára hajtják a vizet. Mert nem szenvedhet kétséget, hogy minden népnek és nemzetnek kétségtelen joga van ahhoz, hogy közigazgatási formáit maga válassza meg. ■m mmsam FÖLiTIEJII SZEMLE Komárom, — február 14. A békeszerződések egyoldalú revízióját elutunitja a csehszlovák kormány. A szenátus költségvetési bizottságában Benes külügyminiszter helyett Krofta meghatalmazott miniszter szólalt föl a külügyminisztérium költségvetésénél és beszéde végén kitért a békeszerződések revíziójának kérdésére is, amelyről a következőket mondotta: — Szemére vetették külpolitikánknak, hogy a békeszerződéseket örökre érinthetetleneknek és megváltozhatatlanoknak jelentjük ki. Ha azt állítaná valaki, hogy a békeszerződések „meg nem változtathatók“, akkor az egy kissé egyoldolu állítás lenne. Bizonyos, hogy a szerződéseket az egyik fél nem változtathatja meg tetszés szerint. Sajnos, gyakran elfelejtik a nemzetközi politika alapelvét és azt mondják: „Ez a szerződés engem nem kötelezhet, mert ream nézve elviselhetetlen, én egyoldalúan megváltoztatom.“ Ez az, ami ellen minden erőnkből kilzdenünk kell. A revízió, amely ellen állást foglalunk, az, amely államunk területét szét akarná darabolni, avagy a békeszerződéseken felépített európai rendet teljesen meg akarná változhatni. Nekünk ragaszkodnunk kell a mostani rend megtartásához és félj or tatásának minden kísérletét el kell utasítanunk. Ebben rejlik a revízió ellen tanúsított ellenállásunk. Cerny belügyminiszter irtózik az autonómiától. Cerny belügyminiszter a szenátus költségvetési bizottságának ülésén felszólalt és védelmébe vette a vita folyamán éles és megérdemelt bírálatban részesített közigazgatási reformot. Szerinte a reform egy több mint ötvenéves állapotot változtatott meg, a régi rendszerbe beleélték magukat az emberek és azt nem tudják elfelejteni. Csehországban igazi autonómiánk volt — folytatta a belügyminiszter, — a mi nemzetünk számára igen sokat jelentett: érthető tehát, hogy még ma is hallatszanak hangok, melyek ilyen autonómiát kérnek. Nem, és háromszor nem! Egészen világos, miért volt szükségünk akkor az autonómiára: előkészítettük az utat saját államunk részére! Mert azonban megvan a saját államunk, ne aprózzuk szét tehát a közös munkát. A közigazgatási reform alapja nem újdonság, hanem az a régi elv, hogy az önkormányzatot és az állami közigazgatást közös vágányra hozzuk. Időelőtti volna, a miniszter szerint, már most Ítéletet mondani a reform gyakorlati hatásáról. A belügyminiszter autonómiaellenes állásfoglalása a legnagyobb megütközéssel találkozik politikai körökben. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-u. 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Csepv Dániel 1846—1933. Komárom, február 14. Komárom egyik régi, köztiszteletben álló vezéralakja hunyta le hétfőn reggel 'örök álomra szemeit: Csepy Dániel, a komáromi ügyvédi kar köztiszteletben álló Nesztora, a Komáromi Első Hitelintézet érdemes alelnöke és jogtanácsosa, magyar társadalmunk általánosan becsült és szeretett vezetőtagja, hosszas betegeskedés után elköltözött az örökkévalóság honába. Vele városunk egykori, boldogabb korszakának egyik legmarkánsabb közéleti férfia szállt sírba, a régi gárda tekintélyes tagja, aki nemcsak tanúja volt az utolsó két emberöltő eseményeinek, hanem azok legnagyobb részében mint irányító és alkotó maga is részt vett. Szülővárosának Komáromnak köz- és társadalmi életében öt évtizeden át vett lankadhatlan lelkesedéssel részt és e város egykori, igazán szerény kisvárosi nívóról való felemelkedésének egyik lelkes előmozdítója volt, mint részese annak a nagy koncepciójú városfejlesztő munkának, amely három évtizeddel ezelőtt Komárom felejthetetlen emlékű, legnagyobb polgármesterének, Domány Jánosnak vezetése alatt az alkotások egész sorával a modern városok színvonalára állította Komáromot. A Gondviselés a pátriárkák tisztes korával ajándékozta meg és a munkában eltöltött, eredményekben gazdag élet folyama alatt nem volt olyan közéleti vagy társadalmi mozgalom, amelyben nem a legnagyobb odaadással s a legönzetlenebb készséggel veit volna részt. És az ő közreműdésére nagy szükség is volt minden jó ügy szolgálatában. E sok szenvedésen és megpróbáltatáson keresztülment város jó és balsorsában osztozva, annak minden rögéhez szeretettel ragaszkodva, képességeinél és tudásánál fogva predesztinálva volt arra, hogy szülővárosa érdekében minden adott alkalommal sorompóba lépjen, érte dolgozzék és hasznos tevékenységével példát mutasson kortársainak és az utókornak is. Fenkölt gondolkozása, kiváló szónoki képessége és nagyszerű szervező ereje nélkülözhetetlenné tették közreműködésit minden nemes és jó ügy előkészítésében, puritán jelleme, nagy áldozatkészsége és elismert tekintélye sokszor a legnehezebb ügyek megoldását is döntésre tudta juttatni, férfias komoly föllépése, az élet tapasztalataiból merített bölcsességének sugárzó ereje számtalanszor vitte sikerre sok olyan akciónak sorsát, amelyhez a kishitűség bátortalansága kevés reményt fűzött. Nagyarányú közéleti működése a város és vármegye zöld asztalánál folyt le, de a régi országgyűlési választások alkalmával is mindenkor a vezérek sorában fejtett ki fáradhatatlan kitartásé munkásságot. Erősen liberális gondolkozása az országos politikában azok mellé állította, akik a magyar reneszánsz korszakalkotó műveit teremtették meg az utókor számára. Közgazdasági téren már fiatal korában 'bekapcsolódott a régi Komárom vármegye legtekintélyesebb pénzintézetének életébe, melynek 53 éven keresztül volt jogi tanácsadója és egy évtizedig igazgatósági alelnöke. Hogy a Komáromi Első Hitelintézet fejlődésének előmozdításában elévülhetetlen érdemeket szer
