Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-06-03 / 44. szám
4. óidat »KOMAROMI LAPOK« 19S3. június 3. Tnt-Aiikh-Aiiieii fáraó mesés kincsei között. (Tízezer kilométer vizen és szárazon.) Mit találtak a gyermekfáraő sírjában? — Negyedfélezer éves kincsek. — Egy térj, aki szerette az anyósát — Az egyiptomi művészet csodálatos alkotásai — Emlékek, amelyeket sose fogunk elfelejteni — Küzdelem a slrrablókkal. Komárom, — június 2. Saját tudósítónktól. A tavasszal megtett keleti utazásom bővelkedik sok, sok olyan élménnyel, amelyek sohase mosódnak el lelkűnkben és amelyekre az élet megnehezedett járásában is szívesen, lelkipihenésképpen gondolunk vissza. Ezek közül a csodálatos élmények közül messze kimagaslik az a fél nap, amelyet a cairói, egyiptomi múzeumban, Tut-Ankh-Amen fáraó sírjában talált negyedfélezer éves kincsek között töltöttem. Amikor ezelőtt pár évvel megjelent Howard Carter két munkája Tut-Ankh-Amen fáraó sírjának felbontásáról, a „Tut-Ankh-Amen sírja“ és a „Tut-Ankh-Amen koporsója és múmiája“ cimüek, soha még könyvet nem olvastam olyam mohó szomjúsággal, mint ezt a két könyvet. A múltak emlékein elmélázni szerető természet vagyok, akit varázslatos erővel vonzanak a régiségek és minden, ami a múltra emlékeztet. Sok-sok könyvet olvastam már, de annyi lelki gyönyörűséget egy könyv se szerzett nekem, mint ez a két könyv, amelyeknek szellemi tartalma és illusztrációi kitörölhetetlenül élnek lelkemben és amikor a cairói múzeumban láttam Tut-Ankh-Amen emlékeit, azokat mint régi, kedves ismerősöket üdvözöltem és nem igen kellett a vezetőnk magyarázatait hallgatnom, mert hiszen a fenti könyvekből én már mindent tudtam. Amikor azt a két könyvet olvastam, dehogy mertem volna még csak reméleni is, hogy azokat a negyedfélezer éves emlékeket valaha szemtől-szemben fogom látni. Már a csodás kincsek látásáért is érdemes volt ezt a hosszú utat megtenni. A cairói hatalmas egyiptomi múzeum emeletét csaknem egészen betöltő Tut-Ankh-Amen emlékek láttára meleg rokonszenvet érzünk a fiatal fáraó iránt, aki gyengéd, szelidlelkü, a vadászatot, sportot szerető uralkodó volt Állandó kísérője volt egy kölyök oroszlán,amely akkor is vele volt, amikor királyi ura a nagy oroszlánokra vadászott és pedig nyíllal, amihez nem kis ügyesség es bátorság kellett. Szerette hitvesét, a bájos fiatal királynőt, aki rajongó szeretettel csüngött férjén még holta után is. Bizonyítja ezt az a sok virágfüzér, amelyeket a szerető hitves elhunyt férje különböző és egymásba rakott koporsóira tett. Még azt a sás csomót is a sírjába tette a hü feleség, amelyet a király egyszer saját kezével sarlózott le a tó partján. A díszkocsik, a trónusok, a ládák, a sirszekrények, a sirkamara falai és egyébb emlékiárgyak tele vannak rajzolva, festve, ékítve jelenetekkel, amelyek ékesszólóan elbeszélik mindezt és a király egész életét. A gyermekjátéktól kezdve minden, amit csak használt a fáraó, ami reá emlékeztetett, mind össze volt gyűjtve a sirjában és azt mind láthattuk a cairói múzeumban, csak egy nincs ott: a kedves, rokonszenves fáraó bebalzsamozott múmiája, az ott pihen a királysírok völgyében levő sirjában. A kegyelet ott hagyta továbbra is, de minden, elképzelhetetlen drágaság ott van a cairói múzeumban. A sirrablóktól ott künn a Királyok völgyében úgy se lehetne megőrizni ezt a rengeteg kincset, amelyek közül a több mázsa súlyú szinarany koporsó, csak egyike a legértékesebb tárgyaknak. A hatalmas, kis ház nagyságú sirszekrények szinarannyal vannak beborítva. A múmia többszörös koporsó sorozatának mindegyik halotti álarca szinarany. De mit szóljunk azokhoz az alabástrom mellszobrokhoz, amelyek olyan csodás épségben maradtak meg és olyan művészi alkotások, mintha most faragta volna ki valamelyik világhírű szobrász. A trónszékek, az ágyak, a díszkocsik, a tőrök, a nyilak, botok, százféle diszszekrények, ezüst katonai kürtök, ékszerek, nippek, szobrocskák, ajándéktárgyak művészies kivitele mellett bámulatba ejtők az alabástrom dísztárgyak, vázák, amfórák, mécsesek és a lámpák, amelyek fénye csodálatos szinhatást mutattak. De ott vannak a pepecselő munkák, legyezők, diszbotok parányi és különböző sz;nü bogárkák szárnyaival beborítva. Vaskos kötetek kellenének a látottakat mind leírni. És minek köszönhette Tut-Ankh- Amen fáraó világhírét? Hiszen voltak Egyiptomnak hatalmasabb uralkodói is, akiknek múmiája mellé szintén soksok kincset eltemettek! Igaz, de azoknak a sírjait már régen, több ezer évvel előbb kirabolták. Tut-Ankh-Amen fáraó sirja csaknem épen került az utókorra. A régi sirrablók megkímélték és most kifosztották a modern sirrablók, az archeológusok. Feltöretlen sirt találni nagy-nagy ritkaság, mert a királysírokban elhelyezett töménytelen kincs mindig izgatta a sirrablókat és ezt tudták a fáraók is és igyekeztek már előre, még az életükben védekezni a sirfosztogatók ellen. Nagy piramisokba temetkeztek először. Hatalmas kövekkel zárták el a sirkamra bejáratát, vagy hamis nyomra vezették a kapzsi emberek figyelmét. Nem használt. A nagy kincs utáni vágy leleményessé tette a kincskeresőket. Alapítványokat tettek életükben a fáraók a sírjaik őrzésére. Ez se használt. Az alapítványok kezelői nem egyszer maguk fosztották ki a rájuk bízott sírokat. Akkor az egyik fáraó a világtól eldugott helyet keresett, a Királyok völgyét, ahol földalatti üregekben temettette el magát és a bejáratot a föld színével tették egyenlővé. A sirt rendesen hadifoglyokkal készíttették, akiket aztán lemészároltak, amit állítólag Attila temetésén is megtettek a hunok. Ilyen sirba került Tut-Ankh-Amen is mesés kincseivel. De ez a módszer sem hasz-A szlovenszkói történeti irodalom, amely néhány önálló monográfián kívül összefoglaló munkát alig tud felmutatni, ez évben értékes gazdaságtörténeti tanulmánnyal gazdagodott. Alapy Gyula dr., Komárom vármegye volt levéltárosa, akinek történetírói munkásságában is jelent állomást legújabb munkája, Csallóköz halászatának történetét irta meg eredeti forrástanulmányok és levéltári kutatások alapján. Ez a munka, mely nemcsak a mi szőkébb körünkben fog figyelmet ébreszteni, minden magyar ember érdeklődésére számot tarthat, mert kiegészítéséül tekinthető Hermann Ottó klasszikussá érett munkájának, „A magyar halászat könyvéinek. Alapy munkájának előszava szerint Hermann Ottó könyve adta meg az ösztönzést monográfiájának megírására, mert Hermann Ottó szerint a mohácsi veszedelem után a halászatra vonatkozó adatok eltűntek és a török hódoltság alatt elpusztultak. Alapy Gyula a legteljesebb hódolattal a legnagyobb magyar tudósok egyikének ez állítása iránt, azt könyvben cáfolta meg és megírta a csallóközi halászatnak évezredes történetét Írott adatok alapján. Visszapillant ennek a több évezredes ősfoglalkozásnak a történelem előtti múltjára is és eloszlat egy tudományos félreértést, azt, hogy Csallóköz területe lakatlan lett volna a kőkorban, mivel ennek épen az ellenkezőjét bizonyították az eddig feltárt archaeologiai leletek. Csallóköz területe már a csiszolt kőeszközök korában és a későbbi bronzkorban elég sűrűén lakott hely volt és az ősembert nált. Tut-Ankh-Amen sírjába is betörtek halála után tiz évre a sirrablók, de ez a betörés nagyon érdekes és izgató. A sirrablókat tetten érték és azok nem vihettek el semmit, csak az előkamrában forgattak össze mindent és gyűrűket szedtek össze és azokat egy kendőbe csomagolva akarták elvinni, de már ezt is a kamra földjén kellett hagyniok. A sirrablókat valószínűleg leöldösték és a feltört ajtókat lázas sietséggel visszafalazták és a sirrablást nagy titokban tartották, nehogy a jól elrejtett sir felé terelődjék a figyelem. Valami nagy vihar a közeli magaslatról köveket sodorhatott Tut-Ankh-Amen sirja nyilása fölé és igy sikerült a további sirrablástól megszabadulni. Később a sirrablók a Tut-Ankh-Amen sirja közvetlen közelében levő Ramszesz sirt rabolták ki és a lejáratot elzáró kőtörmeléket véletlenül a mi kedves fáraónk sirja lejárata fölé hányták és igy még jobban elvonták a kincskeresők figyelmét onnan, így maradtak meg a csodás kincsek a mi számunkra A többi fáraó sirja nem volt olyan szerencsés, mint Tét-Ankh-Atnené. Némelyik király múmiáját háromszor is újra el kellett temetni újabb rejtekhelyekre, de a sirrablók mégis rátaláltak. Tut-Ankh-Amen sirja érintellenségéért nemcsak a szerető hitvese imádkozott, hanem az anyósa is, akit Tut- Ankh-Amen olyan rajongásig szeretett, hogy amikor az anyós haját Ienyirta, a levágott hajfürtöknek a fáraó miniatűr múmia-koporsót készíttetett és bebalzsamoztad azt A legtöbb férj, ha már balzsamoztatna valamit az anyósából, bizonyosan csak a nyelvét balzsamoztatná be. E tréfától eltekintve, ez is mutatta Tut-Ankh-Amen gyengédségét, szerette azt a nőt, ha mindjárt anyós is volt, aki'néki olyan áldott jó feleséget adott. A koporsókban talált alabástrom szobrok és arany halotti álarcok mutatják e jószivü faraó hű arcvonásait, amelyek olyan kedvesek, hogy kitörölhetetlenül belevésődtek a lelkűnkbe és sokszor gondolunk Tut-Ankh-Amenre és feleségére és szivünket fájó érzés tölti el, ha arra gondolunk, hogy menynyi sötét ármánnyal kellett megvivníok, amelyek ott leselkedtek mindig a hátuk mögött, amikor ők örülni akartak annak a szép, ragyogó fiatal életüknek .. . Dr. B. J. mi vonzotta volna ide, a járhatatlan vizek közé, mint a halászat sikeres ősfoglalkozása a történelemelőtti ember primitiv eszközeivel. A magyar történelem kezdetétől fogva az oklevelek ezer és ezer darabját olvasta át és nagy munkával szedte ki azokból a Csallóközre vonatkozó adatokat, a középkori anyag bőves bizonyítékait, használta a komáromi, pozsonyi, somorjai és főiig a bécsi volt közös pénzügyi levéltára at és figyelembe vette az ide vonatkozó történelmi irodalmat is. Történetírói apparátusa tehát a legszélesebb és forráshasználatában is meglátszik, hogy csak a lényeges dolgok érdekelték. A könyv végigkalauzol az Árpádokkorabeli Csallóközön, ahol az alsóhatárt alkotó Duna és a felsőhatárul szolgáló Kisdunaágon belül a folyóvizek, erek, mocsarak, vízállások, tavak, vízfolyások őserdőjében temérdek a halászóhely és a halászóviz, különösen a mélyebb fekvésű Alsócsallóközre vonatkozik ez a megállapítás. Az évente megújuló vizáradások felfrissítik ezeket az állóvizeket, de a kimosások uj medreket vájnak és uj vizeket alkotnak, melyek halban bővesek. A birtokviszonyok kimerítő ismertetésében érdekes, hogy a halászóhelyek mindig külön adományozás és osztályoknál külön egytzmény tárgyát alkotják. Az ősi halászó magyar mesterszavak seregesen fordulnak elő régi okleveleinkben, a vejsze (latinul clausura) az ősrégi rekesztő halászatnak őrizte meg emlékét. Közben egy kis kitéréssel épen oklevéltani búvárkodása alapján a Csalid folyó nevének eredetével és a folyó irányával is megismertet. A Csalló magából az öreg Dunából szakadt ki Pozsony alatt és Vereknye mellett folyt le, hogy Hidas alatt a Kisdunával egyesüljön. Nevét épen úgy, mint a mosoni, tuladunai Cliallo/elde is, személynévtől kapta. Roppant érdekes a komáromi és a komáromi vár meg az esztergomi érsekség tulajdonában levő vizafogók működésének leirása. Maga a halászat és a halkereskedés Komárom középkori életének egyik érdekes fejezetét nyújtja azzal a perrel együtt, melyet a halászat jogáért és a vámért a bakonybéli bencés apát a domonkosrenddel folytatott s amely per a Széch nembeli Komáromi Pál mester, komáromi ispán idejében a XIV. század első éveiben kezdődött. Családok, községek százai fordulnak elő a könyvben a halászat jogával kapcsolatban és a kiszélesedő anyagot az iró a XVII. századtól kezdve már korlátozni kénytelen. Ott inkább már a céhük története a feldolgozás tengelye. A könyv egyébként Komárom,Somorja és Pozsony történetéből is érdekes adalékokat közöl, melyek eddig feldolgozva nem voltak a halászattal kapcsolatban Általában a Duna története, mely az itt élő és lakó népek sorsát mindenkor meghatározta, a fontos irányítója a szerzőnek. Amikor a XV1L század közepe táján az első gátakat építik a Duna kiöntései ellen, ettől az időtől kezdve a halászat fénykora is letűnik. De annál nagyobb az egyes községek ragaszkodása halászóvizeikhez. Roppant színessé teszi a könyvet zamatos magyar stílusa és főleg a bécsi volt közös pénzügyi levéltárnak bőséges adathalmaza, melyekből megtudjuk, hogy a komáromi vizákat a.bécsi, párisi, varsói, prágai udvarokba szállították és a derék komáromi szekeresek vitték azokat. A Duna fejedelmi hala királyok és hercegek asztalának volt megbecsült csemegéje. A könyv, mint a Nemzeti Kultúra Ismerettára I kötete jelent meg. Alapy Gyula, a Nemzeti Kultúra szerkesztője nagy meglepetéssel szolgált már ezen uj tudományos folyóiratának magas színvonalával a szlovenszkói tudománykedvelőknek és a folyóirat megjelenése után nem sokkal ez a könyve is megjelent, amely nagy nyeresége az egyetemes m gyár történeti irodalomnak is. A könyv ára 25 K, könyvtáraknak 2J korona Megrendelhető: Komárom (Kultúrpalota 6). H. " H e k O0Y er me kkocTi, qyermek kerékpár, nyugágy, Tetra baba kelengye legolcsóbban ELBERT nél. — Elcserélném teljesen újonnan épült (adómentes) házamat olyan házzal, hol a kocsival való bejárás lehetséges. (A házat el is adnám, ha csere nem lehetséges.) Cim: Eötvös ucca 48/b. A csallóközi halászat története. Irta: ALAPY GYULA dr. Komárom, 1933. 8-rét, VIII. és 168 lap. A NEMZETI KULTÚRA ISMERETTÁRA I. kötete.
