Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-06-03 / 44. szám
1933. június 3. »KOMÁROMI LAPOKc 3. óidat. Ruha teszi az embert — „hí eh era“ csinálja a ruhát! Sport-sacco tiszta gyapjú 59’— K5 Kasha-nadrág _59'— KC összesen: 118'— KC Ezért az árért szolgáljuk önnek! Tennisz nadrágok mosó 29*-, 39’- KC la. gyapjú 139— KC Női mosóruhák 9*90,15--, 19-, 29 - KC Tenniszhez 19'—, 29'— KC Délutáni ruhák 39 59 79 - KC. Látogasson meg minket 1 tle fm n a ruhaszolgálat. Komárom Batfa-palota Könnyít ruhák nyárra! A forró nyár nem jelent többé szenvedést a melegtől. Szerezze be könnyű ruháinkat! Kényelmesek és divatosak. Hatvanhét évvel ezelőtt is zászlót avatott a Dalegyesület Komárom, június 2. Kuliuregyesületcink érdemes Neszlóra, a Komáromi Dalegyesület,fennállásának 70-ik évfordulóját azzal teszi emlékezetessé, hogy a sikerek koszorújával 'övezett, közel hét évtizedes, de az idők viszontagságaiban használhatatlanná vált zászló helyébe új lobogót szerzett be. amelyet a jubileumi ünnepélyen fog ünnepélyesen fölavatni. A Magyar Dalosszövetség képviselőinek, az ország minden részéből öszszesereglelt dalosoknak jelenlétében megy végbe az új zászló fölavatása, amely egyik legszebb pontja lesz az ünnepélynek, s amely az egyesület tagjainak egyetértését és szeretetét lesz hivatva erősíteni a jövő évtizedek alatt. Csodálatos véletlen folytán a Dalegyesület holnapi zászlóavatása öszszeesik az egyesület első zászlajának avatásával, amely 1866-ban június 3-án ment végbe az Erzsébetszigeten. Teliül kerek hatvanhét évvel ezelőtt hasonló nagy előkészületek folytak a Dalegyesületben, amely akkor is zászlót avatott. Az akkori Révkomáromi Dalárda Egylet működő tagjai már 1865-ben elhatározták az egyesületi zászló beszerzését. Ebben az évben ugyanis az a kitüntetés érte az egyesületet, hogy a Pest-budai hangúszegyleti zenede 25 éves fennállásának évfordulóján, 1865. aug. 20-án rendezett ünnepélyére meghívta, amelyen tiz tagból áll’ó működőkarral vett részt az egyesület. Ez a pesti szereplés a dalárda egyik legkimagaslóbb eseményének voll közvetlen előidézője. A dalonapban kell megnézni, milyen csöndes asszony lesz belőle. '(Általános halk derű.) Mert bizony a házasság megcsöndesít mindnyájunkat. Én minden túlfűtött forradalmár emberi megházasítanék, a negyedik hónapban nem igen kellene annak barrikád. inkább fürdőkád. Eszembe jut az egyszeri sváb. Nyulat kergetett a sváb atyafi. A nyúl kegyetlen jól futott, a vadásza nem bírta beérni. Hej. fenyegette meg a jámbor atyafi, — házasodjál meg csak, ma jd 1 nem viszed ilyen gyorsan az inadat! Az egész társaság elfakad kacagva. Bíró János bácsi éppen a borotváját fente a szíjjon, kicsibe múlt. hogy ki nem ejtette kezéből, annyira nevetett. Döcögősen, rengve, fejebúbjától a sarkáig. Százöt kilós pocakja remekül remegett. Gyula, az elegáns és rádiószakértő fiú. megállóit munka közben és csuklásig gyűrte magába a kacagás!. Kálmán, a vőlegény jelölt, a boldog jövő előre megélésében, sajátmagának kurizálva kacsintgatott alteregójára a tükörbe. A vendégek is beleszédültek az édességes kedváramlatba, lenevették arcukról a szappant. Neveltek a tükrök, a lámpák, a képek, a haj vágó gépek; nevetett volna Dezső fiú is, de most épp odakinn kujtorog az udvaron. Mindenki rám pillant, a fagyott jégszoborra: olvadozom-e? Nem. Erőt veszek magamon: el ne koccanjak, mert hiszen én beteg és boldogtalan ember vagyok. De, betegség ide, halál oda, lelkemnek olyan jól esik ez a kis derű, mint a langyos fürdő. Mit nekem a barrikád, mikor üt a fürdőkád! Jaj, le aranyos magyar ember, te nyugalmazott táblabíró, be jókedvében teremtheted léged az öreg Isten. Ugv gondolatban megölelem az öreg méltóságos urat. sok az ünnepélyen az ország minden részéből egybesereglett dalárdáktól, amelyek zászlók és különböző jelvények alatt vonultak föl. annyira elvoltak ragadtatva, hogy még Pesten elhatározták az egyesület lobogójának mielőbbi beszerzését. Ugyanabban az évben szepl. 5-én tartott választmányi ülés egyhangú határozattal kimondotta, hogy zászlót szerez be és a költségok összegyűjtésére tiz gyüjtőivet bocsátottak ki. Molnár Ádám elnök »Komárom városának lelkes hölgykoszor újához fordult azzal a kéréssel, hogy a zászló költségeinek összegyűjtését vállalják. amit a város legelőkelőbb hölgyei tényleg készséggel vállaltak is. Tehát a Dalegyesület első zászlajának megszerzéséhez az akkori komáromi hölgyek jelentékeny áldozatokkal járultak hozzá. A zászló, melyet a budapesti Oberbauer és Záhn cég késziteli, összes felszerelésével együtt 220 forintba került. Molnár Ádám a választmány április 29-iki ülésén mutatta be az új zászlót, amely a Dalegyesület tagjai közölt általános tetszéssel találkozott. Elhatározták, hogy a zászlót minél előbb fölavatják és zászlóanyáknak, vagy amint akkor nevezték őket: »keresztanyák -nak a városból Amtman Jenőnél, Bel lőni Angyalnőt, Cselke Mihálynét, Ghyczy Mátyásnál. Konkoly Thege Balázsnál:, Molnár Ádámnét, Pulay Köméinél. Száky Dénesnét, Sárkány Ferencnél és Ziegler Nándornál. a megyéből pedig Konkoly Thege Eleknél és Zámory Kálmánnét kérték föl. Vagyis a Dalegyesület zászlajának akkor tizenkét védnöke volt. Még ring a kacaj hullámmoraja, mikor Dezső, a legkisebb Bíró-fiu szaladt be lelkendezve:- Apám! Tolvajt fogtak az udvarunkon. Bíró János leengedi súlyba fegyverét és komolyan szól: Miféle tolvajt? Valami szegény asszony ... belopózotl a kapun, hátrament a farakáshoz, egy nagy hasábot elemeit. Szegény... (sajnálkozik Bíró bácsi) — bizonyosan nincs nekik. Hadd vigye. Eredj, mondjad, ne bántsa senki: én adom az árvának. Már elengedtük, — jelenti Dezső,- csak a fát vettük el tőle. Kár volt, fiam. Ki tudja, milyen nyomor vitte rá. A vidám hangulat elborul. Csend. A tél süvölt eszébe mindenkinek. Kínok fájára vont szegénység, az életből kitagadott boldogtalan páriák. Engem szíven üt ez a jelenet. Nagyon megszeretem ezt a százöt kilós nagy gyermeket, ezt a Bíró Jánost, aki őrmester volt a világháborúban, egy fiát odaadta hazájának, három megmaradt gyermekével borbélymesterségét viszi és szabadon hagyja az udvarát, hadd lopjon farakásából az a bekullogó szegény asszon}», aki talán sínylődő kis magzatának akar tejet forralni s nincs hozzá tüze nyár derekán. (Hogy lesz majd a télen?) Te vagy az ember, Biró János, és te vagy a magyar, Bíró János. Mert neked olyan a világ, mintha családod volna. Hiszen hozzám is odajön és halkan megkérdezi: — Nem vétettünk tekintetes uramnak valamit? Mert olyan szomorú kedvben tetszik itt ülni. Igazán, nem akarattal történt... , A zászlóavalási ünnepélyt 1866. június 8-án délután 5 órakor, a Heflerféle szigeti kertben tartották, amelyen az ünnepi felavató beszédet Molnár Ádám, a Dalegyesület feledhetetlen emlékű első, alapító elnöke mondotta. Az ünnepély lefolyásáról részletesebb adatok nem állanak rendelkezésre, csak az abból az időből fennmaradt régi ünnepi meghívóból lehel annyit, tudomásul venni, hogy június 3-án Jután 3 órakor a dalárda a vármegyeháza nagytermében hangversenyt rendezeti, amelyen Sipos Antal hírneves zongoraművész, Trux Hugó és Pisztoly Géza, valamint a működőkar működött közre. Molnár Ádámnak ünnepi beszéde megvan a Dalegyesület irattárában, amelyben a kitűnő szónok többek közölt azt mondotta, hogy a Dalárda azért szerzett be zászlót, hogy e lobogó alalt a szerény társulat a dalművészet ösvényén kitartó erővel előrehaladva, a szív- és erkölcsnemesitő eszméért lelkesülve, egykoron kitűzött magasztos célját elérhesse. Hatvanhét éven ál lobogott a Dalegyesülel régi zászlaja, ez a hatvanhét esztendő Lelve volt változó eseményekkel. A Dalegyesület első elnökének szavait igyekezett megvalósítani és nemes kulturmunkájával el is érte kitűzött magasztos célját. A régi zászló dicsőségben fényes emléke a múltnak, ez az emlék sugározza be az új lobogót, amelyet épen olyan tisztán kell megőrizni, épen olyan becsülettel kell szolgálni, mini lisztes elődjét. Legyen az új lobogó méltó a múlthoz és kibontott szárnyai alatt erősödjék és fejlődjék a hetven év zivatarai között is mindenkor helytálló Dalegyesület! Igric. Kezére teszem a kezemet: Dehogy vétettek, Bíró bácsi Szomorú vagyok, mert meghalt az egészségem. Sopánkodik, ejnyézget, hömget, tanácsol. vigasztal, reményt önt a lelkembe. Nem is tudja, hogy mióta kis műhelyébe beléptem, kicserélték a léikéinél. A méltóságos úr, mint ember, helybenhagyja a Bíró bácsi felfogását a szegények és nyomorultak lopását illetően. Mint bíró, ennyit mond: — Mindenkinek joga van az élethez. A társadalom páriái nem tehetnek arról, hogy a bűn a nyomorúság gyermeke. Magam is úgy minősítettem az Ilyen szerencsétlen elszállásoltál, hogy annak a szegény' léleknek ne legyen baja belőle. Bár — s elkezdi vakarni az állát, noha Kálmán jégsimára borotválta, — tagadhatatlan, hogy a mi népünk hajlamos a lopásra. Kálmán királyunk azért hozott olyan borzasztó kegyetlen törvényeket ellene. No, de az ember testvérünk még a bűnben is, a testvérünket nem lehet felakasztani. Észre sem vettem, hogy már régen megborotvált az elegáns és jóizlésű Gyula, a középső Bíró-fiú. Még a bajuszomat is megnyírta, remek fiatalos formára. Ahogy a tükörbe pillantok. meglepődve nézek nem ismert magamra, ez az úr egészen más. mint aki tizenöt perccel ezelőtt ide belépett. Élet, ifjúság, vidámság mosolyog Éle az arcáról. Eh, mit. nem szabad kétségbeesnünk. Nem szabad erőszakkal ölni meg magunkban az életek Hiszen saját mivoltunk is ember, ember az emberi nem akaszthatja fel, hiszen mindenki a testvérünk, mondja a bíró úr, tehát saját kiábrándult magunknak is testvére vagyunk. Fel a főt, Gábor úr, lesz még egyszer iin-CSONTOS VILMOS: Az én utam ... Az éli utam rögös, bús, maggar. Ír én szivem dacos, mert akar. Az én szemem könnyes, mert kevés Az öröm és sok a szenvedés. Sok a jaj, amerre elmegyek: Koldusok itt mind az emberek. Lelkek mélyén gyűlölet lobog: Hogy is lehelnének boldogok?! Az én szavam szelíd, bíztató; Szebb jövőről biztos hírt adó. Imádságom ajkamon remeg: Legyelek boldogok emberek! Főzni tudó mindeneslány kis családhoz kerestetik. Cim a kiadóhivatalban — Anyák napja Perbetén. A perbetei róni. kath. népiskola tantestülete május 28-án három műsorszámmal fényesen sikerült „Anyák napját“ rendezett. Az ünnepi beszédet Váczy József ig. tanító mondotta. A szebbnél szebb szavalatok az összegyűlt anyákat hol felvidámitották, hol megrikatlák.- DOKTOROK PÁLYÁZTAK EGY SZOLGAI ÁLLÁSRA. Az indiai madrasi egyelem nemrég pályázatot hirdetett szolgai állásra. A 300 pályázó túlnyomó része egyetemet végzett s köztük soknak tudori címe van. nép a világon. Egészen vidáman lépek ki az újjászületett világba. Milyen kedvesen duruzsol ez a sárga villanyos kocsi! Ezek az aulók valóságos kereken járó páholyok — egyiknek, másiknak micsoda gyönyörű nők Dagadoznak rengő párnáján. Ej, meg kellene házasodni. Alit? Hogy öregek vagyunk? Az a kedves táblabíró 60 és egynéhány éves korában huszonhárom éves leányt vett feleségül és milyen boldog, milyen elégedett! Van egy pici Pálma babája, nem adná a római Institutiokért és Pandektákért. Alit forradalmárkodjunk ebben a tűzhányón táncoló világban? Táncoljunk, hiszen az élet ritmusa lánc. ‘Tornásszunk, mint a méltóságos úr, minden reggel Ádámnadrágban; s ha aggódó féleségünk ránk szól: vigyázzon, megfázik! vessük oda neki könnyedén:- Nem olyan anyagból vagyunk mi drágám. Az Arany János népe él bennünk tovább: Alert e faj egyszer kap Iiülést csupán s nem lesz melegje többé azután«. Egy szegény asszony ment előttem, kis gyermeke az ölében, úgy szoptatta menetközben. "Eszembe jutott a Bíró János aranyos egyszerűsége, emberi józansága, kivettem, ami kis pénz volt a tárcámban s odaadtam a szegény anyának. Csudálkozva nézett rám? s a szeme hirtelen könnybe borult. Én olyan könnyűnek éreztem magamat, mint soha még. Vidám tempóban mentem tovább s azon kaptam magamat, hogy halkan, de boldogan fütyörészek.
