Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-05-27 / 42. szám
10. oldal. »KOMAKOMI LAPOK« 1933 május 27. ___ A CYEBMEKKKKEK, __ A palatábla. Bizony rosszcsont Pali gyerek, Nem tanul és csak ténfereg. Huncutságon jár az esze, Aztán elfut: Fogj meg, nesze! Megkínozza, hol csak lehet, Cirmos cicát, lovat, ebet. Szívében nem volt irgalom, Erről szól most e kis dalom. A cica ül a padláson. Szól Pál: Mit tudsz? No, hadd lássam. Mért tanuljak csak én csupán, Te meg maradj ilyen bután? Mert bolond, ki leckét ír most, Megtanítom inkább cirmost. Gyere ide, palatábla! S ráköti a macskalábra. Megrémül és fut a kandúr, Mintha kergetné száz pandúr. S vele fut a palatábla. No, most ép a falra vágta. A tábla egy nagyot koppon S széthull apró darabokban. Felkiált most Pali: Jaj, jaj! Mit is tettem, itt a nagy baj! Apja vette, nincs egy hete, Próbálgatja, mint lehetne Összeragasztani újra S csupa csiriz már az ujja. l)e hiába, haj hiába, Nem lesz abból palatábla. Sóhajtozik sírva folyton: Hej, mi is vár énrám otthon! Apja szól majd: Jer, te vásott! Érzi is már a korbácsot. Nem szeretnék majd ott lenni, Ugy-e, te sem, Pisla, Emmi? Mese a kakukos órákról ■ Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl volt egyszer egy ország. Az ország királyának éppen karácsony estéjén fia született, akihez keresztanyának az összes jó tündéreket meghívták. Ezek keresztelőajándékul aranyat, ezüstöt, drágakövet, szépséget, kedvességei, egyszóval minden elképzelhető jót hoztak magukkal. A szerencse tündére pedig azt mondta: — Az én ajándékomat tízéves korában kapja meg a királyfi. Ha teljesítitek, amit akkor először kívánni fog, nagy boldogság éri a fiút. A kis királyfi nőtt és fejlődött. Nyáron a palota nagy kertjében játszadozott, versenyt szaladgálva kedvenc kutyájával és kis pajtásaival, akiknek szabad volt néha az uccáróí bejönniök. Egyetlen bánata a hosszú tél volt, mert nagyon vigyáztak a kis királyfi egészségére, és egész télen nem engedték ki a szobából, hogy meg ne fázzon. Sóvárogva nézett ki az ablakon és irigykedett a többi gyermekre, akik vígan hancurozva -szánkázlak az utakon. Ezért, amikor karácsony, az ő születésnapja közeledett és apja, a király megkérdezte tőle, hogy mit kíván születésnapi ajándékul, ő kérdéssel válaszolt: Édesapám, ha a kakuk szól, ügy-e, akkor nyár van? — Az apja igenlő válasza után. így szólt: — Édesapám, szeretném, hogyha mindig nyár volna, akkor nem kellene nekem olyan sokáig bent ülnöm a szobában. Szerelj fel minden templomra egy kakukos órát, akkor mindig nyár lesz, ugy-e? A király csodálkozott e szokatlan kívánságon, de mert nagyon szerelte kicsi fiát, megtette, amit kért és minden toronyórára kakukos szerkezetet tétetett, még a falusi templomokra és erdei kápolnákra is, mégpedig úgy, hogy minden órában egy kakuk, minden negyed- és félórában pedig egy fürj szólalt meg. És karácsony estéjén mindenkinek nagy ámulatára egyszerre, mindenütt hangos kakukszó hallatszott, időnként pedig meg-megszólalt a fürj. Ha nincs hideg tél, mindenki azt hiszi — nyár van. A királyfi oda volt az örömtől: — Most nyár lesz — mormogta és boldogan elaludt. Kakuk! Kakuk! A nap, aki egy nagy hófelhő mögött aludt, felébredt. — Mi az? No de ilyet! Hisz’ úgy érzem, mintha csak az előbb feküdtem volna le. Tán csak álmodtam az egész kakukol. — De ebben a percben nagy fúrj hangverseny kezdődött. Mindenünnen hallatszott a pitypalaty, szépen trillázva. Ennek fele sem tréfa, hisz én elaludtam! — Gyorsan magasabb fokra kapcsolta villanymelegítőjét és mikor elég meleget, érzett, a nagy hófelhő széle fölött lenézett a földre. Persze, még csak havat látott, de amint sugarai kutatva végigsikíottak a földön, a hó olvadni kezdett, a fűszálak kidugták a fejüket, az ibolyák és hóvirágok ünneplő ruhájukba öltöztek és sok más virág követte példájukat. A fák rügyei álmosan pislogtak a nap felé »mintha alig aludtunk volna. Nem az imént hulltak-e le régi leveleink? Csodálatos, azt hittük, még java tél vám. De szólt a kakuk és a fürj. —■ Csakugyan itt van a tavasz. Jó lesz sietni, meri még elkésünk a májusfa-ünnepről. — És a fák is díszruhát vettek fel. Most már csak a madarak hiányoztak, de azok is megbeszélték a dolgot és egy-kettőre ott termettek, fészkelni kezeltek é énekeltek, énekeltek torkukszakadtából. Reggelre, mire a kis királyfi felébredt, odakint legszebb nyár volt. A királyfi ugrált és táncolt örömében és rohant a kertbe, ahol éppen az egész udvar bámulta a csodát. A királyhoz sietett, kezet csókolt neki és azt mondta: — Köszönöm, édesapám, a nyarat. Igaza voll, ha szól a kakuk, akkor nyár van. Azóta Meseországban soha sincs tél. A nap csak akkor mer egy kis pihenőre térni, ha esik az eső, akkor is minden kakukszóra kikukucskál a felhők mögül, nem kcll-c még kisülni és a fák és virágok le sem vetik többé az ünneplőjüket. A madarak malátacukrot esznek hogy a nagy éneklésben be ne rekedjenek. A kis királyfi pedig a legboldogabb a boldogok között, mert már nem kell a tél miatt heteket a palotában töltenie. Mindig kint játszhat a kertben. Kakuk! — Kakuk! Tisza Maxi és a rántott leves. Tisza, a nagy fehér komondor, mérgesen morgotl és csak immel-ámmal lafatyolt bele a kutyatálba. Maxi, a vizsla, az orrát fintórgatta.) — Torkig vagyok már a rántottlevessel. Utálom ezt a barna löttyöt. Orbánka, a kis fekete puli, boldogan nyomta bele orrát a levesbe. 0 többnyire csak akkor ehetett nyugodtan, ha a két nagy már megebédelt. Örömmel habzsolta be a levest, ki is nyalta a tálat; állóról, a sűrű fekete szőrszakállról, vastag csöppekben potyogott le a barna lé. —* Pompás ez a leves. Mi bajotok vele? Pompás? — morgott Tisza. — Tudod is te, mi az a pompás? A sok jó velős konc, ami félnapokon át lehetett ropogtatni, az volt a pompás? A finom zsíros libacsontok, gyenge csirkecsontok, ízes sonkabőrök, azok voltak a pompásak. Akkor még a gazdánk nem adott el minden jobbfajta hízót a hentesnek, a gazdasszonyunk se küldött be minden kövér baromfii a piacra! — Hej, de jó világ lehetett! — sóhajtott Orbánka. Mennyit vadásztam a gazdámmal! — mondta Maxi. — Sok vadat lőttünk és a gazdám sohasem felejtett el egy kis nyultüdővel, őzmájjal megjutalmazni. A tömérdek fácán- és fogolycsontról nem is beszélek. — Most miért nem vadásztok? — kérdezte a puli. Nincs vadászjegyünk. A gazdám azt mondja, sok pénzt kell azért is fizetni. A töltény is drága. Múltkor mondta éppen a szomszéd úrnak, hogy nem engedi meg a gazdasági helyzet. ó, hogy haraphatnám meg a lábikráját annak a Gazdasági Helyzetnek!' Buta vagy, puli. Hanem mondok egyet. . Vadásszunk mi. Nekünk nem kell vadászjegy. A zsákmányt majd közösen elfogyasztjuk.- Köszönöm a meghívást! —mondta Orbánka, —-ha a gazdámnak jó a rántottleves, nekem is jó. Én itthon maradok. Te se jössz. Tisza? — kérdezte Maxi. — Nem mehetek, a házat kell őriznem. — Megőrzőm én szívesen! — ajánlkozott a kis pnli. így is lett. És mig Orbánka kényelmesen elhelyezkedett a lábtörlőn, az ajtó előtt, a komondor és a vadászkutya beszaladgálták a dombokat, keresztül-kasul futkározták a kis erdőt, felvertek tömérdek nyulat, de utolérni nem bírtak egyet sem. Kifáradtak ,elkedvetlenedtek, megszomjaztak. — Igyunk a csatornából, — ajánlóba Tisza — aztán hazamegyünk, ma nem volt szerencsénk. A csatorna lent folyt a dombok alján, a kis völgyben, partjain nádas, távolabb mind a két oldalon rét hú* zódott. Nagy csörtetéssel loholtak át a nádason és másztak le a csatornatöltésen, hogy igyanak. Ebben a pillanatban megzörrent a nádas, hatalmas ugrással Aggancsos szökkent ki belőle és mire a kutyák észrevették, az őz már át is vetette magát a csatornán. A kutyák követni akarták, de nem merték átugorni a széles, mély vizet, azért ezen a parton szaladtak kétségbeesett vinnyogással Aggancsossal egy irányban. Még valaki ivott ám előbb a csatornából. Bársonyszemű volt, Aggancsos felesége. A nád közül nézte, hogy üldözik a kutyák Aggancsost. Látta, hogy a vizen nem tudnak átugrani, de tudta, hog}* a Ind nincs messze és ha odaérnek, a kutyák átszaladnak rajta és ki tudja? — talán utol is érik Aggancsosl. Bársonyszemű szempillantás alatt tudta, mit kell tennie. Kiugrott a nád közül és a rét felé szaladt. A kutyák meglátták és utána lohollak.. — Most már lesz ideje Aggancsosnak megszökni a kutyák elől gondolta örömmel Bársonyszemű. Nagy ugrásokkal körbevezette, kifárasztotta üldözőit és mikor azok egy pillanatra megálltak, hogy kifújják magukat, tűnt a szemük elől, besurrant a nádasba. A kutyák lógó nyelvvé!, lihegve baktattak haza, Aggaacsos pedig a dombtetőről kémlelt körül, pem látja-e valahol Bársonyszemül. Nem látta sehol. Megijedt. — Jaj, ha Bársonyszemüt elfogták a kutyák! Ha beleharaptak, ha megtépázták, ha becipelték a tanyába, ha megölték! Nem lesz akkor neki soha többé iíven kedves, jó, békeszerető felesége, aki már messziről olyan jól meg tudja mondani, hogy melyik földön legzsengébb a vetés, melyik réten legfrissebb a fű. Aggancsos szelíd szemei könnybe borultak. Sírt. Az őzek tudnak sírni. Ekkor valaki hátulról megkapargatta a nyakát. Bársonyszemű volt! Aggancsos. nagy on megörült, de mikor látta, hogy kiizzadt Bársonyszemü a nagy futásban, hogy liheg, menynyire kifáradt, haragosan fakadt ki: — És mindezt a gaz kutyák miatti Estefelé a nyíllak, fácánok inni jöttek a csatornához. Ök is elpanaszolták, mennyire megkergették őket a kutyák .Összedugták a fejüket és sokáig tanácskoztak. Mikor a hold feljött, furcsa kis csoportot világított meg. A két őz hátsó lábaival rúgta a földet. A nyulak nádszálakul, fűzfavesszőket rágiak el a tövüknél és odacipelték az őzekhez. A fácánok íűcsomókal, leveleket hoztak. Mikor a fekete földtúró, Vak Undok meghallotta, mi készül, ő is eljött segíteni, a fiaival együtt, ök a felesleges földet lapátolták ki a gödörből. Reggelre elkészült a verem. Fűzfagalyakkal befödték, azután füvet, mohát szórtak rá, hogy aki arramegy, ne vegye észre, mi van alatta. Másnap, mikor a két kutya jött, hogy* vadász-szerencséjét újra kipróbálja, Aggancsos olt íickándozolt a nádas szélén. Usgyi, rohantak feléje. Hanem egyszerre csak ropp! valami recsegett alattuk és brumm! már be is leslek a verembe. Erre kiszaladt a nádasból a sok leselkedő nyúl, fácán, ihadár, körültáncolták a vermet és megkérdezték a kutyáktól, nem parancsolnak-« pecsenyét. Hű, hogy mérgelődött Tisza, pukkadozolt Maxi! Hát még később, mikor az őzek, nyulak már elmentek, az idő mult, a gyomruk korgott és ők csak nem bírtak kimászni a veremből. Szerencsére a derék Orbánkának feltűnt ,a hosszú távoliét, keresésükre indulL és jó szimatjával meg is találta őket. Hazaszaladt és addig ráncigálta gazdája nadrágját, míg eljött vele és kimentette a híres vadászokat. Hej, de ízlett nekik most a megvetett rántott le vés! ADY összes versei Harmadik kiadás 572 oldal 1044 vers Egészvászonkötés Olcsó, propaganda ára csak 60 Kg. Kapható a Spitzer-íéle könyvesboltban Komárno—Komárom. 20 kötetes sorozata rendkívüli kedvezményes árban kapható a Spitzer-féle könyvesboltban Komáromban. Részletfizetési kedvezmény!
