Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-05-17 / 39. szám
i983. május 17. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. Kibővítve, ujrafelszerelve nyílik meg június l-én a diákuszoda. Komárom, május 16. A vágdunai diák uszoda bizottsága szombaton tartotta idei első ülését, melyen elhatározták, hogy mivel a városnak még mindig nincsen uszodája, a diákuszodát ismét felállítják a tavalyi helyén, a közúti és a vasúti Vágtád között. A megnyitást június 1-ére tervezik, azért, hogy az úszótaníolyamokban minden tanuló részlvehessen, mert az intézmény célját tévesztené, ha a diákság idejében nem tanulná meg az úszást. Ennek vezetője Németh Sándor úszómester, aki már eddig is sok úszót szabadított föl. Az úszótanfolyam A komáromi zsidóság lelkesen ünnepelte a „Makabi“ első akadémiáját. A Kultúrpalota nagytermét zsúfolásig megtöltött közönségnek nem mindennapi élvezetben volt része a Makabi vasárnapi akadémiáján. Az alig egy hónapos egyesület első nyilvános szereplésével megmutatta, hogy komoly, számottevő tényezője a komáromi sportéletnek. Ha ma még nem is áll az egyesület mögött Komárom egész zsidósága, de bizonyos, hogy rövid időn belül sokan fognak az ifjú egyesület mellé sorakozni és akkor a hizlaló kezdet után hamarosan egy nagy perspektivájú egyesület bontakozik ki. Itt láttuk, hogy nem közömbös a komáromi zsidóságnak gyermekeik testi és szellemi nevelése, amelyet egyedül a Makabi keretein belül valósíthatnak meg. A változatos, filmszerűen lepergő műsor minden egyes száma nagy lelkesedésre ragadtatta a közönséget. A műsort a komáromi zsidó egyházi énekkar a zsidó himnusz eléneklésével nyitotta meg, melyet a közönség állva hallgatott végig. Majd Goldfahn Miklós dr. üdvözölte a Makabi nevében a közönséget. A műsor egyik legjobb és impozánsul ható száma a komáromi Makabi szavalókórusa volt. A szavalókór us Schwartz Imre ügyvédjelölt vezetésével hatásosan interpretálta Giszkalay két költeményét. A szavalókórus kirobbanó ereje, lendülete nagyszerű bevezetője volt a műsornak. Messze kiemelkedő száma volt a műsornak ltolh Jenőnek, az érsekújvári zsidó polgári iskola igazgatójának magasan szárnyaló beszéde, melyben méltán ostorozta Komárom zsidóságának a zsidó ügy iránt megnyilvánuló rideg közönyét. A közönség szűnni nem akaró tapsviharral ünnepelte a kiváló szónokot. Kincs Miklós értékes felolvasásban számolt be palesztinná útjáról. Felolvasása élénken felvonultatta szemünk előtt a paleszlinai új zsidó típust, a két kezével dolgozó zsidó munkást és az új zsidó otthont minden érdekességével. Az érsekujvári Makabi fiú és leánytornászai élénkítették a műsort. Megkapó művészi volt a lányok mozgásművészeti bemutatója. Az érdem dr. Reinerné, Roth Böskéé. Külön érdekesség volt a kislányok bájos tornagyakorlata. Élmény volt az akadémia azoknak, akik megjelentek és az a része a komáromi zsidóságnak, mely távollétével tüntetett, sajnálhatja, hogy szegényebb lett egy igazi zsidó szellemtől lüktető előadással. Nagy várakozással tekint a komáromi zsidóság a Makabi további munkája elé. (ze) A Komáromi Lapok menetrend kivonata megjelent és kapható a Spitzer-féle könyvesboltban. Ára 1 korona 20 fillér. — CLrvényes május 15-től. — Elcserélném teljesen újonnan épült (adómentes) házamat olyan házzal, hol a kocsival való bejárás lehetséges. (A házat el is adnám, ha csere nem lehetséges.) Cim: Eötvös ucca 48/b. Politika az iskolában. A „Magyar Tanító* című folyóiratban olvassuk ezt a két jellemző kis apróságot. ... Az első osztály tananyaga látszólag kevés, de valófában sokkal löbb (aránylag), mini a többi évfolyamoké. Minden, ami szóba kér ül. egyszeribe »tananyaggá« válik. Az esztendő minden eseménye, egy hatéves emberke minden életmozzanata élénk érdeklődésünk és megbeszélésünk tárgya. Év, hónap, hetek, napok, évszakok. Naptár. Tehát ami ezzel összefügg, az máris szőnyegen van. Dehogy lehetne valamit is elhallgatni! Varga Juszti sem árúi zsákban macskát. A naptár ügyéhez ő is hozzászól. Mégpedig alaposan: Tanító úr, nekünk is van kalendáriomunk... Rendben van. Tudomásul vesszük. De Juszti letette a garast. Többet is mond. Tessék: — Benne van az is. hogy Major István bátyánk be volt csukva... % Szomszédunkban három kislány lakik. Az egyik hatéves, iskolás, a másik négy, a harmadik kettő. Iskola után mindig együtt vannak. A ház előtti gyalogjárón lábatlankodnak szegények. Nem tudnak játszani. Mindenkinek útjában vannak. Máit kor, május első hetében, egy meleg délután végén, furcsa dallamra lettem figyelmes. Kinéztem. Az ucca üres volt, csak a három kislány lépkedett az ablak alatt. De hogyan léptédéit! A legnagyobbik kézen vezette a két kisebbet, akik igyekeztek a vezetővei egyszerre lépni. Irén, az iskolás, jobbjában elég nagy zöldágat tartoil, mintha zászlót vinne, s az ágon széles, pir:>s szalag lobogott. Bözsi és Manci hol az egyszerre-lépést, hol a »zászlót«, hol az Irén száját lestefigyelte, mert a lépésnek dobogni, a májusi ágnak ütemet verni, s a dallamnak erélyesen hangzani kellett:- Mun-kát, kenye-ret, mun-kát, kenye-ret, mun-kát, 'kenye-ret!... Irén így mondta, szabályosan, tisztán. A másik kettő pedig így:-- Mun-tát, lenge-jel, mun-tát, tenejet, mun-tát,' tenc-jet... Ötször-hatszor is végigmentek az uccán. Fölvonultak. Fegyelmezetten, komolyan. Rendzavarás nélkül. Egyszerre kihall átszőtt a szomszédasszony hangja az udvarból: írén, Bözsi, Manci, hol vagytok? Irén visszaszólt a zászló alól:- Itt vagyunk. Játszunk ... S az anya megnyugodott. Meri játszanak a gyermekei. Szegény anyák! Szegény gyermekek! Szegény május!... (boa) A belváros legszebb utcájában Kosiéi ni lakás minden mellékhelyiséggel ellátva emeleten elköltözés w miatt eladó. Csak komoly vevők tekintsék meg d. u. 3—4 óra között. Cim a kiadóban megtudható HÍREK — A ref. egyház rendkívüli közgyűlése első határnapján, május i4-én nem volt megtartható, mert az egyház szavazatra jogosult tagjai nem voltak jelen a törvény által megkívánt számban. A rendkivüii közgyűlést vasárnap, májas 2l-én, d. e. 11 órakor tartják meg, amelyen tekintet nélkül a megjelentek számára határozni fognak a kitűzött tárgysorozat felett. A közgyűlés napirendjén a barsi egyházmegyének a Dérer-féle iskolajavaslat tárgyában hozott határozata, a református tanítóképző céljaira terület átengedése és a temetőben felállítandó ravatalozó létesítése ügye szerepel. — Csütörtökön lesz a pénzügyi bizottság ülése. A városi képviselőtestület pénzügyi bizottságának május 15-re egybehivott ülése, mivel a tagok nem jelentek meg határozatképes számban, nem volt megtartható. A bizottság elnöke a pénzügyi bizottság ülését május 18 ára, csütörtök délután 5 órára tűzte ki újra, mely alkalommal az ülést tekintet nélkül a megjelentek számára, okvetlenül megtartják. — Gyász. Őszinte részvéttel értesülünk, hogy ifj. Huszlicska Bálintné szül. Pelikán Margit, életének 30-ik évében, hosszas sorvasztó betegség után május 14-én, egyik tátrai gyógyhelyen elhunyt. A megboldogult feledhetetlen kedves halottat Komáromba szállították és a helybeli ág. evang. temetőben május 17-én, szerdán délután ‘/25 órakor fogják a református egyház szertartásai szerint örök nyugalomra helyezni. Elhunytát lesújtott férje, ifj. Huszlicska Bálint hentesmester és kiterjedt rokonság gyászolja. Legyen csendes álma! — Arany János emlékünnepély Perbetén. A perbetei r. kath. elemi népiskola tantestülete május hó 14-én Perbetén fényesen sikerült Arany János ünnepélyt rendezett. A 12 számból álló műsor mind Arany János műveiből volt összeállítva: Énekszámok, szavalatok, élőkép, melodráma és Arany verseiből álirt 2 színdarabból s azonkívül négy pár apróság magyar táncot iejtett. Az énekszámokat Vajda Gyula kántortanitó kitűnő betanításában az iskolai énekkar nagy sikerrel adta elő. A színdarabokat és a magyar táncot a tantestület tanította be eredményesen. Fellner Rózsi tanítónő, Vajda Gyula kántortanitó kíséretével a „Tetemrehivás“ melodrámát megrázóan adta elő. Az apró népség szereplése az általános iskolai előadások színvonalát jóval felüíhaladta, oly annyira, hogy az ezernyi közönség a szabadban felállított nézőteret a 3-órás műsor dacára nehéz szívvel hagyta el. Arany János életét és működését Váczy József ig. tanító alapos felkészültséggel magasszárnyalású, de azért népies előadásban méltatta A tanulóifjúság közül szereplésükkel kitűntek: Hégér Ignác, Riban János, Szetei Ilona, Sziávik Ilona, Cetmayer Ilonka és Cuckermandl Béla. — Felgyújtották a nyitrai kerületi biróság elnökének bérházát. Vincze Aurél dr.-nak, a nyitrai kerületi biróság elnökének bérházát Kishinden felgyújtották. A házban több család lakott. A tüzet idejében észrevették s a tűzoltóság megakadályozta a tűz tovaterjedését, csak a háztető és a padlás égett el. A tűz éjjel tört ki, igy a mentés munkája nagy riadalommal ment. A csendőrség kiderítette hogy a házat egy Bencz Imre nevű, gyengeelméjű munkás gyújtotta fel. Így akart bosszút állni a feleségén, aki összeveszett vele s a házban lakó szüleihez tért vissza. A csendőrség beszállította a verebélyi járásbíróságra. Benczet elmeorvosi megfigyelés alá veszik. — Rabsegélyezés. A szabaduló fegyenceket gongozó és támogató egyesület komáromi fiókja május 15-én délután Ste'czer Viktor államügyészségi prokurátor elnöklete melíett választmányi ülést tartott. A választmány Nagy Géza vizsgáló biró, ügyvezető elnök javaslatára útiköltség cimén hat szabaduló fegyencnek szavazott meg kisebb segélyt. — Fogászati hir. Pintér Miksa áll. vizsgázott fogtechnikus fogászati rendelőjét Deák Ferenc ucca 7. szám alá helyezte át. A mindennapi kenyér nélkülözhetetlen- az életben. Az egészség megvédésére, az izmok erősítésére, a vérkeringés élénkítésére, az idegrendszer csillapítására, kinzó bántalmak enyhítésére épp ily nélkülözhetetlen a valódi DIA sósborszesz, ez a gyorsan és biztosan ható háziszer. Mindenki ismeri meglepően jó hatását a legkülönfélébb esetekben és ez magyarázza meg e szer általános népszerűségét. Öregeknek: Felüdülés, fájdalmak enyhítése és erejük épségben tartása Fiataloknak: Izmaik kifejlesztésére, az életöröm forrása, edzettség. Gyermekeknek: Védekezés betegségek ellen] fertőtlenités, serkenti a fejlődést. — Elejét veheti a torok- és mandula megbetegedés seknek. Kövéreknek: Bedörzsölés alkalmazásával fogyaszt. Csúzban és köszvényben szenvedőknek: Fájdalomcsillapító. Utasoknak: Védelmet nyújt rosszullét, szédülés és hányinger ellen. Sportembereknek: Acélozza izmaikat és igy kitartáshoz és győzelemhez segiti őket. Fejfájásban szenvedőknek: Gyorsan ható fájdalomcsillapító. Fáradtaknak, kimerülteknek: Üdit, feifrissiti a vérkeringést, jókedvre hangol. Szellemi munkásoknak: Élénkíti az agyműködést, megnyugtatja az idegeket, felderít. Izzadságban szenvedőknek: Csökkenti az izzadást, hűsít. Gyomorgörcsnél: Enyhíti a fájdalmakat, megszünteti a rosszullétet. T Vérzékenyeknek: Uj energiaforrás, tetterőre serkent. Pincéreknek, pénzbeszedőknek: Erősíti a lábizmokat, acélozza az inakat, fokozza a kitartást. Sebesülteknek: Fertőtlenít és csillapítja a fájdalmat. Nehéz testi munkásoknak: Üdit, fokozza az izmok erejét. Náthában és hurutban ^szenvedőknek: Oldja a nyálkát, fertőtlenít. Lázasibetegeknek: Kellemes felüdülés, erősítés. Hajhullás esetén: A haj hathatós védelme. Egy háztartásban sem hiányozhat tehát a valódi sósborszesz, mert hosszú évek gyakorlata bizonyítja, hogy a Diana áltagosan ható háziazer minden korban, minden nemnél, minden foglalkozási ágban. Évtizedek f lyamán felhalmozott, hasznos tapasztalatok tették közismertté ennek a szerencsés összetételű háziszernek a nevét a nép legszélesebb rétegeiben. A hideg és r edvea őszi időben, » téli fagyok idején a Diana sósborszesz minden házban való fi jótétemény. A legszélesfbb rétegek köszönhetik nekt a fájdalom és szenvedés enyhítését. Figyeljen arra, hogy a Diana sósborszesz vételénél valódi sósborszeszt adjanak önnek, melyet ismert csomagolása alapján könnyű felismerni tandíja személyenként 20 korona. Idén a családszezón jegyet eltörölték, helyette megmaradnak a nagyon olcsó személy jegyek: felnőttnek 3 hónapra 20 Ke, diáknak 10 Ke. egyszeri fürdés 2 Ke, katonák 1 Ke, diáknak 50 fillér. Tervbe van véve a napfürdőzésre szánt tutaj-alkalmatosság kiszélesítése és az egész telepnek játékszerekkel, asztalokkal való ellátása. Az őrnél ismét büffé lesz, míg az úszómester több alkalommal halászvacsorát fog készíteni. így a megnyitás napján is. s erre máris előjegyezni lehet lapunk kiadóhivatalában. (Egy adag ára 6 Ke.)