Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-05-06 / 36. szám
10 oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 193 3. május 6. 4 CYEBMEKKiKNEK. n Lengesd már a szárnyad. Lengesd már a szárnyad, Víg tavaszi fuvalom. Nyitó erdő mellett, Hadd forogjon a malom. Mikor a vitorla Karikázik, vígan jár: Semmire sincs gondja, Boldog akkor a molnár. Lengesd hát a szárnyad, Víg tavaszi fuvalom. Peregjen le sok-sok 'Búzaszem a garaton. Tudja fia, lánya, Ha van egy kis kereset: Akkor ad a molnár Puha kalács-kenyeret. Gracza János. kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Nádor-u. 29. A kard nem tehet róla. A kardot Pista találta, valahol a fiók mélyén, lim-lomok, elfeledett holmik között. Véli jószág, öreg szablyabácsi volt inár a kard, vén és barátságos. Kopott markolatán ezer ránc mosolygott s kifakult, fehérült bojtja ősz szakánként verdeste mellét, azaz a pengéjét, amelyen régi rozsdafoltok elkoplalták a harcias csillogást s meghitté, barátságossá tették az öreg külsejét, aki még talán Kossuth alatt védte a hazát. Úgy mondhatnánk: ő volt az utolsó negyvennyolcas honvéd. De azóta már megszelídült, szerette az embereket az öreg kard-bácsi, szeretett már mindent, mert öreg volt és sokat gondolkodott, no meg unatkozott is évekig ott a fiók fenekén. Aztán annak is örült, hogy asztmás tüdejét még egyszer teleszívhatja jó friss, valódi szobalevegővel. így hát nem lehet csodálni, hogy roppant megörült, amikor Pista felfedezte. Pista örült a kardnak, a kard örült Pistának s t,Vnikor Pista a kard felé nyúlt, a kard örömében Pislához hajolt és- zsupsz! — acél-élével felhasította Pisla tenyerét, aki fájdalmasan felsikoltott: — Jaj, megvágott! — Én igazán nem akartam, — mo-_ lyogta az öreg kard-apó, — ne haragudj Pisiukám, én szeretlek téged is, meg minden kisfiút, én nem akarok senkit bántani. De Pista nem hallgatott rá, mer) már olt állt a papája, aki meghallotta a sikoltását. — Micsoda dolog ez? — kérdezte a haragos papa. — Mivel játszottál már megint? A kard... — szepegelt Pityu. — Kérem, én ... — szipogott kardapó. — Csend legyen! — dörögte Pista feketebajuszu papája és a megszeppent kard után nyúlt. Az ijedten feküdt a fiókban, lehunyt szemmel és várta a kezet. A kéz keményen megmarkolta, mire a penge rémülten megrezdült és — zsupsz! — a vágás ott piroslott a papa tenyerén is. — A mindenit! — mondta, — engem is megvágott! — Jaj, jaj, jaj, Istenem! — jajongott kard-apó, — kérem szépen, ne tessen haragudni, véletlen volt az egész, üreg csont — pardon — vas vagyok én már, nem szeretem a veszekedést. Isten bizony, nem tehetek róla. — Dobjuk el, — vélte a mama. — Nem, nem dobom ki, kár lenne érte. Odaadom inkább a szomszédnak, aki rendőr. Jó lesz neki rablók ellen. — Bocsánat, — tiltakozott a kard, — én nem akarok rablók ellen menni. Én kizárólag szépen, csendesen feküdni szerelnék. Am egyáltalában nem törődlek a Siránkozásával, mert megérkezett a rendőr szomszéd és kezébe vette a véres szablyát. — Jó kis kard, — mondta a rendőr elismerően, — jó kis fogása van gáttá a vérfoltos pengét. Kard-apó acél szívét elöntötte az öröm: végre egy jó ember, aki nem ripakodik égy ilyen szegény öregre. — Köszönöm a símogatást, — susogta és háládatosan végigsimította pengéjével ő is a rendőr kezét. No, nem nagyon simogatta .csak egy kicsit, csak éppen annyira, hogy a vér kiserkedt a nyomán.- Tyűha! — szisszent fel a rendőr és hirtelen dühében kihajította az ablakon. A kard repült a föld felé. Szelíd hálu dombhoz közeledett, amelynek gömbölyű hajlatán puha pázsit zöldéit. — Én szeretlek téged, föld — mondta röptében a fehér szakállú kard apó, — én szeretlek téged is, meg mindenkit. Szeretem az embereket, mert emberek, a földet, mert föld és a füvet ,mert fű. Szeretlek, föld! kiáltotta és suhogva belévágóűolt a dombba, hogy csak úgy röpült, porzóit széj jel a rög. — Bocsánat, bocsánat, — hebegte az öreg, — csak tréfáltam, én nem akartam ... De látta ,hogy oda se hederítenek, hát abbahagyta a hiába-magyarázkodást és inkább rácsillogott, rákacsintott egy legelésző tehénkére. Riska odaért. Nézegette, nézegette a furcsa virágot, majd közelebb hajolt. Szaga nincs« — állapította meg —, »de talán jó íze van«. Mú, mutasd. — Azzal végignyalta a penge élét. Mú, mú! — bőgött fel keservesen és vérző nyelvét szájába kapva, elvágtatott. — Gyere vissza, le szamár tehén! kiabált a kardapó. — Gyere vissza, hiszen csak véletlen volt. De a tehén csak rohant, rohant, mig gazdájához ért, aki egy fűz alatt furulyázgatotl éppen. Mikor megérkezett gazdájához, már ott találta a vérzőlábú kecskéket is. Mú, mulasd, léged is megvágott? — kérdezte. — Mek, mek, mek, bizony, — mekegte a kecske. És el panaszolták furulyázó gazdájuknak, hogy a domb túlsó oldalán gonosz, mérges növény nőtt, ami véresre csípte mindkettőjüket. — No, azt már megnézzük — mondta a gazda és feltápászkodott. "Xohát, te vagy az, te híres? kérdezte a gazda, odaérve, — le vagy az a le? Én volnék az az én, kézit csókolom, szerénykedett kard-apó. — Nohál, le gazember, le se pusztítod többé az én szép állataimat, le bitang! Azzal a gazda egyetlen rántással kiragadta a földből. Bácsi, kérem, ne bántson! siránkozott az őszszakállú kardocska. Magyar Uriasszonyok Lapja Szépirodalmi, ismeretterjesztő és háztartási folyóirat. Megjelenik havonta 3-szor. Ara fél évre 90'— Ki. ÚJ IDŐJE Szépirodalmi, művészeti képes hetilap és kritikai szemle. Szerkeszti Herczegh Ferenc. Ara fél évre 80'- K£ Kaphatók és megrendelhetők a Spitzer-féle könyvesboltban Kori ár no—Komárom Nádor ucca 29. cs h )g - suhog, ni! Jó kis jószág ez. É.....o. Netteljes-óvatosan végigsimo-Budapesti Nemzetközi Vásár május 6—15. ^ Több mint ezer gyáros és iparos kiállító. — Tömegáruk. — Minőségi cikkek. — Magyar mezőgazdasági exportáruk bemutatója Exportüzlet pengő ellenében. Nagyszabású divatfelvonulások. — Kozmetikai kiállítás. — Repülőgép kiállítás. — Bélyegkiállitás és bélyegtőzsde. — Telepítési és építkezési kiállítás. — Mintatanya. — Öntözés, fásítás. — Baromfi és apróállat kiállítás. — Borcsoport. — Kisipari galéria. — Háziipari csoport. Nagyszabásu utazási-, vizűm-, szórakozási- és gyógyászati kedvezmények a vásárigazolványok alapján május 1-től 20-ig. Vásárigazolvány és felvilágosítás kapható Komáromban: Ivánfy Gáza fószerkesztőnéi, Járási általános Ipartestületoél, Járási Kereskedelmi Grémiumnál. szeretem én a kisfiút is, a papát is, a rendőrt is, a dombot is, a tehénkét is, a kecskéket is. Én nem tehetek róla, engem az emberek fentek ilyen élesre! Én nem tehetek róla! Az most már mindegy — mondta a gazda és hogy ezentúl senkit meg ne vághasson: kettétörte és jó mélyen elásta a földbe a jajgató, ember-állat szerető kard-apót, aki pedig igazán nem tehetett semmiről. Hogyan lett háztulajdonossá a csiga. Réges régi időkben a csigának még nem volt háza. Ám tudott fürgén és szaporán mászni, dehogy is cammogott úgy .ahogy most teszi. Csakhogy aztán bűnbe esett és elvette méltó büntetését, majd megjavult és ekkor ismét jobb dolga leli. Történt pedig mindez a következőképen: a csigához egyszer odarepült egy kis barna lepke es azt újságolta néki, hogy a kis erdei tisztáson nagy ünnepségre készülődnek. Fehér Lenge pillangókisasszony tartja majd olt esküvőjét Repkedő Pettyes lepkeúrral. Nem volna kedve eljönni Csiga úrnak is? Dehogyis nem, dehogyis nem, megyek is már, - válaszolta a csiga. És ezzel már fürgén útnak is indult. Egy darabig csak mászott szaporán, ekkor szembetalálta magát egy ici-pici, gyönyörűszép, rózsaszinruháa kis teremtéssel. Kedvesen megszólalt a csöppség:- Csiga bácsi, ugy-e, maga is a Fehér Lenge esküvőjére siet? Én is oda készülődöm. Nyoszolyólánya leszek a menyasszonynak. De az út hosszú és göröngyös, a lábaim pedig °ly gyengék és picikék. Nem vinne egy darabig a hátán? — Dehogy is veszlek a hátamra. Dehogy cipellek. Az csak lassítaná a járásomat. Pedig én nagyon sietek, nem akarok én lekésni a rokonom esküvőjéről. A rózsái ündérke sem volt rest, kibontotta szárnyáé,skáját, pedig nem szívesen tette, félt, hogy porosak lesznek, mire a táncra kerül a sor, a csiga fölé került és varázsvesszejét igen lassan végighúzta rajta, majd repülve folytatta útját a tisztás felé. A csiga is igyekezett odajutni. De hirtelen nagy fáradtság vett erőt rajta, mintha ólmot öntöttek volna a lábába, mintha kifogyott volna minden ereje, alig-alig tudott vánszorogni. Mire elérkezett a tisztáshoz, azt látta, hogy mindenről elkésett, megtörtént már nélküle az esküvő. Rég hazamentek már a vendégek. Csak egy kis kékruhás, inc.i-finci leányka ült még szomorúan a fűben és rögtön elpanaszolta a baját: — Csiga bácsi, kérem, a tánctól elfáradva, elaludtam itt a páfránylevél árnyékában és most a többiek mind hazamentek és engemet itt felejtettek. Pedig messze lakom innen, a patak mentén, ott az erdő szélén. Nem vinnél haza, csiga bácsi? Nagyon hálás lennék érte. A csiga így válaszolt: — Szívesen viszlek, szép kicsi lá-nyom, de ne hidd, hogy valami gyorsan fogsz hazaérni. Nem tudom, mi van ma velem. Sehogy se akar szólfogadni a lábam. De azért, ha beéred az ilyen lassú utazással, hát csak szállj fel a hátamra. A nefelejtstündérke, mert hisz az volt a kis halványkékruhás szőkeség, felkapaszkodott a csigára, az pedig elindult. Hej, de keserves lassúsággal ment az iitazás. Közben pedig esteledni kezdett, felhők is kerekedtek az égen. Ekkor a tündérke varázsvesszejével kis kört írt le a csiga hátán, majd nagyobbat, még nagyobbat és egy perc alatt megvolt az első csigaház. — Bújj bele, — mondta a csigának — és köszönöm, hogy idáig elhoztál. Már nem is vagyok fáradt, innen egy-kettőre hazarepülök az én kedves virágházamba. És a kis tündér elrepült, a csiga pedig boldogan húzódott be uj házába..
