Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-04-01 / 26. szám
1933. április 1. »KOMÁROMI LAPOK« 5. oiual. lanat ezredrésze alatt valaki hozzá nyúlt. A legszebb nőt is Monte-Carlőban láttuk. Egy édes párizsi lány volt. Sajnos, a társam, a Rudi egy megtestesült aszkéta, aki iszonyúan és boszantóan vigyázott rám és csak annyit tudtam meg, hogy Paulettnek hívják és hogy húsz éves. Olyan szépséget, olyan beszédes szemeket még nem láttam és a társaink se láttak. Én rettenetes dühös voltam, hogy vigyáztak rám. Ott akartam még maradni, hogy —thyvi— barátomnak pénzzért táviratozzam és a kis Paulett lába elé tegyem, de a Rudi mindent keresztül húzott. Nem is utazom többet ilyen szent életű emberrel, aki miatt még a cairói éjjeli életet is csak nagy nehezen, titokban tudtam megnézni. Két veszedelmes kalandom azért mégis volt a nőkkel Egyik akkor történt, amikor a Szentföldről a kikötő felé robogtunk és egy helyen megállt az autó. Egy lefátyolozott, 16 éves huncut szemű lány jött oda és baksist kért. Én mutogatással azt mondtam neki, hogy kapsz baksist, de lebbentsd föl a fátyolodat. A leány megtette, nagyon csinos kis pofikája volt. Amikor ezt meglátta a soffőr, elorditja magát, hogy gyorsan felülni és menekülni, mert ez az ur (már t. i. én) nagy szentségtörést követett el. A legnagyobb sebességgel rohantunk és útközben megmagyarázták, hogy ezért esetleg le is szúrhattak volna. A másik életveszélyes kalandom egy egyiptomi szűzzel volt a cairói múzeumban, ahol Tutankamen farao csodálatos kincsei is láthatók. A vezetőnk egy ős egyiptomi volt és mutatott többek között egy négyezer éves márvány szobrot, amely egy egyiptomi szüzet ábrázolt. Alacsony talpazaton állt, illetve ült úgy, hogy az ölébe kényelmesen bele lehetett ülni. Egy hatezer éves Faunnak nem csoda, ha kedve szottyan egy négyezer éves szűz ölébe ülni és én beleültem, amikor nem nézett oda a vezetőnk, de hirtelen visszafordult és vérbeforgó szemekkel akart rám rontani és a társaim csak nehezen tudták lecsillapítani és attól fogva csak tisztes távolban követtem a vezetőt magyarázatai közben. Az a szobor a mai egyiptomiak előtt is szent szobor volt és a vezetőnk, mint egyiptomi szintén hitt a szoborban! Ilyen két életveszélyes kalandom volt a keleti nőkkel! Dr. B. /t Kis irka-firka Dunai halászok. Tavasz van a naptár szerint, néhány nap óta a meleg szerint is. A Duna jege régen elolvadt, a hajók csatangolni kezdenek és szállítási üzletek után szimatolgatnak, egyelőre kevés eredménnyel. A halászat tehát megindult. Többféle halász él a partok mentén. Mert nemcsak az a halász, aki Czilling mester jóvoltából halászhat, vagy pedig tagja a régi, érdemes, de kevés keresetű halászcéhnek, óh nem. Komáromban sokkal több halász lakik. Nézzük csak: Az első halász a munkanélküli ember, aki a kikötő táján, vagy a Baross uccán köpködi a sarkot. Csoportokba verődik a sok halász és munka után halászik. Azt mondják, megindulnak a kikötői építkezések. Ezt várja türelemmel ez a munkanélküli, ezredmagával s csendesen halászgat addig is a tavaszi napfényben az uccasarkon. A másik halász a bérkocsis, aki szintén ott sütkérezik a Dunaparton, vagy a taxisofför, aki megintcsak nem azért tolja ki a kocsit minden reggel, hogy estig figyelje a felhők járását. Ezek is halászok. Utast halásznak. A harmadik halász a finánc, aki télen át hatalmas kozákkucsmában, újabban pfcdig lengébb zöldikékben támasztja a falat a kikötőben, rendszerint fegyveresen és nagy táskákkal az oldalán: ebben a táskában aluszik egy könyv, a könyvben van pontosan felírva, milyen áruért mennyit kell számítani az emberiségnek. Ez is halászna, ez a derék pénzügyőr, de mihaszna, ha nem fut be a kikötőbe elegendő hajó s mostanában már a vonatot is alig látjuk tolatni, Most már gabona se jön, szén se érkezik. További halász maga az uszályhajó és a gőzös, amely ide-odaténfereg a vizen és üzleteket halászna ki a vízből, de nincs aki szállítson és nincs, amit szállítsanak. Szép, elegáns csoportokban álldogálnak az uszályok a kikötőben, gondosan kikészítve, csábítóan mosolyognak az utasemberre, előnyeiket fitogtatják, mint a háremhölgy, de mit ér mindez, amikor a következő halász, a Daru is hiába lógatja bús fejét a víz fölött s együk piros ruhában, a másik feketében álmodozik a parton jó falatok, hatalmas szénrakományok és romániai kukoricák után. Több ilyen daru bámészkodik a vizek fölött, de ezek is elmondhatják, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka ... Hát milyen halászok vannak még? Olyan halászok is vannak, akik a hídon pontosan kikutatják zsebeidet, szétszedik kofferodat, pénztárcádat szorgosan megvizsgálják és ha olyan iratokat találnak, amelyek rendeltetése titokzatos, azt, mint gyanúsat lobogtatják diadallal. Mindig is lelkesít, valahányszor Európában egyéni szabadságról, szabad mozgásról és önálló cselekedetről olvasunk. Egy ilyen »átmeneti nehézség« mindjárt más meggyőződésre bír, csak legyen a tárcádban egy csomó régi levél, vasúti menetrend, vagy pozsonyi étlap franciául ... Mennyi halász van Komáromban, távolabb, vagy messzebb a Dunaparttól, csak ki kell nyitni a szemet!... Hogy aztán a ualódi halászokat el ne felejtsük. Ők juttatták eszünkbe ezt a felsorolást, mert az ő küzdelmük is éppen olyan hatalmas, mint a többi halászoké és éppen olyan kis eredményre vezet. Órákig vetették és húzták a hálót a Kisdunában a múltkor is, térdig voltak vízben, vontak köteleket és reménykedtek egész délután s mire behúzták a ménkű nagy hálót, alig pár kilónyi kis hal fickándozott a vízben, bánatos ezüst csillogással. Mindezt azért a hatalmas bérért, amit fizetnek. Vetették-húzták, vetették-húzlák a hálót, szótalanul, türelmesen, hiszen halászmesterség nem izgékony foglalkozás, de mégsem hiszem, hogy ne dobbant volna meg a szívük, ha egy húszkilós harcsát talállak volna a hálóban. Komáromban mindenki ezeket a húszkilós harcsákat várja már: a háló mindenütt kifeszítve, de csak álomkeszegek potyognak... A falu legboldogabb embere. A boldogság is, lám, milyen különböző. Viszonylagos valami, mindenki számára külön értékelt csoda. A boldogságról beszélgettünk a dunaparti kis faluban, ahová a reggeli órákban vetődtem ki s úgy búcsúztam el az autóbusztól, mint a lakatlan sziget hajótöröttje a reménytől. A kovácsműhelyben foglaltunk helyet, korán van még a papékhoz mentái s a tiszteletes úr különben sem szereti ebben a faluban, ha neki nem tetsző dologgal zavargatják. Amiveién jelentkeztem volna, igen nem tetsző dolog volt, hiszen összefogást hirdettem egy bizonyos ügyben, de akkor össze kellett volna fognia a tanítóval, így aztán reménytelennek tűnt a helyzet. — Senki sem boldog, — mondta a kovács és keserűen ütött egyet az üllőre. — Ki boldog ma? — emelte fel a fejét egy fölthátánfol t-em berke. A téma fel volt adva, kerestük tehát a boldogságot. — Boldog, akinek pénze van! — mondta az egyik. — Boldog, aki egíssíges, — felelt a másik. Egyelőre csak elméletileg boncolgattuk a boldogságot, azt keresve, milyen adottságok kellenek egy tökéletes boldogság eléréséhez. A fiatal legény is a sarokban, kiböffentette: — Boldog, akinek derík nőcskíje van. Ezt helyeseltük általában. A nagy általánosságok után személyekre került a sor: Boldog a bankigazgató, boldog, akinek földje van, de boldog, akit a végrehajtó nem boszanlgat. Úgy kerestük a boldogságot ebben a kormos műhelyben, reggeli nyolc órakor, mintha ez lett volna a napi lecke. A kör egyre szűkült, most már azt néztük, ki a faluban a boldog ember. Ekkor mondta aztán a folthátánfolt emberke: Legboldogabb pedig nálunk az útkaparó és teljes lenne a boldogsága, ha nem mulatozna annyit. Sok mindenkiről hallottam már, hogy ő a boldogság időleges tulajdonosa, de az útkaparóról még nem. Olyan meggyőződéssel, akkora hittel mondták ezt a körülállók, hogy végre is elhittem: ebben a faluban a legboldogabb ember az útkaparó. Van neki lakása, van neki állami fizetése, fix' jövedelme, amellett nem kell neki csak az út hátát vakarni, kap sapkát és egy rend ruhát, nyesheti az útszéli füvet: az ország egész földje az övé. Mindennek ellenében megsüvegeli az autót s mint hivatalos ember, beíratja gyerekét a szlovák iskolába, tehát nemsokára fia szemével olvashatja a hivatalos írásokat is ... Csak egy körülmény rontja ezt a boldogságot: Iszik a derék útkaparó. Ez nem ritkaság, mert az útkaparók torka igen poros, szívesen térnek be itt-ott egy kis itókára az útszéli kocsmába. Kinek szolgálna a kocsma na-Ez alatt a cím alatt számolt be harminchárom évvel ezelőtt e sorok írója a K. L. hasábjain arról a nagyszerű hangversenyről, melyet a Spitzer S. cég rendezésében 1900. évi november 27-én Kubelik János, az akkor még pályája elején levő, de máris világhírű, 20 éves hegedüvirtuóz adott városunkban. A nagy élmények megmaradnak emlékezetünkben és ez a hangverseny igazán nagy, feledhetetlen élmény volt azoknak, akik hallották. Ma is látom magam előtt a régi tánctermet, özv. Fábián Józsefné azóta megszűnt vendéglőjében, amely zsúfolásig megtelt a hangverseny alkalmából a város legjava közönségével. És látom a fiatal, szinte diákos szemérmetességgel megjelenő művészt, aki szelíd mosollyal hajtja meg fekete hajfürtös fejét s aztán játszani kezd a hegedűjén. »Játszani« a szó szoros értelmében, mert neki már akkor is, nem egészen húsz éves korában, csak játék volt mindaz, amit a hegedűművészet technikája mint elérhető legmagasabb fokot kitermelt. A XX. század első éveiben virtuozitás dolgában nem volt párja az ifjú Kubeliknek s a magasztalások, melyekkel világszerte elhalmozták, teljesen megfeleltek a valóságnak. Az ördöngös hírű Paganini utódának nevezték az egy évvel azelőtt feltűnt csodahegedüst. A komáromi hangversenyen is, mint mindenütt, hallatlan lelkesedés, elragadtatás kisérte minden műsorszáma előadását és mikor az utolsó darab, Paganini boszorkánytánca elhangzott, mindenki mintegy elvarázsolva ma-Pozsony, — márc. 30. A szlovenszkói országos gyűlésen tárgyalta a képviselet dr. Alapy Gyula tart. képviselőnek azt az indítványát, hogy a beállott gazdasági krízis következtében önhibájukon kívül adójukat megfizetni nem tudó kisgazdák, bérlők, kisiparosok és kiskereskedők adóhátralékait Írják le az adóhatóságok. A tartománygyülés az országos választmány javaslata alapján az indítványt magáévá tette és ebben az értelemben irt fel a pénzügyminiszterhez Ugyanehhez a tárgyhoz szólalt fe Kette*0®5 Húsvétot WTFUÓva, mert a jólsikerült húsvéti kalácsért és húsvéti süteményekért csak a V i t e 11 o csemege-margarin szavatol A DÁTUM-BÉLYEGZŐVEL gyobb örömmel, mint az útkaparónak? Én azt mondom, az útkaparó boldogsága annyira teljes, hogy már túlcsordult. Nem értik meg az emberek ezt a derék útkaparót. Csak vágyódnak boldogsága után, a fél falu nézi irigységgel az útkaparó jódolgát, nyugalmas boldogságát s ezt az útkaparó valószínűleg sejti is. Azért iszik, örömében iszik. Nem bírja ezt a fenenagy boldogságot, amivel megáldotta az Ég... (thyvi) radt a helyén és várta a folytatást, »mert ilyen élvezettel nem lehet betelni«. Kubelik ráadásul Hubay 2-ik csárdajelenetét játszotta el, »ezzel mutatva ki figyelmességét a magyar hallgatósággal szemben.« Műsorának többi száma Vieuxtemps E-dur concert, Spohr: Andante, Bazzinr La ronde des Lutins és Wieniawski: Carneval russe volt. A fiatalon magasba lendült virtuóz — aki később magyar lányt vett feleségül — három évtizeddel ezelőtt is eljött hozzánk, nem kicsinyéivé a mi akkor bizony szegényes vendéglői pódiumunkat az angol királyi udvarnál adott hangversenye után sem. Azóta bejárta a világot, mint vándor triumfátor s most újra hallani fogjuk. De már nem a csodagyermeket, hanem az érett tudású mestert, aki boszorkányos technikájába a szívhez szóló cantilena bensőségét, a zenei gondolatok kifejező mélységét vitte bele. Ezt mutatja mostani műsora is, mely a korábbi, eminenter hegedűvirtuóz szerzők műveivel szemben most Bach, Beethoven, Goldmark, Schumann egyegy örökszép alkotását hozza s ezenkívül, hű maradva Paganinihez is, három saját szerzeményű darabjában a legközvetlenebb interpretálásra nyújt alkalmat. örülök a viszontlátásnak, mely a fiatalságunk egy szép emlékét eleveníti föl és remélem, hogy azok is, akik nem hallották még közvetlenül Kubelik Jánost, megragadják erre az alkalmat a Kultúrpalota nagytermében vasárnap este tartandó hangversenyén. Dr. Szijj Ferenc. Jaross Andor (nemzeti párti) tartományi képviselő is, aki a javaslatot elfogadva, a munkásbiztositó pénztárak biztosítási halászatát tette szó tárgyává. A pénztárak most már mindenkire ki akarják terjeszteni a biztosítási kötelezettséget és igy a feles bérlőkre is, akik pedig nem is alkalmazottak. Ahány pénztár van, annyiféle gyakorlatot követ. Fehér Mátyás (szociáldemokrata) örömmel üdvözli a javaslatot és az egész országban kívánná azt terjeszteni, hogy minden közület tenné azt magáévá, mert ez igen fontos érdeke nemcsak a kisembereknek, de az államnak is. Alapy Gyula dr. indítványa folytán a szlovenszkói tartománygyülés a kisgazdák, bérlők, kisiparosok és kiskereskedők adóhátralékainak leírásáért irt fel a pénzügyminiszterhez. Kubelik Komáromban. i
