Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-08-06 / 61. szám

2 olást

»KOMÁROMI LAPOKt

J 932. augusztus 6.

A könyvkereskedőket, az újságárusokat megadóztatják. Rendben van. Adót mindenkinek kell fizetni. De nincs joga senkinek kereskedelmi tevékenysége elé, ha az nem ütközik a törvényes rendeletekbe, a közrendbe, vagy a jó erkölcsökbe, akadályokat gördíteni. Miért veszik el a megélhetésnek olyan lehetőségeit, amelyre a legitim kereskedelem biztosan számított, mert bízott a kiadott kormányrendeletnek becsületes végrehajtásában? Erre kérünk

Továbbképző tanfolyam

az ipari és kereskedelmi szakoktatás és népnevelés szolgálatában.

Irta: IVÁNF1 GÉZA.

zongora

pianino

Mindenkor tartós értékű hang szer. Az ár a tényleges értékhez mérten oly kedvező, hogy ön is, kényelmes részletfizetés mellett tulajdonosa

tehet egy vaiódi „Förstemek“

' ’ f Szíveskedjék alacsony áraimról meggyőződést szerzni.

A gyár: GEORGSWALDE C. S. R.

gedélyezett árut, a könyvet és az engedélyezett lapot, vagy folyóiratot és elküldik cenzúrázni, ugyanazt, amit más privát ember szabadon behozhat.

Ellenben kocsiderékszámra hozathatja be a privilegizált vállalkozás, amely az árakat megdrágítja és illegitim haszonra dolgozik. Ennek a függvénye minden könyvkereskedő, minden újságárus és csak ezen keresztül bonyolíthatja le az engedélyezett könyvek és lapok behozatalát. Hogy ez protekcionizmus, hogy ez olyan kedvezményezés, amelynek demokratikus államban helye nincsen, az kétségtelen. Nem lehet sem a belügyminiszternek, sem az országos hivatalnak protekciós cége, amely a behozatalt irányítsa és kizárólagossá tegye, egyszerűen azért nem, mert ez nincsen benne a rendeletben.

Ha egy céget ajánlanak a hivatalokban, ezt visszaélésnek minősítik. Ha egy cég privilégiumot kap, az micsoda? Ha ez a cég a szabad kereskedelem elvének rovására működik, azt minek kell minősíteni? Mi a válasszal most adósak maradunk, de csak addig, míg erre választ nem kapunk. Akkor igenis megmondjuk, hogy ezt az eljárást minek tartjuk. Sem a belügyminiszternek, sem az országos hivatalnak nincsen joga privilégiumokat osztogatni, amikor egy általános rendelkezés van életben, amely szerint bizonyos könyvek és lapok behozhatok. Ez annyit jelent, hogy azt mindenkinek módjában áll behozni.

Tehát azoknak a kereskedőknek is, akik azzal üzletszerüleg foglalkoznak. A rendeleteket nem azért adja ki a kormány, hogy kijárók húzzanak abból meg nem engedett sápot, hanem azért, hogy azt mindenki megtartsa. Országos hivatal, vámhivatal és egyszóval mindenki. Micsoda jogcímen veszi el a vámközeg a beengedett lapokat és folyóiratokat a könyvkereskedőtől? Miért nem veszi el azoktól, akik annak egy darabját, de ugyanazt a darabot hozzák be a vámhatáron? Miért van egy cégnek protekciója a vámnál, országos hivatalban és belügyminisztériumban: ezt kérdik a legitim könyvkereskedők és újságárusok és meg fogják kérdezni olyan formában, hogy arra választ is kell adni.

Múlt alkalommal a kereskedelmi iskolai kvalifikációnak a gyakorlati életben érvényesülésének nehézségeit ismertettem s ha talán rózsás ábrándokat és szeretetben fogant reményeket szállítottam le a valóság talajára, csak az volt a célom, hogy a nem eléggé tájékozott szülők és tanulni vágyó ifjak számára eddig nálunk kevésbé ismert ismeretszerző utakra irányítsam a figyelmet.

Az iparos és kereskedő pályákra a köznyelv is azt mondja, hogy gyakorlati pályák, ezeken tehát nem csak az fontos, hogy iskolában szerzett tudás, hanem, hogy az egyes szakmák gyakorlásához szükséges gyakorlati ismeretek szolgáljanak utravalóui E pályákon az utánpótlás legalkalmasabb egyedei azok, akik a középiskolák alsó tagozatát, tehát pl. a gimnázium 4. osztályát, vagy a polgári iskola 3. osztályát sikerrel elvégezték. Sikerrel — mondom —, mert egyáltalán nem válnék az iparos és kereskedő pályák díszére és e társadalom számára sem jelentene értéket, ha a gimnázium alsó osztályaiban és a polgári iskolákban is csak úgy bukdácsoló ifjak keresnék fel e pályákat. Hosszú ideig volt roszszul alkalmazott virgács a szülők kezében és a szülők száján a: „ha nem tunulsz, inasnak adlak“. Ha az iparos és kereskedői pálya nem is kiván egyetemi diplomát, egyet azonban megkíván s ez az egészséges, a közre értékkel birő iparos és kereskedő társadalom kialakulásának a feltétele, hogy igenis tanulni képes és tanulni akaró ifjúság köréből kapja utánpótlását. Nem

mindenki iparos vagy kereskedő, csak azért, mert kitanoncoskodott 2—3—4 év után még pár évet segédeskedik és cicomás firmatáblának árnyékában magát iparosmesternek vagy kereskedőnek nevezi a majdnem csak formalitások és megszabott idő-elmulás igazolása utáif*m égsz erezhető jogosultság alapján. S mert nálunk ez igazán csekély törvényes kívánalmat — különösen a kereskedelmi szakmában még csak ezt sem — teljesíteni tudja bárki, bizony nagyon is kívánatos, hogy éppen az iparos és kereskedő pályára készülők s főleg azok, akik már e pályán akár segédek, akár csak nem rég önállósult érdekeltek uj utat vágjanak a jobb és több társadalmi tekintélyt kiérdemlő iparos és kereskedő generáció kinevelésére, elsősorban önmaguk szakképzettségének kimélyitésére.

Kötelező előírások sajnos nincsenek e téren, s igy e gyakorlati pályákra ■— egyelőre csak „leszorultak“ — lépők s ezen működők megfelelő továbbképzése csak úgy válik lehetővé, ha e továbbképzést az u. n. iskolán kívüli népnevelés törvény által is szabályozott rendszeres keretében kezdjük el. Ne tartsuk megalázónak ezt az uj terminológiát, hanem lássuk be, ahol széles néprétegek számára hiányzanak a magasabb iskolák, s kenyérkereső pályájukon mégis elengedhetetlenül szükségük van jobb, emberibb existenciájuk biztosítása céljából legalább a szakmabeli ismeretek megszerzésére, iskolán kívüli keretben tegyük lehetővé ezek számára az ismeretszerzést.

Általában a népnevelés terén az élőszó a leghatásosabb eszköz és bár láttunk nem egy esetben szórványos egyes előadásokat, u. n. akadémiákat, ez a módszer az előadások rendesen szűkre szabott idejére buzditólag hat ugyan a hallgatóság között, a szellemi életben azonban maradandó nyomot nem igen szokott hagyni és a csak kiragadott témák előadása nem járt azzal a kívánatos eredménnyel, hogy a hallgatók a talán nagy figyelemmel hallgatott előadás után önmaguk tovább is érdeklődjenek a felvetett probléma iránt s arra vonatkozó irodalmi segédeszközök igénybevételével folytassák önművelésüket.

Egészen más és sokkal hasznosabb eredményt lehet elérni rendszeres előadássorozattal, mert ez lehetővé teszi — különösen, ha egy bizonyos tárgykör körül mozog az, — az anyag kimerítő megtárgyalását és a tudás elmélyítését. Az előadás sorozatos és rendszert követő típusánál az előadó személyileg is közelebbi kapcsolatba kerül a hallgatókkal, megismeri őket, személyes ismerettség közvetlenségével hozza közel egymáshoz az előadót, hallgatót és a tárgyat, érdeklődésüket felkeltheti a tárgyalt kérdés, probléma, gyakorlati vonatkozásai által, mert máris a gyakorlati pályán működők tapasztalatai számára nyújt megnyilatkozást, vitába bocsátkozhatik és megteremtheti azt a barátságos atmoszférát, amely a tanítás és tanulás legszükségesebb alátámasztója.

Az ipari és kereskedelmi pályára készülők s már működők speciálisan ipari-, kereskedelmi szakismereteinek rendszeres előadássorozatban leendő kibővítése, bizonyos tekintetben éppen a fenntebb említett közvetlenebb metodika révén egészséges kriticizmust vált ki és az ipari és kereskedelmi vállalat rendes, áttekintést nyújtó üzletvitelének, gazdálkodásának, kvázi irodai rendjét érintő, de ezen felül általában az ipar-kereskedelem tárgyi és társadalmi problémáinak a napi élet adottságaival való kapcsolatbahozása javitó, ujitó, modernizáló törekvések bátrabb kifejtését is előmozdítja.

Nálunk, kiknél a gazdasági vagy kulturális társadalmi osztálytagozódás egyesületi, vagy érdekszervezeti társulások formalizmusában merül ki, különösen 'az ipari és kereskedelmi társadalom működő egyedei, akár egyéni, akár az egyénin keresztül egész foglalkozásbeli kategóriákat érintő e közvetlen részvétele a továbbképzés vázolt rendszerében nem egyszer közérdeket érintő eredményeket válthat ki. Az ipari és kereskedelmi pályán működők közül számosán tőlünk távol eső vidékekről kerültek közénk, mást láttak, mást

!2 A csallóközi halászat történetéhez.

szigetet, hogy ha azt a Duna áradása vagy apadása növelné vagy megszaggatná, a két fél a szokás szerint békésen egyezik meg.1

Jakab volt pozsonyi városbíró 1306-ban2 weíjdriczi, plumaui és a Csallóközben fekvő héti (Ilideghét) birtokrészeit Miklós, János, Márton, György és Pál testvéreinek adja át ötven márka finom ezüstért. Úgy látszik, hogy az eladott Weydricz pozsonyi birtok más lehetett, mint az, amelyet Jakab bíró nagy érde^ meire való tekintettel a két Vödricz patak közt örökös használatára meghagy részére 1314-ben a városi tanács, mert annak idején a saját költségén a bástyákon kívül két tornyot épített és ezt a területet hűséges szolgálatai elismeréséül még László király adományozta neki. Ez a terület a pozsonyi vár mögött (retro castrum posoniense) feküdt.3

Az említett »szigetek« már csak voltak szigetek és nagy vízálláskor váltak el a magasabb szárazföldtől, egyébként azokat rendes gazdasági művelésre használták. A szigetek hasznában azonban mindig benne volt a halászat is.

Csak a teljesség kedvéért említjük fel, hogy Homoroi Jakab myseri (Misérd) birtokát Hertlin pozsonyi polgárnak 1302-ben örökül bevallja a pozsonyi káptalan előtt. Homoroi mester óvatosságból az oklevélbe foglaltatja, hogy Ábrahám szentgyörgyi comes engedélyével teszi ezt, aki — úgy látszik — birtokos szomszédja volt.4

Más Homorúi-ak, Károly comes és László comes a vitás faristari birtok miatt 1303-ban kiegyeznek. (Nagy Imre az Anjuokori Okmánytár szerkesztője azt a megjegyzést fűzi a Faristar névhez, hogy az a csallóközi Fclistál faluval azonos. Ez nyilvánvaló tévedés, mert Felistái és Alistál faluk az Alsócsallóközben, régiesen az Altájon feküsznek, jóval Dunaszerdahely alatt. Faristar falu Pozsony közvetlen közelében, a

4Anj. Okm. I. 94. 2U. o. I. 93.

3U. o. I. 366.

4U. o. I. 31.

Csalló folyó mellett feküdt, amit a határleírás is bizonyít). E szerint Faristar két halmocska, a Rugchaholm és a Neveííenholm közt feküdt. A határjárásnál megjelent Ilambato tekintélyes pozsonyi polgár, akinek nevével sűrűén találkozunk ebből a korból való okleveleinkben, Olgyai Péter (de Oga) és Toyp fia István. A határ Rugcha-halma (Rugcha, Rugacs) felé vezet és onnét északra fordul, innen a Challoaga nevű vízhez ér, amely folyó megosztatik a két peres fél között, majd a Csalló vizétől alkotott három Körtvélyes (Keurthuel), amely László comesé lett a kis szigel egyetemben, itt egy kis vizet éh* a határ és felmegy egészen a nagy Challo vizéhez, mely elválasztja Zoyuirard (Szórád) és Mátyás fiát és Homorói Lászlót, a határ ezentúl a Csalló folyó (Chulluch) mentén vezet, mely elválasztja a papnépeit (popneypi) és Ábrahám szentgyörgyi comest, majd egy homokos terület következik, amely Homorói László comest elválasztja Szentgyörgyi Ábrahám úr birtokától. A papnépei a mai Püspöki faluban és határán éltek, igy Nagy Imre megjegyzése kétségtelen tévedés.1

Még egy Pozsony közelében levő, ma már teljesen ismeretlen helyről tesz említést egy 1312-ben kelt oklevél, mely Paliaso-kuz (Paliasoköz) nevű birtok nevét őrizte meg. Péntek Miklós özvegye, Weniz, Waro leánya kielégítést nyer az említett közben levő atyai birtokából 10 márka erejéig az őt megillető leánynegyedre nézve. Az oklevélben Hambatho és Hertlin előkelő pozsonyi polgárok, Abram (Ábrahám szentgyörgyi gróf) és Rufus comes neveit olvassuk, akis a Paliaso-közben fekvő birtoknak — úgy látszik — szomszédai lehettek 2Ez a birtok is bizonyára vizek közt feküdt, mint azt neve is mutatja.

Időzhetnénk még a Feltáj vizei körül, mert épen elég van belőle és folylathatnók még soká a felsőcsallóközi birtokviszonyok ismertetését, melyek a Duna mentén a halászat viszonyaitól el nem választhatók, de erre szűk az a keret, amelyet tanulmányunknak

megszabtunk. Most vessünk egy pillantást a komáromi vártartományra és annak halászó népeire. Történetünk igazi sodra csak a középkor végén kezdődik, amikor a várbirtok többnyire zálogos birtokká változik át és a tiszttartóknak, várgrófoknak épen elég gondot okoz a halászat jövedelmének számontartása. A komáromi vizák, amelyeknek Ízletes és finom húsa később fejedelmek gazdag asztalainak lesz keresett csemegéjévé, már korábban is élénk kereslet tárgyai a komáromi halászok és halasok élénken látogatott piacán.

A komáromi várat és tartományát 1267-ben Henuk zsidó kamara-comestől veszi át Walter comes, budai rector, ennek halála után egy ideig koronabirtok, majd 1277-ben Tamás bán, pozsonyi comes birtokában találjuk, a XIII. század végén a Széch nembeli Komáromi Pál comes kezén látjuk; majd a trónkövetelési zavarokban Csák Mátyus kapja adományul, aki 1317-ig ura a várnak és messze vidéknek Komárom fölött. A nehéz harcokkal visszavett vár tizenhét évig Károly Róbert király birtokában van és 1331-ben cseréli el Doncli mester, zólyomi főispánnal Strigó és Csáktornya várakért. Donch mestertől fiai öröklik, de I. Lajos imperialista országlása alatt a várat ismét kezébe veszi. Halála után, 1387-ben Laczkfi István nádor kapja Komárom várát és birtokát uj adományozás címén. Zsigmond alatt az elhatalmasodott Garai család kezébe kerül, mint Garai Miklós nádor birtoka 1432-ben, de hat évvel később már az özvegy király asszon}', Mária rendelkezik vele, mint tulajdonával, aki itt ad életet utószülött gyermekének, a későbbi V. László magyar és cseh királynak, ez 1456-ban Széchi Dénes esztergomi érseknek adja. A vaskezű Hunyadi Mátyás király megépítteti és idejében királyi vár, melyet természetes fiára, Corvin Jánosra hagy. A Jagelló ház alatt Korláthkeőy Osvald és Péter kezén találjuk és őrsége várnagyával együtt a mohácsi síkon vérzett el az Európát fenyegető ozmán világhatalommal szemben.

VAnj. Okm. I. 50. *U. o. I. 272.

Hogy Donch és előde Csák Mátyus a vár bir-