Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-07-30 / 59. szám
1952. július 80. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. lakozott ezzel a tengeri kígyóvá változó üggyel és a vállalkozóval kötött szorződés alapján elhatározta, hogy a Menzel céget felhívja, hogy a Deák Ferenc ucca aszfaltozási munkáját három nap alatt kezdje el, mert ellenkező esetben a város fog gondoskodni a munkálatnak a késedelmes vállalkozó terhére leendő befejezéséről. Jó lenne, ha ez azt jelentené, hogy most már közelebb leszünk az aszfalthoz, azonban erre bizonyára a cég is válaszolni fog és megmondja benne igazi okait, hogy miért is nem kezd bele a hátralevő munkába. Vasárnapi hangok. — július 31. Vasárnap van és nyári hajnal. A nap felkel és mosdóvizének üdítő harmatával megpermetezi a még szunynyadó természetet, melyen az ébredés pihegése kezd végigvonulni. Majd öltözködéshez fog a nap. Ünneplő aranypalástjának csillogása végigvillan a stratosférán és odalent szürkülni kezd. Mikor biborfátylát végigömleszti tüzes termetén, odalent fodrozódik a széle, a természet arcán s a fák levelein hullámosán zizzennek ébredőre és nézegetni kezdik magukat a folyónak a hajnalpirt visszaverő tükrében. Az ébredés muzsikája csendül fel erdőn, mezőn, falun, városon. Vasárnapi hangok. A nap méltóságteljesen és mégis derűvel teljesen kezdi meg útját és hallgatja a vasárnapi hangokat. Hiányzik belőlük a pörölyök megrázkódtató puffogása, a gyárak kerekeinek zakatolása, a cséplőgép lármája, a kasza pengése, a köszörűkő csisszanása, a malmok búgása, az emelődaru csattanása, a hajcsárok üvöltése, a szállító csiga kerekeinek nyikorgása, hiányzik a munka himnuszának dübörgő harsanása. Ünneplő szimfónia hat fel hozzá. Lágy pianóban olvad együvé üde madárhang, csöndes vízcsattanás, halk tücsökcsirpelés, erdők sűrűjéből előszűrődő vadgalambbúgás, a kápolna harangjának hajnali csendülése, legelőre induló nyáj kolompszava, vasárnapi cipellők kopogása, tükörfényesre kikent csizmák csikorgása. A halk piano mezzofortévá erősödik a templomba hívogató harangok buzdító zúgásától, az orgona áhítatos búgó hangjától s ismét visszahalkul az ebédidő csöndes csörrenéseibe, hogy fortévá erősödjék délután, amikor fogatok robogása, autótülkölés, repülőgépek kattogása, motorok puffogása, vonatfütty, cigánymuzsika, evezőcsattogás, hajtkerekek zakatolása kél a kiránduló embersereg nyomában. Vidám énekszó csendül, zene zendül, énekkarok reszkettetik meg a levegőt. Vasárnapi hangok szállnak felfel a magasba, egyesülnek a szférák zenéjével és a nap úgy hallja, hogy ezek a vasárnapi hangok mintha ünnepélyesebben csengnének, mint más vasárnapokon, különösen amint arra hullámzanak a bércek felé, amelyeknek útjában egy nagy vadvirágos rét borul, arra a tömegsírra, amelyet gondolatban minden magyar felkeres egyszer egy esztendőben. A vasárnapi hangok ünnepi zsolozsmává tömörülnek és gomolygó zengésükből aláereszkedik egy, sokszorosan visszavert, a világűrbe bocsátott figyelmeztetés: — Halló, itt rádió Budapest. Ma, július 31-e, vasárnap, a rk. naptár szerint L. Ignác, a prot. naptár szerint 'Oszkár napja. Ezen a napon esett el Petőfi Sándor a Fejéregyháza és Héjjasfalva közötti csatasíkon, az 1849. évi úgynevezett segesvári csatában, délután 3—6 óra között. Az, amit kért, a halált a csatatéren, a szabadságért való küzdelemben, nemcsak a rajongó ifjú ábrándos óhajtása: a genius jós látománya is volt, mintha a sors a legőszintébb szivet még ilyen, a kortársak által félremagyarázott nyilatkozatában sem akarta volna megcáfolni; sőt azzal az örökös rejtéllyel, mely utolsó pillanatain mai napig lebeg, áldozatának nagyságát, tüneményes életének jelentőségét, geniusának csodáját és fényességét még dicsőbbé tette és megszentelte! — Három perc múlva hangverseny a stúdióból! A nap hallgatja a megemlékezést és szeretné, ha az ünnepi hangokból a néma hant felett énekszó csendülne fel, olyan, amilyet Eötvös is kívánt és hallaná a néma hant lakója: ■»Magyar dalt, lelkesítőt, Melynél a szív dobog!« De ez a kívánság nem teljesedik és azért egy pillanatra elrejti magát egy sűrű felhő fekete fala mögé, 1932. július 31-én. Kiss Péter. Pál. A ház tulaj dón erős megszorítását tervezi az új lahóvédő törvény. A ház» és telektulajdonosoknak semmi szava nincs ehhez? — július 29. Mint ismeretes, a parlament már régóta tető alá akarja hozni az új lakóvédelmi törvényt. A politikai pártok között ez a kérdés nagy ellentéteket robbantott ki és ezeket az ellentéteket kiegyenlíteni mindeddig nem sikerült, pedig a lakásügy rendezése s ezzel együtt a háztulajdonnak régi jogaiba visszaállítása sok halasztást már nem tűr, ha az állam a házjövedelmekre bazírozott adóbevételeire számítani akar. Mint ismeretes, a népjóléti miniszter ebben az évben terjesztette elő a lakás és építésügyre vonatkozó tervezetét, amelynek 300 paragrafusa sem elegendő egy közmegnyugvást keltő törvény elkészítésére. A tervezetnek a dolog lényegét érintő fejezetei szólnak: a lakásbiztosításról, lakásközvetítésről, lakásfelügyeletről, építési hozzájárulásról, az államnak államsegéllyel épült lakásokkal kapcsolatos regressziós jogáról, építési takarékpénztárakról, és sok egyébről, hiszen amint csak e néhány címből megállapítható, a kérdés nem pusztán lakóvédelemre szorítkozik, hanem felöleli mindazokat a problémákat, amelyek általában az építésügygyei is szorosan összefüggnek. Egyelőre foglalkozzunk csak a bennünket legközelebbről érintő szempontokkal s ezek a lakások biztosítása, tehát a lakások nyilvántartásbavétele a községek által, azután a lakások ugyancsak községek utján való közvetítése és végül a lakások felügyelete. Mit jelent a törvénytervezetnek csak ez a három szakasza a háztulajdonosra nézve? Semmi mást, mint azt, hogy a tulajdonjog korlátoztatni fog, nem lehet majd szabadon rendelkezni a lakásokkal, hanem a lakáskiadás kellemesebb részét elvégzik majd a községi lakáshivatalok. Minden lakásból aktákat csinál majd a hivatal és a háztulajdonosnak nem is igen lesz Av — —AideJj jiuddirig De ueíkerMe PUDDING PORBÓL MANOULA-VANILIA-CITROMCSOÄOLAOE-es MÁLNAIZ.3EN M J M O E M ŰTT KAPHATÓ • más dolga, mint egyetlen még nem ingó, de bizony majdnem mindenesetben kölcsönteherrel küzdő házát átengedni azoknak a partájoknak, akiket a lakásügyi hivatal majd elközvetit. No és ez a közvetítés sem fog egészen ingyen menni. Mert a lakásügyi hivatalokban majd ilyen meg amolyan állást fog kreálni a minisztertől lefelé mindenféle hatóság, s a lakásügyi hivatal hivatalnoki karát eltartani, de a hivatallal járó egyéb költségeket is megint csak az illető községnek kell fenntartani. És kikből áll a község fizető, adózó lakossága, megint csak a háziurak lesznek azok, akikről azt a bizonyos istentudja hányadik bőrt fogják lefejteni ennek az uj bürónak az eltartására is. Az egész háztulajdonból igy aztán semmi más nem marad meg, csak a háziúr, a sokat irigyelt »tőkés«, aki fejethajtva fog engedelmeskedni a törvény parancsának és viseli türelmes polgárhoz illően a nyakába varrt terheket, bizonyosan elvégzi majd azért továbbra is a mindenféle hivatalos nyilvántartások sok rubrikás jegyzékeit, szépen és türelmesen inkasszálja a kiutalt (esetleg kiutált) lakóktól a házbéreket és egyéb illetékeket, járulékokat, díjakat stb. S ha a lakó véletlenül nem fizet, hát — hiszen ez csak egyszerű — azokat az állami, országos, járási, községi köztartozásokat, ametyeknél azután persze mindig csak az ő neve van az adószámla fejére felírva, szépen, türelmesen leguberálhatja a nyilvános pénztáraknál, de — s ez aztán jogkiterjesztés — elküldheti postacsekken is. Szóval a háziúr beáll fizetéstelen hivatalnoknak, aki abban külömbözik a többi hivatalnoktól, hogy ezek fizetést kapnak, a háziúr pedig maga fizet, hogy a hivatalnok urak helyett elvégzi a bizony nem éppen kellemes adóinkasszálás dolgát. De lesz egyéb is: a lakásfelügyelet, ez nem lehet más, mint hogy a pannonhalmi apátság javára az ítélet. A hatalmas és rosszmájú szomszédok azonban tovább húzzák a pert. 1410-ben új birtokbavezetést kísérelnek meg, melyen a Bazini és Szentgyörgyieknek fő- és jószágvesztés terhe alatt kellett megjelenniök.1 A grófok birtokából zálogbirtok lett az ítélet szerint.* 2 Misérd birtoka ellen maga az esztergomi érsek is, akinek Püspöki-ben volt birtoka, foglalást kísérel meg. E miatt János herceg, Pannonhalma kormányzója, tiltakozását jelenti be. Száz évvel később az említett Ákosházi Sárkány Ambrus eberhardi várnagya, Nagy János követ el hatalmaskodást a bencések misérdi birtoka ellen. A bencésrendnek Püspöki határában is volt birtoka, még pedig jó halászóhely. Ezt szintén a gondos és előrelátó Favus apát szerzi meg Dénesdivel egy időben, 1262-ben.3 Ez volt a Starduna sziget, mely Pispwky határában feküdt, a falutól északra. Starduna szigethez, melyet a hozzátartozó halászattal együtt 43 márkáért, tehát elég nagy árért váltott magához Favus apát, nem tartoztak a közelben levő Eurem (örvény) és Polonatu szigetek. 1412-ben János herceg, pannonhalmi gubernátor tiltakozik az esztergomi érsek ellen, akinek püspöki népei a sztardunai halászatot bitorolták.4 Érdekes a nagy Duna e szakaszának korábbi szláv nyomokra mutató elnevezése (Sztár Duna, Sztara Duna, Öregduna). Ha birtokai nem is tudta megtartani a pannonhalmi rend, melyeknek kezelése kezük ügyétől kissé távol esett, mindazonáltal templomai megmaradtak és úgy a dénesdi, mint a misérdi plébánia a múlt században is még a bencések kezén van, elkülönített, az esztergomi főegyházmegyétől is független egyházmegyéjükben. Úgy a dénesdi, mint a misérdi halászat, valamint a püspöki szigethez tartozó jog jövedelmező volt a Pannonhalmi Rendtört. III. 275—276. 2U. o. 443-449. 8ÁOU. III. 28-29. 4U. o. 275. rendre nézve. Ezek szakítják meg a pozsonyi vártartomány és a pozsonyi "káptalan dunamelléki birtokaihoz tartozó halászóhelyek sorozatát, amelyekben azonban később az egész faluk jobbágyainak megnemesítésével ezeknek a faluknak nemesi közbirtokosságai osztoznak. Pozsonymegyével azonban nemcsak a birtoklással kapcsolatban kerül a Szent Benedek-Bend közeli összeköttetésbe, hanem azon a címen is, hogy a pannonhalmi apátság bírta — még IV. Béla adományából — királyi adományul Pozsonymegye minden révje és vámja jövedelmének harmadát. Sok bajjal és gonddal járt ennek a jövedelemnek a biztosítása, mert hatalmaskodók minden korban voltak és lesznek. 1405-ben a pozsonyi polgárokkal szemben per indult meg, akik a Challorew (portus Danubii) és az Also rew (alio nomine Werekene) birtokát hatalmasul elfoglalták és nem voltak hajlandók harmadolni a vámokat. 1410-ben is fennáll ez a panasz Challorew és Berekenye(!) vámharmadának bitorlása miatt,1 de Zsigmond király intézkedik a károk jóvátétele és a lefoglalt rév-vámok visszaadása felől. Közös lónak túrós a háta, tartja a régi közmondás, ami ebben az esetben is igaz lett. A vámháboruknak úgy. vetettek véget, hogy azt a bencések bérbeadták a vármegye legtöbb helyén, így Csallórévet Pozsony alatt és Alsórévet Vereknyén pozsonyi polgárok vették bérbe. A felsőcsallóközi halászatra vonatkozólag még egy érdekesnek látszó körülményre kell rámutatnunk: ez a pozsonyi polgárok csallóközi birtoklása, akik előszeretettel szereznek meg bizonyos dunai szigeteket, amelyekkel természetesen a halászat joga is összefüggött. így Hertlin pozsonyi bíró, aki a nevezetes Jakab városbírót váltotta fel hivatalában, Szentgyörgyi Ábrahám comestől és fiaitól 1304-ben megszerzi Moruch Zygete nevű földet (Mórocz-szigete). Ez a hely Dénes falu szigete és Hét falu szigete közt feküdt és megközelíti Jakab városbírónak misérdi (Myser) Pannonhalmi Rendtört. III. 44 és 437. szigetét, másik felől pedig a churlai (Csölle) nemesek szigetét. A sziget nem lehetett nagy, mert ára mindössze kilenc márkára rúgott,1 de határjárása az ellenkezőt mutatja. Ezeket a szigeteket nyilván úgy kell értenünk, hogy úgy az öreg Duna kiöntéseivel ágakat hagyott a folyam mentén és ezek hosszabb időre megmaradtak és lassan iszaposodtak el, amikor a szigetekből jó szántóföldek lettek, de »sziget« nevük megmaradt. Ugyanazt látjuk a nagy Csalló folyónál is, amelynek kisebb ágai szintén szigeteket alkottak, mint arra alább rámutatunk. Hertlin pozsonyi városbírö azonban, aki Móroczszigete vásárlásánál kellő óvatosságot tanúsított a bazini és szentgyörgyi urakkal szemben, két év múlva Rynekerius pozsonyi udvarbíróval (alispán), 1306-ban megjáratja a sziget határait, mert Ábrahám comesszel veszedelmes dolog lett volna közös tálból cseresznyézni. így hagyta értenünk az írás, hogy Gutor nemesei és Chun falu népei jelenlétében a határt így, látták a hivatalos emberek: kezdődik Zemet-nél a szentgyörgyi Ábrahám gróf birtoka mellett kelet felől és délnek tart egy kis szigetig, majd Rennek nevű sziget érintésével nyugat felé a Nagy Dunát érintve itt az oroszvári határhoz csatlakozik, innen Hét falu népeinek földjének közelében a churle-i (csöllei) nemesek birtokainál ér véget a nem kis terület.2 De Hertlin városbíró nem elégedett meg Móroczszigetével, hanem az oroszvári határban, amely a Duna balpartján közvetlenül Püspöki határát érintette, másik szigetet is vásárolt a mosoni várjobbágyoktól, akik a szigeteknek nagy bőségében voltak. Ezt a szigetet nyolc márkáért vallották fel örökül számára. Ez a sziget egészen Mórocz-szigete közelében lehetett, mert az oklevél azt írja, hogy Kálmán szigete, Reyning szigete, Kamar sziget között és Hét falu rétje mellett, melyet Stellengrunt-nak is neveznek, terült el. Hertlin városbíró azzal a kikötéssel veszi meg ezt a 1Anj. Okm. I. 84. 2A. 0. I. 119.
