Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-07-23 / 57. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932. julius 23. A komáromi munkanélküliség kérdése. hogy néhány nagy bankot szanáljanak. Nem lehet csodálni, ha e kérdésben a koalíciós pártok között éles ellentétek vannak. Benes dr. rezoluciöja a leszerelés kérdésében. Benes Ede dr. csehszlovák külügyminiszter, a leszerelési konferencia főelőadója rezoluciót terjesztett a főbizottság elé, amelynek szövege megfelel az általános európai, a világleszerelési és a politikai adottságoknak. Bár nem lehet a konferencia végleges eredményéről beszélni, Benes rezolucióját úgy tekintik, mint a rendkívül súlyos probléma egyetlen elintézési módját, amit csakis céltudatos munkával lehet elérni. A rezolució megállapítja, hogy micsoda eredményeket ért el a konferencia, de nem tartalmaz semmiféle prejudiciumot az elkövetkezendő tárgyalásokkal vagy a végleges megállapodásokkal szemben. A rezolució a társadalomnak a barbár harci eszközöktől, a légi bombázástól, a vegyi, a bakteorológiai és tűzharcászattól való megszabadítását célozza és teszi lehetővé. Ezenkivil a fegyveres konfliktusok meggátlását igen kedvező és a gyakorlatban kiválóan alkalmazható módszerekkel kívánja biztosítani. Benes beszédének befejező részében a következőket mondotta: — A rezolució némely kérdés kivételével minden főproblémára és az eljövendő konferenciák valamennyi felmerülő kérdésére feleletet ad. Hiszem és remélem, hogy a legközelebbi konferencia megkezdése alkalmával még további megállapításokat is csatolhatunk ehhez a rezolucióhoz, amely a végleges célhoz akar vezetni. A rezolució a konferencia eddigi eredményeinek megállapításánál leszögezi, hogy a leszerelés kérdésében több lényeges megegyezés jött létre, igy például a polgárság ellen irányuló légi támadások tilalma és a légi bombázás teljes beszüntetése. A konferencia a rezolució értelmében szeptember 19-én kezdi meg munkáját, a főbizottság pedig az elnökség ülése után négy hónapra fog összeülni. A rezolució intézkedése szerint az 1932. november 1-én lejáró fegyverkezési szünetet további négy havi időtartamra meghoszszabbitják. Komárom, július 22. A város képviselőtestületében két nagy munkáspárt van: a kommunista párt és a szociáldemokrata párt, amelyek a képviselőtestület tagjainak megközelítően felét teszik. Ezek a pártok állandóan felszínen tartják a munkanélküliség kérdését és mindegyikük készen tartja a javaslatait arra nézve, hogy a munkanélkülieken — akik szavazó blokkjaikhoz tartoznak — segítsen. Most a szociáldemokrata párt ragadta magához a vezetést a városháza tanácstermében, ennek bizonyos szépséghibája volt az, hogy a Kendi Zoltán dr. által szerkesztett memorandumot közvetlenül a városi jogtanácsos-választás előtt terjesztették elő. De a javaslat megtörtént és így azzal foglalkozik a város is megfelelő bizottságaiban és foglalkoznia kell a nyilvánosságnak is. Kendi és társai javaslatainak és főleg megokolásának jórészét el kell fogadnia minden objektív szemlélőnek. Hiszen, aki nyitott szemmel figyeli az eseményeket, könnyűszerrel megállapíthatja, hogy a hatóságok ezt a kérdést nem intézik azzal a gondossággal és körültekintéssel és nem — főképpen — azzal a gyorsasággal, amint azt intézniük kellene. Sem az alsófokú hatóság, sem a felsők nincsenek annak tudatában, hogy ami Komáromban van, az nem a munkanélküliség általános tünete, hanem rendkívüli dolog és ezt természetesen soronkívül és rendkívüli eszközökkel kell megoldani. A szociáldemokrata kritika tehát igazat mond a hatóságokról és csak az a különös, hogy ez a párt, amelynek a kormányban akkora a befolyása, miért is nem tud többet tenni annál, hogy Czeh dr. elvtárs ne 30000 korona értékű élelmiszerrel akarja a munkanélküliség kérdését Komáromban megoldani. A szociáldemokrata kritika tehát kritika maga a párt működése felett is, amely világosan látja a helyzetet, de nem tud a helyzeten segíteni. Kendi és társai javaslatainak érdemi bírálata előtt a magunk nézeteit is ki kell fejtenünk, a munkanélküliség lulajdonképeni lényege felől. Komárom, — július 22. A komáromi munkanélküliség két nagy kategóriára oszlik: munkanélküliek elsősorban az idevaló és itt született, itteni illetőségű munkások, akiket a városnak minden körülmények közt fel kellene karolnia. Munkanélküli ezeken kívül a sok ideözönlött és urbanizálódó munkás, aki azért jött be a városba, mert a falu nem bírja eltartani, mert a falu határában lévő nagybirtokot parcellázták és a birtok gazdasági cselédségét és állandó munkásait sorsára bízták,. Ezek a jó reménység fejében, egy része pedig egyenes biztatásra ide tolult be, amivel a munkapiac zsúfolttá lett, a munkanélküliség pedig krónikus jellegűvé vált. Most már, aki helyesen Ítéli meg a helyzetet, az tisztában van azzal, hogy elsősorban mégis az idevalókat, kellene munkához juttatni. Ma az a helyzet, hogy az itteni, mintegy háromszáz építőmunkás közül talán harminc dolgozik, de lehet, hogy túlnagy számot mondtunk. Az építőipar teljesen áll, most, a nyár közepén. A szociáldemokrata párt tehát azt eszközölhetné ki, hogy a komáromi építőmunkás, aki azelőtt Budapesten mindig kapott elhelyezést, de Bukarestben is szívesen látták, kapna Pozsonyban munkát, ahol elég építkezés folyik. Annak idején, amikor a kikötő telkét félig ingyen eladta a város az államnak, a szociáldemokrata párt azzal érvelt, hogy oda kell adni, amit adnak érte, mert itt ezer és ezer komáromi munkás kap majd munkaalkalmat, a helyzet úgy fest, hogy a cseh nemzeti szocialista párt igazolványa nyit ja csak ki a kikötő kapuit. Miért nem szerez érvényt a város az akkori határozatnak, hogy csak komáromi munkást lehessen alkalmazni a kikötőben és miért nem eszközöl ki kormány-összeköttetéseinél fogva olyan határozatot, hogy a kikötőbe is a város közvetíthessen munkást? A megkülömböztetés, azt gondoljuk, hogy a város szempontjából helyes. Első sorban minden város a maga munkását védi. Az idegen munkásbeözönlés és az illetőségnek derüreborura való adományozása elviselhetetlen szociális terhek elé állítja Komárom várost és közteherviselőit. A munkás vándorol és ott települ meg, ahol munkaalkalmat talál, de az illetőség alapján mindenkor illetőségi községe viseli ápolási költségeit. A munkanélküli kataszter összeállításánál tehát feltétlenül szükség van annak a feltüntetésére, hogy kinek van helybeli illetősége. Helyesnek találjuk azt, hogy havonta munkanélküli segélyeket fizessenek ki az itt élő munkanélküliek részére az állam terhére. Mivel ez az összeg milliókra megy, természetes, hogy ezt az államnak kell viselnie, vagy pedig a munkanélküliséget munkaalkalom, beruházások alakjában enyhíteni. A népkonyha megnyitása is szükséges, ha azt a város négy hónap helyett hét hónapon át is fenn akarja tartani. De erre is lehet államsegélyt kapni, mi a címet is megmondjuk: dr. Czech elvtárs, népjóléti miniszternél. A napközi otthon is helyes indítvány és szerény mértékben azt a gyermekkonyha intézménye meg is valósította már. Ami újabb tízmillió korona értékű beruházásra ugyanilyen kölcsön felvételét illeti, ezt a városnak el kell utasítania. Az, hogy itt munkaalkalom legyen, mindenesetre városi érdek. Hogy azonban a tízmillió után újabb tízmillió kölcsönt vegyen fel a város és az ittlakók a milliókra emelkedő törlesztési összegeket fizessék, ez lehet egészséges blöff, de nem lehet komoly terv. Azután nem tudjuk, hogy a szociáldemokrata párti képviselőtestületi tag urak ceruzát is vesz_ nek-e a kezükbe, amikor ilyen tízmilliót kivágnak indítvány alakjában. A város vagyona harmincmillió korona volt. Csak volt, mert ez a vagyon — úgy a házak, mint a földek értékében — súlyos devalváción ment át. Nagy kérdés tehát, hogy fognak-e egyáltalában hitelt nyújtani arra, hogy a város közteherviselői néhány száz százalékkal több pótadót fizessenek ami — úgy látszik — nem jelentékeny szempont előttük. A mi szerény álláspontunk szerint egészséges indítvány lenne első sorban a komáromi munkanélküliekről való gondoskodás és másodsorban azokról, akik itt laknak ugyan pár év óta, de nem idevalók. Ezekről gondoskodjék az állam és ne legyenek az amúgy is megterhelt város terhére. Igenis, követelni kell számukra a segélyezést, vagy a közmunkát, hogy A csallóközi halászat történetéhez. 10 gomi érseki nemesek széke. Ezek a nemesi székek sajátos 'belső autonómiát élveztek, kis vármegyét alkottak a nagy mintájára, nádort, alispánt, főszolgabírót, esküdteket stb. választottak. Megyercs vágmenti község hatalmas nádasok közé rejtve élt ezekben a századokban, mint a komáromi vártartomány faluja 1422-ben,1 az árvizek annyira járták, hogy csak minden második, harmadik évben lehetett aratni, sőt az is előfordult, hogy hat évig nem arattak lakosai.* 21460-ban, midőn Dénes esztergomi biboros-érsek a komáromi vár és tartományának ura, már ehhez tartozik. Határában a nádasok közt található a Tőgy es tó és a Sebes vejész, amelyek nevei halász mesterszavak A miiértői birtok és halászat sokat foglalkoztatta a XIII. században a hatóságokat. Ez a birtok időközben a bencéseké lett. 1450-ben Mylertew birtok és halászat ügye uj rendezés tárgya.3 Máté pannonhalmi apát Korláthkeőy Pétert, Komárom vármegye főispánját és a komáromi várnagyot a király elé idézteti meg, mert Kis-Füssön a Milértót hatalmasul elfoglalta. Ez az esemény már a XVI. század elején, 1519-ben történt.4 A nagyurak hatalma egyformán ránehezedett a zavaros időkben, sőt a jogrend korszakában is a jobbágyra és a kisebb nemesre. Zsigmond király szigorú rendeletet bocsát Kristóf és Marsalf komáromi várnagyokra, hogy a bogyai, őrkei (Aranyos mellett, azzal összenőtt falu), geíléri, kulcsodi és szakállasi nemeseket ótalmazzák meg a hatalmaskodások ellen.5 A Kolosok és a Héderváriak nagy birtokpereiről fennebb emlékeztünk meg. Ennek a tárgya volt a csilizközi (Bős és Patas közt fekvő) Zelebeg falu és a hozzátartozó Tamástelke is, mely mindenkor a gönyüi birtokhoz tartozott. Az országbíró 1450-ben ezt 4Teleky i. m. VI. 169. 2Gyulai i. m. IV. 61. 3C. D. P. III. 384. 4Gyulai i. m. IV. 30. Pann. házi It. Capsa LVII. C. 5C. D. P. I. 197. is visszaitéli Hédervári Imrepozsegai főispánnak. 1 Felsőcsallóköz birtokviszonyai ezekben a századokban semmi eltérést sem mutatnak az általános viszonyokhoz képest. Ott is folynak a perek a birtokokért, a hatalmaskodások sem szereznek meglepetést az érdekelteken kívül senkinek. Az adományok egyre ritkábbak lesznek. 1336-ban Tamás mester, gesztesi és csókakői várnagy a pozsonymegyei Pókateleke falut kapja királyi adományul.2 1116-ban a győri káptalan előtt Pókateleki Fekethe János, Ferenc és Miklós osztályos egyezségei kötnek Pókateleke, Újfalu, Udvarnok, Tőkés (villa) és Tőkés sziget birtoka felől.3 Ny áras (ma Alsó- és Felsőnyár ásd) komárommegyei falu, mely 1395-ben Komárom és Pozsonyniegye határán feküdt, a nyitrai püspök birtoka volt. Ezt rendezte az 1395-ben megtartott határjárás.4 A Ny áras falu határában levő Aszód (Azolth) később nagy nevezetességre jut, mint a komáromi vár birtoka. Ugyanis itt volt a vártartomány legkitűnőbb vizafogó cégéje, amelyet mindig az ekecsi jobbágyok vertek le az itt folyó Kisdunába és az aszódiak halászták. Az adományok sorából felemlítjük Mátyás királyunknak 1486-ban kelt adomány levelét, melyben Nagypadányi Kereki Tamás magban szakadása következtében annak javait — Beatrix királyasszony óhajára — Gelyei Péterenk adományozta. A birtokhoz tartozott a Karap nevű sziget is a hozzátartozó halászattal együtt.5 A régi magyar nyelvben Kerep- Karap nagy hajót jelentett, innen ered a Kerepes név is. A pozsonyi káptalan előtt Zomor Mihály és Balázs 1493. évben tilalmazzák Pókateleki Kondé Györgyöt és Mihályt tőkési földjeikre és halastavaikra nézve (terrarum et piscine percepcione seu percipi fac-4C. D. P. V. 241. 2C. D. P. II. 68. *C. D. P. III. 299. 4C. D. X. 330. 2. p. BC. D. P. II. 367. clone). Ezek a halastavak Thcmmel János tava, Ewren (Örvény) alias Thewkes nevet viselték.1 A középkori magyar történet utolsó századaiban az adomány oklevelek már nem tartják meg a régieknek sokszor bőbeszédű körülírásait, mert a királyi kancellária egyszerűbb formulákat hoz divatba. A halászóhelyeket többé nem említik fel nevük és fekvésük szerint, hanem nagy általánosságban mondják az oklevelek az adománynak tárgyait: folyók, vizek, halastavak, halászóhelyek, malmok, vizek lefolyásai (dedimus v. contulimus... cum íluviis, aquis, piscinis, piscaturis, molendinis, aquarum decursibus etc.). így tehát a határjárások vagy a birtokba vezetések adnak nyomot, ahol a hiteles helyi kiküldött a megnevezett királyi iktató férfiúval összehívón az érdekelt szomszédokat és hivatalos személyeket, a határt megjárják, a határjeleket kitűzik és erről az illető hiteles hely kiadványt ad. Ilyen határjárásokat nem csak a birtok adományozások alkalmával, hanem egyes vitás esetekben is tarthatnak. Avagy fordulhattak elő olyan események is, amelyek parancsolóan szükségessé tették a határ pontos megállapítását. A csallóközi halászat szempontjából érdekes ilyen határjárást végzett Mária királyasszony parancsára a budai káptalan 1383-ban Demeter esztergomi bíboros érsek kérelme folytán Komárom környékén, aki előadta a királyasszony előtt, hogy a komáromi várhoz tartozó királyi jobbágyok és az érsek Nándor nevű falujának jobbágyai közt több birtokon, főképen pedig a Nándor nevűben földek, vizek és halászat miatt viszálykodások ütöttek ki, melyek emberölésekkel is végződtek, amiért a határok pontos megállapítását és határjelek felállítását kéri. A budai káptalan képében maga János prépost, a király nevében pedig Kazai és Valkói Kakasfia László mester, Garai Miklós nádor ítélőmestere vett részt, Miklóssal, a káptalan olvasó-kanonokjával együtt, akik a Letare vasárnapján kelt parancsnak még ezen hét iC. D. P. V. 378.
