Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-07-20 / 56. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932. jnüus 20 de csak az strandolajtól lesz egyenletesen barna Ártalmatlan, hűsítő, fertőtlenítő! Savoy gyógyszertár Bratislava, Mostova 2. Mindenütt kaphatói 307 kor, amikor a közérdeket kellene szolgálniok. A koalícióban egybetömörült agrárok és nemzeti demokraták állandó harcban állanak a szociáldemokratákkal és a többi szocialista pártokkal. A kompromisszumok egész tömegét kötötték meg már ezek a pártok egymással, azonban vannak kérdések, amelyek nem hozhatók egy nevezőre. Amig a szocialista pártok szemrebbenés nélkül szavazzák meg az újabb és újabb terheket, addig az agrárok a saját részükre igyekeznek egy-egy adóemelés alkalmával bizonyos előnyöket kicsikarni, ami természetesen csak a legnagyobb harcok árán szokott sikerülni. A pártoknak egymással folytatott állandó csalázása lehetetlen helyzeteket teremt és rengeteg energiát emészt föl, ami az állami konszolidáció szempontjából nagy veszteséget jelent. Elérkezett az idő, hogy valami fordulat álljon be a végsőkig megfeszített politikai élet szinterén és mivel tett politikai harcok szinterén és mivel csakis a választók véleménye lehet rád más hátra a kormánynak sem, mint a választások kiírása. Hogy az ősszel, vagy a reánk következő télen érkezik-e el ideje a választásoknak, az egyelőre nem fontos, mert a helyzet ma már olyan, hogy előbb vagy utóbb, de az események rohamos fejlődése a kormányt múlhatatlanul rá fogja kényszeríteni ez ultima rációra. Ötvenkét év óta szolgálja Martinkovics János főerdész a pannonhalmi Bencés Rendet. Vasárnap ünnepelték ezt a ritka embert és átnyújtották részére a köztársasági elnök elismerő oklevelét. Saját tudósítónktól. Martinkovics János 1880. évben került Füss községbe a pannonhalmi Bencés Rend erdészetéhez, metynek ma is vezető főerdésze. 52 esztendőt töltött itt csendben, munkában, a fiatal emberből öreg ember lett és ősz hajszálai a becsületben, tisztességben eltöltött élethivatásról tesznek tanúbizonyságot. Martinkovics János félszázadot meghaladó szolgálata hivatalos körökben is feltűnt és erről jelentés kerüli magának a köztársaság Elnökének kabinetirodájához, amely megbízta a földmivelésügyi minisztert, Bradács Bohumil dr.-t, hogy erről elismerő oklevelet állíttasson ki és az elnök megbízásából írja alá. Ennek az okiratnak ünnepélyes átadása folyt le vasárnap ünnepi keretekben Komáromfüss községben, melyen résztvettek nemcsak a község vezetői, hanem a környék is, a központi hatóságokat pedig Soltész Pál közigazgatási biztos, az egyházi birtokok központi igazgatóságát Viták Ottokár dr. kormánytanácsos alelnök és Murgács dr. főtitkár, a Szent Benedek-rendet Gidró Bonifác főg. igazgató, a komáromi konvent főnöke, továbbá Gödör K. János, főg. tanár, elkülönített egyházmegyei esperes és Salg Brúnó füssi plébános képviselték. Megjelentek az ünnepségen Novotny Ferenc uradalmi főintéző és a gazdatiszti kar. Király József csicsói plébános, Rudinsky Lukács csicsói, Lány Jenő kolozsnémai állami jegyzők és mások számosán. Az ünnepet hálaadó istentisztelet előzte meg, melyet Saly Brúnó celebrált és a füssi énekkar Ilideghéty Nándor igazgató vezetése alatt szép énekszámok előadásával kisért. Az ünnepi Te Deum után a gazdatiszti lak térés udvarára vonult az ünneplő közönség, ahol zöld gályákkal diszílelt sátor várta a notabilitásokat. Itt jelent meg az ünnepelt is családjával, három fiával, akik közül a legidősebb az Esterházy hercegi uradalom főerdőmérnöke, a második gazdatiszt és a harmadik főgimnáziumi tanár, ezenkívül jelenvoltak menyei és három unokája. A szép ünnepet a füssi énekkar hangjai vezették be, amelynek elhangzása" után Soltész Pál, a komáromi járási hivatal képviselője lépett a szónoki emelvényre, hogy elmondja magasröptű gondolatokkal bőves beszédét, amelyben a munka apoteózisát festette le hallgatóinak és beszéde végén átadta az ünnepi oklevelet, melyet a földmivelésügyi miniszter állított ki a köztársasági elnök engedélye alapján. Komáromfüss, julius 18. Utána Viták dr., az egyházi birtokok központi igazgatóságának alelnöke ragadta meg a szót és üdvözölte a jubilánsét az igazgatóság nevében, mely szerencsét kívánt neki hosszú és érdemes szolgálatához. A szép beszédet Murgas dr. titkár tolmácsolta magyar nyelven. Gödör K. János kerületi esperes mondott ezek elhangzása után igazán szívből jövő szavakat, amelyek nem hangzottak el nyomtalanul, mert tovább élnek a hallgatóság szivében. A szónok, akit az ünnepelt kedves családjához régi barátság szálai fűznek, igazán a szivekbe markolt szavaival, amikor egy érdemekben megőszült, hivatásának és családjának élő emberi életpályát és annak egyszerűségét, de az abból felragyogó kölelességtudást vázolta beszédében. Közben az énekkar Hideghéty Nándor igazgató vezetése alatt egy vadászkart adott elő, melynek szövegét és zenéjét Hideghéty Nándorné úrhölgy szerezte. A gyönyörű szerzemény előadása után hatalmas tapsvihar hangzott fel. Majd a Szent Benedek-rend üdvözletét Gidró Bonifác főgimn. igazgató tolmácsolta, kiemelve a becsületesség és a munka nagy érdemét, mely az ünnepelt működésének két sarkpontja volt hosszú pályafutása alatt. A pannonhalmi rendi központ elismerő oklevelét nyújtotta át az ünnepeltnek, amely szintén az érdemes munkát és annak eredményeit hangsúlyozza. Az oklevelet Sárközy Pál dr. központi főperjel írta alá a rendfőnökség nevévében. Gidró Bonifác beszéde végén ezüst emléktárgyat nyújtott át Martinkovics főerdésznek, melyre ezüst lap volt erősítve és azon: A becsületes és hűséges munkáért felirat tanúsítja az ünnepeli páratlanul érdemes működését. Végül a község szónoka következett, aki igen formás beszédben hangsúlyozta, hogy Martinkovics János 52 esztendő óta él és dolgozik Füss községben, ahol ellensége soha nem volt és ahol csak tisztelői és jóakarói vannak. Példás életet élt, segített akin lehetett és jószivvel volt a község minden lakosa iránt, ezért tiszteli is a község apraja-nagyja egyaránt. A község nevében kíván hosszú életet az ünnepeltnek és Istennek bőséges áldását. A lelkes beszéd igen nagy hatást telt. Az ünnepségnek tanúja volt úgyszólván az egész község, mert oda felvonultak a gazdák, a zsellérek, a tűzoltóság zászló alatt, az énekkar és az iskolás gyermekek is. A gyönyörű ünnepséget az énekkar fejezte be néhány szép énekkel. Utána Novotny Ferenc főintéző házában társasebéd volt, melyre harminckettőn voltak hivatalosak. Itt, a fehér asztalnál is melegen ünnepelték a munka emberét, aki az üdvözlésekre meghatóban válaszolt. Martinkovics János példája egyre jobban ritkul napjainkban, amikor az emberek nem a jó szóért, hanem az anyagi előnyökért keresnek maguknak hivatalt. A hűséges munka és a becsületes, szerény élet pedig gazdag életformát mutat azoknak, akik látni és tanulni akarnak. Letartóztattak egy hentesmestert, akit azzal vádolnak, hogy vezére volt egy kasszafuró betörő bandának. Amikor feltűnik, hogy a Sántha valamiben sántikál. — A hamis ötkoronások forgalomba hozatala mint előjáték. — A baromfiól titka. — Amikor az elégedetlen cinkostárs árulója lesz a bandának. — Titkos tervrajzok. Komárom, július 19. A nyomozó hatóságok figyelme most Búcs község felé irányul, ahol erélyesen nyomoznak egy betörő és kaszszafúró banda tagjai után. A csendőrség már előzőleg letartóztatta Sánlha Ernő búcsi hentesmestert, akit azzal vádolnak, hogy feje volt egy jól megszervezett betörő bandának. Sántha Ernő búcsi hentesmester neve nem ismeretlen a büntető bíróságok előtt. Előzőleg egy nagyobb szabású pénzhamisítással kapcsolatban emlegették a nevét és annak idején hamis ötkoronások forgalombahozata- Iával vádolták és több évi szabadságvesztésre ítélte őt a bíróság. Amikor büntetését leülte a hentesmester, visszatért falujába, Búcs községbe, és látszólag rendes polgári életet élt. Búcs községben és a környékén az utóbbi hónapokban igen gyakoriak lettek a betörések és a kasszafúrások. Sok esetben a nyomozás szálai a hentesmesterhez vezettek, akit nem egyszer őrizetbe is vettek, de mindig sikerült neki a gyanút elhárítani magáról. Legutóbb az érsekujvári zsidó szövetkezetnél történt betörés alkalmával terelődött megint rája a gyanú, de ez alkalommal is sikerült magát tisztáznia és megint szabadlábra helyezték. Nemrégiben egy érdekes tervrajz került a csendőrség kezéhez, amelyet valószínűleg valamelyik mellőzött vagy kijátszott cinkostárs juttatott el a csendőrséghez. E tervrajz Sántha Ernő házát és udvarát tünteti föl és az udvarnak az a része, amely a trágyadomb és a tyúkól között terül el, erősen megvan jelölve, mint ahol a betörő szerszámok el vannak rejtve. A csendőrség e tervrajz alapján át is kutatta az udvart és a megjelölt helyen meg is találta a betörő szerszámokat. Ezenkívül házkutatást is tartottak a hentesmesternél és igen sok pénzt találtak nála. Az udvaron a megjelölt helyen talált betörő szerszámok a legmodernebbek voltak. A megtalált betörő szerszámok és a nagyobb összegű pénz dacára Sántha erősen tagad. A csendőrségnek az a feltevése, hogy; a hentesmester egy nagyobb szabású betörő bandának volt a feje, amely, banda követte el a vidéken olyan gyakori betöréseket és kasszafúrásokat. Most a cinkostársakat keresik, Sántha Ernőt pedig letartóztatta a csendőrség. KÉTHETI FOGHÁZAT KAPOTT, MERT TANÍTÓ AKART LENNI. Az áltanitó, aki lelkiismeretesen végzi a dolgát. — A szerelem, mint veszedelem. — A menyasszonyjelöltek, akik érdeklődnek. Saját tudósítónktól. A komáromvidéki községek iskolaszékei előtt nem ismeretlen név Nagy Béla neve, aki a megüresedett tanítói állásokra adott be pályázatot. Mindenhol rokonszenvvel fogadták a jó képesített tanító iratait, csak mindenütt az volt a baj, hogy a helyi jelöltek miatt háttérbe szorult és nem választották meg tanítónak. Végre azonban kedvezett neki a szerencse és a közeli Bessenyő községben megválasztották tanítónak. Hosszú hónapokon keresztül működött Bessenyőn az uj tanító, ahol a szorgalmas fiatal ember hamarosan népszerű lett és kedvelt tagja volt az ottani társaságnak. De nemcsak mint társaságbeli embert szerelték Bessenyőn, hanem mint hivatásának élő és azt szerető tanítót is. Ottani működésével nemcsak a falubeliek, a szülők, a kollégái, a tanfelügyelő, hanem az iskolai referátus is meg voltak elégedve. Talán, ha nem ilyen jó tanító és nem ilyen népszerű ember, hanem egy szürke alak, még most is Bessenyőn tanithat, de hát az volt a veszte, hogy Komárom, — július 19# szerették és becsülték és igy nem egy lányos anya és férjhezmenő leány vetettek rá ibolyakék vagy más színű szemeket. Egyik ilyen menyasszony önjelöltnek aztán az a gondolata támadt, hogy a szimpatikus tanító előző állomáshelyén lakó rokonának irt, hogy egyetmást megtudjon a kijelölt áldozatról, mint férjjelöltről, mert a tanító ur ismert szerénységéből nem igen szívesen beszélt magáról, előző helyéről és a tanítóra aspiráló kis leány arra volt módfelett kiváncsi, hogy nem „besetzt“-e már a tanító, nincs-e ott neki titkos arája, Kund Abigélje, mert ha nincs, majd ő kiveti rá a férjhalászó rózsaszínű hálót. A kis menyasszony önjelölt szivszorongva várta a választ, amelyet mohó kíváncsisággal bontott föl. A kis lánynak ugyancsak elszorult a szive, amikor az alábbi választ elolvasta: Kedvesem! Nem tudom, miféle Nagy Béláról beszélsz, mert aki itt volt tanító nálunk, az már pár éve meghalt