Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-07-16 / 55. szám

1932. julius 16. »KOMÁROMI LAPOK« 7. o dal. — A 93 éves Rockefeller opti­mista szózata Amerika népéhez. Rockefeller, az agg petróleumkirály kilencvenharmadik születésnapja alkal­mával kiadott nyilatkozatában kéri nemzetét, hogy a pazarlás, önzés és szívtelenség által előidézett megalázó helyzetből kiemelkedve, Istenben vetett hittel haladjon tovább az igaz úton. Őmaga — úgymond — hét súlyos gazdasági depressziót élt már át és azt tapasztalta, hogy a jólét mindig vissza­tért. Most is vissza fog térni. Kéri az amerikai népet, teljesítse kötelességét a jobb világ felépítése körül. Az agg multimilliárdos születésnapján is ren­des életmódját folytatta és végigját­szotta elmaradhatatlan délelőtti golf­játszmáját is. A születésnapi ebéden sajátkezüleg vágta fel a kilencvenhá­­rom gyertyával díszített ünnepi tortát barátainak akik szerencsekivánataikkal halmozták el. Vendégeinek egyenként egy-egy ötcentes nikkelpénzdarabot ajándékozott. Kijelentette, hogy megéri még a századik születésnapját is, ha kizárólag békében élhet és mentes lesz a gondoktól, amelyek egyenesen megmérgezik az emberi szervezetet. — Meghalt az öntöző kocsi ál dozata. Megemlékeztünk arról a sze­rencsétlenségről, amely a napokban Dunaszerdahelyen játszódott le. Magócs Károly villanyszerelő 9 éves fiacskája csupa pajkosságból fölmászott az ön­töző autóra és onnét olyan szerencsét­lenül esett le, hogy a súlyos alkotmány keresztül ment a kis fiun. Amint érte­sülünk, a szegény kis gyerek belehalt sérüléseibe. — Megint a lugkő. Magasi Ilona lévai lakos a múlt év december havá­ban a gondozására bízott Seres Irén 15 hónapos kis leányt magára hagyta és a kis gyermek a konyhában az asztal alatt levő lugköves edényt meg­találva abból olyan mennyiséget ivott, hogy sérüléseibe másnap belehalt. Ezért került gondatlanságból okozott halált okozó súlyos testi sértés miatt a ke­rületi bíróság elé. A vádlott nem érzi magát bűnösnek, mert a felügyeletet nem vette át és a konyhából csak rövid időre távozott és a kislányt nyolc­éves testvére felügyeletére bízta. Azt azonban elismerte, hogy a lugköves edényt hozzáférhető helyen tartotta. A bíróság feltételesen 400 korona pénz­­büntetésre ítélte a gondatlan nőt. — Betöréses lopás. Gyulai Dezső bényi legény a Szentkereszt bucsujáró hely kápolnájába az ablak betörése után behatolt és a kápolna perselyét feltörve, abból nyolc koronát eltulajdo­nított. A vádlott, aki nem jelent meg a kerületi bíróság előtt, a nyomozás során beismerte a bűncselekmény el­követését, amelyért kétheti fogházra Ítélte a Krizs tanács. Az államügyész megnyugodott az Ítéletben. — Az ipolynyéki munkanélküliek tízezer korona értékű holmit lop­tak. Ez év április havában álkulcs se­gélyével behatoltak Ruttkay Szidónia házába és a tettesek 10.000 korona értékű élelmiszert, ruhaneműt és más tárgyakat zsákmányoltak. A csendőrség csakhamar felderítette a bűnügyet és elfogta a tetteseket Dobos József. Antal László és Máté József személyében, az orgazdát pedig Dobos Veronika sze­mélyében kerítették kézre. A komáromi kerületi bíróság most Ítélkezett Krizs dr. tanácsában a tettesek felett, akik beismerésben voltak és munkanélküli­ségükkel védekeztek. A bíróság a be­törőket, akik már büntetett előéletüek, fejenként nyolc-nyolc havi börtönre Ítélte, mig az orgazda feltételesen tizen­­négynapi fogházat kapott. Az elitéltek megnyugodtak a kiszabott Ítéletben és igy az jogerőssé vált. — A szövetkezet vagyonával gon­dosan kell bánni. Garamujfalu köz­ségben a fogyasztási szövetkezet Szenczi Lajos gazdálkodó vezetése alatt állott, aki elnöke és pénztárosa is volt a szö­vetkezetnek és igy önmagát ellenőrizte. A múlt esztendő folyamán feltűnt a tagoknak, hogy Szenczi igen sokat hi­telezett és más szövetkezeteknek árukat utalt át, amelyet a szövetkezet szabá­lyai tiltanak. Így került hűtlen kezelés bűncselekménye miatt a komáromi ke­rületi bíróság elé, ahol Szenczi Lajos kijelentette, hogy nem érzi magát bű­nösnek, mert a 16.000 korona előbb vagy utóbb, de megtérül. Ezzel szem­ben a tanuk igazolták, hogy a hitele­zés meg volt az elnöknek tiltva, ezért a bíróság feltételesen két havi fogházra ítélte. Az államügyész az ítéletben meg­nyugodott. — Babilóniai irott emlék az első ember bukásáról. Chiera Eduárd, a pensylvániai egyetem asszirológiai pro­fesszora megfejtette egy babilóniai Írá­sos táblácska szövegét, mely a Krisztus előtti 2100. évből százmazik és az első ember bukásával foglalkozik sok tekin­tetben hasonlóan, mint az az ó-testa­mentumban megírva van. A szöveg az Isten és ember között lefolyt dialógus alakjában íródott. Mint ahogy a biblia beszél a tiltott gyümölcsről, az ember engedetlenségéről, kiutasításáról a földi paradicsomból és az ember dologra való uralásáról, épen olyan az említett babilóniai táblácska meséje is. Az Isten önvédelemből utasította ki az embert, mert hasonló akart lenni az Istenhez, nem pedig, hogy az engedetlent meg­büntesse. A táblácskán nincs szó a kígyóról, mint kisértőről, de helyette a becsületes jó barátról, az ember ta­nácsadójáról beszél. Ez a tanácsadó változott át kígyóvá az ember bukásá­ról szóló későbbi verziókban, melyek az ősi sziriai szövegből keletkeztek. E táblácska arról tanúskodik, hogy az ó-testamentum meséjét a babiloniak inspirálták. A kérdéses táblácska való­színűleg a Nipur-templom bibliotéká­jához tartozott, melynek romjai alatt találták számtalan, eddig még meg nem fejtett táblácskával együtt. — Hogyan lett 11 szegényem­berből milliomos? Olmütz környé­kén egy kis faluban váratlan örökség­hez jutott tizenegy parasztgazda. A földhözragadt tizenegy szegényember­ből egy csapásra milliomos lett. Negy­venöt évvel azelőtt Hollandiába ván­dorolt ki az Olmütz közelében fekvő Dóiéin falucskából Schaefer Jákób pa­rasztgazda s az évek folyamán amster­­dami dokkmunkásból hajózási vállal­kozóvá nőtte ki magát. Mint dúsgazdag vállalkozó halt meg 1912-ben s nagy vagyon maradt utána, amelynek keze­lését az árvaszék vette át, tekintettel arra, hogy az elhunyt közvetlen hozzá­tartozói nem jelentkeztek. A tizenegy doleini Schaefer-rokon csak egy évvel ezelőtt szerzett tudomást a milliós örökségről, amely közben a kamatok révén még jobban megnövekedett, pon­tosan huszonkilencmillió csehkoronára. A hágai cseh követség révén érvénye­sítették igényüket s az árvaszéki bíró­ság meg is ítélte nekik az örökséget. A tizenegy szerencsés parasztgazda a tetemes költségek és örökösödési ille­tékek levonása után fejenként kétmillió csehkorona boldog tulajdonosa lett. — Női könnyek hatnak a rab­lókra. Érdekes kalandja volt egyik éjszaka egy fiatal szerelmes párnak, amely autókirándulást tett Grunewald­­ba. Amikor az autó a Kleiner Stern közelében megállt, az erdő sötétjéből hirtelen három fiatalember ugrott elő és revolverrel arra kényszeritette az autót vezető hölgyet és ann'ak kísérő­jét, egy fiatal kereskedőt, hogy vigye őket a Grosser Stern irányába. Útköz­ben a rablók a fiatalembertől elvették pénztárcáját, amelyben negyven márka volt, a kocsit vezető hölgyet is felszó­lították, hogy adja át nekik arany karóráját valamint minden egyéb ér­téktárgyát. A fiatal leány erre sírásban tört ki. A leány zokogása annyira meg­, hatotta a rablókat, hogy megállittatták a kocsit, a fiatalembernek visszaadták a negyven márkáját és anélkül, hogy bármit is magukkal vittek volna, eltá­voztak. — Túltengő adólelkiismeret. G. J. Wolf losangelesi polgár egy dollárt küldött a megyei adóhivatalnak azzal a magyarázattal, hogy bár ő csak biciklista, igy nem tartozik útadót fi­zetni, mégis hozzá akar járulni az utak fentartásához, tekintettel arra, hogy 4800 mérföldnyi utat tett meg a finom kaliforniaiai országutakon. Boldog Ame­rika, ahol az is fizet adót, akinek nem kellene! — Nem lehet hazudni többé 1 Amerikából jött a hir, hogy Keiller és dr. Mehlberg csikágói professzoroknak sikerült egy szérumot feltalálniok, a mellyel kényszeríteni lehet az embert, hogy csak igazat mondjon. A széru­mot a bőr alá kell fecskendezni. Né­hány perc muiva azután kérdéseket lehet adni a paciensnek és ez a szé­rum kényszerítő hatása alatt nem ké­pes mást mondani, csak a színtiszta igazságot. A tudósok azt állítják, hogy az igazmondás fészke az agy közép­pontjában van és ennek az erőszakos elhallgattatását akadályozza meg a szérum. Az eddigi kísérletek fényesen beváltak. Száz ilyen szérummal beol­tott emberből nyolcvan akarva, nem akarva — igazat beszélt. Ha tehát nincs is még teljes siker, de kétség­telenül na^y az előadás és a találmány feletti öröm. Könnyen lehetséges, hogy ez a szérum az egész világot a feje tetejére állítaná. — Háborúskodás Negyed község­ben. A megüresedett negyedi kántor­­tanitói állásra két jelölt pályázott, akik sikerre számíthattak. A választáson a falu közvéleménye éppen felesre oszlott meg a két jelölt között és most mind a két fél azt állítja, hogy az ő jelöljte lett a kántor. Ebből még nem lenne baj, de a két párt között állandó a veszekedés, a torzsalkodás. Annyi ab­lakot még nem vertek be Negyeden, mint mostanában. A verekedések is el­­harapődztak. A napokban egy gazda rontott neki az ellenpárton levő szom­szédasszonynak, mivel annak pergő nyelve nem akart elhallgatni, igy kény­telen volt a gazda, mivel a veszeke­dés a falu végén volt, a nyelvelő asz­­szonyt a faluvég szennyes vizébe bele hajítani. A szennyes víz azonban csak olaj volt a tűzre, mert az asszony, ki­mászván a pocsolyából, még jobban kezdett nyelvelni. Érre a gazda rátá­madt az asszonyra, aki már áléit volt, mire a segítségre sietők kivették a ha­ragos gazda kezéből. A gazdát feljelen­tette az asszony súlyos testi sértés miatt. — Korán kezdi. Kúrál községben Belik Ferenc 12 éves kis fiút édesanyja elküldte a^henteshez húst hozni. A kis fiú gyanútlanul ment a hentesüzlet felé, amikor egy néptelen helyen egy 12 éves farnadi gyerek rátámadt, leteperte a földre és kést szegezvén mellének, addig nem eresztette el, amig oda nem adta a nála levő 28 koronát. A csend­őrség kinyomozta a fiatal utonállót és javaslatot tett annak javító intézetbe való küldése iránt. — Amikor Józanéknál nem visel­kednek józanul. Józan Matild olgyai vendéglősné jelentette a csütörtöki csendőrségen, hogy beállított hozzá egy Lukács János nevű cigány és jól evett, ivott nála és amikor már a számlája 21 koronát tett ki, a cigányigazolványát az asztalra dobta, hogy majd ha pénze lesz, kiváltja. De bezzeg a cigány az­óta se jelenkezett. Most aztán keresik. — Garázdálkodnak a cigányok. A vereknyei hídon át megint nagyobb cigánykaraván jött be Csallóközbe és már meg is kezdték működésüket, amelyben persze nincsen semmi kö­szönet. Az első éjjel Csölle községben a szövetkezetbe hatoltak be, de ott észrevették őket és a felbőszült nép véresre verte a cigányokat, akiknek sikerült elmenekülniük. Majd a fakó­pusztai földeken érték őket takarmány­lopáson. Néhányat sikerült elcsipni kö­zülük. • SPORT• Hírek a KFC-ból. Megkezdi működését a KFC atlétikai szakosztálya. örvendetes hírről kell beszámolnunk. A KFC városunk legszámottevőbb sportegyesülete ismét programjába vette a könnyű atlétika intenzivebb műve­lését. E célból sikerült vezetőnek meg­nyerni az ismert atlétát Weisz Sándort, akinek szakavatott felügyelete és irá­nyítása mellett tarthatnak edzést a sport hívei. Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy ma már mennyire tömegsporttá lett az atlétika minden száma (futás, súly, ge­rely és diszkoszdobás, táv és magas­ugrás) és épp ezért csak dicséretre méltó a KFC ezen szakosztályának a megszervezése, bár az egyesület ki­mondottan a futballt tűzte ki hivatásá­nak. Jelentkezni Kellner László titkárnál lehet (Baross ucca). Az edzéseket kedd, szerda és péntek reggel 6 órakor tart­ják a Ráckerti pályán. A KFC csapata vasárnap még folytatja pihenését, mert a vidéken való szereplést anyagi differenciák mi­att nem lehetett nyélbe ütni, idehaza pedig a nagy meleg és ebből kifolyó­lag a közönség kisebbfoku támogatása miatt nem fizetődnék egy barátságos mérkőzés megrendezése. Gallé Antal a kiváló hátvéd bevonul a háromhetes hadgyakorlatra. Schönberger kapusnak a nyári pi­henőre engedélyt adott a KFC az Eperjesi TVE-ben való szereplésre. A KFC tenniszszakosztálya vasár­nap Tatára rendez kirándulást, ahol egy ottani tenniszgárdával méri össze az erejét. Simon II. hathónapos letiltását a KFC megfellebbezte. Kuszala Galántán szerzett sérülése örvendetesen javul, úgy, hogy a szim­patikus halfjátékos rövidesen újra a pályára lép. * Egyéb hírek. Nyolc csapat játszik a nyugati ke­rület első osztályában: Ligeti, PTE, Vas, Kábelgyár, Rapid, Makkabea, Cér­nagyár és Donaustadt. A bajnokságot aug. 28-án kezdik. Az olimpiai magyar úszók vasárnap Chicagóban versenyeznek. Pőstyénben Ausztria—Csehszlová­kia Davis-Cup rendszerű tenniszverseny lesz. A botrányba fulladt Juventus— Slavia meccs után két egyetemi tanár megállapította, hogy Planicskát nem érték kődobások, hanem idegsokkja van. A mérkőzés ügyében a jövő héten döntenek. Avar, az Újpest gólzsákja vissza akar térni Romániába. Az ÉSE jubiláns serlegversenyt ter­vez fennállásának 25-ik évfordulójára, melyen a négy vidéki nagy egyesület venne részt: LTE, KFC, GSE és ÉSE. A Dun&szerdahelyi AC, a régi kerületben szeretett volna maradni, de erre irányuló kérését későn terjesztette be, úgy, hogy kénytelen az új kerület­ben játszani. A sárga kocsi. Irta Sásdi Sándor. Szellő sem rezdült. A tarló szinte ezüstfehéren sziporkázott a forróság­ban. A nap elöntötte az ég kékségét és vastag, nehéz lehelletben ereszke­dett lefelé a gyulladó hőség. Hajnal óta dolgoztak. Szótlanul. Csak a kasza széles suhintása neszeit bele a csöndbe, meg ahogy a sarló zörren­­ve kotorta kévébe az elfekvő rendet. A poros akácok csüggedten silbakollak a mező szélében. Nem jött eső, hogy megáztassa levelüket, de még a hűvös­­kezű szellő se ébresztgette ittasult for­róságukat. Amikor az út széléhez ért kaszájá­val a férfi, elővette derekára kötött bádogtarlóból a köszörűkövet és meg­huzigálta a kasza két oldalán. A friss pengés ébresztőn hangoskodott a tu­nya csöndben. Aztán újra ott járta útját az acél a kalászos szárak között. Megállás nélkül hajuldozott az ember­pár. A veríték megáztatta a férfi hátán dúsan redőzött inget. A menyecske mezítelen karja feszült a sarló szorí­tásában. Nyakánál és a mellek felé futó hajtásban gyöngyökbe rakódott az izzadság. Meg se törölte. Rá se gon­dolt. Csak a távolságot mérte, amit a levágott rend húzott közte meg az embere között. A nap az ég közepére ért. Az ár­nyék eléjük esett. Dél volt. Az akácfa alá értek, amikor a keskeny úton feltűnt az öregasszony. A fején tiszta ruhával letakart szapu. A karján a kislány. Leültek a tarlóra. Az öregasszony óvatosan kiszedte, kirakta az ételes­­edényt. Szürcsölve ették a sűrű borsó­levest. Az öregasszony kedvtelve nézte őket. Várta a dicséretet. De hogy azok nem szóltak, rákezdte: — Sok fokhagymát vagdostam belé. A tésztájába meg két tojás sárgáját kevertem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom