Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-10-29 / 85. szám
1932 október 29. 9. oda'. Fűzők mérték után is, haskötők orvosi rendeletre, melltartók, női kombiné és hálóingek, kezlyű, harisnya nagy raktára Pollák Juliska Utódánál Komárno, Nádor-u. 17. KeztyGk és fűzők tisztítása és javítása. • SPORT « Holnap lesz a derby: ÉSE-KFC Előmérkőzés: Dunaváros—Rapid II. oszt. bajnoki — Saját tudósitónktól. — Vasárnap megint nehéz napja lesz a KFC-nek: ősi riválisa, az ÉSE ellen kell bajnoki mérkőzést játszani. Az IFC felett aratott szép győzelem után, ha nem is favoritként, de legalább megerősödött önbizalommal indul a küzdelembe s minden reménye megvan arra. hogy a legtisztességesebb eredménnyel kerüljön ki belőle. Az ÉSE—KFC találkozások mindég magukon viselték a vetélykedés jellegét: melyik a legjobb vidéki csapat? Ma az uj keretek közé épített kerületben csupa vidéki csapat szerepel sigya legjobb vidéki csapat egyszersminda bajnoki címet is megszerzi. Ez a kettős cél fokozottabb erőfeszítésre kényszeríti a klubokat s nagyon is valószínű, hogy a holnapi küzdelem győztese az bajnokság őszi várományosának tekinthető. Az utóbbi években a feljavult ÉSE ragadta magához a hegemóniát s ezért mindent el fog követni, hogy elsőbbségét továbbra is megtartsa. A KFC. ezzel szemben vissza akarja hódítani a régi pozíciót: a két csapat tehát elkeseredetten fog harcolni az elsőségért. Jóslásokba nehezen lehet bocsátkozni. Mindkét együttes formája felfelé ivei s csupán a hazai pálya és közönség jelent némi pluszt a KFC-nek. Hangsúlyozzuk, hogy csak némi pluszt, mert a szokás már szabály lett: legalább 200 szurkoló kiséri el az ÉSE-t, hogy idegen pályán is maga körül láthassa közönségét. A KFC nem változtat az IFC ellen jól szerepelt csapatán: Schönberger — Csizmadia, Gallé — Kuszola, Simon, Szűcs — Palaczka, Csivre, Róth, Bognár, Kovács. Zavart csak Kovács okozhatna, aki szabadságra ment, de a Prágából visszatérő Tóth személyében jó helyettese lesz. Az ÉSE felállítása bizonytalan. 1 órakor is érdekes mérkőzés lesz. A Dunaváros és az Egyetértés—Rapid játszák le esedékes bajnoki meccsüket. Ha a Rapid megtartja formáját, akkor több góllal is győzhet. A főmérkőzés fél 3-kor kezdődik. Biró az erélyességéről jól ismert Brüll Manó lesz. * Egyetértés-Rapid SC.—Zselizi SC. 1:0 (0:0) II. oszt. bajnoki. Zseliz. Az E.-Rapid újabb szép győzelemmel tért haza Zselizről, ami annál értékesebb, mivel ott még nem sikerült egy komáromi csapatnak sem győzni. Az egész mérkőzés hatalmas iramban folyt le, mivel a játékosok tudatában voltak, hogy most minden pont fontos annak, aki jő helyezést akar a II. oszt.ban. A játék enyhe Rapid fölényt mutatott, de eredményt elérni a jól játszó zselizi védelen, főleg a kapus miatt, csupán Kugyelkának sikerült elérni. A II. félidő elején a zselizieknek alkal» KOMÁROMI LAPOK« műk lett volna tizenegyesből gólt elérni, azonban Gross sarkos lövését Gábris remekül kornerra védte. Ez mintha kissé letörte volna a zselizi csapatot, mig a komáromiak fölvillanyozód va, olyan lendülettel támadtak, hogy sikerült berúgni a két pontot jelentő gólt. Az E,-Rapid ezúttal is kitett magáért, minden játékosa dicséretet érdemel, mig a zselizieknél főleg a kapus, a balbekk, valamint Nagy játszott jól. Müller biró következetlenül bíráskodott. * Megóvták az Egyetértés—Zseliz meccset? Úgy értesülünk, hogy Zseliz megóvta az Egyetértés ellen 1:0 arányban elvesztett mérkőzést, mert a komáromi csapat igazolatlanul szerepeltette Csizmazia nevű játékosát. Tanúskodás. Irta Gracza János. Komótos lassúsággal pipára tömött, aztán rágyújtott. S mikor már a kékes füst ott kacskaringózott körülötte: odalépett az ablakhoz s a tájat bámulta. Lám ni, itt-ott már kötözik a szőlőt, sőt kapálják is, máshol meg a kikelt kukorica körül porhanyítják a földet. Szóval: ég a munka a kezek alatt; neki még ma be kell menni a városba. írást kapott, hát azért megy be. Furcsa ákom-bákom írást. Amelyik a bírósághoz szól, nem is a városházára. Vagy éppen adóért, amivel tavaly óta tartozik. Ahogy szippantott megint a pipából, beletévedt a keze a zsebébe. Kihúzott onnan egy gyűrött cédulát. Kisimogatta, aztán olvasni próbálta. Csöndes félhangon, hogy csak maga hallotta: — Kónya Ádám felhívatik, hogy május 20-án délelőtt 10 órakor jelenjen meg... Ezt már otthon is tudta. Rezonérozott is érte az asszony. Két nap óta csete-paté volt a házban. Örzse még sírt is. Azt mondta: bizonyosan a dugott borért van, amit a borfináncok az istálló mögött találtak elásva... Na, ő sem simogatta valami szép szóval örzsét! Hanem mikor már az igen belejött a zajongásba, hogy így, meg úgy — hát csak ráfogta az ustornyél boldogabb végét, miközben kilobbant arcán a láng: — Ne csörögj mán, mert ütök!... Az asszony (ilyen már az mindegyik) lefetyelt még valameddig, aztán elcsöndesedett. Igaz, azóta sem hallotta szavát. Most is, hogy eljött hazulról, azt se kérdezte, mikor kerül elő? Kónya Ádámnak kicsit rosszul esett ez. S ahogy most rágondolt, meg az idéző-cédulát nézegette ott a markában, melegség öntötte el szívét s a szája halkan susogta: Té bolond... úgvsé bántottalak vonal... Csak nagyon mérges vótam, mer annyira járt a cipólesőd... De mostan kikapta szájából a pipát. Szeme is kerekre tágult s a pipát a jobbjában fogva, a behívó írást meg a baljában maga elé tartva, így szólt: — No né ... hát éngöm tanúskodni híjnak 1... Arcán felvillant a derű, mintha fény hullott volna rá. — Ilát akkor szüreti... Nincsen baj sömmi!... — csillant meg szemében a megelégedés. — Akkor hát mögbékél Örzse is ... ha mögtuggya majd... — röppent haza a gondolata, az eperfás tanyára. Majd újból a cédulát nézte s újból olvasta szinte szótagolva: — Tíz órakor jelenjen meg... mint tanú... A rossz elhúzott úri írás csak nehezen tapadt a szemetükrére, épp azért talán tízszer is megnézte. Aztán, mikor belegyőződött egészen, hogy az van ott írva csakugyan: »mint tanú«, — egészen kiderült a lelke, akár a táj, ha ráhasad a hajnal. Nyugodtan gyűrte most már össze a cédulát s boldogan gyújtott rá ismét a pipára. Hosszút szippantott pásat a pipából. Kicsit a füstöt a szájában tartotta s utána lassan derült élvezettel, — ahogy a harctéren a századostól látta — foga közt szűrve, kifújta a füstöt. Mint egy görög isten, szinte beleburkolózott a felhőjébe. Ebből csak akkor lépett ki, amint a végállomáson nagyot zökkent vele a kocsi. — Möggyüttünk... — riadt ekkor föl s a többi utassal együtt levackolódolt a vonatból. Néhány pillantásra még szétnézett, mert itt a városi téren mindig akad ismerős, aztán szép lassan ballagott a törvényház felé. Olt már hemzsegtek az emberek a folyosón. Kónya Ádám tétován lézengett közöttük. Agyarán akkor is ott volt a pipa, de már nem égett. Kivette hát a szájából és a zsebébe csúsztatta. Aztán megállt kisideig, majd odament az ajtóban álló szolgához s megmutatta neki az idéző levelet. A szolga, egy öreges, nagybajúszú ember, a folyosón jobbra mu. tatotl: — Amoda menjen! Hetvenkettes ajtó! Ádám arra fordította fejét, de ekkor fülébe zengett a neve. Akkor megmozdult s ahogy katonáéknál szokta, harsányat kiáltott: — Jelön 1... Kisvártatva bent voll már a bírónál. Szürke ruhás, vékony fajú úr volt a bíró. Szökés hajú és szürkéskék szemű. Halkan beszélt, mint a pap a gyóntatószéken. Ádám ezért előbbre lépett, hogy jobban hallja a szavát. Akkor látta, hogy a bíró balkeze csonka s a gomblyukában ott van a vitézi jelvény. Fényes azon is a korona, akár a rézfeszület ott az asztalon. Ádámnak a szeme sem rebbent most már, úgy nézett a bíróra. Várta, hogy kérdezze őt. — Mondja, — kezdte most a bíróimkor maga hetipiacra bejön, hova áll be? — Hova? — ütődött meg Ádám ezen a beszéden. — Hát a kocsmába. — Azt tudom — bólintott a bíró. — De melyik kocsmába? — Hát a Hétválasztóba. Most mán ugyan nem úgy híjják. Más a neve. A bíró ekkor két kézzel rákönyökölt az asztalra s úgy kérdezte Kónya Ádámtól: — Azt kérdem én magától, hogy az ősszel, mikor egyszer bicskázás volt a Hétválasztóban, maga is ott volt ugy-e? Tud arról, mi? Ádám arca lassan bíborszínt öltött, akár a pünkösdi rózsa s a szeme pillogva nézett hol a bíróra, hol meg a rézfeszületre. S mivel nem szólt mindjárt, a bíró belenézett az előtte levő aktába s onnan magyarázta: — Várjon csak, mindjárt eszébe jut. Ez akkor volt, mikor a szőlőt kocsikról árulták a hídnál. Ugy-e tud arról? A megkönnyebbülés sóhaja szállott el Ádám ajkáról. Még a feje is bólintott: — Tudok... — Hát mondja el, hogy történt? Ádám előtt világos a kérdés. A bíró úr azt akarja tudni, miként történt az, hogy bejöttek a szőlővel a piacra? A vigyázz-állásból most pihenőbe áll tehát és kezdi: — Úgy vót az, hogy éppen takarni akartuk a szőlőt. De mivel olyan borúttas idő járt, meg keddi nap is vót, mondom az asszonynak: hallod-é, mönjünk be hónap a hetibe! Rám néz az Örzse, esztán — mivel eppen a padkát meszelte körül — mögáll a kezibe a meszelő és aszongya: — Mán mi a fenének mönnénk be, mikor nincs mit árújjunk?! Erre én aszondom: hát a szőlő micsoda, meg a bisalma, meg a sütnivaló tök ... most éppen annak van az ideje! Minthogy Ádám fújt egyet, a bíró közbeszólt: — Ne ezt beszélje már, hanem a kérdésre válaszoljon! — Hát arra válaszolok, kérőm — kap a szóba Ádám. — Mer úgy vót, hogy az asszony erre beleegyesült, hogy jól van no, bemögyünk hónap a hetibe! Röggel aztán, még nem is pitymallott, fölcihelődtünk a kocsira. Föírakluk a kis eladnivalót, meg jó nyaláb szénát is hajítottam a lovaknak a saroglyába, akkor aztán — Uram-Jézus, segiccs! — mögindultunk. Én az első ülésön subába bújtam, mer mán derek kezdtek járni, az örzse meg kendőbe bugyolálta magát, oszt a hátam mögé ült a kocsioldalba. A lovacskák szép lassan poroszkáltak, mer a homok még akkor szörnyen föláradt és csak csöndesen nyikorgott utánuk a kocsi. — Az Isten áldja meg, — emelte föl a szavát a bíró — ne ezt beszélje már, hanem a dologra térjen rá! — Hát arra térök éppen, tekintetes úr. A piacot beszélőm, meg az aszszonyt, ahogy gyűltünk befelé. Ez is akkor történt, mán pedig elgyüttünk jó félórát a tanyától, hogy égyször csak mögbök hátulról az Örzse a könyökivei. — No! — vöszöm ki ászárakul a pipát.— Mögájjék kend! — hujánt az asszony. — Mért ne? — fordulok hátra. — Hát az a loncsos kutya, — Hol te?! — fohászkodtam el magam nagy haraggal, mer azt tartom: "kutyának otthon a helye, őrizze a házat, odanézzön kend, itt lohol utánunk! Azzal fölállok s látom, hogy a Villám kutyánk nyóc-tíz lépésre ott áll a kocsi ulán. Lehög, hogy a nyelve is kilóg, oszt bámul a kocsira. Kapom az uslort, ugrok lé a kocsirul: — Takarodsz haza té büdös állat! A kutya, néhogy az ustor elérje, erre mögfordult: Usgyi: neki a fődeknek! Mög sem állt az akkor hazáig, — nevetett itt Ádám — mer azt gondóta: mögustorozoml... Mink osztán továbbgyüttünk befelé a városba... — Hála Istennek, — könnyebbült meg a bíró — csakhogy már a városba értek! — No még nem éppen — fűzte tovább a szót Ádám. — Mer a Központba is mögálltunk, dógom vót a plébános úrral. De mivel az még aludt — mer az urak, tudja azt a tekintelös úr, nem szoktak korán kelni... no-no. nem azér mondom!... más az ő sorsuk, mint a mienk, kintvaló népeké, — hát azér a harangozol zörgettem föl és annak mondtam mög, amit költött. A harangozó ugyan morgott egy kicsit, de én nem bántam. Ha szolga, hát engedelmesköggyön! — Aztán bejöttek ugy-e a városba? — szólott megint a bíró, csakhogy ösztökélje már Ádámot a tanúskodással. — Be — felelt nyugodtam Ádám. — Csak még a Kossuth-kútnál álltunk mög kicsit, mer ott itatni köllött. A ló szereti ott a zártézi vizet, há azért itattunk. De jó kis pálinka van ott a kocsmába, ami az embörnek esik jól úgy röggel felé, mikor mán deres a mező s a levegő is csípősebb... — De aztán már csak jöttek? — türelmetlenkedett most már a bíró. — Gyűltünk. Hogyne — néz rá nyugodtan Ádám. — Igenyöst be a városba. De itt a híd-piacra mönlünk, nem a Hétválasztóba. Mer tele vót a kocsink szőlővel — hát azt csak nem vihessük a kocsma udvarába?! Odaálllunk hát a fák alá, a Kurtul-palota mögé. De mivel akkorára nagyon meleg lőtt, mondom az asszonynak: — Hallod-e hé, elmék égy pohár borra! — Mén ám kend a fészkes fenébe! — mordult rám az Örzse. — De sokat árultunk mán, hogy mán inna kend! Erre én mérges lőttem és azt mondtam neki: — Most mán akkor sé mönnék, ha küldenél! Ha még azt a pohár bort is sajnálod tűlem!... A bíró elképedve nézett Ádámra. — Hát a bicskázást nem látta? — csapott ki ajkán a bosszúság. — Maga nem volt kocsmában? Én azt akartam tudni, hogy ott volt-e? Kónya Ádám se hagyta ám magát. Az ő arcán is pirosán égett az indulat, akár a bíróén, mikor felelte: — Mondom, hogy elmöntem vóna. De nem engedött az asszony! — De a verekedésről csak tud? — dühösködött a bíró. Félpillanat csönd támadt ekkor. Annyi csak, míg Ádám rápillantott a rézfeszület ragyogó fejére. S akkor, mint akivel az időt hiába töltötték, sértett önérzettel válaszolta: — Hallani hallottam rula, de nem láttam sömmit. Mer jelönleg nem vótam ott! A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomda* jában Komárom.