Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-10-22 / 83. szám
Lapunk mai száma a jövő heti teljes Hádié-mtisort tartalmazza ötvenharmadik évfolyam. 83. szám, Szombat, 1938. október SS. Ilii iHIHHHIII 1 »mi HMM I IMIIilHIIWIHBIIHl sssefícsasa»?. e Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 Kö, félévre 40 Ké, negjedévre 20 K6. - Külföldön 120 I«. Egyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JÁNOS. ^ Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: BÁRÁNY A Y JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. és FCLÖP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-u. 2S. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Komárom, október 21. A politikai betegségek hirtelen akuttá változnak és így Udrzsal is megrendült egészségi állapotára hivatkozik, amikor lemondását benyújtja. De mihaszna megy Udrzsal és jön Malypetr, ha egyszer illinarad maga a rendszer, ami annyi bajt hozott magára az államra is, meg az államot alkotó népre. Mert hiszen ezek nem államtitkok, mivel a szociáldemokraták épen elég gondosan leltározták az agráriusok bűneit és a tömegek hiszékenységével visszaélő politikáját, viszont az agrárok révén jut tudomásunkra, hogy miben ludasok a szociáldemokraták, a kívülről nemzetköziek és belülről a legnagyobb soviniszták. Ilyenképen nem is szükséges, hogy fotográfiákat készítsünk a koalícióról, mikor annak két oldalról való hű felvétele a birtokunkban van. Udrzsal és kormánya állítólag a költségvetésen bukott meg, valójában azonban már régen hordozza magában a feloszlás mikrobáit, amint nem lehet hosszúéletű egyetlen koalíció sem, amíg a tűz és a víz lépnek egymással közkereseti társasági viszonyba. Az agrárpárt önzése, mindig páratlanul működő étvágya eléggé ismeretes. Az is tudott dolog, hogy a középeurópai megegyezésnek épen ez a párt a legnagyobb kerékkötője, mely kiderült a kereskedelmi szerződések eddig megkötéseinél és főleg felmondásánál. A íöldiníveseknek megígért kríziskölcsönök elmaradásáért is az agrárpárt felelős, amely az adózás mérséklésében egy lépési sem lett. Ez a földmíves réteg ilyen iszonyú eladósodása ennek a pártnak a ielkiismerelét terheli. De ezt terheli a militarizmusnak ki nem elégíthető követelőzése is, amelynek mindegy, hogy van-e válság vagy nincsen, de mindenkit félretolva áljából maga márt először a tálba. Ez a koalíciónak egyoldali tükörképe. A baloldali sem különb. Tíz esztendőn keresztül minden pártra rálicitált a szociáldemokrata párt a katonai terhek megszavazásánál. Csak az elviselhetetlen gazdasági krízis idejében léptek fel óvatosan a katonai szolgálati idő leszállítása érdekében, ami mint utólag kiderült, a továbbszolgáló altisztek szerződtetése következtében még újabb költségemelkedéssel járt. A súlyos krízis tetőpontján nyakrafőrc emelték a jövedelmi adót, még pedig visszamenőleg, amire a prágai egyetem jogi professzorai kimutatták az állam törvényeiből, hogy adóknak visszamenőleg' való kivetése tételes törvényt sérl. De ne időzzünk ezeknél a képeknél, szomorú dolgok ezek és gyűjtőnéven úgy hívják: koalíció. Ugyanez a koalíció azután egy közönséges adminisztratív kérdési, a lakásügyei tizenhárom esztendeje loldja-foidja, de megoldani nem tudja. Pedig ez nem is valami nagy kérdés, hiszen csak azt kell eldönteni benne, hogy a parlament a magántulajdon alapján maradjon-e, Vagy ezt valamely irányban módosítsa. Azt sem hisszük, hogy a tisztviselők fizetésének leszállítása az a szírt, amelyre ráíutott volna a kormány hajója. Ila a költségvetést csak ez hozhatja rendbe, akkor úgysem lehet kikerülni. Hogy azonban ezt épen akkor csinálják meg, amikor minden közszükségleti cikk ára felmegy és az életnívó a drágulással szemben leszállni kénytelen, azon legfeljebb csodálkozunk. Hiszen a szlovén-Komárom, — október 21. A magyar nemzeti párt országos elnöki tanácsának ülése. A magyar nemzeti párt elnöki tanácsa október 19-én Pozsonyban Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő, a párt illusztris vezérének elnöklete mellett, az elnöki tanács valamennyi tagjának részvételével ülést tartott. Az elnöki tanács megvitatta a politikai és gazdasági kérdéseket, mélyreható vitában foglalkozott azokkal és a vonatkozó teendőkkel. A fontos ülés határozatairól az elnöki tanács külön jelentésben fogja tájékoztatni a közvéleményt. Bizonytalan kilátásokkal kezdődött az őszi ülésszak. A képviselőház és a szenátus csütörtökön kezdte meg az őszi ülésszakot. Az ülésszak, tekintettel a kormányválságra. a legbizonytalanabb kilátással kezdődik, aminek, másrészt a kormány munkaprogramjának hiánya is az oka, amit még a nyári szünet előtt sürgettek. A parlamenti munka ujrafelvétele elé akadályokat gördit a még mindig megoldatlan belpolitikai helyzet, amely a kormány rekonstrukciója után sem igen fog megjavulni, mert a súlyos kérdések továbbra is problémák maradnak. A nemzetgyűlésnek sok nehéz föladatot kell megoldania és ezek között a legelső a lakástörvény meghosszabitása, amely provizórikusán október 31-ig lett meghosszabbítva. A másik sürgős és nagy feladat az 1933. szkói tisztviselők fizetése máris lényegesen csökkent az országos pótlék beszünlelésével. Udrzsal megy, Malypelr jön. Tehát minden marad a régiben. Csak a cégtáblát kell átfesteni. Az üzlet új tulajdonos firmája alalt megy tovább. Parlamentáris elvek, kormányprogram harmadrendű szükségletek. Európa lázbetegsége és válsága, ez mind nem szempont. Gahonaszindikálus, agrárszövetkezetek, Kampelicskák, oszmicskák, ezek a fontosak. Hogy ebből a népnek van-e valami haszna, senkisem kérdezi. No, de a demokrácia mégis csak azl követelné, hogy az ilyen kormányválságok után a tömegeknek jusson valami, ha anyagiak nem is, de erkölcsi javak. Bizalom és bit abban, hogy a kormány a nép javára dolgozik és nem a koalíció régi egyensúlyozó játékait folytalja. Alkalmas-e erre a régi koalíció? Azl hisszük, hogy nyugodt lelkiismerettel válaszolhatunk nemmel. Mert bizonyos, hogy ez a nép verdiktje is, amelyet ne lessék összetéveszteni a pártok verdiktjével. állami költségvetés elintézése, amelyet azonban eddig még a bizottsági tárgyalásokon sem készítettek elő, úgy hogy ebben a kérdésben aligha lehet a végső parlamenti döntést ebben az évben már elérni. A képviselőháznak csütörtökön két ülése volt, de egyikben sem intéztek el fontosabb ügyet. Több törvényjavaslatot küldtek a bizottságoknak, amely után az ülést berekesztették. A szenátus is tartott csütörtökön ülést, amelyen érdemleges határozatot nem hoztak. A képviselőház október 24-én hétfőn délután, a szenátus október 26-án délelőtt tartja legközelebbi ülését. A kormány átszervezésére Malypetr kapott megbízást. Az Udrzal-kormány legutóbb tartott minisztertanácsa elhatározta, hogy a miniszterelnök lemondásával a kormány valamennyi tagja benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek. Masaryk elnök az új kormány megalakításával Malypetr képviselőházi elnököt bizta meg, aki már szerda óta tárgyal a koalíciós pártok vezetőivel és azokkal a politikusokkal, akiket a miniszteri tárcák elvállalására meg akar nyerni. A tárgyalások eddig nem vezettek eredményre, aminek elsősorban is személyi okai vannak. Legnagyobb nehézséget képez a pénzügyminiszteri tárca betöltése, amelyre senki sem akar vállalkozni. Malypetr Englist szerette volna megnyerni pénzügyminiszternek, de az nem volt arra rábírható. Sem Preisz, sem Dvoracek, sem Hotovec nem vállalják a tárcát és így minden valószinüség szerint újra Trapl dr. kerül a pénzügyminisztérium élére. A belügyminiszteri tárca betöltése sem biztos még, éppen igy bizonytalan, hogy Jesek fogja fölváltani Matouseket a kereskedelmi minisztérium élén. Hogy a földmivelési tárcát Hodza Milán kapja-e meg, arról nincs még végleges megállapodás, aminthogy az uj kormány összeállítására vonatkozó személyi kérdések mindaddig csak kombinációk maradnak, amig kinevezés végett a köztársasági elnök elé nem kerülnek. TJjabb árucsere egyezmény Csehszlovákia és Magyarország között. A Magyarország és Csehszlovákia között fennálló szerződésen kívüli állapotot provizórikus megállapodásokkal sikerült a két állam kormányának némiképen enyhíteni. Az első provizórikus egyezség szerint Magyarországból nagyobb mennyiségű zsirsertést szállíthattak Csehszlovákiába, ahonnan tűzifát importáltak Magyarországba. Az augusztus 26-án létrejött megállapodás értelmében magyar idénycikkekért: (dinnye, szőlő, szilva, hagyma stb.) faszenet, fát, pamut- és gyapjufonatot, szövetet, üveg- és porcellánárut szállítottak Csehszlovákiából. Most, — mint Budapestről hivatalosan jelentik, — létrejött a harmadik árucsere egyezmény a két állam között. Mint a MTI. jelenti, a magyar és csehszlovák kormány között október 13-ára jegyzékváltás útján újabb árucsereforgalmi megállapodás jött létre, melynek értelmében koksz ellenében lovakat, halat, bútort, disznózsírt és szalonnát szállítanak Csehszlovákiába Magyarországból kedvezményes vámok mellett. A megállapodás 1932. december 31-ig marad érvényben. A lakástörvény meyhosszabbitésa 1933. március végéig. A képviselőház csütörtöki ülésén a kormány beterjesztette a lakástörvény ideiglenes meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet rövidesen el kell intézni, mert különben e tekintetben ex-lex állna be. Az uj ideiglenes meghosszabbítást 1933. március végéig javasolja a kormány, tehát a provizórium öt hónapra szól. Az uj provizórium az eddigi lakástörvény rendelkezésein nem változtat, noha még a nyári szünet előtt tárgyalt uj döntő javaslattal szemben a koalíciós pártok igen sok módosítást ajánlottak. Ezeket azonban most, tekintettel arra, hogy a lakásprovizórium október 31-én lejárt, lehetetlen letárgyalni s igy az évek óta húzódó változtatások továbbra is halasztást szenvednek. A javaslatot a szociálpolitikai bizottságnak osztották ki, amely csütörtökön délután már le is tárgyalta azt. Az október 24-én öszszeülő képviselőház fogja elintézni a lakástörvény érvényességének március 31-ig való meghosszabbítását. POLITIKAI SZEMLE Régi cég — uj firma.