Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-10-01 / 77. szám
2. oldal »KOMÁROMI LAPOKc 1332. október 1. Megérkeztek az új I női és lányka télikabátok | az eddiginél sokkal nagyobb választékban. I Kötött áruk, bőröndök ésférfi divatcikkek szintén nagy választékban. Kertész J. Jenő im-oi i 408 J hogy a fizetések 15 százalékos lecsökkentése „állami szükségességet“ képez és ezt feltétlenül végre kell hajtani. Udrzal miniszterelnök megmagyarázta a kormány álláspontját és megígérte, hogy a kérelmezők érdekében közben fog járni. A politikai miniszterek szintén tárgyalták a kérdést és úgy határoztak, hogy az ügyet javaslattétel véget a koalíciós pártok elnökségei elé terjesztik. Szkeptikusan Ítélte meg a külügyi bizottság a stresai eredményt. A szenátus külügyi bizottsága csütörtökön tartott ülésén számoltak be a távollevő külügyminiszter helyett Krofta és Friedman meghatalmazott miniszterek a stresai konferencián elért eredményekről. Friedman miniszter előadása során kijelentette, hogy egy kontribuciós alapnak létesítését is fölvették 75 milliós svájci frank összegben, amely alapból a közép- és keleteurópai államoknak a gabonafölösleg kivitelénél a belföldi ár és a külföldi ár közötti különbséget pótolnák. A csehszlovák delegáció nem vállalt semmiféle kötelezettséget ezen javaslattal szemben, sőt azt is kijelentette, hogy a kontribuciós alaphoz hozzá nem járulhat. Pazderka dr., a földmivelésügyi minisztérium meghatalmazott minisztere kijelentette, hogy Stresában nem lett volna szabad végleges javaslatokat hozni, mert nem tartották be a paritás elvét. Az államokat a gabonakivitelük szerint két csoportba osztották. Az első csoportba azok az államok tartoznak, amelyek búzát, takarmányárpát és tengerit exportálnak, ebbe nem osztották be Csehszlovákiát, mert ezek a gabonatermékek Csehszlovákia kivitelében nem szerepelnek. A második csoporthoz a rozs-, sör-, árpa- és zabkiviteli államok tartoznak s ehhez osztották be Csehszlovákiát is. A konferenciánál kivételt tettek Németországgal, amely taktikájával elérte azt, hogy nem*lenne köteles a kontribuciós alaphoz hozzájárulni. A miniszter az állam gazdasági helyzetével foglalkozva, kijelentette, hogy Csehszlovákia kénytelen preferenciális szerződéseket kötni, mert a közel jövőben nem lehet a kontribu-20 ciós alap realizálásával számolni. Amennyiben ennek az alapnak a megvalósítására sor nem kerül, a stresai tárgyalások kilencven százaléka kútba esik. A jelentések után felszólaló szenátorok általában igen szkeptikusan Ítélték meg a konferencia eredményeit, amit Krofta meghatalmazott miniszter is megállapított, azonban azt leszögezte, hogy a konferenciának — meglepetésre — voltak pozitív eredményei is. A százezerkoronás jövedelműek és a jövedelemnélkliliek. Irta: Quidam. A város parlamentjében megint szóba került a nyomorúság árvize, melynek zsilipéi már megnyíltak és azokon keresztül zuhog ez a fekete áradat, mely csupa nincs-ből ered. Közeleg az ideje a népkonyha megnyitásának és ilyenkor rendesen megmozdul a kőszívű burzsoázia lelkiismerete is, hogy elviselhetővé tegye a telet, a munkának és a szegénységnek ezt a nagy ellenségét. Az obszervatórium szeizmográfja pontosan exakt tökéletességgel működik. Földrengés nincsen, de a széísebességmérő jelzi, hogy odakünn szél fúj, északról-e, délről-e, vagy bolond lyukból, az nem érdekel ebben a percben. A zöld asztal mellett a népkonyháról folyik a szó és ott, azt hisszük, hogy pártkülömbség nélkül azon van mindenki, hogy ez az intézmény minél tökéletesebb módon működjék, ami nem azt jelenti, hogy minél többen ebédeljenek a népkonyha vendégszerető asztalánál, hanem azt, hogy az minden szegényt ellásson, még precízebben fogalmazva meg a kérdés lényegét: minden komáromi gyökerű szegényen segítsen úgy, ahogyan ma a nagyon is szűkre korlátozott gazdasági lehetőségek között lehet. Mert a városi népkonyha az nagyüzem és mint ilyen, nagy számlákat is nyújtanak be fentartásáról a konyha szállítói. Annyival jobban kell tehát minden kidobott garasra vigyázni, hogy az rendeltetési helyére jusson, mert azt a városi pótadóban a legkisebb háznak vagy viskónak a tulajdonosa is viseli, meg az úgynevezett „százezres“ jövedelműek is. A polgári osztályról lehet bármily rossz véleménye a marxi és lenini filozófiák követőinek, de azt el kell ismernünk, hogy a polgári társadalom jótékonysága sohasem csökkent bármilyen okos vagy oktalan támadás érte. Mint a komáromi városházán egy osztály (túl) öntudatos városatya részéről, aki pontosan most, az adőárverések, a csődök és kényszeregyezségek idejében, amikor a leszegényedett középosztály már már ottan tart, hogy adóját és közterheit képtelen megfizetni: súlyos sértéseket vagdal a burzsoázia fejéhez és az itteni „százezres“ jövedelműekhez. Nézzünk csak körül gyorsan és alaposan és tartsunk seregszemlét ebben a városban a „százezres“ jövedelműek felett. Ebbe a kategóriába beleeshetik egy két komáromi bank, de nem mindegyik. Azután beleesett — pár évvel ezelőtt — egy, kettő, három, talán ennyi, de semmiesetre se több ügyvéd és kereskedő, hogy ma beleesik-e ebbe a kategóriába, arra válaszoljon a komáromi adókivető bizottság referense. Hiszen forgalma talán van néhány kereskedőnek több százezer korona, talán olyan is van, aki egymilliót is forgalmaz, de hát hol van a jövedelem a forgalomtól? Az a jobboldali városatya, aki végighallgatta a százezres burzsoák elleni kirohanást, talpraesetten válaszolt, ám de a vitatkozás céltalan, mert ez nem az elvek harca Nagyon igaza volt annak a jobboldali ügyvédnek, aki szintén felszólalt és arra figyelmeztette a százezres jövedelmeket szimatolókat, hogy akkor, amikor a népkonyha felállítása érdekében ehhez a tízszer kifacsart citromhoz, a komáromi polgári társadalomhoz fordulunk, talán mégsem helyénvaló, ha egy és ugyanazon alkalommal bunkósbottal is kólingatjuk a fejebúbján, hogy meg ne sántuijon. Ki kell azonban jelenteni, hogy a felszólaló ieszázezrezése Komáromban senkinek sem érinti a privát becsületét, még abban az esetben sem, ha azt netalán letagadta volna. Mert ez az itteni viszonyokkal merőben ismeretlen idegen voltaképpen nem is tudja, hogy mennyi százezer korona ma és őszintén megvallva, ha valahol találnék százezer koronát, nem merném felvenni, még mint becsületes megtaláló a biztos jutalom reményében sem, meit ez egy elérhetetlen vágyat jelent a hét sovány esztendőben és ezt a magas számot az állami adóhivatalokon, a nagybankokon és az alvilág képviselőin kivü! senki sem ismeri. De menjünk tovább egy lépéssel: Komáromban a tiz ujjamon meg tudom olvasni azokat, akiknek hetvenötezer korona jövedelme van, azután vannak, akiknek van ötven-hatvanezer korona bevétele. Azon-A csallóközi halászat történetéhez. dókat kapta dézsmálóitól. A vártartománynak szép bevételi forrása volt a halászat, de ezt roppant megterhelte az, hogy a fogott halakat nem értékesíthették, hanem azokat Bécsbe, vagy még nagyobb távolságokra is kellett szállítani, amiből egyes egyedül a komáromi szekeresek húztak hasznot, de ez a számadásban súlyos kiadásokat jelentett. A kifizetett halfuvarok tekintélyes összegeket képviselnek. 1552-ben 16 ft 11 dénár, 1553-ban 132 forint, 1558-ban 156 forint, 1559-ben 145 ft 13 dénár, 1560-ban 162 ft 20 dénár, 1562-ben 173 ft 3 dénár, 1566-ban 132 ft 51 dénár, 1568-ban 165 ft 35 dénár, 1571-ben 340 forint, 1572-ben 374 forint 23 dénár. De volt a halászatra egyéb kiadás is. így hajókat, tutajokat kellett az aszódi vizafogókhoz csináltatni, a halak számára hordókra volt szükség, kivonásukra pedig kötelekre. Ezenkívül nagyobb kiadási tételt jelentett a halak besózása. A cégék karbantartására csak néhány számadási adatot ragadunk ki. így az aszódi cégéknek rendbentartása 1555-ben 119 forint, 1557-ben 15 forint, 1559- ben 58 forint, 1562-ben 60 forint, 1567-ben 60 forint, 1568-ban 60 forint, 1569-ben 20 forint, 1575-ben 70 forint, 1581-ben 81 forint 45 fillért tett ki. Ezek a vizekben leverésre szánt cölöpök árát jelentik, amilyenre az aszódi cégénél rendesen 400 darabra volt szükség. A cölöpök leverését az ekecsi várnépek végezték, akik ezen kívül más szolgálmánnyal nem tartoztak. A vártartománynak a bőves halfogások idején nem kis bevétele volt a halak eladásából. Ez azonban egyre csappant az udvar étvágyának növekedésével. A halnegyedből járó bevételeket nem számítva, halak árában befolyt 1552-ben 88 forint 96 dénár, 1556-ban 127 forint 7 dénár, 1557-ben 319 forint 27 dénár, 1558-ban 393 forint 15 dénár, 1559-ben 32 forint 30 dénár, 1560-ban 486 forint 33 dénár, 1562-ben 142 forint, 1567-ben 238 forint 45 dénár, 1573-ban már csak 45 forint 93 dénár, 1575-ben 87 forint 30 dénár. Azonban nem egy évben kiadásai is vannak a halak vételére, melyeket az udvarnak kellett küldenie a vár- [ grófnak. 1559-ben 91 forint 12 dénárt, 1566-ban 300 forintot fizet ki halért a várgróf pénztára. Imitt-amott a várgrófok, akik mindenből szereltek volna facsarni egy kis bevételt, vizek bérbeadásával is kísérleteztek. így bérbeadták a martosi Töllőstó nevű halászóvizet, amely mig a török közelsége nem volt fenyegető, hozott is valami bérjövedelmet. De a török megfészkelése után sem ez, sem a Zsitva halászata nem számított már bevételnek. Bérbeadták még a komáromi vizek közül a Szegfő (Schegfeu) és Szegér (Sekecr) 'halászóvizeket is. A haszonbér bevételek így alakultak: 1552-ben 25 forint, 1533-ban 25 forint (1554—1555-ben a naszádosok halászták ki az összes bérbeadott vizeket), 1566-ban tekintélyes öszszeg, 166 forint 20 dénár folyik be ezen a. címen, 1567-ben 23 forint, 1571-ben 25 forint 37 dénár, 1572- ben 34 forint, 1573-ban 17 forint 30 fillér, ezt Sándor István naszádos vajda fizeti a Zsitva meghalászásáért, 1575-ben 60 forint 97 dénár, 1576-ban 91 forint 48 dénár. A várgrófok hiúz szemei sokszor akadtak meg az almás—neszmélyi hegyeken, amelyek tiszta időben egészen pompásan láthatók a komáromi Dunapartról. Tulajdonképen ezek a falvak is a komáromi vártartományhoz számítottak régebben, szép sorjában a Duna jobb partján: Neszmély mezőváros, Almás falu, Füzitő város, Szőny mezőváros, Rév-Komáron falu, Hajmás falu és a part egészen fel Koppán monostoráig. Csakhogy ezek a helyek már ekkor »in partibus infidelium«, a hitetlenek részén, török hatalom alatt állottak, magyarán: hódolt helyek voltak. Mint ilyenek, azért megfizették adójukat a komáromi várnak is, ameddig csak tudták és ha a török rá nem jött. Neszmélyt és a neszmélyi tavat, melyet a naszádos vajdáktól visszaváltottak, az élelmes várgrófok meghalásztatták már 1556-ban és ettől kezdve csaknem évenként. 1557-ben április 1-én halászták meg felében és ez 23 forint jövedelmet hozott a várnak, április 21-én pedig 35 forint jutott a várgróf pénztárába. 1560-ban a halastó meghalászásából 6 forint 43 dénár a bevétel. Azt fennebb említettük, hogy vizahalászatra is berendezkedtek és két éven át Neszmélyen 23 vizát, Almáson 20 vizát fogtak. Sokkal veszedelmesebb hely volt Fizektő, amely az Árpádok korában városi szabadalmat nyer, de a török uralom alatt lassú pusztulásnak indul. Tatzger Hans Burggraf meghalásztatta a fizektői nagy tavat és pedig felében. Talált is reá jó vállalkozót, aki szép zsákmánnyal tért vissza. Ez a halász a komáromi bíró tanúsága szerint Béres András volt és 12 forint jövedelmet szerzett a várnak. Tanúsította ezt Aim Tamás is, a komáromi halászok dékánja.1 1576-ban megismétlődik a halászvirtus. Ekkor roppant mennyiségű halat fogtak és azt az ügyes emberek szekerekre rakva Pápán adták el. Híven beszámoltak a királyt illető 36 forint 15 dénár felerészről is. Ez csak a komáromi halász élelmessége mellett bizonyít. Rév-Komáron falu, mely a mostani Komárom várossal szemben, a jobbparton feküdt, a későbbi Csillagvár környékén, valamint a tőle nem messze, a mai jobbparti Komárom város területén fekvő Hagymás falu halastavait és vizeit azonban már nem merték meghalászni, ez túlságosan merész vállalkozás lett volna az örökösen itt leselkedő és ólálkodó török martalócok miatt. Ezért jelenti ezekről a falukról a várgróf az udvari kamarának, hogy azok elveszetteknek tekinthetők, amint hogy tényleg el is néptelenedtek itt, a hadak országútján és elpusztultak. Hiszen a Burggraf-élelmességben nem is volt semmi hiba, azok mindennek ki akarták szívni a velejét. Erről tanúskodnak azok a perek, amelyekét az első várgróf, Syk Mihály indított Komárom polgárai, Gúla, Naszvad érseki birtokok, Ekecs falu, az esztergomi érsek, a Márkházy család és mások ellen. Nagy vitákra ad alkalmat Izsa falu és a hozzá kapcsolódó halászati jog, amely a földesurat, a szenttamási prépostot illette. Az nagy szálka volt a várgrófok szemében. 1564-ben bérbeveszi a préposttól Izsát a várgróf (Tatzger) és akkor lelkendezve jelenti, ‘Volt közös p. ü. It. Hung. 15416. faso.
