Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-08-27 / 67. szám
1952. augusztus 27. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. Serényen folynak az előkészületek a szeptember 10—12-iki országos magyar diákkongresszusra. A szlovenszkói magyarság reménysége: a főiskolás ifjúság Jókai városába jön, hogy bonckés alá vegye jövőjének súlyos kérdéseit. — Komárom az érdeklődés középpontjában. — A Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesületének fáradságot nem ismerő munkája. Saját tudósítónktól. Már szinte közhellyé vált, hogy keserű a kisebbségi magyar kenyér, de mennyivel keserűbb és szárazabb azé a fiatalságé, amely az apáktól évtizedes robotban összekuporgatott garason idegen városban, idegen nyelven vásárol, hogy szellemi munkájában a testfentartás követelményeit is kielégíthesse. Ez az ifjúság, amely le tudja gyűrni a nyelvi és kenyérnehézségeket és sokszor fűtetlen szobában, a nagyváros lármája közepette mohón szívja magába a megváltó tudományt, önmaga által fajáért küzd, de mert fiatal és ezért befolyásokra a legfogékonyabb, igen gyakran eltérő utakon jár és különböző eszközökben látja a megoldások lehetőségeit. Ez a körülmény késztette a Cs. M. A. Sz.-t = Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetségét arra, hogy minden évben a nyári szünidő alatt valamelyik szlovenszkói városban összegyűjtse a főiskolásokat s kongresszus címen előadások és az azokat követő viták eredményekép egy közös eszmei megállapodást létesítsen. Az 1932-ik évi országos kongresszus megrendezésére a komáromi egyesületet kérték fel, amely átlátva annak hatalmas propagativ és morális erejét, örömmel és készséggel vállalkozott rája. Közöltük már, hogy e hó elején itt járt dr. Grossmid Géza szenátor, az ifjúsági Nagybizottság elnöke, akivel az egyesület vezetősége mélyreható tanácskozásokat folytatott a kongresszus megrendezése körül s amely alkalommal a kongresszust szeptember 10—12. napokra tűzték ki. A kongresszusra mintegy 40—50 hivatalos kiküldött jön, akiknek az elszállásolásáról a rendező egyesület fog gondoskodni, mint ez az eddigi kongresszusok alkalmával is történt és pedig olyképen, hogy az itteni akadémikusok Komárom, — augusztus 26. a napokban felkeresik a város tehetősebb családjait és felkérik, hogy a kongresszus tartama alatt egy, esetleg két kiküldött részére nyughelyei, illetve étkezést nyújtani szíveskedjenek. Komárom város magyarsága nem zárkózhatik el és reméljük, nem is fog elzárkózni az akadémikusok kérése elől s ezen nemes cselekedetével is táplálni fogja a magyar ifjúság jobb jövőjébe vetett hitet. A kongresszuson jelen lesz a szlovenszkói magyarság legtöbb közéleti és szellemi vezetője, azonkívül a környező és a legtávolabbi városokból is mintegy 100—150 főiskolás, úgyhogy Komárom idegenforgalma ezekben a napokban soha nem látott arányokat fog ölteni. A legnagyobb elismerés hangján kell Írnunk a Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesületéről, amely fáradságot nem ismerve dolgozik a kongresszus megrendezésén, hogy ez minden tekintetben a legsikeresebb legyen. A vezetőség szinte naponként tart összejöveteleket, ahol megtárgyalják a napi munkát. Már kidolgozták a kongreszszus programját is, amely szerint napközben előadások, viták, választások, Jókai emlékművének megkoszorúzása stb. stb szerepelnek, szeptember 10-én nagyszabású kulturest, 11-én pedig reprezentációs bál lesz. (A kongresszus programját legközelebb részletesen fogjuk közölni.) A meghívókat a jövő héten fogják kibocsájtani. Reméljük, hogy a komáromi akadémikusság munkája nem lesz hiábavaló és Komárom városa és annak áldozatkész magyar polgársága méltóan fogja megállni helyét a többi kongresszustrendező városok: Érsekújvár, Rimaszombat, Losonc, Kassa stb. mellett. Felfedező út. Utazásom a gőzparipán, tehát szárazon. Ahonnan azonban mégis nedvesen érkeztünk vissza. A baji nagyhordó árnyékából. Interjú Merschner József agostyáni gazdával, aki remekműveket farag, pedig seholsem tanulta. Mint 31-es népfölkelő honvéd negyven hónapig őrizte a Piavét, közben pedig olasz borból konyakot párolt. Beszéljünk-e , vagy maradjon a mi I. FEJEZET. Fel kell használnom a Komáromi Lapok fürge és higgadt szerkesztőinek távollétét és belemerészkedhetem ebbe a kényes rovatba, ahol autókalandok és gáláns történetkék kitűnő vacsorákkal és pazar ebédekkel vegyest csiklandozzák e lapok olvasóit. Magam nem vagyok utazó. Néhanapján felvetődöm Pozsonyba, de ott már nincsen felfedeznivaló. Mivel azonban három esztendeje egy jó barátomnak komoly ígéretet tettem, hogy meglátogatom és az idő fut, rohan tőlem, az ígéreteket be kell váltani, mert mi magyar emberek vagyunk, akik ezt a kis véreikét tanultuk meg hátulgombolós korunkban: Az ígéret szép szó, Ha megtartják, úgg jó. Ennél már külömb verset is írtak, de igazabbat soha. Ehhez azután tartjuk magunkat Kukkóniától Kárpátaljáig és ha például Kökény Pista a Galagonya Ferkónak pofont ígért, meg is adja még akkor is, ha utána i század legjobb ozsonnájáról, felejthetetlen titkunk. az ő képes fele is sajog egy hétig, ígéretet csak az adórészletek irányában nem kötelező megtartani, mert hát a bajban levő ember ígér, de nem fizet. II. FEJEZET. Három év után barátunk már nem ígéretet kapott, hanem terminust. Hogy egy szép keddi napon ott leszünk és mindjárást értésére is adtuk vendégszerető házigazdánknak az ismeretlen orfeumi koszorús költőből idézve: ott fogsz te sírni, ahol senki se lát... Vagyis a vendég- illetve a tatárjárás után... Mit tegyek, bizony bevallom, hogy mi a harmadosztályú gőzparipán utaztunk, komáromi kirándulók, a nevek igazán nem fontosak. Mert kirándulni nem lehet például második osztályon, mert az kéjutazás. Meg azután mi a demokráciát már nem szavaljuk, hanem aszerint is rendezkedtünk be. A kies Tatakertet, ahonnan a picike vasúti állomás pár négyszögölét leszámítva, ameddig a szem ellát, mind f, \ Megérkeztek az új I női és lányka télikabátok g az eddiginél sokkal nagyobb választékban. I Kötött áruk, bőröndök ésférfi divatcikkek szintén nagy választékban. i v Kertész J. Jenő KoiaarEiii.natHf-n.Z5 «oaMMamHMmMHaMmainMHNaHMHMmaamMMMMHM Esterházy hitbizomány, megcsodáltuk és eközben felültünk a féderes kocsira, azután: Gyi te fakó! Megérkeztünk hiánytalanul, házigazdánk már a fordulónál vár, megdörzsöli szemeit és azzal fogad, hogy becsületes emberek vagyunk, mert hogy hát három év után beváltottuk az ígéretünket. Hohó, kedves bátyámuram, hány éve ígérik a hadikölcsön beváltását és még alig egy-két ember húzta ki a nagy ternót! Itt vagyunk és majd meg fogod látni (fenyegető magyarsággal), hogy mennyire itt vagyunk. Ebédelni se ebédeltünk, csak úgy látszat végett. III. FEJEZET. Csillagok fényes nappal. Ez lett volna az igazi cím. Mert a házigazdánk azt mondja, hogy válasszuk ki a megfelelő italt. Az italok pedig a pincében sorakoznak a hordókban. Megállunk az elsőnél, a másodiknál — majd az utolsónál, ez egy rokonszenves, kissé elhízott hordó volt és mintha mosolygott volna reánk a belőle kilopott aranyszínű folyadék. E mellett maradunk. Egy lépést se tovább. Simogattuk és ölelgettük az öreg hordót és azt kívántuk neki: mindig legyen tele. Hogy ez a jókívánság önmagunknak jövedelmező, arra egyikünk se gondolt. Nem sokára kiértünk Isten szabad napja alá, a sugarak kévéje reánk hullott, de jó magam, mintha alkonyatot láttam volna és az azúrkék égen néhány fényes csillagot. Ez jól kezdődik. IV. FEJEZET. Merschner József agostyáni születésű, most 58 éves derék gazdaember, akinek a szőleje oda van ragasztva a baji hegy legszéléhez. Csak egy kurjantás oda Agostyán falu szép karcsú toronnyal, roppant gyümölcsös liget zöldjébe rejtőzve. Jóképű német ember, aki magyarul is jól beszél. Mi is így beszélünk vele, de a társalgás csakhamar magyarra fordul. Elhozta, amit ígért a faluból. Faragványokat, tölgyfaágynak az izmos erős lábait, amelyeken ezer figura, ember, állat van kifaragva pompás ornamentika közt. Senkitől se tanulta a mesterségét. Megmutatja a késéi, amivel a faragványokat készítette. Ezelőtt 28 esztendővel, komáromi regruta korában vette Prasek késmívestől, a kis ága már egészen lekopott, ezzel faragja a legfinomabb részleteket, a kemény fa pedig engedelmes eszköze lesz neki. A faragványokban bennevan egész fantáziája, sokszor modern dolgok. Bevallja, hogy ilyenformát látott a Tolnai Világlapjában. Az esztergomi gazdasági kiállításon nagy ezüstérmet nyert, díszoklevéllel. A fiai befizették az érem árát, de azt még most is küldi a győri iparkamara. Leszalad a pincébe és visszatér egy korsó zöldesszínű borral. Világos, mint egy a Nibelungok énekéből kilépett , germán istennő. Alaposan megtöröl- • geti a poharakat, azután betölt. Az előzmények után bizalmatlanul nézzük a zöldes, halványsárga színét. Azután megkóstoljuk. Merschner uram mentegeti magát, hogy hát a harmincas termés, az volt az igazi. Megizleljük és akkor értjük meg, hogy a baji rizling a borok bora. Erősen éltetjük a derék szobrászt, aki nemcsak ehhez ért, hanem mindenhez: igazi ezermester. Ki kell jelentenem, hogy ha egyszer eltűnők Komáromból és körözni akarnak, véletlenül küldjenek egy lovas stafétát Merschner barátom pincéjébe, lehet, hogy a rizlinggel birkózom. Merschner József uram nem azért volt harmincegyes öreg népfölkelő, hogy onnan se hozott volna tudományt. A Piave töltés aljába voltak beásva. A másik parton az olaszok. Bor annyi volt, hogy mosogatni is abban lehetett volna, úgy, hogy még az öreg népfölkelészek is megunták. Tehát ehhez képest elhatározták, hogy finomabb italt isznak. Egy kéznél levő kisüstöt elrekviráltak és Merschner barátunk megszemléli, hogyan is kell a masinával bánni. Közben azonban füstölögni kezdett a töltés és az olasz tüzérség néhány gránátot küldött feléjük. Megszokták. De annyit az öreg népfölkelők pihent esze kiagyalt, hogy a töltés oldalában ötven méterre vezették el a füstcsöveket és a gránátok most már távolabb potyogtak. Hát én még ma is hallgatnám a kedves német házigazda magyar előadását, de házigazdánk zordul szólt ránk: — Elég volt, mert ozsonnaidő van. Fegyelmezett emberek vagyunk, vendégek, akikről a példabeszéd azt mondja, hogy a vendég a házigazda kutyája. Ezt persze nem szabad szó szerint venni. Mi engedelmeskedvén, elbúcsúztunk a viszontlátásig a jó szomszédtól a nagyszerű rizling izével a nyelveink alatt... V. FEJEZET. Idáig azt gondolhatná a nyájas olvasó, hogy itt korhelyek kirándulásáról van szó. Nincs igazad nyájdus olvasóm: ez kultúra. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy vikendjét hasznosan és kellemesen töltse el. Nem gondolok a trampekre, hanem egy kis völgyre a hegyek közt, egy árnyékos kis házikóra, annak szellős verandájára, ahova visszatértünk. Házigazdánk parancsolt, mi leültünk és engedelmeskedtünk. Az ozsonnát nem írom le, mert nem akarom, hogy a magyarkomáromi magyar királyi pénzügyigazgatóság jövedelemadó pótkivetést csináljon. Fogás, amennyi csak kellett és házigazdánkmosolyogva eltűnt, hogy két perc múlva egy »elfelejtett« palackot nyisson ki odakünn, vagy hozzon egy tál friss illatos mézédes szőlőt, avagy csengőén piros, kacagó őszibarackot. Márványba kellene vésni ezt a menüt a jövő házigazdáinak okolására. Mikor a gyümölcs kinálgatta magát, megszűnt a borkóstolás további lehetősége. Hamar beiktatni egy kis emmenthali sajtot s éljen a házigazda. Tovább pedig nem mesélek, mert nem akarom fölfedezni Bajt, a Vértes gyöngyét, ahol sok száz esztendeje érik az aranyló szőlő és világos kék köddel belepett oportó, meg burgundi ... Az alkony leszállott és Tata fölött lilás fények derengtek. A fakó szorgalmi másán poroszkált le velünk a baji ál| lomás felé. Ide gyertek amerikaiak, | Hoover és a többi száraz jenki és biznesz-ember: ide gyertek ősz felé, | Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja! Minden gyógyszertárban kapható t
