Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-06-04 / 44. szám
»KOMAROMI LAPOK< 5. oldal. 1932. juoius 4. tagja, nagy szerepet vitt különösen az udvardi járásban, ahol igen sok tisztelője és hálára lekötelezettje volt. Minden igazságos ügynek készséges pártfogója, minden jótékony és kulturális ügynek hathatós támogatója volt, nemes cselekedeteiben fenkölt gondolkozása és az a tudat jutott méltóképen kifejezésre, hogy az Isten adta áldásban jó szívvel kell részesíteni azokat, akik segítségért hozzája fordulnak, s nem is volt a vármegyében olyan közhasznú vagy társadalmi jótékonysági intézmény, amelynek szolgálatára ne állott volna. A társadalmi élet egyik közbecsült alakja volt, előzékeny és lekötelezőén gavalléros magaviseletével a legexkluzivabb körökben is kedveidé tette magát s nagyon sok országos nevű kiválóság barátságával dicsekedhetett. Sárközy Aurél főispánnak és családjának mindennapi baráti vendége volt, akit a több mint egy, évtizedig a vármegye élén álló főispán mindenkor nagyrabecsült és tisztelt. Szükebb hazájában, Ógyallán, az egész község tiszteletének örvendhetett, amelynek minden intézményét készséggel támogatta s hosszú élete alatt a lakosság szeretetét bírta. Az ottani zsidó templom létesítését tekintélyes összegű adománnyal biztosította, a község tüzoltóintézményének felvirágoztatását mindenkor áldozatos módon mozdította elő. Közéleti munkálkodását és jótékonyságát legfelsőbb helyen is elismerték, a király érdemei elismeréséül részére a magyar nemességet »péterházi« előnévvel adományozta. A háború előtti időkben még élénk részt vett a vármegyei életben, de később előrehaladadott kora miatt viszszavonult s birtokán gazdálkodott, az államfordulat után pedig élete végéig csendes szemlélője volt az eseményeknek, a jótékonyság gyakorlásában azonban úgyszólván utolsó napjáig példás tevékenséget fejtett ki. Csütörtökön délután helyezték Ógyallán a község vezetőségének, előkelőségeinek és a lakosságnak osztatlan nagy részvéte mellett örök nyugalomra. Koporsója felett Waldmann Ernő dr. komáromi főrabbi mondott szívbemarkoló gyászbeszédet, Goldstein Ernő főkántor megragadó imái mellett a Komáromi Zsidó Egyházi Énekkar Krausz Mór karnagy vezetésével adott elő több gyászéneket. Elhuny tát unokahugai: özv. Lorbeer Gyuláné szül. Steiner Aranka, Pick Róbertné szül. Steiner Gizella, unokaöccsei Steiner Kálmán és Steiner Ferenc földbirtokosok gyászolják. Emlékét igaz kegyelettel őrzik mindazok, akik ismerték s akik nemes szívének jóságát érezték. Az anya fejbeverte az újszülött csecsemőt, az apa felakasztotta magát. Tragikus sorsú család ügyét tárgyalta a komáromi kerületi bíróság. A tragédia oka a törvénytelen gyermek születése, amely Délszlovenszkón számos anyát juttat börtönbe, mert a szégyent, hogy törvénytelen gyermeknek adtak életet, nem bírják elviselni. Hozzájárul a tragédiához legtöbbször az eltartás kérdése is, mert a csábító nem hajlandó tartásdíjat fizetni. Dr. Soós Imre felsőbirósági tanácsos elnökletével tartott tárgyaláson Patkány Julia 29 éves dunamocsi leány állott a bíróság előtt. Patkány Júliának az volt a vétke, hogy áprilisban született gyermekét — mivel a gyermek házasságon kívül született —, egy darab fával addig verte fejbe, mig a gyermek meg nem halt. Tettére azonban rájöttek s a bestiális anyát az ügyészség letartóztatta. Patkány Julia azzal védekezett, hogy nagyon el volt keseredve, mert a gyermeke atyja nős ember volt, aki nem akart tartásdíjat fizetni, ő maga pedig nem volt olyan anyagi körülmények között, hogy felnevelhette volna a gyermekét s így inkább agyonverte. Majd vallomásában előadta, hogy amikor az apa megtudta, hogy Patkány Julia a gyermeküket agyonverte, elkeseredésében és szégyenében felakasztotta magát. A kerületi bíróság bűnösnek mondta ki a gyermekgyilkos anyát s az enyhítő körülmények figyelembevételével három hónapi fogházra Ítélte jogerősen. Chesterton, a másfélmázsás szellemóriás. Saját agylágyulásáról vitatkozik. Angliának ma kétségkívül legtöbbet emlegetett vitatkozója s a szellemesen gonosznyelvű Bemard Shawnak legnagyobb »hazai ellenfele«: G. K. Chesterton, a világhírű író, akit »idehaza«, a brit szigeteken, röviden csak »G. K.«-nek (»Dzsiké«-nek) becéznek... Mr. Chesterton, vagy ha jobban tetszik, »G. K.«, minden alkalmat megragad arra, hogy korpulens termetét és ragyogó humorát megmutassa a londoniak előtt. Igaz, hegy erre mindig, mindenütt és mindenki igen szívesen ad alkalmat neki. A sokat emlegetett Chesterton a legmulatságosabb figura, akit valaha láttam: másfélmázsás test, hordónak is beillő hassal, a tetején egy furcsán bozontos, vörösen feszülő, kövér és elképzelhetetlenül intelligens arcberendezéssel ... Beszéd közben állandóan igazgatja szemüvegét, amely a kövér orrnyergen alig akar megállani. No persze, ennek az is oka, hogy a szemüveget hatalmas zsinór súlya húzza lefelé, amely biztonsági célokat szolgál ugyan, de amely lényegében és végeredményében — egyik eszköze annak, hogy Chesterton olyan »harsogó hatást« vált ki minden beszédével és előadásával... Legutóbb Mr. Walter Bunciman, Anglia kereskedelmi minisztere, a világhírű hajózási szakember adott alkalmat »G. K.«-nek arra, hogy szellemével és testi valójával hatalmas eredményt érjen el — jótékonysági téren. A londoni »Marie Curie-kórház« évi gyűlésének díszszónokául kérték fel Chestertont s az előadás belépti díjait jótékonycélra fordították. Az ülésen igazán előkelő közönség gyűlt egybe s rengeteg volt a »felülfizetés«. S amikor a hatalmas testű Chesterton »belibegett« a terembe, már mindenki tudta, hogy — érdemes volt még »felülfizetni« is...! lEőadásának egészen eredeti vímet adott »G. K.« — Ezt: »Agylágyulás.« Persze, ennek kevés köze volt ahoz, amit mondott, viszont igen nagy köze volt ahoz a vidám hangulathoz, ami a terembelépésekor elfogta a gyűlésen résztvevőket. — E betegségen kívül — kezdte minden bevezetés nélkül a gyermekesen vékonyhangú világhíresség — igazán nem tudom, mi egyéb ok volt volt arra, hogy éppen engem hívtak meg egy ilyen előkelő társaságba, ilyen tudományos természetű gyülekezet elé — előadást tartani... — Nekem tulajdonképpen — folytatta Chesterton, vidáman ravasz mosollyal — egyáltalában nem volt jogom belépni ebbe a terembe, önöknek viszont minden joguk megvan arra, hogy innen kihajítsanak, ha ugyan, — mutatott rá most közel kétmázsás testére az író — ha ugyan akad olyan erős ember, aki engem innen valóban ki tud hajítani! A harsogó nevetésre — igazított egyet szemüvegén a vörösarcú »vitatkozó« s mintha valakivel szembe kellene szállnia, így folytatta: — Nekem lényegében alig van valami bajom; az agylágyulás ma már igazán nem számít a komoly bajol közé. Legfeljebb annyiban súlyosabb az én esetem, hogy nálam már — igen régi keletű a dolog. Persze, arra mái nem emlékszem, hogy mikor keletkezett, annyi azonban bizonyos, hogy — igen mulatságos baj volt mindig! Én például — egyenesen örülök neki s azt hiszem, hogy önök is örülni fognak neki, ha végighallgatják azt a sok hiábavalóságot, lötyögést és szócséplést, amit ma — jobb ügy érdekében — véghez fogok vinni itt, önök előtt... Chesterton ezután egy pohár vizet ivott meg, amitől hirtelen, minden átmenet nélkül — izzadni kezdett. S az izzadságcseppek minduntalan lesodorták orrnyergéről, a szemüvegét s ő ezután — híres igazítási jelenete közben — bökte ki, csak úgy foghegyről, vékony hangján a következőket : — Madame Curie nevének említésekor egy másik nagy név jut az eszembe: Copernicus neve. Bár a két név között sem hasonlóság, sem okozati összefüggés nincsen, én mégis örülök, hogy — betegségem ellenére — ezt a nevet most megemlíthetem önök előtt. A két név viselője, egyaránt: Lengyelország szülöttje s agy lágyulásom következtében más összefüggést nem is találok közöttük. Ám a két nagy lengyel név mégis — erősen összefügg egymással. Az egyik talált valamit a föld méhében, ami ma már — bármilyen kevés is van belőle a földön — rendkívül értékes és hasznos valami, a másik pedig a »földön« talált valamit, ami ugyanolyan értékes és hasznos, mint az előbbi felfedezése. Bár Copernicus felfedezését legutóbb egy olyan nagy elme vette tagadásba, mint — Einstein professzor. A tagadásba vett valami — egy törvény: annak megállapítása, hogy a föld forog a nap körül. Ami ezután következett, az megoszlott az agylágyulás, a föld forgása, a naprendszer nyugtalansága és Einstein professzor kalapja között... Madame Curie-ről már kevés szó esett, a »tudományos beszédnek« mégis — óriási hatása volt! Az utolsó szemüvegigaz-Tartósság a fokmérőié annak, hogy egy tető olcsó vagy pedig drága. Eternittetők katasztrofáiis viharok alkalmával tartósságukat számtalan esetben bebizonyították, javítási és karbantartási költségek egyáltalában nem merülnek fel, tehát nagyon jutányosak. Kérjen szükséglet esetén a legközeiebbi elárusítótól, vagy ETERNIT, PRAG ll.,Vodickova 20 és MÄHR.-SCHÖNBERG kötelezettsége nélküli ajánlatot és prospektust. rí gatásnál már a hasukat fogták az emberek s erre Chesterton meg is jegyezte: — Ha annyira nevetnek, kérem, akkor legalább ne a saját hasukat támogassák, de az enyémet, amelyen — van mit támogatni! »G. K.« ezután leszállt a dobogóról (ez a leszállás »lezuhanásnak« is beillett) és komoly arckifejezéssel, minden »szemüveg-munka« nélkül hallgatta végig Sir Herbert Wallace-nak, a híres rádium-tudósnak rendkívül érdekes előadását, amely elsősorban arról szólott, hogy ma még igen nagy nehézségek mutatkoznak a ráknak rádiummal való kezelése körül. A nehézség legfőbb oka az, hogy a helyes dózist, a helyes adagolást alig lehet még megállapítani... — A legtöbb rádium-kúra ma még nem egyébb, mint kísérlet és tévedés — folytatta Sir Herbert s Chesterton gyermeteg ajka mögül a csodálkozás hangjait küldte az előadó felé. S amikor kijelentette a tudós, hogy mégis óriási fontossága van a rádiumkutatásnak és kísérleteknek, mert rendkívül nagyok a kilátások e téren a szenvedő emberiség megváltására, Chesterton — egyszerűen leejtette a szemüvegét ... Még a híres zsinórja sem tudta megvédeni attól, hogy az egyik üveget el ne törje. Erre azután igazán elkomolyodott és egyszerűen — kirohant a teremből. L. M. Tévedésből róka helyett embert lőtt agyon. Csilizparti halálos tragédia. A kétgyermekes családapa halála. Saját tudósítónktól. Komárom, — június 3. A komáromi csendőrség nyomozóosztályának titokzatos halálesetről tettek jelentést. Az izsapi Csilizparton holtan találtak egy idős embert, aki vérbeborultan feküdt a partot szegélyző sűrű bokorban, egy akácfa alatt. A környék lakosai felismerték a hullában Mészáros Imre ötvenéves csilizradványi gazdálkodót, aki május 31-én titokzatosan eltűnt és senki sem tudta, hová ment. Közelebbről megvizsgálva a tetemet, a fején több ütött sebet vettek észre, azonkívül dulakodás nyomát is találták a parton. Nagy volt a valószínűség, hogy Mészáros Imre erőszakos halálnak lett az áldozata. Az esetről azonnal jelentést tettek a nagymegyeri csendőrőrsön, amely a jelentést tovább adta a komáromi ügyészségnek és szerdán délután megtörtént a hivatalos vizsgálat. A halottat felboncolták. Közben megindult a nyomozás a gyilkos kézrekerítésére. Ez hamarosan meg is került, Bankó Gyula nagymegyeri lakos személyében, ki ott vadászott a Csilizben nyugodtan. Bankó vallomása szerint a rozsban bujkáló alakot látott s azt gondolta, hogy róka és rálőtt. E vallomásnak a komáromi csendőrség nyomozóosztálya a csendőrpanancsnokkal az élén, eleinte nem akart hitelt adni, mert néhány falubeli ember állítása szerint a gyilkos és az áldozat a délutáni órákban veszekedtek egymással a letaposott fű miatt. Végül azonban Bankó Gyula vallott s úgy adta elő az esetet, hogy a Csilizben egy csónakba ült s a szakadó esőben vadászni akart. A bokorban mozgolódást vett észre s odalőtt magagyártotta puskájából. Akkor látta meg, hogy. tizenöt lépésről embert talált. Ijedtében elrohant s fegyverét bedobta a csatornába. A csendőrök másnap meg is találták a fegyvert, mely tipikusan kezdetleges szerszám. Mivel véletlen baleset
