Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-05-07 / 36. szám
10, oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932. május 7. nye. Közben 9.30: Hírek. — 11.1:0 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 11.15- Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárról. 12: Déli harangszó, időjárás jelentés. 12.05: Berki István és cigányzenekarának hangversenye. Közben: 12.25: Hírek. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.15: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárról. 2.15: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak és árfolyamhirek. 3.30: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárról. 4.45: Pontos időjelzés. időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: Fogyasztó őfelsége. Magyar Pál előadása. 5.15: A Berciid szalonzenekar hangversenye. 6.15: Valaki megszólított. Irta és felolvassa Kertész József. 6.40: Gramofon tánczene. 7.50: Helyes magyarság — magyar helyesírás. 8.15: Az operett fejlődése Vili. rész. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye Farkas Imre előadásával. Közreműködik Lábass Juci és Szedő Miklós. 9.45: Pontos időjelzés, hírek, ügetőversenyeredmények. — Majd Sovánka Nándor és cigányzenekarának hangversenye a Baross kávéházból. Közben 10.10: Időjárásjelentés. 11: A Lantos- Déry szimfónkius jazz-zenekarának nak hangversenyé a Royal szállóból Vig Miklós énekszámaival. Bécs. 11.30: Weber zenekar. 13.10: A déli zene folytatása. 13.45: Gramofon. 15.20: Dánia és a dán népek. Előadás gramofonnal. — 19: Közvetítés Amerikából. 19.35: Hussa Mária dal és áriaestje. 20: Stuttgart. Brünn. 15.30: Zongorahangverseny. 16.10: Rádiózenekar. Kassa. 11.30: Gramofon. 12.30: Rádiózenekar. 17.40: Falusi zene. Pozsony. 12.45: Rádiózenekar. 16: Gramofon. 20.20: Smatek: Ircsa regénye e. 3 felvonásos zenés hangjálék. Prága. 11: Gramofon. 15.30: Operetláriák. 18.25: Német óra. 19.25: Katona zene. Kirándulás. Irta Komjáthy Aladár. Pecso urat én azelőtt nem ismertem. Hogy mégis tudomást szereztem létezéséről, annak egyedüli oka az a gyönyörű októbereleji vasárnap délután volt, mikor én is ugyanabba az Aquincum körüli vendéglőbe tévedtem be, ahol a maga és barátja családjának körében Pecso úr csöndesen üldögélt az egyik kerti asztal melleik A szelíd őszi nap halk sugarai elömlöttek a Duna csendesen fodrozódó ezüst hullámain, végigsuhantak a budai hegyek házaktól tarkázott kedves lankáin, késő áldásként lebegtek az elcsendesedett, szunnyadni készülő őszi mezők felett. Vannak ilyen őszi napok, mikor úgy érezzük, hogy a templomok áhítata árad színes üvegablakokon ki a végtelenségbe, folyók, erdők, hegyek, falvak, városok fölé, belopózik szegények és gazdagok szivébe s egy pillanatra megenyhül ez a kemény világ, amelyben olyan sok szomorúságot okozunk egymásnak. így ült ott abban a kis kocsmában Pecso úr is az idő és élet kegyelméből, mint egyik nagyrabecsült tagja a derék iparostársadalomnak. Abból a fajtából valónak néztem, akinek a rangja mellé, mint valami derék polgári érdemrendet, a »jobb« jelzőt szoktuk ragasztani. Pecso úr a szokollnál bővebb vasárnapi ebéd után, mikor kis szunyókálás formájában már kipihente a jó ételek és a bor okozta kellemes elnehezedést, minden valószínűség szerint arra a belátásra jutott, hogy nem lenne rossz egy kis kirándulást tenni. Mivel az asszonynak ez ellen semmiféle kifogása nem volt, sőt örömmel helyeselte a tervet, elhatározták, hogy beszólnak a szomszédban lakó baráthoz. Ez a maga részéről rögön felkarolta Pecso úr ötletét és így a két família, miután végigbaktatott az irgalmatlan hosszú összekötő vasúti hídon s majd megsiketült egy elrobogó vonal zajától, rákanyarodott a vendéglőhöz vezető kis mezei útra. Amint Pecso úr megpillantotta a kedves kis kocsma fáktól árnyalt kerthelyiségét, az asztalokon békésen álldogáló és sorsukra váró habzó sörrel teli krigliket és csillogó féllitereket, a kedélyesen nevetgélő vendégeket, oly nagyot nyelt, hogy a bő gallér mögöti ádámcsutkája mint valami kígyó megvonaglott és a térdében azonnal feltűnő fáradtságot kezdett érezni. Ezt a tünetet haladéktalanul közölte az asszonnyal. Pecsoné némi gyönge ellenvetést kísérelt meg, emlékeztette Pecso urat az otthoni szigorú elhatározásra, hogy ma igazán kirándulni mennek, hiszen az orvosok is azt mondják, kell a mozgás, pláne az olyannak, aki sokat ül. A szomszéd azonban, bár jóval erősebb volt Pecso úrnál, csodálatos módon ugyanazokat a tüneteket észlelte magán, így nem volt mást tenni, mint betelepedni a boroknak és söröknek szentelt helyre. így végződnek a polgári családok vasárnapi kirándulásai legtöbbször a Duna túlsó partján fekvő első vendéglőnél, amiben bizonyára jó része van a virító cégtáblákra festett söröskancsóknak, boros üvegeknek és csábító körözötteknek, amelyek már messziről köl löget ni kezdik az egyébként békés férjekben alvó ördögöket. Mikor elfoglaltam a Pecsoék közelében lévő asztalt, az asszonyok ajkáról harsány kacagások röppentek el. Pecso úr velem szemben ült feltűnő szótlanságban. Kis, petyhüdt, szenynyessárga arcából mosogatóié színű szemek révedeztek ki. Szája fölött termetéhez és egész megjelenéséhez képest túlzott nagyságú, morc, tömött bajusz konyult alá. Sárgás színe alig ütött el arcának beteges színétől. A barát ellenben igen erőteljes kinézésű, pirosarcú, negyven év körüli férfi volt, élénken csillogó fekete szem-, mel, angolosra nyírt kis bajusszal. Az asszonyok éppen férjeik ellentétei voltak. Pecsoné javakorabeli hölgy benyomását kellette. Villogó szürke szemei sokatigérően pihentek a mellette ülő fiatalemberen. Ez sporlruhát viselt, a kabátjára valami egylet jelvénye volt tűzve. Éppen a biciklizés titkait és gyönyöreit igyekezett az asszonynak megmagyarázni, aki heves érdeklődést színlelve, egészen közel húzódott hozzá, mig arcán isteni ártatlanság ömlött el. A helyzet a fiatal gavallér számára határozottan kellemes volt, de végleg összezavarta. Égő fülekkel ült ott s felhevülésében egyre sűrűbben hajlogattta a poharat. A következmények nem maradhattak el. Mig rekedt kerepeléssel magjmrázta, hogy a biciklizésnél a legnehezebb a felszállást megtanulni, lassanként olyan állapotba jutott, amelyet az orvosok finoman alkohol-mámornak, a, külvárosok ellenben sokkal egyszerűbben disznó részegségnek neveznek. — Szóval a felszállás Barta úr, — mondta Pecsoné szendén, de jól megnyomva a szót. Barta úr meghökkent, megrázkódott, mintha még soha életében nem hallotta volna az asszony hangját. Megszűnt, rekedt kereplése s vörös arcából ki dagadó szemei olyan mohón szegeződtek Pecsonéra, hogy az ijedt pillantásokat vetett az urára, nem vett-e észre valamit? A lovag is megriadt, hirtelen végkimerülésszerű ernyedtség vett erőt rajta s lehunyta zavaros szemeit. A derék Pecso sem volt külömb állapotban. Ereje végső megfeszítésével igyekezett barátja fejtegetéseit követni, de nem nagy sikerrel, mert szempillái minden vitéz erőfeszítése ellenére is időnként ellenállhatatlanul lecsukódtak. Mikor pillanatnyi kábultságából lassan feleszmélt, zavart hehe-részéssel próbálta a kellemetlen eseményről elterelni a figyelmet. A barát kicsiny, vékony, jókedélyünek látszó felesége ilyenformán meglehetősen magára maradt s iegtöbbnyire kéL irgalmatlan rossz kölykét regulázta, akik töméntelen mennyiségű körözött eltüntetésével tündököltek, közben pedig, ha alkalom nyílott rá, szüleik poharából bort lopkodtak. A két asszony sokat izgett-mozgott a székén, időnként minden észrevehető ok nélkül rettentő vihogásba tört ki és jelentős pillantásokat váltott. A kölykek szintén becsiptek s most már mivel sem törődve, vad ordítozással fogócskát játszottak. Közben kisodorták a széket egy békés polgár alól, aki szivarrá gyújtás okából éppen áthajolt az asztalon. Az áldozat persze a földre ült s még az abroszt is félig magára rántotta. .V társaság egy része káromkodott s a feldőlt üvegek és poharak után kapkodott, mások visszafojtott röhögés közepette az áldozatot segítették talpra s szorgalmasan veregették le a port a megcsúfolt ünnepi gúnyáról. A fickók persze, mint a megriadt patkányok, menekültek a szülők védelme alá. A barát felesége, aki látta az egész esetet, női méltóságáról elfelejtkezve. alapos nyaklevessel intézte el az ügyet s fojtott hangon magyarázta. hogy jól neveit gyermekek nyilvános helyen nem viselkednek így. A pofon láttára a megsértett társaság indulata is elszállt s így helyreállt a békesség. Közben a nap lassan nyugat felé hajolt. Ferde, vörös sugarai ott bolyonglak az asztalok boros poharai és palackjai között, élénk sárga és vörös színeket villantva fel. Néha hűvös szellő röppent végig a parton s egy-egy száraz levél méla zizzenéssel hullott a fák alatt ülő vendégek kalapjára. Hiába, ősz volt s a nap előbbi csaló játéka nem hazudhatta vissza az elszállott nyarat. Pecsoék fizettek s lassan készülődtek. A két gyerek a sok italtól és a hancúrozástól kimerülve sürgetni kezdte a társaságot, hogy menjenek már. Elérkezett a nagy pillanat. A nők kabátjukat vették föl, Pecso úr fejébe nyomta az obiigái kemény kalapot. ami így vasárnapi alkalmakra van félretéve. Az alvó fiatalember fölriadt, de meg sem kísérelte, hogy föláll jón. Csak úgy félig fölemelkedve, szinte guggoló helyzetben búcsúzott a társaságtól, de azért Pecsoné kezére, csókot nyomott. Az asszony ettől egészen fölélénkült és azt mondta neki: — De Istenem, igazán, hogy milyen jól is elmulattunk. Legyen szerencsénk máskor is, Barta úr. A »máskor« szót jelentőségteljesen megnyomta, mig a lovag feldúlt arcából kipislogó, zavaros, véres szemekbe igyekezett mélyen belepillantani. Barta úr valamit morgóit s megtörtén roskadt vissza az aszta! mellé. Már mindenki indulásra készen állód. mikor Pecso úr hirtelen hősi elhatározással szintén fölemelkedett. Ekkor azonban kitűnt, hogy ez a vásárnap délután Pecso úr amúgy sem erős szervezetében jelentékeny rombolást végzett. Megingott s rögtön meg kellett kapaszkodnia az asztalba, hogy vissza ne rogyjon a székre. Néhány ingás után az egyensúlyért folytatott küzdelem az ő győzelmével végződött s a kis társaság megindult hazafelé. Gyorsan fizettem és én is utánuk eredtem. A szomszéd az asszonyokkal elől ment *s így a szegény, tehetetlen Pecso a két fickó szabad zsákmányául maradt. Előre kémleltek s mikor látták, hogy szüleik meglehetős messze vannak, rávetették magukat. Az egyik az egyik kezébe kapaszkodott, a másik a másikba s a szerencsétlen áldozattal elkezdtek rohanni a keskeny gyalogösvényen, majd bevágtattak egy őszi árvaságban szomorkodó kukoricaföldre, amelynek szárai közt Pecso úr csaknem a nyakát törte. Pecso úr csetlett-botlott, de árva szó tiltakozást sem hallatott, bár a két kölyök vad ráncigálás közben ütemre üvöltözte: »Ré-szeg — mint — a — disznó!« s hozzá retteneteseket röhögtek. Egy üres deszkaépület előtt hirtelen vad forgásba kezdtek a teljesen tönkrement Pecsoval, majd elengedték 'a kezét s elvágtatták. Pecso úr kalapja ráesett egy árván szomorkodó kukoricaszárra, mig ő maga szerencsésen a pajtának dőlt. Pár billenős után megállapodott s hátát nekivetve a deszkának, cigarettát húzott ki a zsebéből. Rágyújtott, de nyomban utána olt állva aludni kezdett, szájában az odaragadt, lefityegő cigarettával. Közben a két kölyök elérte a többieket és sunyi csöndességgel ballagott mellettük. A szomszéd vette észre, hogy Pecso hiányzik s rájuk förmedt. — Hát Pecso bácsit hol hagytátok? — Alszik, — hangzott az ártatlan válasz. — Alszik? — hüledezett Pecsoné. — 0, a... — de nem folytatta. Mindannyian meghökkentek s körülnéztek. A szomszéd végre felfedezte a pajtánál. Otthagyta az asszonyokat s elindult. hogy pártfogásba vegye szerencsétlen 'barátját. Mig odajárt, a nők pajkos dolgokat mesélhetlek egymásnak, mert egyik kuncogás a másikat követte. A gyerekek ide-oda nyargalászlak s ütemre ordítozták: Ré-szeg — mint — a — disz-nó!« Mikor az anyjuk rájuk szólt, hogy hallgassanak és ne illellenkedjenek, a kisebbik védekezésül hozzátette: De anyuka, elaludt, a pajtánál állva!« Közben a sötétedő úton feltűnt a barát, karján Pecso úrral, aki rendkívül bizonytalanul mozgott. Feltűnő szótlanságban csetlett-botlott. A keménykalap a kukoricaszárról megint a fejére került, de félrebillent. Kis, sárga arca aléltan fityegett a homloka alatt. A morc bajusz szomorúan lekonyult, olyanformán, mint a megvert kutya farka. Amíg a parton haladtak, a szomszédnak aránylag könnyű dolga volt, de mikor a híd lépcsőihez értek, megkezdődött Pecso úr és barátja között az a küzdelem, amely megmutatta, hogy milyen önfeláldozásra képes az igazi baráti szív. Pecso úr lábai mind használhatatlanabb állapotba jutottak. A barát kénytelen volt a vállát átkarolva, sokszor húzni a lépcsőkön. A nők előttük jártak s ők mulattak, a szomorú vergődésen. A gyerekek elcsendesedtek s most már békében hagyták Pecso urat. Figyelmüket teljesen lefoglalta egy, a híd alatt elhaladó hajó. Versengve rohantak bele a füstbe és majd megfultak a köhögéstől. de azért büszke volt, amelyikük többet nyelt. Pecso úr állapota lassanként teljes önkívületté fejlődött. A barát a hóna alá fogva, mint valami zsákot, cipelte. Nagy, erős ember volt, de időnként kénytelen volt megállni s a homlokáról a verítéket törölgette. Nagyokat fújt s félhangosan káromkodott, hogy aki nem bírja az italt, az maradjon otthon és ne igyon. Pecso ilyenkor fölriadt s elhaló hangon kérlelte, hogy dobja csak a Dunába, mást úgy se érdemel. A barát válaszra sem méltatta az esztelen beszédet s ereje végső megfeszítésével húzla-vonszolía Pecso urat, kissé dühöngve az asszonyokra, akik egyre vihogtak, mig ő majd megszakadt a hullaszerű állapotba jutott Pecso cipelésében. Mikor a Váci uccára torkolló egyik uccánál a két família elbúcsúzott s Pecso úr most már felesége gondjaira bízva, imbolygóit az otthon biztos réve felé, a barát a jól végzett munkán felbuzdulva, egyszer csak megszólalt. — Látod, Malvin, milyen jó, hogy fiatalabb koromban sportoltam s egy, kis mukszlira tettem szert. Mi az ördög lett volna ezzel a szerencsétlen Pecsoval, ha nem cipelem haza? Hanem hallod, mit nevettetek ti az egész úton olyan betyárul? Néha már egészen dühös lettem. — ó, tudod, ez az öreg Pecso nem sokat sportolhatott fiatal korában, így, elázni, — mondta a kis, vékony aszszony s titokban szerelmesen megszorította az ura karját. — Hát ez nem, — szögezte le teljes meggyőződéssel a férfi. Balkézzel megsimogatta a bajuszát s mig nagy szeretettel nézett le kis asszonykájára a komoly családapai méltósággal, rászólt, a két gyerekre, hogy az uccán ne rendetlenkedjenek, A~szerkesztésért a ?<> szerkesztő a teMk Lapkiadó: Spitzer Bél». Nyomatott Spitzer Sándor Míiywiyomdán Iában! Komárom. E rovatban közöltekért nem vállat felelősséget sem a szerkesztőség sem a kiadóhivatal. Értesítés 1 Ezúton értesítem Komárom város kereskedőit, hogy Pécsi Istvánné, szül. Lovász Erzsébetnek semminemű hitelnyújtásukért felelősséget nem vállalok. 1932. május 6. Tisztelettel: 3-e Pécsi István
