Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-04-16 / 30. szám
4. oldat. hamarább szüretelnek, mintsem szabadna, nem szeretik megvárni a beérést... Kedélyesen elbeszélgetünk itt s mire felkerekedünk, hogy székhelyünket áttegyük Kauzál tanitó ur portájára, már egybegyült a SzMKE egész vezetősége jóformán. Vasárnap délután falun ... Az apró örömöket nézegetjük, amik itt adódnak: a tavaszias uccát, a templomból jövőket, a barátságos kutyákat, a tanitó úr „emeletes“ kertjét, szőlővesszeit és méhesét. Arról faggatom a társaságot, micsoda uj hírek és szenzációk vannak Ekecsen. Újságírót ez érdekel elsősorban. Örömmel jelenthetem, hogy itt semmi különös szenzáció nincsen, az emberek élnek egyszerűen és falusiasán, várják a tavaszi munkák kezdetét. Munkanélküli sok van. Szomorú dolog, hogy ezek a kitűnő földmunkások a földek felosztása után se földhöz, se munkához nem jutottak és csak élnek bele a levegőbe. Szép társaság gyűlik itt össze, Beke tiszteletes ur, Solymossy plébános ur, Iván tanitó ur, Galgóczy elnök ur, a SzMKE vezetőtagjai, akik örömmel újságolják, hogy egyre több a SzMKE- tag és a nép szívesen jelenik meg vasárnaponkint az előadások meghallgatására. Már jön is a követ, aki invitál az iskolába s valóban: nagy tömeg nép gyűlt össze a tavaszi, utolsó kulturelőadás közönségeként. Majd szétvetik az iskolát, annyian vannak. Két petróleumlámpa hinti rájuk puha fényét. Szép műsor pereg le, órákig elfigyelnek szívesen az emberek. Komolyan, ha kell és derűsen, ha vidám dolog van programmon. Vágyik ez a nép kultúrára, előadások hallgatására, szinte szomjazza a szót. ^ Kellemes, meleg este van, amikor eltávozunk az iskolából. Csendben oszlik a nép, hangos j ó éj szak át- k i v ánások repkednek a levegőben, kutyák kezdik hangversenyüket. Fák és házak állnak sziluettformán az ut szélén. Kellemes, hüs tavaszi este szele lengedez, a falu végére megyünk, ahol még egy kedves gazdacsaládnál beszélgetünk el a mindennapi dolgokról, friss sütetű kalács mellett, fehér asztal körül, kedvesen. Magyar emberek néha meg is értik egymást.. . Kastély a fenyők között Autónk megáll egy pirosra festett vaskapu előtt. Hatalmas park szegélyén vigyáz a belépőre ez a kapu. Ajtajától széles ut vezet fenyők és hársak között a kastély felé. Egy uj meglepetés számomra a Csallóközben Á kedves háziak ismergetve néznek a jövevények elébe, de ismeretlenek vagyunk. A kastélyra vagyunk kiváncsiak, szabad-e megnézni. Hogyne! Emeletes, hatalmas ház. Körülötte fenyő és fenyő, legkedvesebb fa a világon, aztán tavaszi ásás, kopasz gyümölcsfa, messze egy üvegház, a fák között hajdani nagy mód emléke: úszómedence, fölötte grotta, még följebb kék ég s elfutó felhők. Mikszáth regényeimé kisért: eladó birtok. Ez is az: eladó kastély. Nincs, nincs semmi különösebb szenzációm, világrengető Srnivalóm erről a fenyők közé bujtatott, falu szélére húzott, regényes park közepébe épített kastélyról. Ti, komárommegyeiek jobban ismeritek ezt, a történetét, lakóit, mint mi, jámbor idegen vándorok. A szenzáció számunkra jött csak: mint egy Csipkerózsi-kastély bukkant elő az ismeretlenségből, örömteli felfedezés, hogy a puszta, fanélküli, vadvizes Csallóközbon elrejtve, megbújva ilyen finomság is akad: emeletes kastély fenyőpark között... Kevés akad ilyen ezen a vidéken s minden egyesnek örül az ember. Talán az az oka az örömnek, hogy a jámbor utas még mindig nem fedezte fel magának teljesen a Csallóközt s minden uj látványon, uj emberen, uj természeti szépségen örülni van kedve. Csipkerózsika meséje ez. Igen, itt élni, ebben a kastélyban, sétálni fenyvese alatt, szagolni illatos rétjét, fürdeni úszómedencéjében, eltűnni toronyszobájában, elszakadni a kinti világtól, önmagunknak, szépen, magosán, fensőbbrendűen ... igen ... »KOMAROMI LAPOK« 1932. április 16. Csipkerózsa kastélya, eddig észrevétlen maradt fenyőiddel, viharos emlékeiddel, cigányaiddal, dáridóíddal, finom almaterméseddel, kedves mostani házigazdáiddal — uj felfedezés voltál. Utaidra, békés fáidra, apró kutyádra, hajdani úri kényelmed emlékére, kék egedre és selymes rétedre sokat gondolok. Ilyen vidéken- kellene eltűnni a világból s élni szép életet... Bocsánat a lírikus riportért... (Sz. V.) Őszinte beszélgetés egyik hóhérjelölttel, aki bemutatta a fájdalomnélküli akasztást1^ Hol szerezte meg a gyakorlatot? — Amikor a hóhér is könnyezik. — A halálraítélt kislánya az akasztófa alatt. — A halálraítélt szembeköpi a hóhért. — A nemsikerült ÍZLÉSESEM ÉPÍTENI akasztás. — Kegyelemlövés a kínlódó halálraítéltnek. — Miért akar megint hóhér lenni? — Nagy a család: négy gyermek és két anyós. Ez utóbbi enyhítő jkörülmény. Saját tudósitónktól. io. Komárom, április Abból az alkalomból, hogy (thy) barátom lapunk hasábjain foglalkozott a hóhérkérdéssel, illetve, hogy az odaát! megüresedett hóhérállásra a gyengébb, a női nemből is hárman pályáztak, engedjék meg kedves olvasóink, hogy én is foglalkozzam ezzel a kérdéssel. Bizony nem kis dolog, ha elgondoljuk, hogy erre a szomorú mesterségre még nők is vállalkoznának, a nők, akik szeretik magukat gyengéd nemnek tartani, akikről mi férfiak általában azt hisszük, hogy érzőbb lélekkel áldotta meg az Ég őket, mint minket férfiakat. Hogy hóhérnak is elmennének, az bizony erősen megingatja bennünk a gyengéd nembe vetett hitet. No de most hagyjuk el a nők megrovását, térjünk át egy másik témára, amelynek bátran adhatjuk azt a cimet: „Találkozás a hóhérjelölttel, vagy: Budapesti kalandjaim folytatása“ Munkatársunk Budapesten találkozott a hóhérjelölttel. Találkozását Így mondja el: A hóhérjelölt a villamosvégállomásnál fogadott engem. Nagyon kedves ember ez a hóhérjelölt, joviális és tömzsi, az első pillanatra látszik rajta, hogy háza és kertje van Rákospalotán. Most hóhér szeretne lenni, mert a fizetés csekély és nagy családja van. Nem csekélység ma négy gyermeket, egy feleséget és két anyóst ruházni. A hóhérjelöltnek két anyósa van, mert az első felesége, aki sorvadásban halt meg, két gyermeket és egy anyóst hagyott rá. — Megpályázom ezt a hivatalt — mondta. — Amig gyilkosok vannak a társadalomban, hóhérnak is muszáj lenni. Az állam törvényeket csinál, a bíróság Ítél a törvények szerint és a hóhér akaszt. Nem mondom, nem nagy élvezet az ilyen akasztás, dehát mindent meg kell szokni a mai világban. A sintérség még rondább. A kutya ártatlan, de a gyilkos gyilkolt. Fel kell akasztani. Fiatal koromban pacalos voltam Esztergomban, a vágóhídon, az se nagyon gusztusus mesterség. Csúnya látvány egy olyan vágómarha belülről. Ha már megtanultam az akasztást, miért ne értékesítsem a tudományomat? — Hol tanult ki, mester? — kérdezem. — A fronton. Akasztottam galiciai pópát, komitácsit és bosnyák kémasszonyt. Nem volt nagy élvezet egyik munka sem. Amikor a bosnyák aszszonyt akasztottam, a kislánya, apró ártatlanság, kék pántlikával a hajában nézte a munkát. Nevetett. Tetszett a szentemnek, hogyan kalimpál szegény mamája. Mikor a delikvens kiszenvedett, a kislány odajött a fához és azt mondta, hogy mama. És én könnyeztem, tessék elhinni. Mert a hőhérembernek is van szive. De a parancs, parancs — engedelmeskedni kellett. Azt a kis bosnyák lányt, a kék pántlikával, amig élek, nem fogom elfelejteni. A pópa szegény, káromkodott, amikor a nyakába tettem a kötelet. Nagy, csúnya ember volt. Hőhérlétemre én súgtam a pópának, hogy imádkozzon, de nem akart. Hát akkor ne imádkozzál, gondoltam, ott egye a fene. Az utolsó pillanatban szembe köpött engem a pópa. Neveletlen, komisz ember volt, csak úgy dőlt belőle a pálinkaszag. Én sosem iszom. Józan, korrekt ember vagyok. A komitácsi viharóllóan és szolidan, de mindamellett takarékosan, bizonyára ez az ön óhaja! Hogy házánaktetőzete milyen legyen,ezt szemléltetően megmagyarázza »Milyen legyen a háztetőm« cimü ismertetőnk. Kérje ezen tartalmai, díjtalan prospektusunkat! még fiatal volt, merészen, bátran vi- S5SmS3S£^S3!3*SS!Í selkedett. Imponált nekem. O volt az *** első munkám. Akkor még nem ismertem a csigolyatörést, ami a szenvedést megrövidíti. Még akkor is élt szegény, amikor levágták. Szenvedett, mert már megrepedt a gégéje. Én rosszul lettem. Egy könyörületes tiszt lőtte agyon, hogy ne kínlódjon tovább. Akkor elhatároztam, hogy többé nem akasztok, de az embert hajtja az ambició. Megkértem a hóhérjelölt.-t, mutassa meg, hogyan akasztana fel például engem. Készséggel megmagyarázta. — Mondjuk, ez a fa. (Egy gázlámpára mutatott.) Uraságod a delikvens. A siralomházban meglátogatom uraságodat, kezet fogunk és én kiadpm az utasítást a borbélynak, hogy nyírja meg, mert ilyen hosszú művészhajat nem tudok használni. Szólok az őrnek, hogy gallér nélkül vezesse önt ki az udvarra. Ott künn már minden elő van készítve, ott állnak a segédeim. Uraságodat az akasztófa alá állítják, a sámlira. A segédeim megkötözik a lábát, hogy uraságod ne rugdosson. Felolvassák az ítéletet, mire a fa mögé állok. Pillantás alatt uraságod nyakán van a kötél, a segédek kihúzzák a zsámolyt és lefelé húzzák uraságod lábait. Akkor jön a csigolyatörés. (A hóhérjelölt megfogja húsos kezével a tarkómat.) Ezt a csigolyát — tetszik érezni? — a hüvelykujjammal félrenyomom, mire kiugrik a helyéből és megszakad az összeköttetés az agy és uraságod hátgerince között. A csigolyája roppan egyet. Persze kegyed ebből már nem érez semmit, már elájult. Tessék elhinni, nem fáj egy cseppet sem. Én humánusan csinálom. Uraságod szívverése csak 8—10 perc múlva szűnik meg, de erről én nem tehetek. — Mit gondol, elnyeri az állást,. maestro? — Bízom benne. Bár nagy a tülekedés. Ma már minden tönkrement kereskedő hóhér akarna lenni ... Elbúcsúzunk. Szimpatikus ember. Érti és szereti a mesterségét. Ha nem is kapná meg az állást, én mindig nála fogok dolgoztatni. «SKMiSO A detektivre rohant és verekedni akart a tárgyaló teremben Ackermann-Tirpák, a singellői Robinson. Négy évi fegyházat kapott Délszlovenszkó réme, akit négy év múltán kiadnak Magyarországnak. Komárom, — április 15_ Szenzációs fordulatot akkor vett az ügy, amikor kiderült, hogy Ackermann neve sem valódi, eredetileg Tirpáknak hivják s a Saját tudósitónktól. Még a múlt évi decemberben történt, hogy a komáromi vasúti állomáson veszteglő vaggonokból nagymennyiségű kukorica tűnt el zsákostól. Az elhullajtott kukoricaszemek Komáromnak Singellő nevű külvárosába vezettek, Petres Istvánná házához. A nyomozó rendőrség a kukoricaszemeken elindulva, kitűnő fogást csinált, amikor megállapította, hogy Petres Istvánnénál lakott egy közveszélyes csavargó, aki azonban megszökött. Hosszú nyomozás eredményeként Cádra komáromi detektívnek sikerült Galántán elfogni Ackermann Károlyt, akit beszállítottak az ügyészség fogházába. Mikor az egyszerű kukoricalopás ügyét faggatni kezdték, egyre nagyobb lett Ackermann bűnlajstroma s kiderült, hogy az utóbbi esztendők egyik leghirhedtebb betörőjét fogták le Ackermannban. Ackermann különböző álneveket használt, Komáromban Fehérvári László név alatt élt, de a singellői gyerekek csak Robinsonnak hivták zárkózott életmódja miatt. Jaszenes, Papik, Hunyady, György, Szabó neveken követte el garázdálkodásait a legszélső Ruszinszkótól Bécsig. Harmincöt éves volt s ebből ötöt már börtönben töltött. fi magyarországi Szentesről szökött át még a kommün után, mert Szentesen, az uccai harcok alkalmával, mint vörös szakaszparancsnok, agyonlőtt egy detektívet. A magyar hatóságok gyilkosság miatt körözik is. Ackermann-Tirpák bűnlajstromának összeállításánál kiderült, hogy az utóbbi hónapok leforgása alatt harmincnégyrendbeli betörés terheli lelkiismeretét. Összesen csak baromfit százötven darabot lopott és amit maga megenni nem tudott, azt szétosztotta szomszédai között. A nagyszabású ügyet most tárgyalta a komáromi kerületi bíróság dr. Krizs tanácsa. Két napig tartott a tárgyalás, mert számos cinkostársat és orgazdát is a bíróság elé állítottak. Tirpák huszonhárom betörést vallott be könnyedén, a többire nem akart emlékezni, valamint arra sem, hogy Gadócpusztánái az üldözőire lőtt. Nemcsak Komáromban, hanem Vágsellyén, Vágkirályfán, Gadócon, Madáron, Perbetén, Ógyallán, Bucson és Bagotán is betört, azon _
