Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-10-10 / 122. szám
8. oldal »KOMAROMI LAPOK* 1931. október 10 ette. Elmebajának egyik legszörnyübb tette az volt, hogy amikor az isteneknek áldozatot akart bemutatni az egyik pap, ő is papi ruhát öltött, de a kezében levő bárddal nem a kecskét, hanem az áldozó papot ölte meg, amit kitűnő tréfának tartott. Gaztetteiért irtózatos módon kellett lakolnia. összeesküvő tisztek felfogták, hajánál fogva hurcolták a vesztőhelyre, ahol éppen olyan szörnyű kínzások között végezték ki, mint ahogyan ő szokott áldozataival végezni. Vitélius halálával lezárult az elmebajos császárok borzalmas sora. Vespasianus, az uj császár, kedélyes, szinte nyárspolgári humoru férfi volt, aki alatt végre nyugodtabb napok virradtak Rómára. F. P. Nagy szerelmek Eddig megjelent kötetek: Paul Rebaux: Madame du Barry szerelmi élete Lacién Murat: Nagy Katalin cárnő szerelmi élete Marcelle Tinayre: Madame du Pompadour szerelme Ára kötetenként 6.60 Ké. Kapható és megrendelhető a Spitzer-féle könyvesboltban Komárom, Nádor utca 29. szám. mmmmmaamamtam manraaBo HÁZTARTÁS Otthoni torna. Az evezés, úszás és tennisz eltűntek néhány hónapra lehetőségeink köréből, gondoskodnunk kell tehát valami másról, hogy a hosszú ősz és tél folyamán el ne lustuljunk és mozgásunk ne váljék nehézkessé. Most kezdődik a szobatorna szezónja, amit minden ülő életmódot folytató embernek különösen figyelmébe ajánlunk. Életmódunk szerint reggel vagy este szánjunk rá tiz percet a mindennapos tornára. Rendesen fűtött helyiség ablakát nyissuk ki teljesen (a fűtött szoba levegője erőteljesebben cserélődik, szellőzik) és magunk torna- vagy egyszerű uszóruhában álljunk meg két-három méternyire a nyitott ablaktól. Nem feszített, hanem csak lazán tartott Ízületekkel kezdjünk először kargyakorlatokba, nyújtás, hajlitás, forgatásba, minden lehető irányban. A kargyakorlatok befejezésével néhány nyugodt, mély be- és kilélegzést végezzünk pihenőállásban, azután a törzshajlitó s forgató mozgásokra térünk át. Ismételt pihenő légzések után előbb állva, majd hátonfekve comb- és lábszárizmainkat gyakoroljuk nyújtás, hailitás és forgatással. A torna után állott vízzel ledörzsöljük egész testünket. Közgazdaság. X H Baromfitenyésztők szőnetkezetének közgyűlése A Komáromi Baromfitenyésztők Termelő és Értékesítő Szövetkezete október 8-án tartotta ren des közgyűlését a Komáromi öns. Hitelszövetkezet (Népbank) tanácstermében Filssy Kálmán szenátor, szövetkezeti igazgatósági elnök vezetése mellett s a tagok élénk részvételével. Füssy Kálmán meleg szavakkal üdvözölte a közgyűlés tagjait s a törvényes formaságok elintézése után megnyitotta a közgyűlést. Iff. Koczor Gyula ügyv. igazgató számolt be ezután a szövetkezet két évének működéséről, az elért eredmény alapján megállapítható fejlődésről, a termelés és értékesítés terén jelentkező számszerint is kielégítő eredményről. Az igazgatóság e jelentését a közgyűlés egyhangúan tudomásul vette s örömmel állapította meg a szövetkezet életképességét. Az 1929. évi és 1930. évi mérlegszámlákat és eredményszámlákat a felügyelő bizottság javaslata alapján elfogadta a közgyűlés, amely a zárszámadásokra nézve úgy az igazgatóság tagjai mint, az ügyvezető igazgató s a felügyelő bizottság tagjai részére is e felmentvényt egyhangúan megadta. A közgyűlés a tiszta nyereség hovaforditására előterjesztett igazgatósági javaslatot elfogadta és az első két évben mutatkozó, összesen 5430 Ke 53 f-t kitevő nyereségből az épületeknél, berendezéseknél és a tenyészállatoknál való leírásra 3430 Ké 53 f-t adótartalékra pedig 2000 Ké-t fordított. Az alapszabályok 13. §-ának a közgyűlés megtartására vonatkozó rendelkezésének módosítására előterjesztett indítványt a közgyűlés elfogadta. Az igazgatóság kisorsolt négy és egy lemondott tagjának helyére a közgyűlés titkos szavazással Hegedűs Balázst, Kenessey Dénesi, ifj. Koczor Gyulát, Novotn^ Richárd járásfőnököt és Nagy Nándort választotta meg. A felügyelő bizottság tagjaivá pedig Balogh Mihályt, Biró Ödönt, Árendás Gyulát, Fülöp Zsigmondot, Halmos Kálmánt és Mórocz Lajost választották meg szintén titkos szavazással. A felügyelőbizottság elnökévé Fülöp Zsigmond hitelszövetkezeti igazgatót, alelnökévé pedig Biró Ödön csallóközaranyosi főjegyzőt választotta meg egyhangúan a közgyűlés, amely az elnök indítványára ifj Koczor Gyula ügyv. igazgatónak a szövetkezet fejlesztése érdekében kifejtett munkálkodásáért köszönetét és elismerést szavazott. X ÚJRA SZABÁLYOZZÁK A GABONABEHOZATALT. A csehszlovákiai malmok szövetsége már napok óta tárgyal a földmivelésügyi minisztériummal a gabonabehozatal ellen támasztott nehézségek elhárítása érdekében. Egyes lapok értesülése szerint a földmivelésügyi minisztérium és a molnárok szövetsége között az a megállapodás jött létre, hogy amalomt'ulajdonos nyolc vagon külföldi búza behozatalára kap engedélyt, ha igazolja, hogy egy vagon belföldi búzát métermázsánként 20 K-val magasabb áron vásárolt, mint amilyen áron a búzát a belföldi tőzsdék valamelyikén a vétel napján jegyezték. Az azonban még nem eléggé világos, hogy ez az egyezség kire érvényes, azazhogy a molnár kitől vásárolhatja a belföldi búzát s különösen hogy megveheti-e a gabonakereskedőtől is. Mert abban az esetben, ha a molnár 20 K-val drágább áron csak a mezőgazdasági értékesítési szövetkezettől vásárolhat, úgy egyoldalú kedvezmény volna a szövetkezet javára, azonban nagy kérdés, hogy a termelő mennyiben részesednék a magasabb vételárban. A Bzerbesztésérí'a tőszerkesztő a felelősi Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer. Sándor könyvnyomdái __________jában, Komárom.________ Apró hirdetések. Ezüst evőeszközt vennék és egyéb ezüst tárgyakat. Címem a kiadóban. 683 Fajtiszta harzi kanári madarak olcsón eladók, özv. Komáromi Edéné, Kertészutca 10. (Ugyanott szép háztelek is eladó). 586 Tényé szi gazolván nyal ellátott kiállításon második dijat nyert bika eladó. Papp Kálmán, Cs. Aranyos, Tebeháti puszta. 588 Ház, 4 szobás, teljes kényelemmel Komáromban eladó. Cim a kiadóhivatalban. 592 — ismeretlen hullát húztak ki a Dunából. Pénteken délután a Komáromi vasúti hid mögött a Vágdunából ismeretlen férfi hulláját húzták ki. A hulla kb. 178 centiméter magas férfi holtteste. Öszes, jóltáplált ember volt. Fekete kabátot, zöld szvettert hordott s vászonbetétes lakkcipőt. Zzebkendőjében M. R. monogramm. A hulla nyakán szijj volt, a szijjon szakadt drót függött, az ismeretlen férfi valószínűleg fel akarta magát akasztani, csak mikor ez nem sikerült, ugrott be a vizbe. Külső erőszak nyomai nem látszanak rajta. A hulla kb. négy hete úszhatott a vízben. Kilétének megállapítására a rendőrség nyomozást indított. Hirdetmény. Alulírott csődtömeg gondnok közhírré teszem, hogy Tauber Józsua nagymegyeri kereskedő csődügyében a komáromi csődbíróság felhatalmazása alapján nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni 48 pár gyermekcipő, 41 pár férfi cipő, 221 pár női cipő, 12 pár gummi talpú vászoncipő, 17 pár szandál, 6 pár gyermekcsizma, 8 pár gummi cipő, 4 pár posztó cipő és 16 pár papucs és az üzleti berendezés. Az árverés a községi elöljáróság közbejöttével fog megtörténni, a vevő a vételárat és a forgalmi adót nyomban készpénzzel kifizetni tartozik. Az árverés határideje 1931 október 20-ának d. u, 3 órája» Nagymegyeren, vagyonbukott üzleti helyiségében, a községházával szemben. Kelt Komárnó, 1931 október 10. Dr. Aranyossy László 593 ügyvéd, csődtömeg gondnok. a DIVATLAPOK nagy választékban kaphatók Spitzer Sndor könyvesboltjában, Nádor utca 29. DANTE KIADÁS séf Egy kötet ára fűzve 19'80, vászonkötésben 28*80 Kapható és megrendelhető : a Spítzer-féle könyvkereskedésben jj Komárom, Nádor-u. 29. C jed.: E. 35í|3)|l. Vyt’ah licitacného oznamu. V esekúínej veci exekventa fa Agrasol zemed. triebná a piiem. úő. spol. zast. drom Árminom Lengyelom adv v Romáráé proti exekvnvauému Uyonisovi Véghovi a Lenky Véghovej okr. súd nariadil exekuőnú licitáciu o vymoíenie pohladávky 3059 Kő istiny a prisl, na nemovitosti, ktoré sú na üzemi komárnanskeho okresného súdu obsazené a ti r obei Zemianska Olőa ő. vl. 323 pod r. ő. A. 1-4, m. ő. 990, 1685|6, 1690] I, 1686(6. róla v hone •Pirire dülö éri kertekben«, róla v hone »Érháton« na mene Dyonisa Végha a Lenke Véghovej vedená nemovitost* v 2|6 őiastke vo vfkriénej eene 2000 Kő. Na mene ako koré v tej iatej Hóiké pod r. é. A. II. 1—3 m. ő. 1896[5, 1897(5, 1898(5 rol'a a lúka v hone »Földlábi« t 2|6 őiastke ro vykriőnej cene 1500 Kő. Na mene ako hőre v te) istej vloíke pod r. ő A. III. 1-12 m. ő. 2794|t, 2904|4, 2904|4, 2905|4, 290614, 2907IÍ. 2908|4, 2903|4, 29Í0J6, 2912|4, 2913|4, 2914|4 róla V hone »Sáros erre iáró« iúka a zola, a cesta v hone »Kis tanyi rétekben« v 2|6 őiastke vo vykriőnej cene 3000 Kő. Na mene ako hőre v tej istej vlozke pod r. ő. A. IV. 1—3 m. ő.l685|l, 1686/!, 1U90|5 lúka, rol‘a v hone »É háton« v 2|6 őiasíke vo vykriőnej cene 1C00 Kő. Licitácia bude o 12 hód. dopoludóajsej döa 13 októbra 1931. v obecnom dome obee Zemianskej Olői. Pod licitáciu spadajúce nemovitosti nemoiu sa odpredat’ nize dvoch tretin vykr, ceoy. Ti, ktori chcú licitovat’, povinni sú sloíit’ ako odstupné 10%-ov vykriőnej ceny v hotovosti alebo v cennfcb papieroch, ku kaucii sposobilfch podi'a kurzu, urőenébo v § 42, zik. ől. LX. z roku 1831 a to osobe, vyslanej súdom alebo tejto odovzdat’ poistenku o predbeínom ulöíeni odstupného do súdneho depozííu. Taktieí sú porinní licltaőné podmienky podpisat’. (§ 147, 150, 470. zák. Cl. LX. z roku 1881, § 2L zás, ől. XL. z roku 1908) Ten, kto za nemovitost’ viacej sl'ubil néz vfkriőná ceca, jestli nikto viacej neslübuje, povinny je podi’a procenta vykriőnej ceny urőené odstupr.é po vyáku práve takového procenta ním sl’úbecej ceny hned’ doplnit’. Ckresnf súd Komárne odd. IV., dna 10. februära 1931, D o ma v. r., sudny rada. Za správnost* vyhotovenia Ladislav Briay , vedúci kancelárie. 587