Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-10-10 / 122. szám
2. oidai. »KOMÁROMI LAPOK« 1931. október 10. j I Állandó rakiar numarom es környéke részére Frnik Mér íakereskedö cégnél Komárom, Rákóczi ut 40. Állandó raktár Kürt és környéke részére Wedsz Sanrané Állandó raktörVelk^-Meder és környéke részére Ungá? József íakereskedö cégnél Kűri fakereskedő cégnél Velky Meder Peredi Géza űr. 1864-1931 Ismét megszűnt egy élet és megnyílt egy sir, hogy magába fogadja ennek a városnak egyik legjobb, legnemesebb szivü és feddhetetlen jellemű fiát, az elvek törhetlen és tántorithatlan harcosát. Megfogyatkozott sorainkban is nagy részvétet keltett az a nem váratlanul jövő hir, hogy Peredi Géza dr. ügyvéd, aki hosszú hónapok óta betegeskedett, szerdán este 9 órakor visszaadta lelkét Urának és Teremtőjének. Peredi Géza dr. volt egy időben az az egyéniség, aki a város sorsának irányításában elsőrangú szerepet játszott, mint a komáromi függetlenségi pártnak elnöke. A negyvennyolcas és a hatvanhetes közjogi vitáknak volt ez az ideje, a mai szemszögből tekintve szomorú eltékozlása a magyar energiának és erőnek, mert ezekben a harcokban maga a nemzet vérzett és veszített ellenálló erejéből. Ezt azonban akkor, amikor a harcok folytak, nem látta senki, aki pedig váteszi szemekkel tekintett a jövendőbe, azt utolérte a Váteszek ismeretes sorsa. Peredi Géza dr., aki Érsekújvárod született 1864-be Pirk János és Beke Mária szülőktől, korán jutott árvaságra és nagybátyja, Peredi János imelyi jegyző és felesége Dalmady Anna neveltették, akiken halálukig a legnagyobb szeretettel csüggött. Ezen a réven került közeli rokonságba a régi Komáromvármegye nagy szülöttével, Dalmady Győzővel, Pestvármegye árvaszéki elnökével, aki abban az időben ünnepelt költő és a Kisfaludy Társaság tagja volt. Mikor középiskoláit elvégezte Érsekújvárod, a budapesti egyetemen jogot hallgatott és ott szerzett doktori címet is. Joggyakorlatra Komáromba került, ahol Szabó György ügyvédnek, majd később Vásárhelyi Domokos dr. városi tiszti főügyésznek, a későbbi közigazgatási bírónak irodájába lépett be, de az ügyvédi oklevél megszerzése után 1894. évben Komáromban önálló ügyvédi irodát nyitott. Ez az iroda volt később Komáromnak egyik nevezetes helye, mert innét irányította a város sorsát és a törvényhatósági és országgyűlési választásokat. Peredi Géza dr. mint kiváló jogász is hamar szerzett magának jó hírnevet. Egyénisége maga volt a megtestesült becsületesség és kliensei határtalan bizalommal indultak el az ő tanácsán. Közismert dolog volt az ügyvédi etikáról mindig vallott és követett szigorú felfogása, amely irodájának a legjobb hirnevet szerezte. Az ügyek után nem törte magát és kétes ügyeket egyáltalán nem vállalt. A meggazdagodás útja nyitva állott előtte, de erkölcsi elveinek integritását mindenkor megőrizte és szegényen halt meg. Peredi Géza e század első évtizedeiben a háború kezdetéig játszott Komárom közéletében nagy szerepet. A Komáromban régi és méiy gyökeret vert függetlenségi és negyvennyolcas pártot reorganizálta, néh. Kolbe Dezső dr.-ral és Berinkey Bálinttal lapszerkesztővel együtt megalapította annak harcos sajtóját, a Komáromi Hirlap-ot és a pártot több politikai és városi választáson győzelemre vezette. Ezek a választási küzdelmek az ő irányítása mellett folytak le. Legbizalmasabb vezérkarával a Dunaparton lévő régi Arany hordó-ban ült a vezérkar a választások ideje alatt, itt adta ki nyugodtan és megfontoltan rendelkezéseit, melyeket a tömegek követtek és jelöltjeit megválasztotta. Ádáz és nagy küzdelmek szintere volt akkor Komárom törvényhatósága. A történetiró feladata lesz leszűrni ezeknek a harcoknak és küzdelmeknek a lényegét és igazságait. De egy bizonyos: a függetlenségi párt vezére, ezekből a harcokból mindenkor erkölcsi súlyának teljes integritásával került ki. Ezek tették jellemét tűzállóvá és szilárddá, ezekben jegecesedett ki elvhűsége, mely tiszteletnek örvendett az ellenfél táborában is. Akik közelről ismerték, azok meleg szivet, lelki jóságot és szépséget találtak benne és vonzódtak hozzá. Szükebb baráti körében, szeretetreméltó életfelfogásában komoly, de emellett a mindennapi élet fonákságait szelid humorral szemlélő egyénisége a legrokonszenvesebbek egyike volt. Meggyőződését mindig állta és védte, ha nem is a dialektika, hanem a meggyőzés és a logikus gondolkozás súlyos fegyvereivel. Peredi Géza dr. és a becsületesség, és az ügyvédi tisztesség lassanként fogalommá váltak, melynek inkarnációját képviselte. A háborútól kezdve, amelynek végén politikai küzdelmeinek és munkája eredményeinek összeomlását látta, viszszavonult a szerepléstől. A demagógiát nem szerette és volt bátor ez ellen sokszor felemelni súlyos szavát. Az uj rezsim alatt teljesen visszavonult és inkább csak emlékeinek élt. Sokat olvasott és főleg a történelmi és politikai tudományok érdekelték. Mintnagykészültségü jogász, ennek számos alkalommal adta tanujelét. Lehetett volna képviselő bármikor, azonban kiegyensúlyozott éleiének függetlenségét ezért nem áldozta fel. Kínálkoztak számára fényes érvényesülési módok, de ezek felé sem hajolt. A köztisztelet és közbecsülés, amely környezte, kiszabták életútjának irányát és ő mindig az egyenesen haladt előre, arról soha el nem kanyarodott. Ez volt jellemének legszebb vonása, de egyúttal tragikuma is, mert sokszor kellett csalódnia az emberekben, akiket mindig a maga egyéniségéhez mért. Peredi Géza ügyvédi irodája csendessé lett az áilamfordulat után. Legtöbbször csak perenkivüli ügyeket vállalt, de pár éve hanyatló egészsége miatt tevékenysége mindig szükebb körre szorult. Ez év tavaszán súlyos tüdőbaj nyomai jelentkeztek rajta, amely azután ellenállóképességét lassan felőrölte Betegágyához szegezve hónapokon át várta a csendes elmúlást, mely szerdán este 9 órakor beteljesült és nemes lelkét kiadta. A harcok régen elpihentek, utolsó mohikánjai régesrégen csak azok emlékeiből táplálkoznak. Ezeken túl és ezek felett azonban megmaradnak az emberi nagy értékek és Peredi Géza emléke sem enyészik el nyomtalanul. E város évlapjai megőrzik nevét a feledéstől és az enyészettől, melyből fényesen tündöklő jelleme világit az utókorra. Alapy Gyula. * Őszibarack. Irta Szánthó Dénes. Beleszerettem Kiss Mária táncosnőbe. Kiss Mária, művészi nevén Ria de Koronnay, az »Aranymadár« című lokál első száma volt és naponta ellejteU egy naiv kis táncocskát fehér túli- és puderfelhőben néhai Strauss János zenéjére. Ez esténkint úgy féltizenketlő tájt történt. Aztán jött a többi szám, jöttek az attrakciók, egy óra felé a külföldiek, a sistersek és csoportok, imilátorok és akrobaták; ilyenkor Ria már régen az együk bíborvörös páholy félhomályában iill és nézte a forgatagot, a sok pincért, a kevés vendéget és együtt dúdolta a zenekarral a jazzdal utolsó sorát, mely szerint: » ... legyen az én kicsikém...« Egy este, valami unalmas vacsora után, két barátommal lementem a lokálba. Volt hármunknál egy üveg vörösborra és kevés borravalóra való pénz. Megnézzük érte a műsort és a leányokat. Ria akkor már a páholyban ült, hiszen olyan korán nem lehetett az Aranymadárba menni, hogy az ő táncát is végignézze az ember. De a páholyban nagyon szépnek látszott. Fölkértem egy tangóra. A haja, az illatos, ondolált, barnásszőke haja az arcomhoz ért. Kislányos leste hozzám simult. Sorsunk megpecsételődött. Eleinte kétszer egy héten találkoztam Riával, aztán másnaponkint. Aztán mindennap, aztán naponta kétszer, aztán néha három napig el se váltunk egymástól. Kár, hogy nem tudom leírni, milyen aranyos gyerek ez a Ria. Huszonhárom éves, de tizenkilencnek látszik. Vékony, de csupa nő. Nagy, piros szájából egyenes fogsor villan elő. És őszinte, jószívű, becsületes, nem olyan, mini legtöbb pályatársnője. Kitűnő háziasszony. Egyedü 1 lakik, maga főz, mos, takarít és bámulatosan kevés pénzből megél. Csinosan, egyszerűen öltözködik, kevés cigarettát szív, a sok italtól becsíp, a hangos filmért nem rajong és imádja az olvasást. Kávéházban ketten eszünk egy menüt és a kisiiveg barna sör már fényűzésnek számít. A születésnapját letagadja, hogy ne adjak ki rá pénzt és autóbusz helyett villanyoson jár velem, mert az hat fillérrel olcsóbb. Nincs senkije. Nekem voltak ugyan flörtjeim, de mindet beszüntettem, amikor a Riához való kapcsolatom bensőségesebbé vált. Egy este a kályha mellett ültünk. Karjait nyakam köré fonta, simogatott és a parazsat nézte. Akkor azt mondtam neki: — Te édes, te drága, te rózsa, te ibolya, te — őszibarack! Elnevette magát és azt kérdezte: — Miért mondod nekem, hogy őszibarack? — Miért hasonlítsalak mindig virághoz? — feleltem. — Minden fiú azt mondja a lányának, hogy rózsám, gyöngyvirágom... Én jobban szeretlek, mint a többi férfiak a többi nőket. Én máskép akarlak hívni. Én nem virágnak nevezlek el, hanem gyümölcsnek. Én a gyümölcsöt még a Grágnál is jobban szeretem, mert a gyümölcs nemcsak szép, hanem jó is. Mint te ...! — De miért éppen őszibarack? — Őszibarack a legnemesebb gyümölcs. Hamvas, mint te vagy. Édes, zamatos, illatos— úgy is hívhatnálak, hogy Zöldborsó, vagy Répácska. — Répácska... te pedig kedves bolondocska vagy. — Vagy mondjuk: Eper. Szamóca. Vagy Mazsola. Mazsolácskám, ez se hangzik rosszul, úgy-e? De az őszibarack minden gyümölcs királynője... és azonkívül szép szó is. — Hát beleegyezem. Hívj Őszibaracknak. Neked külön nevet viselek. A te Őszibarackod vagyok. — Aranyos kis Őszibarack fejedelemnő, engedje, hogy leszakítsak egy piros levelet a legmagasabb ágáról! — Tessék, kertészem! — Kertész? — Persze. Az őszibarackfának mindig szüksége van egy olyan kertészre, mint te vagy. És leszakít ottam egy égő csókot puha ajkáról... * Manci gyerekkorában nem sokat tanult. De nagyon szomjazta a tudást. Elvittem az Operába és ‘ Verdiről beszéltem neki. A Nemzetiben Shakespearet magyaráztam, a Vígben Molnár Ferencet. Azonkívül pedig állandóan elláttam könyvekkel. Pénzem sose volt, de könyvem annál több. És Őszibarack valósággal falta a könyveimet, a kiéhezett leikével. Reggel hatkor érkezett haza a lokálból és kilencig olvasott. Délután ötkor ébredt és hétig megint olvasott. Egy-egy nagy regénynyel két nap alatt elkészült. Sok mindent vittem neki: előbb modern és klasszikus magyarokat, aztán a nagy külföldieket. Dosztojevszkij, Flaubert, Dickens, Knut Hamsun, Wilde, Balzac, Wells, D’Annunzio, Thomas Mann... minden tetszett neki. Igaz, hogy Tolsztojra ezt mondta: »hercig volt« (tudniillik a Háború és Béke), de fő, hogy élvezte. Én felírattam vele egy kis cédulára minden könyv címét, amit elolvasott. Hogy ne csak a mesét nyelje, de fogalma legyen arról is, hogy ki mit írt. Tudásszomja pedig kiapadhatatlan volt. Meglátta a könyvszekrényemben a Pallas-lexikonsorozatot és találomra kihúzta a tizennegyedik kötetet.
