Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-10-01 / 117-118. szám
4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 193 J október 1. A dunamenti halászok küldöttsége az országos hivatalban. Az éjszakai halászat megengedését kérték. Magyarországon szabad az éjjeli halászat. A komáromi halászok panaszai Saját tudósítónktól. Ha komáromi halászokkal beszél az ember, tele vannak azok jogos panaszokkal. A komáromi, egész Európában hires, régi halászat már csak haldoklik. Az ikrázó helyek megszüntetése a szabályozások által halálos csapást mért a komáromi halászokra is. Nehéz kenyérkereset manapság már a halászat. Könnyebbé tenné a halászok életét, ha az éjjeli halászatot, amely az uj államalakulat óta tilos, újra megengednék. Ebben az ügyben már sokat jártak» kérelmeztek, kilincseltek a halászok, de eredmény nélkül. Most is egy ilyen küldöttségjárásról számolhatunk be. A dunamenti halászok egyesülete Khin Lajos halászmester vezetésével küldöitségileg jelent meg az országos hivatalban, majd a vezérpénzügyigazgatóságnál, ahol azt kérték, hogy en-Komárom, — szept. 29. gedjék meg nekik az éjszakai haiászást. A törvény értelmében tudniillik Csehszlovákiában olyan, folyókon, amelyek két állam közt fekszenek, éjszaka nem szabad halászni. A halászok nyolc tagú küldöttsége elmondotta, hogy ,az éjjeli halászat nem engedélyezése több száz halászcsalád egzisztenciáját veszélyezteti, főképpen Csallóközben. Hivatkoztak arra, hogy a magyarok a Duna magyar oldalán megengedik a haiászást éjszaka, úgyhogy a magyarországi halászok szabadon foghatnak halat ugyanabból a Dunából, melyből a csehszlovákiai halászoknak tilos. Az országos hivatalban Markovics főtanácsos, a vezérpénzügyigazgatóságnál Kolub főtanácsos fogadta a küldöttséget és mindketten azt a választ adták, hogy a törvény intézkedésével szemben nem tehetnek semmit. Szóval szegény halászaink megint nem értek el semmit. «die. Ezrével hulltak nálunk ii a fecskék. — A hízó liba és a fázó kis fecske barátsága. — A tanyi góJyafásts-te titka. — Egy kedves kis levél a fecskék érdekébe». — Arisztoteles Iszapba bujt madarai —A kalitkába zárt költöző madár—A titkok titka. Saját tudósítónktól. Komárom, — szeptember 30-körülmények között vidám arcot vágjunk, mosolyogjunk a keserű izüvé vált dolgok fölött s az élet bús rejtelmét nevetve kutassuk, hisz egy pénzbe kerül. Keep smeeling: ez a jelszó odaát s a jelszót a mozi hősei a vásznon élővé is varázsolják, kérdés azonban, hogy a hús-vér ember is állandó keep-smeeling-képet vág-e, ha a dollár hullámzásáról hallja a rádió hireit, vagy sta bilnak képzelt fontja olvadozik egyre szomorúbb kilátásokkal?! De mért, hogy a szomorú arcot majdnem mindig a pénz csinálja? Ki adja okát annak, hogy a szerelmi keep-smeelingek, a betegségi keep-smeelingek, a lelki keep-smeelingek egyre kevésbbé követelőznek, s mindegyre erősebben lesz problematikus ama nevető arc, mely pénzügyek miatt vált szomorúvá? Nevető arc: mondja autoszuggesztive az amerikai s jóképet vág 1931 bús történetéhez. Keep smeeling: mondja az elbocsátott munkás s vájjon jut-e eszébe, hogy a mosolygó arc tudományát éppen leghalálosabb ellenségétől, a japántól tanulta, aki ezt bushito-nak nevezi? Keep smeeling, bushito: ha ezt európai dialektusra fordítod, olyan értelmet ad: amit ez a két különös szó fejez ki nálunk legjobban: kacagj Bajazzó! Kacagj, polgár, ha belehalsz is: nem érdemes arcodra a szomorúság gyászvirágait ültetni; keep smeeling, old boy: egy a fizetség, akár nevetsz, akár sirsz és szomorú arcoddal úgysem válthatod meg a világot! Európa szédült pesszimizmus hálójában fetreng s e tetszhalott fölött hívatlan temetési rendezők fuvatják a gyászmarsot, holott az optimizmusnak csak egy fuvallatnyi meleg szellője jönne, az életkedvnek csak egyetlen csengetyűszava szólalna meg valahol a pénz templomában: a halott úgy feléledne, mint a mesebeli Hófehérke az üvegkoporsóban. Ezért hirdesd a keep smeeünget, ha belepusztulsz is, ezért nevess a könynyezés helyett, végy fölényesen, tág gesztussal minden kellemetlenséget, uralkodj bánatodon s ijedelmeden és bármily hihetetlennek látszó követelés is: próbálj egyszer optimista lenni, ember! Persze: ne a pénzben higyj s ne aranyra tedd a Sorsod. Optimizmusod ne külső pilléreken épüljön, azt belsőleg épitsd magadban, hivésed az emberi lélek formáló képességébe vessed, abban, hogy e világon mégis te vagy az a lény, aki sorsát intézni tudja ésszel és értelemmel. Keep smeeling, polgár: nevess azon, hogy a világ urai pillanatnyilag elveszítették az észt és az értelmet, de bocsáss meg nekik, ők is emberek. Mosolyogj, polgár, próbálj mosolyogni, ha kinos is a mosoly, mert nem tudhatod, hogy nem a te arcod mosolyából fakad-e szomszédod mosolya s talán a te derűd fénye önti el mindegyre többek arcát, mig egy szép napon seregnyi szív és dandárnyi lélek mosolyog. S csak az első mosoly sikerüljön. A többi egyre könnyebben megy, mert arra gondolj, polgár, hogy tested mellett lelked is van, különös, érthetetlen elked. Az a baj, ugy-e, valid be csak, hogy nem hiszel e lélekben s igy önmagad étezését tagadtad meg öntudatlanul. Gondolj azonban arra, hogy a világban te csupán múló pont vagy s életed úgyis csak önmagad előtt nélkülözhetetlen. Ezért hát: keep smeeling, egy pillanatra. Melegedj saját mosolyodnál. (thyvi.) Az egész európai sajtót élénken foglalkoztatja az a tünet, hogy a fecske, az ereszek kedvenc költöző madara legtöbb helyen seregestől maradt viszsza és nem indult útra a mégszokott időben és most részint az élelem hiánya, részint a hideg idő miatt ezrével pusztulnak el. A jószivü emberek igyekeznek ugyan segíteni a megdermedt fecskéken, oszszeszedik őket, a meleg konyhába, szobába vagy istállóba viszik szegényeket, ahot a megdermedt kis áltatok magu/choz térnek, de mivel élelem nincs, a végén mégis csak elpusztulnak a szegény kis állatok. A bécsi állatvédő egyesületnek módjában voit a szegény tecskeken segíteni és repülőgépeken szállította a megdermedt fecskéket Olaszországba, altot a kacagó napsugár nyomban életre keltette azokat és vidám csiripeléssel szálltak föl a levegőbe. Így közel 30 ezer fecske életét mentettek meg. Hogy a fecskék sok-sok ezret miért maradtak itt és miért nem mentek el szokott időben, az még ezideig rejtély és most találgatja a tudományos világ. Egyik feltevés az, hogy az itt rekedt kis fecskék későn keltek és ezért nem indultak a kellő időben útra. Ez a feltevés nem igen állja meg a helyét. Ismeretes, hogy a költöző madarakon nagy idegesség észlelhető a költözés idejének a közeledtére. A kalitkába zárt költöző madáron is észrevehető ez az idegesség. A költözés idejének elmúlásával ez az idegesség megszűnik és ilyenkor hiába nyitjuk ki a költöző madár kaltkáját, annak eszébe se jut elköltözni. Kirepül, de nem költözik el. Tehát ez az idegesség figyelmezteti a madarat, hogy most költözni kell. Talán, — hogy mi okból, nem tudjuk, ezeknél az itt maradt fecskéknél elmaradt ez az idegesség, amely őket a költözésre figyelmeztette volna. Vagy valami ösztön megéreztette velük, hogy a költözés idején nagy viharok lesznek, hát jobb lesz maradni. Nem tudjuk, hogy melyik feltevés állja meg a helyét. Hogy az állati ösztön mennyire megérzi már jóelőre a vihart, a ciklont, a tájfunt, arra nézve tudok egy fényes példát. A tanyi ref. templom tornyát az egyik tető behajlásában évtizedeken át elékteienitette egy gólyafészek. A gólyafészek nagyon kedves jelenség a nádfedeies háztetőn, a kéményen, a boglya tetején, de egy templom tornyára még se nagyon illik. A tanyi ref. egyház nagyon szerette volna eltüntetni ezt a gólyafészket a torony tetejéről, de azt csak rendes állványozással lehetett volna eltávolítani, ami bizony sok pénzbe került volna, az eklézsia pedig nagyon szegény volt. Van egy régi közmondás: Ha szegény az eklézsia, maga harangoz a pap. Ezt a tanyi ref. egyházra a gólyafészek kérdésében úgy keli értelmezni, hogy szegény voit az eklézsia, állványra nem tellett, hát csak a lelkész tűrte a fejét, hogy hogyan lehetne megszabadulni a góiyafészektől. így aztan gyakran nézegette, figyelte a gólyafeszket. Egyszer aztán, azt hiszem, 1900-ban, egy ragyogó nyári délelőtt csoda történt. A két gólyaszülő a lábukkal átkulcsolva, egyenkint levitték az öt gólyafiókát a fészekből. Nagy szárnyrebbenéssel leszálltak a fészekből, ki a faluból a határba és ott az egyik búzatáblában elrejtették az öt gólyafiókát. A ritka esetet megfigyelő lelkész, nem tudta mire vélni a dolgot. Másnap aztán olyasmi történt, ami megadta a rejtélyre a feleletet. Borzalmas ciklon vonult végig a határon. Százados fákat csavart ki tövestül, a tanyi lengyár kéményét ledöntötte, háztetőket söpört le, kéményeket, tűzfalakat döntött, a jégeső szemeit, mint puskagolyót, a fákba centiméternyi mélyen bevágta és a tanyi templom tornyáról a gólyafészket, mint pelyhet söpörte le Az öreg gólyák már 24 órával előbb megérezték ezt a rettenetes ciklont. Ez elől vitték el a gólyafiókákat le a buzavetés közé. Másnap megnézte a tiszteletes ur a helyet, ahová a kis gólyákat elrejtették a gondos szülők. Bizony a rettenetes vihar agyonpacskolta szegényeket Visszatérve a fecskékre, Komáromban is sok fecske itt rekedt és pusztult el. A kinyitott ablakon beoeszálltak a szobába egy kis melegre. De ami künn az Erzsébet szigeten a Vöröss féie vendéglőben történt, az olyan megható, hogy megérdemli, hogy megörökítjük. Az egyik e.keritett helyen egy hízó lúd hápogott. A lúd elég ingerlékeny, állandóan sziszeg, különösen, ha ember vagy állat közeledik feiéje. Íme mi történt? Egy félig fagyott kis fecske száll a lúd felé, aztán rászáll a lúd hátára. A lúd beszünteti a folytonos sziszegést, gágogást, elcsendesedik és hangtalanul tűri, amikor a fázó kis fecske a hátáról a lúd szárnya alá bújik és ott a jó meleg, pelyhes helyen meghúzza magát. Egész éjszaka ott melegedett a kis fecske a lúd szárnya alatt és a lúd, mint mikor az anya ölében alszik a kisded, csendesen, hangtalanul maradt egész éjszaka. Reggelre kisütött a nap és a kis fecske elszállt a jó meleg helyről és csicseregve mondott köszönetét az éjjeli szállásért A Komáromba rekedt kis fecskék érdekében gyerekes Írással az alábbi kedves sorokat kapta dr. Baranvay József szerkesztőnk: „Kedves Szerkesztő bácsi 1 Mondja meg nekem, hogy a kis fecskéket télen mivel lehetne etetni, hogy el ne pusztuljanak, mert olyan sok van még most is. Hát miért nem mentek e! azok is? Szegénykék, most úgy fáznak és olyan éhesek, hogy _ még a szobákba is bemennek. És én úgy sajnálom, olyan szívesen kalitkába tenném és etetném s a nyáron kiengedném. Talán ahol istállók vannak, ott kitelelnének. Milyen kár értük. Azelőtt nem maradtak itt szegények. Szerkesztő bácsit üdvözli kis pajtása N.“ Hát kedves kis pajtásom, ezúttal csődöt mond a tudományom. A fecske fő eledele a légy, szúnyog és egyéb bogár. Ezt bizony nehéz most előteremteni. Azt hallottam, hogy a főtt, vagdalt tojást is megeszik, de hogy igaz-e? — nem tudom. Próbáid meg kis Pajtásom ! Sajnos, a kis szivedet el kell szomorita.n.Om, mert a fecskéket itt kiteleltetn? nem lehet. A te jó szándékod, a nemesen érző kis szived azonban igy is dicséretre méltó és a jó Isten bizonyára megáld ezért. De most mondjunk el egyet-mást a madarak vándorlásáról. A madarak vándorlása a régieket is foglalkoztatta. Aristoteles és Plinius azt tartották, hogy a gólyák, fecskék, pacsirták, fülemülék az iszapba bújnak s ott maradnak a hidegebb időn át, a kakuk pedig harkállyá változik át. Bizonyos, hogy ma sem tisztázott teljesen az a kérdés: miért is vándorolnak el tőlünk a madarak. Tudjuk, hogy a vándorlás oka nem a hideg és nem az éhség. Ősszel, amikor tőlünk elindulnak, még kellemes meleg van és eledel is van bőven, inkább mint tavasszal, amikor visszajönnek. A madarakat a vándorlás ösztöne viszi el tőlünk A vonulás idején nagy nyugtalanság fogja el a kalitkában élő madarakat is, mely csak akkor ül el, ha a vándorlási idő elmúlt. Ha ilyenkor szabadjára engednők is a madarat, meg se próbálná az elrepülést, mert a vándorlási ösztöne ekkor már eltűnt. Csak ezzel az öröklött hajlammal tudjuk megmagyarázni, hogy ősszel elmennek tőlünk és tavasszal visszatérnek hozzánk. A vándorló csoportok különféleképnen alakulnak meg. A ragadozó madarak és a kakuk egyedül költöznek el. A többiek kisebb-nagyobb csapatokban indulnak útnak. A vadludak és darvak ékalakban repülnek. Egy az élen repül, a vezetőt azonban folyton váltogatják. A vándorlást a legtöbb madárnál a fiatalok kezdik. Amelyiknek legnagyobb az elienállóképessége, az megy el legkésőbben és jön vissza leghamarabb. A gólyák, vadludak, vándormadarak csak nappal vándorolnak, az énekesek éjjel is. Sokszor el is pusztulnak az éjjeli vándorok, mert a légköri viszonyok változásával elvesztik a tájékozódást. Hogy milyen gyorsan és milyen magasan repülnek a vándormadarak, ariól keveset tudunk. A seregélyt tartják a leggyorsabb repülőnek. Óránkint 74 kilométer gyorsasággal halad, de van
