Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)

1931-07-11 / 83. szám

1931. július II.

>KOMAROMI LAPOK«

3. o dal.

vészettörténész, de mint elismert kritikus is. Reichenthal kritikája a legelfogultabb írásmű, egy művésznek különcködése minden belső igazság nélkül. Ez az, ahogyan a progresszivitás tanít. Picasso, Kokoschka és társai. Progresszivitás és destrukció.

Egy szlovák újság elítélendő kegyeletsértése Ölvedi László költő teme tése körül.

— Saját tudósítónktól. —

Komárom, — július 10.

Hogy az elvakult sovinizmus mire ragadtatja sokszor az embereket, kiváló példáját mutatja, a Slovensky Juh című érsekujvári újság, amely július 4-i számában azt kérdi, hogy az érsekujvári városbíró, dr. Holota János, kinek a megbízásából beszélt a város nevében. Ezt a lapot sértette az, hogy egy korán összeroppant, nagytehetségű, magyar költő végtisztessége rövid, de fényesen világító életpályájának méltóan ment végbe. Az nem tűnik fel ennek a lapnak, hogy a budapesti bolgár követség külön gyászjelentést adott ki haláláról és a követ maga személyesen is megjelent a temetésen. Pedig a bolgárokat a szlávság a magáénak tekinti, bár eddig megnyerni nem tudta.

A városbíró bizonyára megadja erre a kérdésre a választ a maga saját hatáskörében, mi azonban a szőrszálhasogatás e klasszikus iskolapéldájában egy kis magyarázatot fűzünk ahhoz. Nem lehet vitás, hogy a városbírónak teljes jogában és szabadságában áll közéleti érdemes férfiak temetésén megjelenni, még akkor is, ha azok történetesen magyarok. A városbírónak ahhoz is joga van, hogy ebben a vonatkozásban beszédet mondjon a város nevében, mert az adott esetben Ölvedi László, a fiatalon elhalt költő szülővárosára sohasem hozott szégyent, hanem csak dicsőséget.

Érsekújvár város kultúráját talán mégsem azok a politikai pártok emelik, amelyek ott prepotens módon lépnek fel és alig várják a pillanatot, hogy mint többség léphessenek föl. Ez az idő azonban még sok népszámlálás után fog bekövetkezni. Érsekújvár magyarsága ez idő szerint többsége a városnak, annak tanúja a legnagyobb erőfeszítésekkel megtartott községi választás — lehet, hogy a kormányozható népszámlálás csak tiz százalék magyart talált a városban — magyar többséget küldött a városházára.

Ami pedig a megfordítottját illeti ennek a kérdésnek, az érsekujvári magyarság van olyan liberális, hogy kegyeletet nem sért és mondjuk, ha egy érsekujvári szláv közéleti kiválóbüszkese géz

Dr.Oeíker

befőttekhez való segitsáqe.

ság temetésén a város nevében búcsúznak el, ezt nem venné rossz néven ,sőt lenne annyi jó Ízlése is, hogy ezt lapjában nem tenné kérdés tárgyává. A méreg azonban sokkal jobban felszívódott, mint kellene, a nemzetiségi gyűlölet mérge. Ilyen politikával nem lehet a magyarságot megnyerni, mert ez ahhoz van hozzászokva, hogy kegyeletében ne zavarja senki, sem szlovák nagyok, sem a nyomukban törtető törpék.

Románia egész területén a régi magyar törvények szerint Ítélkeznek ezután a bíróságok.

Bukarest,— julius 10.

Az igazságügyminisztériumban tiz évi kísérletezés után elkészítették a törvények egyesítéséről szóló javaslatot. A régi román királyság területén ugyanis eddig más törvények szerint Ítélkeztek mint Erdélyben, ahol még ma is a régi osztrák-magyar törvények vannak érvényben. A javaslat, mely nagyon sok téren átveszi az erdélyi törvényeket, azért késett mostanig, mert a regátbeliek hiúsági okokból tiltakoztak eleinte a magyar törvények elismerése ellen. Végre ez az ellenállás is megtört s ezután már a regátban is a magyar törvények lesznek irányadók. A közjegyzői hivatalokat az uj javaslat továbbra is érvényben tartja, de újabb kinevezéseket nem eszközölnek.

LE&UJABB „AUTO“ MODEL, szekrény és sport gyermekkocsit, gyermekszék és nyugágyat olcsó gyári árban száiiit Elbert divatáruháza.

érintette, lett légyen az gazdasági, politikai, vagy kulturális érdek, a községek képviselőtestületeiben is teljes odaadással képviselték. A választások csakis a szociálistákra és agrárokra fognak végzetes csapást mérni, de ezek a pártok a végzet sújtó kezét megérdemlik.

Picasso. Koboscbla mi a lói

Irta Quidam

Komáromban a Szinyei-Merse Társaság kiállítást tartott és ennek visszhangja egy kormánylapban, amely a magyar politikai és művészi megmozdulásokat mindig a legnagyobb averzióval tárgyalja, Reichenthal Ferenc tajtékos kritikájában nyilatkozik meg. Mivel a kritikának személyes éle van Lázár Béla és a Társaság titkára, ezeken kívül az összes kiállító magyar művészek ellen, az nem lehet tárgyilagos kritika. Mi egészen másképen gondolkozunk Picasso, Kokoschka és társairól, akik közé Reichenthal is igyekszik. Isten segítse. Reichenthal azonban azt akarja mondani, hogy ami Kokoschka előtt volt, az nem művészet és itt van az, amiért ezeket a fullánkos sorokat szó nélkül hagyni nem lehet.

Ez a Reichenthal-féle ideológia a kormánylapok szokott nívóját és írásmodorát annyira elsajátította, hogy már Horthy nélkül nem is tud egy kort se leírni, ezt a kis országot támadni, úgy látszik, nemcsak emigránsék szokták reggel, délben, este, hanem az úgynevezett progresszivek is, ahova magát Reichenthal számítja. Reichenthal művészi oevre-je nagy végsebességgel közeledik Picasso felé és lehetnek — felőlem sokan is — akik ezt a progresszivitást nem kívánjuk, sőt elutasítjuk és minket Iványi-Grünwald, Pólya Tibor, Rudnay Béla, Aba Novák és a többi sokkal jobban érdekel, mint Reichenthal és társai sokszor megérthetetlen, sokszor pedig egyenesen ellenszenves, előadása, mely ellen szándékosan nem akarok erősebb jelzőt használni.

Reichenthalnak nem imponál az tjííizi, a kis és nagy aranyérmek és nem imponál az egész magyar művészet, mely ennek világhírt szerzett, csak a Kokoschka-peték és a Picassoálcák érdeklik. Annak megnyitja szívesen a csehszlovák progresszív határt és azokat tárt karokkal fogja köszöntem. Sajnáljuk, hogy nem érthetünk egyet ezzel a művésszel, aki elrúgja magától a hagyományokat, a magyar művészet klasszikusait, akiket mi szeretünk és akikért mi lelkesedünk, abban az időpontban, amikor a moszkvai festők levegőben úszó asszonyi alakjait repülőgép nélkül csakugyan nem tudjuk megérteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a

visszatérni.

Könybelábadt a szeme.

A háziasszony úgy látszik észrevette. Feje kijebb bújt a sötét sál kagylójából s már részvéttel kérdezte:

— Mi baj?

A férfi összeszorította két ajkát s a fejét rázta. Küszködött magával. Szeretett volna valami közömbösét válaszolni. De a szeméből kicsordult egy könycsepp s végiggördült az arcán.

— Semmi, semmi — felelte sírós

hangon.

— Ö szegény!

— Megyek — s a férfi hirtelen felállt. Már nem titkolta könnyeit. Zsebkendővel szárítgatta a szemét. A háziasszony újból hallgatott és nem is marasztotta, mert minek, ha segíteni úgy se tud rajta.

A férfi némán elköszönt. Az előszobában felkapta csomagját és lerohant a lépcsőkön.

Odakünn még zuhogott a zápor.

Megállt a kapu alatt. Emberek léptek be és távoztak el. Megnézték. Biművészet evolúciójában ne higyjünk és viszont higyjünk a stílusok örök életében.

A jó Bánsághy Vince nevét egész bátran nagybetűvel is kezdhette vona Reichenthal, aki még csak kapaszkodik az elefántcsont torony meredekén, de még egyelőre nem ül benne. Bánsághynak van egy-két olyan képe, amely előtt Reichenthal is leveheti kalapját, ha ugyan egyáltalán van kalapja. Maga a progresszivitás lehet művészi programm, de mindennek lekicsinylése, ami eddig létezőit, az forradalom és ezt csak azok tudják megérteni, akik születésnapjuk óta forradalmárok.

Hogy Reichenthal teljesen magát adja ezekben az epés sorokban, nem kíméli a komáromi kis festőkolóniát sem. Pedig a komáromi festők se igen szorultak rá arra, hogy Reichenthal őket osztályozza. Lázár Béla — bárhogyan is igyekszik kisebbíteni Reichenlhal — ma mégis valaki és az Ernszt-muzeum igazgatója, akár eljutott az impresszionizmusig, akár nem. Igen sokan vannak, sokkal többen, mint a »progresszivek«, akik nem kiváncsiak Picasso és Kokoschka világmegváltó művészi tanításaira, ezek közül számosán azok, akik a szép fogalmával régen tisztában vannak.

Reichenthal még nem érkezett el arra a művészi magaslatra, hogy egy tollvonással elintézze Iványi-Grünwaldot, Rudnayt és a többi kiállítót, aki mind megérett művészi érték és pedig súlyos érték. Kis és nagy aranyérem tulajdonosok, Uffizi önarcképeinek festői.

Persze, ezek nem progresszivek, de festeni mégis csak tudnak, nem is forradalmárok, hanem egész művészek, nem részletemberek és a g'iccseket épen úgy megvetik, mint Reichenthal.

A komáromi művészek közül pedig a Reichenthaltól is elismert Rauscher Györgyön kívül Harmos Károly tudását és zsenialitását Reichenthal sem vonhatja kétségbe. De Komáromból kerültek ki Nagy Mártonon kívül, akinek barnaszószos képei nem nyerték meg Reichenthal tetszését, a nagytehetségű Basilides Barna és Sándor is, akiket bátran sorozhatunk a beérkezetlek közé. Az elfogult Reichenthalnak, aki nem Budapesten érkezett be, Budapest vörös posztó marad mindig.

Reichenthal az egész fiatalokat várja. Mi nem. Mert az ifjúság túlzásaival meghendikepelt művészet nem az igazi művészet. A fiatalság magában véve a legnagyobb értéket jelenti, de a fiatalság betegségei, önteltsége, tudás és látókör hiánya ezt az értéket legtöbbször devalválják. A Szinyei- Merse Tái'saság égisze garanciát nyújt arra, hogy ezzel nem találkozunk kiállításain. De garancia Lázár Bélának a tudása és látóköre is, aki ismeri a magyar művészetet nemcsak mint műzonyosan azt hiszik, hogy rosszban töri a fejét. Fütyörészni kezdett, mint akinek rendben van minden dolga. Hallgatta az esőcseppeket. Nézte az ernyők alatt suhanó nők árnyékalakját. Ez a kis prémgalléros kabát egész olyan, aminőt a felesége visel. Pár lépést tett utána. Mind gyorsabban. Meg kell mondania, hogy így még se lehet. Majd kitalálnak valamit, hisz oly sok mindent lehet kitalálni és mindent elölről fognak kezdeni. De ketten, mert egyedül minden reménytelen. Már halkan szólítgatta is a nőt.

— Edith, Edith...

Az mintha megriadt volna, gyorsabbra vette lépteit.

Akkor a férfi megállt, nagyot sóhajtott csalódottan és ázottan visszabújt a kapu alá.

Tovább nézte az esőfátyolt és őszszeszorult a szíve. Nem az fájt, hogy nincs hová mennie. Ez olyan mindegy is egy embernek, aki már egyedül van. Az életben minden létezés páros. Csak az marad egyedül, aki

már befejezte küldetése útját. Olyan a magányos ember, mint az ásvány, mely kikerült a föld olvasztótüzéből: életten és örök formát öltött magára. S ami meg ezután történik vele, abban már nem vesz részt, csak tűrni tud és tűrnie kell, hogy lassan szétporlass^a az idő s egyetlen porszem se nnirad belőle.

Visszanézett a kapu kivilágított üregébe. Égneknyúló vas-sinek között, halk búgással emelkedett a felvonó. Tegnap ilyenkor még ketten léptek a kivilágított fülkébe, ott álltak egymással szemben, már tudták, hogy haldokol körülöttük az élet, de még egymásba karolhattak szorosan. Tegnap. S a rohanó pillanatok mind messzebb viszik, ami volt. S az nem fog soha többé visszatérni. Ez fájt. Ez az egy fájt egyedül.

A házmesterfülke ajtaja kinyílt s egy öreg ember jött elő a kulcsokkal.

— Becsukok kérem — s a férfira nézett várakozóan, meg a bőröndre, mely a lábánál hevert, a kapun belül.

A kulccsomó megcsörrent s a férfinak úgy tetszett, mintha lélekharang éles szava csendült volna meg... valaki halotti imába kezdett halkan...

Hirtelen lehajolt a csomagért és kilépett a kapun. Úgy tett, mintha nagyon sietne, határozott cél felé, mint a többi ember.

Pedig olyan volt, mint egy eleven koporsó, mozgásnak indult halott... Könnyek és esőcseppek folytak össze az arcán... Sírt, önmagát siratta. És felnézett az égre, mint a fuldokló, aki mégegyszer felbukkan a víz színén. Még látja a partot. Milyen jó volna ott élni. Valahol, messze, egy világos ablak... talán épp most gondolnak rá a békés otthon négyszögében... Aztán lehunyta szemét alázatosan, amint az úttestre lépett, ahol búgva ért föléje a gépkocsi, s lehunyt szemében az édes világ utolszor látott képét rejtegette, mint a fénylemez, amit már soha többé nem fognak előhívni.

I