Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)

1931-09-05 / 107. szám

2. oldal

»KOMÁROMI LAPOK«

1931. szeptember 5

vizsgálat tárgyává a pozsonyi magyar állami tanítóképzőben uralkodó állapotokat, gondoskodjék az intézet rendes fölszereléséről és gyakorló iskolájáról, gondoskodjék arról, hogy a tanítóképzőben elsőrangú, minden tekintetben kifogástalan magánéletü, vallásos, jó magyar érzésű tanárok oktassanak, akiknek az előirt képesítésük is

megvan, a képesítéssel nem biró Ráchel Rezső elhelyezését rendelje el és még a mostani tanév megkezdése előtt intézkedjék, hogy a növendékek számát szaporítsák, vagy pedig állítsanak föl párhuzamos osztályt, illetve engedjék meg, hogy meghatározott számú növendék magánúton végezhesse el tanulmányait.

Élelmezési akció a munkanélküliek részére.

Még a julius 14-én tartott minisztertanács elhatározta, hogy a népjóléti minisztérium élelmezési akcióját a munkanélküliek részére és a tejakciót a munkanélküliek gyermekei részére szeptember hóban folytatják. Az élelmezési akcióra 9 millió koronát és a tejakcióra 1 millió koronát szavaztak meg. A népjóléti minisztérium már megkezdte az egyes kerületek részére az összegek kiutalását.

I

volt tisztipavillon helyiségében

szept. l^én megnyílt

5I0 Elsőrendű konyha. Kiváló kül

és belföldi italok. Figyelmes kiszolgálás. Abonoma rendszer. Szolid árak.

Csehszlovák és magyar társaságok találkozó helye.

Az osztrák kormány

elejtette a vámunió tervét.

— szeptember 4.

Az európai bizottság Genfben csütörtökön tartott nyilvános ülésén a képviselt hatalmak feszült figyelme közben megtörtént a történelmi kijelentés, amelynek értelmében az osztrák kormány elhatározta, hogy a német-osztrák vámuniós tervét elejti.

A rövid, zárt ülés után Molta svájci delegátus elnöklete mellett nyilvános ülés következett, amelynek első szónoka Schober dr. osztrák külügyminiszter volt, aki mindjárt beszéde elején áttért a vámunió problémájára s kijelentette, hogy a szakértők érvelése csaknem azonos azokkal az indító okokkal, amelyak miatt az osztrák, illetve a német kormány a tavasz folyamán ismert vámuniós tervét lanszirozta. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, — mondotta a továbbiak folyamán Schober — hogy

a terv csak akkor hozhat eredményt, ha valamennyi európai állam csatlakozik hozzá.

Az azóta megváltozott körülmények miatt az osztrák kormány a német kormánnyal megegyezve elhatározta, hogy megváltoztatja eddigi magatartását. Bebizonyosodott, hogy

a vámuniós terv keresztülvitele nehézségeket gördít az európai államok együttműködésének útjába. Ennek következtében az osztrák kormány bejelenti elhatározását, amelynek értelmében a vámuniós tervet elejti, abban a reményben, hogy ezzel a konstruktiv együttműködés gondolatát szolgálta és megfelelő atmoszférát teremtett az európai államok bizalmas együttműködésének kiépítésére.

Végül azt indítványozta, hogy az európai bizottság küldjön ki albizottságot az európai vámunió elemeinek kidolgozására.

Utána Curtius dr. német birodalmi külügyminiszter mondott beszédet, amelyben a vámunióra vonatkozólag lényegileg megismételte Schober kijelentését. Beszédében többek között ezeket mondotta:

— Szükségesnek tartom, hogy néhány olyan megjegyzést tegyek a vámunió kérdésében, amely megjegyzések függetlenek a hágai döntőbiróság küszöbönálló döntésétől, mert ez utóbbi az ügy jogi részére vonatkozik, én pedig a gazdasági problémákkal foglalkozom. Az osztrák és a német kormány célja

a vámuniós terv lanszirozásánál az volt, hogy az osztrák-német gazdasági közeledés a további gazdasági szerződések kiindulópontját jelentse és a közös munkában minél több európai hatalom vegyen részt.

Azóta villámgyorsan olyan események történtek, amelyek teljesen megváltoztatták a helyzetet. Az európai tanulmányi bizottság a körülmények kényszerítő hatása alatt 'általános jellegű terveket dolgozott ki s mi aktivan részt akarunk venni e tervek megvalósításánál. A tanulmányi bizottság termékeny munkájának reményében a német kormány az osztrák kor-Jugoszláviában szeptember 3-án meg szűnt a 32 hónap óta tartott katonai diktatúra, amelyet 1929 január 6-án léptetett életbe Sándor király. A diktatúra megszűnését plakátok adták hirül Jugoszlávia lakosságának, amely az évek óta tartó alkotmánynélküli rezsim alatt fásult egykedvűséggel viselte a szuronyokra épített hatalom minden súlyát.

mánnyal egyetértve elhátározta, hogy az osztrák-német vámuniós tervet elejti és csatlakozik az európai bizottság munkájához. Schober és Curtius után Flandin francia pénzügyminiszter rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy a francia kormány megelégedéssel veszi tudomásul a vámunióról való lemondást.

Az az elvitathatatlan rossz hangulat, melyet ez a terv hozott létre, megszűntnek tekinthető

s ezáltal jobb feltételeket sikerül terem teni az európai együttműködés részére, mely az Európabizottság munkatervét alkotja.

— szeptember 4

Sándor király kiáltványában, amelyet „hű“ népéhez intézett, bejelenti, hogy a nép nagy erkölcsi támogatása lehetővé tette számára, hogy aránylag rövid időn belül

visszaállítsa „az egységes állami élet állandó alapjait.“

A kiáltvány szerint „a jugoszláv királyság erőteljes emelkedésének és nagy

Megszűnt Jugoszláviában

az 1929. január éta

tartott diktatúra.

Sándor király kiáltványa hű népéhez.

Istennek állatkertje.

Irta Szitnyai Zoltán.

Nem szerette az embereket. Állatoknak nevezte őket. Általánosságban állatoknak, de igen gyakorta közelebbi megjelöléseket is alkalmazott rájuk, mint ökrök, barmok és szamarak. Szemébe nézett az embereknek és azt mondta: ez kígyó, csúszva-mászva közeledik és kétágú nyelve van, ez alamuszi, mindenre elszánt macska, ez szimatoló róka, ez gyáva nyúl, ez meg buta, mint a hatökör.

— Ö, rettentő nagy az Isten állatkertje!

Az állatokkal épp ellenkezőképpen volt. Szeretett minden állatot. És embereknek becézte őket. Ha nem is közvetlenül embereknek, mert ez túl kevés lett volna ahhoz az ellágyuló szeretethez, amit irántuk érzett, hanem felruházta őket egy csomó tulajdonsággal és képességgel, amit általában az emberek vallanak magukról. Például, ha meglátott egy ökröt kint a mezőn, eléje állott, mosolyogva nézett bámész, szomorú szemébe, megsímogatta homlokát két szarva között és azt mondta: bölcs vagy. De az embereket buta ökröknek nevezte. A kutyájával órákhosszat eltársalgott, kisétált vele a folyóparthoz, husángot lódított nagy ívben a vízbe, tízszer, hússzor egymásután és a kutya mindannyiszor kihozta.

— Zseni vagy — mondta a kutyának. — Te a világ minden nyelvén tudsz beszélni s a föld minden gyermeke megért téged. Azám, s azonfelül, te vagy a leghűbb pajtás, legvidámabb cimbora, kedves professzor

úr.

Ilyeneket mondott a kutyának, de az embereket komisz és lelketlen kutyáknak nevezte mégis.

Macskája is volt s azt ebédutánonkint az ölében kényeztette, órákig elhallgatta meghitt és puha dorombolását, elnézte kényes mozgását, amint fölpúpozta hátát és azt mondta neki:

— A legszebb vagy a világon ircimirci, fenséges vagy, mint egy királyi asszony, nagyúri delnő, s csak te tudsz ilyen kedves lenni.

Ugyanannak a macskának mondta ezt, melyről sunyi és hálátlan macskáknak nevezte az embereket.

Volt éneklő kanárija, a fütyörésző ifjú gavallér, fehér nyuszikája, az ölbevaló gyermek, beszédes papagája, a második Ciceró, uszályos pávája, a( báli dáma, még rókája is volt, melylyel hosszan el tudott csevegni, mert a róka értelmes és tisztánlátó állat és feltalálja magát az élet legszövevényesebb helyzeteiben is.

Látható ezekből, hogy az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházta fel, mint a régi görögök a mitológia isteneit. És mégis ugyanezekről az állatokról ficsúrnak, kiöltözött kanárinak, gyáva nyúlnak, fecsegő papagájnak, ostoba és léha pávának, meg számító ravasz rókának nevezte az embereket.

Nyilvánvaló, hogy a szavaknak és fogalmaknak valami egészen furcsa cseréje ment végbe benne. Embereknek becézte az állatokat és állatoknak1 bélyegezte az embereket. Azzal díszített, amit gyűlölt és azzal fejezte ki megvetését, amit voltaképpen szeretett. Mintha be akarta volna igazolni, hogy valamikor az ember kisajátította magának az állatvilág jótulajdonságait s alattomosan felruházta azt az emberi lélek minden hitványságával és gyöngeségével. S ő most ezennel visszaállítja a természet valóságos állapotát, melyben az állatok emberien jók és az emberek állatian gonoszak.

Állatai között sokszor felkiáltott méltatlankodva:

— S még azt merik mondani, hogy az ember a teremtés koronája.

Hivatalában erről a nagy állatszeretetről és embergyűlöletről Gullivernek nevezték el gúnyosan.

ö nem tudta, de ha tudta volna is, aligha haragudott volna érte. Gullivernek hányatott élete, aki az emberiségben való csalódásai után a lovak társadalmához tért meg, különben is kedvelt olvasmánya volt. Sokszor elgondolkodott, hogyan tehetné meg ő is ugyanazt?

Sajnos, nem tehette s a napnak nagy részét az emberek között kellett eltöltenie. A sorsnak ezért az igazságtalanságáért azzal büntette őket, hogy alig szólt hozzájuk. Olyankor is nagyon rövdien, kurta mondatokkal, vagy még rövidebb szavakkal, csak éppen annyit, ami a megértéshez okvetlenül kellett. Ha reggelenkint végigment a hivatali szobákon s szembekerült egy késön jövő vei, csak azt mondta: pontatlanság, ha a padlón eldobott papírszeleteket, cigarettahulladékot pillantott meg: tisztátalanság, ha a rosszul teljesített munkát látta: hanyagság.

Aztán visszavonult főnöki szobájának magányába és felsóhajtott:

— Legalább egy állat lenne itt a közelemben.

Többízben meg is kísérelte ezt a vágyát valóra váltani. Először a kutyáját hozta magával s az íróasztala elé telepítette. Persze, megfeledkezett arról, hogy a kutya nagy emberismerő is egyben. Ha nyílott az ajtó, a kutya csak odanézett az illetőre és máris tudta, hogy miféle ember és mit akar? Egyeseket csak megmorgott, másokat hevesen megugatott és voltak olyanok is, akikre a fogát vicsorította. Ez még jó is volt, mert az emberismerő kutyának ezekből a vészjeleiből Gulliver maga is tudhatta, hogy kivel szemben legyen óvatos, tartózkodó, avagy visszautasító. Az alkalmazottak ugyan morgolódtak a kutyacsaholás miatt, hát csak morgolódjanak, ez a kutya senkinek se árt, sőt még a hivatali érdekeket is hívebben szolgálja náluk. Nem is történt addig semmi baj, míg egyszer a derék jó állat odáig ment buzgalmában, hogy néhány hangos szóváltás hallatára belemart egy ügyvéd bokájába. Hiába védekezett azzal felettes hatósága előtt, hogy a kutyának most is, mint mindig, igaza volt, mert az illető ügyvéd olyan ajánlattal jött, mellyel egyenesen megkárosította volna a közvagyont, a kutyát örökre kitiltották a hivatalból, s ő maga szigorú dorgálásban részesült.

— Látod kutyuskám, — korholta odahaza — elég lett volna csaholnod, mint máskor, én már abból is értettem volna.

Aztán még a kanárival próbálkozott, hisz az szegényke ártatlan állat, nem is folyik bele az ügymenet-