Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-09-03 / 106. szám
1931. szeptember 3. »KOMAROMI LAPOK« 3. oida!. Lord Reading angol külügyminiszter felesége ismét gépirónő — szeptember 1. Lady Reading, a külügyminiszter felesége, bevonult a külügyminiszter hivatali helyiségébe, mert újra elfoglalta főtitkárnői állását férje mellett, mint akkor, mikor mint Miss Chamaud első titkárnője volt öt éven át Lord Reading indiai alkirálynak. Egy hónappal ezelőtt volt az esküvőjük és csak két hetet tölthettek nászuton, mert lord Readinget hazahívta MacDonald, hogy vállalja a külügyminiszterséget. Tegnap első Ízben ült régi Írógépe elé Lady Reading és ebből az alkalomból sok barátnője gratulációkkal halmozta el. A hírlapírók is tisztelegtek nála hivatali helyiségében. A külügyminiszter neje, aki 35 évvel fiatalabb mint 70 éves férje, mosolyogva mondta, hogy most sokkal több a dolga, sem mint akkor, mikor az indiai alkirálynak volt a főtitkárnője, de — boldogan dolgozik. Összeütközőit az 8. 12 amerikai öúvárhajó. — szeptember 2 Az S. 12. amerikai [tengeralattjáró a Panama-csatornámban összeütközés, szenvedett és három ember a fedélzetről a tengerbe esett. Noha azonnal segítségükre siettek, nem sikerült őket megmenteni. A tengeralattjáró állítólag 15.000 font dinamit-rakományt szállított, de robbanás szerencsére nem történt. HÍREK — Halálozás, Őszinte részvéttel értesülünk, hogy Szldvik Károly, a D. D. S. G. tisztviselője, szeptember 2-án reggel, életének 51-ik évében rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. A megboldogult kihűlt porrészeit szeptember 4- én, pénteken délután fél 6 órakor fogják a helybeli rőm. kath. temető ravatalozójából örök nyugalomra helyezni. Elhunytát lesújtott özvegye szül. Zsömbörgi Erzsébet, anyósa, testvérei, sógorai, sógornői és kiterjedt rokonsága gyászolja. Legyen áldott emléke ! — felhiods az díszes komaromi magyar akadémikusokhoz. Felkérjük az összes csehszlovákiai főiskolákon tanuló magyar akadémikusokat, valamint az abiteirienseket, hogy folyó hó 5- én este fél 6 órakor a Kultúrpalotában tartandó közgyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek. A közgyűlés főbb pontjai : az alapszabályok módosítása és az uj tisztikar megválasztása. — Oroosi hir. Dr. Szóbél Etel orvosnő Komárom, 1931. szeptember 1-től, Thaly Kálmán-u. 10. szám alatt rendéi nő és gyermekbetegeknek. Telefon 141. — Üzenet a három gyalogló koma romi fiatalembertől. A nyár elején megírtuk, hogy három bátor, vállalkozó szellemű fiatalember éspedig Domány Géza, Opatovszky Pál és Győry Ferenc bekopogott hozzánk a szerkesztőségünkbe és elmondták, hogy a nyári szünidőben nekivágnak gyalogszerrel Európának és legalább is Párizsig meg sem állnak. Mindegyik hóna alatt egy nagy bekötött könyv volt telve üres lapokkal. Ebbe autogrammokat gyűjtöttek. Mindjárt mivelűnk el is kezdték az autogramm-gyüjtést. Ezt a könyvet magukkal vitték és útközben a gyűjtést folytatták. Megígérték, hogyha Párizsba érnek, életjelt fognak adni magukról. A napokban azután dr. Baranyay József címére meg is érkezett az Ígért híradás, egy párizsi képeslap alakjában, rajta az Eiffel-toronnyal. Örömmel olvastuk a képeslapról, hogy szerencsésen megérkeztek Párizsba. Az értesítésük különben igy hangzik: Kedves Szerkesztő Ur! Az Ígéretünkhöz képest rövid tudósítást küldünk eddigi utunkról, melyet sok kalandos élmény gazdagított. A hegyes, völgyes Ausztriát Bécstől Mária Zellen és Salz- ~ burgon keresztül Insbruckig átszeltük, ahonnét a zürichi tó partján Zürichbe, majd Baselbe jutottunk. Itt, Baselben a vámőrséggel egy kis kellemetlenségünk volt úgy, hogy csak egy napi késéssel léphettünk francia földre. Az egyhangú francia síkságért csak Párizs nyújtott kárpótlást, ahonnét szives üdvözletüket küldik Opatovszky Pál Domány Géza Győry Ferenc Párizs, 1931. Vili. 24. Örömmel, vettük derék ifjaink fenti sorait, amelyekből láthatjuk, hogy minden baj nélkül elgyalogoltak Párizsig. Az egyik gyalogló, Domány Géza, néhai Domány János Komárom volt polgármesterének fia, tavaly kerékpáron járt be egyik társával nagy darab földet. Akkor is érintettek több országot. További utjukhoz is sok szerencsét kívánunk és kívánjuk, hogy egészségesen térjenek haza. — Orgonahanguerseny. A muzslai róm. kath. egyház uj orgonáját szept. 6-án d. u. 3 órakor szenteli fel ünnepélyes keretek közt Simor László barti esperes. Érdekes, hogy régi orgonáját az 1831-es országosan Ínséges kolerajárvánnyal sújtott esztendőben állította fel Muzsla község. Száz év múltán 1931 újból ínséges esztendőként lépett fel s nagy tekerpróbájává vált a muzslai katolikusok áldozatkészségének. E kiváló áldozatkészséget jetentősen segítette néhai Zalaba Ferenc és Lenéka Petronella 1U.000 koronás alapítványa. Az uj orgonát Kmoskó és Tattinger esztergomi orgonaépitő cég készítette kiváló szakértelemmel. Az uj orgonában 10 direkt és 6 mellékváltozat van 1587 s igy egyike lesz messze vidék legteljesebb orgonáinak. A felszenteléssel kapcsolatosan orgonahangversenyt rendez az egyházközség elöljárósága a következő értékes műsorral. 1. 1. S., Bach: Fuga E-moll. Wágner, Rinzi, Lied an den Abendstern. Előadja Páldi Vilmos vágsellyei egyházi karnagy. 2. Dr. W. Volkmar: Menynek és földnek ura, 115. zsoltár, ábránd. Előadja Kmoskó István zenetanár. 3. Bach: Tokkata et fuga. D-moll, Jós Callaerts: Marche Triomphale. Előadja Vajda Gyula perbetei kántor. 4. Blied: D-dur praeludium. Niedermayer: Üdvözlégy Mária. Előadja: Kanozsay József ig. kántor. 5. Ünnepi beszéd: dr. Porubszky Géza kéméndi plébános. 6. Missa de Angelisból: Glória in excelsis Deo. Kodály: Nagybőjti ének. Páldi Vilmos... 7. G. W. Körner. Ábránd D-moll. Kmoskó 1. 8. M. Emrico Bossi: Marcia festiva. Vajda Gyula... 9. pápai Hymnus. Kanozsay József. — fl járási bizottiág uj tagja. Dr. Louda Ferenc technikai tanácsos, akit a csehszlovák kisebbségi pártok választottak be a járási képviselőtestületbe, e megbízatásáról lemondván, helyébe Cidlinsky József pénzügyőri felügyelőt hívta be az országos hivatal. — Cgybázi hír. A nagyszombati apostoli adminisziratura Kovács Mihály párkányi r. kát. káplánt a komáromi plébániára helyezte át. — H komáromi sajtó köréből. Szeptember 1-én uj, hetenként háromszor megjelenő független politikai lap első száma hagyta el a sajtót Komáromban. A lap cime Délszlovenszkói Újság, felelős szerkesztője és kiadója Krepeha Környei Elek hírlapíró. Az első számból a lap politikai irányára következtetni nem lehet s közleményei azt mutatják, hogy a komáromi sajtó e legújabb hajtása az események riportszerü feldolgozását fogja nyújtani hasábjain az olvasó közönségnek. — egyházak építkezései. Komárom vidékén a református egyházak többféle építkezést végeztettek ebben az évben, amivel nemcsak az egyházi vagyont gyarapították, de kulturális téren is hasznos szolgálatot tettek, a munkanélküliséget pedig csökkentették. A hetényi református egyház modern, impozáns lelkészlakot építtetett, amelyet a mai kor követelményei szerint a leghigiénikusabb újításokkal szereltek föl. A zsigárdi ref. egyház nagyobbszabásu templomrenoválást végeztetett és a teljesen megjavított toronyra uj süveget húztak. A madari ref. egyház két tantermes uj iskolát és új tanítólakást építtetett 250.000 korona költséggel. Komáromszentpéteren pedig a ref. egyház átalakította a rektorlakot. A felsőgelléri ref. egyházban szintén ebben az évben építenek uj, modern népiskolát, amelynek építése közeledik a befejezéshez. — Szüreti mulatság. A Sdruieni Csl. Hadirokkantak Országos Szövetsége komáromi kerületi titkársága 1931. szeptember 6-án este fél 9 órai kezdettel a Litovel-féle vendéglő nagytermében jótékonycélu szüreti mulatságot rendez. Belépődíj a vigalmi adóval együtt 6 Kö. Felülfizetéseket, tekintettel a jótékony célra, szívesen fogad a rendezőség. — megjelent a Színházi élet Belátón Tündéré száma. A Színházi Élet ma megjelent uj számában részletes és bő tudósítást közöl a választásról, amelynek legérdekesebb momentumait mélynyomásu képekben mutatja be. Incze Sándor hetilapjának címoldalán pedig a megválasztott Balaton Tündére 1931-et hozza. Csupa érdekesség a Színházi Élet uj száma, amelyben Nagy Endre, Karinthy Frigyes, Paulini Béla, Farkas Imre, Pásztor Árpád és mások Írtak érdekesebbnél érdekesebb cikkeket. A Színházi Élet kapható és megrendelhető Spitzer Sándor könyvkereskedésében Nádor-u. 29. — Sok a tanuló. Dunaszerdahelyen az állami polgári iskola első osztályába 120 tanuló iratkozott be és igy két párhuzamos első osztály nyílt meg most szeptemberben. — Ueni Sancte. Kedden reggel 8 órakor kezdődött meg az iskolai év ünnepélyes istenitisztelettel a Sz. András templomban, amelyen a községi iskola, a Majláth és Simor kath. iskolák, az állami polgári leány és a községi polgári fiúiskolák tanulói vettek részt. Az ünnepi istentiszteleten Majer Imre dr. apátplébános végezte a pontifikális nagymisét teljes papi segédlettel. — Uj tanfelügyelőség Csallóközben. Amint megbízható forrásból értesülünk, a tanügyi hatóságok azzal a tervvel foglalkoznak, hogy Csallóközben, Dunaszerdahelyen uj tanfelügyelőséget állítanak föl. Az ügy a minisztériumot a legkomolyabban foglalkoztatja és már csak arról van szó, hogy már az idén, vagy csak a jövő tanévben létesitsék-e az uj tanfelügyelőséget Dunaszerdahelyen. — lat az emberben. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy egy ismeretlen férfi fejletlen kisleányok megrontására tett kísérletet. Néhány nappal ezelőtt a dunamocsi szántóföldekre csalt egy tízéves leánykát és ott erkölcstelen merényletet követett el ellene. A csendőrség ekkor erélyes nyomozást indított, amely rövidesen eredménnyel zárult. Elfogták ugyanis Augusztin Lajos szódói illetőségű, 31 éves munkást, akiről kiderült, hogy azonos a kisleányok megrontójával. Augusztin, aki az elmúlt évben Dalmad mellett az árokban is követett el hasonló merényletet és akkoriban a vizsgálati fogságból megszökött, letartóztatták és beszállították a párkányi járásbíróság fogházába. — Egy csaló órás csanarog a környéken. Kaszan József bagotai származású, 38 éves egyén a vidéken Horváth József zselizi órásnak adja ki magát, javításra órákat gyűjt és azokat nem adja vissza. Legutóbb Nagysáróban és Garamlökön vett át több órát s azokat elsikkasztotta, sőt Garamlökön, ahol szállást adtak neki, még a takarót is ellopta. Kaszan, alias Horváth kis ládát hord magával, amelyre óra van festve. A csendőrség körözi. — fejszét fogott a oégrehajtóra. Tegnap tárgyalta a komáromi kerületi bíróság Sáraka János tesmagi lakos bűnügyét, akit az államügyészség hatósági közeg elleni erőszak bűntettével vádolt. Még a múlt év november havában történt, hogy Krajcsovics Máté községi végrehajtó bement Sáraka János udvarába, hogy ott adóvégrehajtást eszközöljön. Érre azonban nem került mindjárt a sor, mert Sáraka János fejszét ragadott és azzal fejbe akarta sújtani a végrehajtót. Az volt a szerencse, hogy a kritikus pillanatban a csendőrőrmester megragadta a fejszét és kivette a vádlott kezéből, mielőtt az fejbe sújthatta volna a végrehajtót. A vádlott a szabályszerű idézés dacára sem jelent meg a tárgyaláson. Már előzőleg a vizsgálat során azt vallotta, hogy egy cseppet se érzi magát bűnösnek, mert a fejszét nem támadási szándékkal vette a kezébe, mert ő éppen fát aprított az udvaron és a a fejsze már akkor a kezében volt, amikor a végrehajtó belépett az udvarra és „csak tévedésből maradt a kezében a fejsze.“ A kihallgatott tanuk azonban terhelőén vallottak a vádlott ellen, akit a tanvallomások után a kerületi bíróság az enyhitőszakasz figyelembe vételével kétheti fogházra és 200 korona pénzbírságra Ítélt. Az Ítéletben az áílamügyész megnyugodott. — H záróra megszegése szülte bonyodalmak. Hatósági közeg elleni erőszak bűntettével vádolta a komáromi kerületi bíróság előtt az államügyész Novrák János kassai illetőségű lévai lakos, csizmadiamestert. Még a múlt év julius havában történt, hogy a vádlott a záróra után is árult üzlete ben es emiatt Valkovics Kálmán rendőrőrrmster a vádlottat elő akarta állítani. Éne a vádlott arcul ütötte az őrmesteri A szabályszerű idézés dacára sem jelei t meg a vádlott, aki a nyomozás során tagadta a terhére rótt bűncselekményt. Ő udvariasan fogadta az őrmestert, csak azt jegyezte meg szerényen, hogy már még se kisérjék őt végig az utcán, mint egy közönséges tolvajt Erre ő kapott egy hátbaütést. A kihallgatott tanuk azonban terhelőén vallottak és e vallomások alapján a vádlottat az enyhítő szakasz betudásával feltételesen 200 K-ra Ítélte a kerületi bíróság. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben, de a védő megfölebbezte azt — R hec-T és a kerékpár hurombclja. Gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségével vádolta a komáromi államügyészség Polgár Gyula komáromi lakos kocsist. A vád szerint e vétséget a múlt év október havában követte el, amikor az utca jobb oldalán gyorsan hajtott és ezzel okozója lett annak, hogy a gyorsan haladó kocsi rudja Graszl Zsigmondot kerékpárjával elütötte, aki 19 napig gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyet tegnap tárgyalta a komáromi kerületi bíróság. A vádlott nem érzi magát bűnösnek, mert a sértett fél szaladt neki a kocsi rúdnak, amikor a Halász-utcába befordult. A kihallgatott tanuk azonban terhelőén vallottak. E vallomások után a komáromi kerületi bíróság az enyhítő szakasz alkalmazásával 500 K-ra ítélte el a vádlottat. Az Ítélet jogerős. — Cohcdclom helyeit — fogház. Sztanyo Ilona endrédi leány mint házicseléd, Sárai József köbölkuti legény, mint kocsis és Novák Pál dalmadi illetőségű, mint háziszolga állott alkalmazásban Medvegy Lajos lévai cukrásznál. Medvegyék mintegy kétezer korona értékű ezüst evőeszköz készletüket a kamrában tartották, amiről Sztanyo Ilonának tudomása volt. A leány és Sárai József házasságra készültek lépni, ügy látszik, ez a családalapitási tervük szolgáltatta számukra az impulzust, hogy az evőkészletet megszerezzék maguknak. A kamra kulcsát az üzletben tartották, a leány egy kedvező percben a kulcsot magához vette és igy a társaság könnyű szerrel megszerezte a zsákmányt, amit aztán a pincében helyeztek biztonságba. A kulcsot azután észrevétlen vissza helyezte a leány. Medvegyék azonban csakhamar felfedezték a lopást és jelentették a rendőrségnek s közölték gyanújukat a tolvaj személyére vonatkozóan,' igy a triászt csakhamar lefülelték s most a járásbíróság fogházában várják büntetésüket. — Rossz szoiTuzédvág török átok. Kéménden a közös portán lakó Tóth János és Tóth István földmivesek valami lényegtelen dolog miatt csúnyán összeszólalkoztak. Tóth István izgatottságában és dühében megakarta szúrni Tóth Jánost, ez azonban lehajolt és kikerülte a döfést, de ekkor már az ő kése is készen állt vérre szomjasan és Tóth István hasába döfte úgy, hogy annak belei kifordultak. A szerencsétlen embert a lévai kórházba szállították. Tóth Jánost a csendőrség letartóztatta és a párkányi járásbíróság fogházába szállította. Olvasna es terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat