Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)

1931-08-20 / 100. szám

Otvenkettedik évtoiyam, 1OO. ü-xzíYmi. Csütörtök, 1931. angfnsztns SO. KOMAROMI LAPOK POLITIKAI LÁB Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel. Egész évre 100 Kö, félévre 50 Kő, negyed­évre 25 Kő. - Külföldön 150 Kő Egyesszám ára 1 korona. Alapította; TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA ár Szerkesztő; BARANYAY JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY GYULA dr. és FŰLÖP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. ph^dicsőséges szent jobbkéz... Komárom, 1931. augusztus 20. Ma nem zengenek ájtatos zso­lozsmák Szent István király ün­nepén. Pedig első szent kirá­lyunk már csaknem ezer éve halott és magasságos nagy lelke az eónok szárnyán repült el Mindenhatójához. De csodálatos szent jobbkeze itt maradt köztünk és azt minden esztendőben körül­hordozzák Budavárában. Aki ma­gyarnak számítja magát, annak ünepe ez a nap, legyen az bár­mely vallásfelekezet tagja, mert Szent István személyében meg­­ünnepli a magyar történelem egyik legnagyobb alakját éstetteiben cso­dálja az államférfiul a politikust, törvényeiben a bölcsességet, éle­tében a szentségre való törek­vést. Megalkotja Európa közepén, idegenben a magyarok államát és annak alkotmányát kidolgozza. Bevezeti a nyugati katolikus val­lást és azt államvallássá teszi. Talán sokszor zordnak is tűnik fel hatalmas alakja, amikor meg­fékezi a pogány lázadókat és vezérüket, Koppányt összezúzza. Nem kegyetlenség ez, hanem az aggódó félelem nemzetéért, mely­nek jövő sorsát látnoki szeme felismeri és látja, hogy az csak akkor tud boldogulni Európa kö­zepén, ha Európa szokásait és miveltségét is meghonositja. És cselekszik bölcsen, megfontoltan, igazi középkori király, akinek az akarata törvény és parancsát ez­ren lesik. Királyi hitvese, a nagyralátó Gizella királyasszony nem tudja befolyásolni. Egyetlen gyermeke, Imre herceg a tudós velencei Gellért keze alatt serdül ifjúvá és növekszik vala korban úgy, mint bölcsességben. Atyja iránt rajongó szeretet, anyjával szem­ben lovagi hódolat, szent egy­házával szemben hűséges aláza­tosság, telve az ifjaknak minden erényével úgy halad, hogy példa­képe legyen minden időkre a magyar ifjúságnak a lovagiasság, a szülőkkel szemben köteles tisz­telet és a vallás parancsainak megtartása, az erkölcs tisztasága tekintetében. És a királyi sarj el­­szerencsétlenedik egy vadászaton, az atyját eléri a legnagyobb meg­próbáltatás. Fájdalmát magába zárja és homályos templomok mélyén békéi meg a nagy csapás felett, kifelé király marad. Az orgyilkos, aki behatol ágyas­házába, hogy megölje a legna­gyobb fejedelmek egyikét, elejti tőrét és térdre esik előtte, úgy eseng irgalomért és bocsánatért. Mikor magához szólította az Úr, Székesfehérvár bazilikája körül ott van az egész nemzet, hogy királyt sirasson és királyt temes­sen, akinél nagyobb, akinél jobb nem ült a magyar trónra. Ezért emlegette nevét a magyar nép egy évezreden át és imájába zárta, énekébe foglalta a magyarok tün­döklő csillagának nevét. Szent jobbját, mely oly sok jót tett, mely felemelt egy nemzetet a miveltség közösségébe: csodás tisztelettel áldja a nagy király névünnepén Oh dicsőséges szent jobbkéz: mi is határtalan tiszte­lettel borulunk le előtted és gyá­szos öltözetben kérdezzük: hol vagy István király? István királyurunk dicsőséges szent jobbkeze mutatja a kései magyaroknak is az irányt, ame­lyet követniök kell. A nemzet legyen egységes, mert jaj a pár­tosoknak. A pártos nemzet ele­nyészik, mint napszálltakor a vi­lágosság. A nemzet legyen hűsé­ges hagyományaihoz és idegen bálványokat ne imádjon, mert jaj annak a nemzetnek, amely ide­gent majmol és kivetkezik ősi erkölcseiből. A nemzet erkölcse legyen tiszta, mint a magasság­ból aláhulló harmatcsepp. A nem-Komárom, — augusztus 19. A magyar csehszlovák kereskedelmi tárgyalások. Hétfőn délután érkeztek meg a cseh­szlovák és magyar kereskedelmi tár­gyalásokra kiküldött delegáció tagjai Lillafüredre, ahol a Palota szállóban szállottak meg. Az első megbeszélés kedden délelőtt volt és délután 4 óra­kor volt az első tanácskozás. A két delegáció vezetői megnyitó és üdvözlő beszédében rámutatott arra, hogy az Európaszerte dúló gazdasági válság kiélesedése szinte parancsolóan köve­teli, hogy a két szomszéd ország kö­zött a rendes gazdasági forgalom meginduljon. Majd annak a meggyőző­désüknek adtak kifejezést, hogy a megindult tárgyalások során sikerülni fog azokat a kérdéseket illetőleg is megegyezésre jutni, melyek az előző genfi tárgyaláson nyitva maradtak és hogy az előző tárgyalásokon már elért közeledés olyan eredményre fog ve­zetni, melyben a részletkérdések is mindkét állam részére kielégítő meg­oldást nyernek. A tárgyaláson általános eszmecsere fejlődött ki a kötendő szer­ződéssel összefüggő valamennyi kér­désről. Csehszlovák részről élénken zet legyen vitéz és vitézkedjék a munkában és tudományokon, ami ma a legnagyobb vitézség. A nemzet legyen hűséges Istené­hez, akit bármilyen templom­ban imád is, ugyanaz hallgatja meg könyörgését A nemzet lelke pe­dig tisztán és érintetlen lakozzék minden magyar lélekben és ve­zesse előre, öntsön belé önbizal­mat és erősítse meg benne az öntudatot. Ezeket a gondolatokat Írjuk le ezen az ünnepen, magyarok ün­nepén, amikor Szent István ün­nepét az egyház sáfárai régi idő­pontjából kitörölték, ami egy cseppet sem változtat azon,, hogy ne dobbanjon össze minden ma­gyar szív ezen a napon az egyen­lítő felett és alatt e széles vilá­gon. Mert a gondolat szabad és a prétor birói székében lelkünk érzéseit nem bírálhatja meg. Meg­ünnepeljük az első szent király emlékét azért is, mert csak az a nemzet érdemel tiszteletet, amely nagyjai emlékét tiszteli és tisztelni tanítja. Oh dicsőséges szent jobb­kéz, ossz áldást reánk is, akik nemzeted törzséről elszakadtunk a történelem végzetes akaratából, küldj vigasztalást csillagtrónusod­ról, mert arra különösen rászoru­lunk, amikor dicsőségedet zeng­jük otthonunkban, mikor a tem­plomból ezt gyűlölködő egyházna­­gyok tilalma száműzte, de lelkeink­­ből számkivetni minden hatalmuk kevés. érdeklődtek az újabb magyar pénzügyi rendelkezések iránt és a magyar rész­ről kapott felvilágosításokat a legna­gyobb megnyugvással fogadták. A tár­gyalás mindkét részről a kölcsönös megértés szellemében indult meg. Hir szerint a csehszlovák lisztvámok kö­rüli nehézségek megoldására uj ma­gyar javaslat van, melyet most tanul­mányoz a csehszlovák delegáció. Az 1932. évi költségvetés nem lesz olyan magas, mint az idei volt? Az iparosok Holicson tartott gyűlé­sén Mléoch vasutügyi miniszter hosz­­szabb beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta a cseh iparospártnak a demokrácia fejlődése érdekében folyta­tott nagy tevékenységét. Többek kö­zött elmondta a párthiveknek azt is, hogy a kormány hónapok óta majdnem minden nap késő éjjelig tanácskozott azon, hogy megtalálja azt a megfelelő utat, amely a nyomasztóan súlyos mezőgazdasági krízisből kivezetne. Akik ezen munkánál vezető állásban vannak, megvannak arról győződve, hogy a szünet után a parlamenti és kormány­zat közös munkáját más módon kell megtalálni. A nyári szünet után első­sorban arra kell törekedni, hogy a következő államiköltségvetési évet újabb adósságok nélkül győzzük le. Továbbá takarékossági szabályokat kell úgy az állami, mint a nyilvános gazdálkodásban érvényre juttatni. Ki van zárva — úgymond a vasutügyi miniszter, — hogy az 1932. évi költ­ségvetés olyan magas legyen, mint az idei! Kíméletlen törléseket kell eszkö­zölnünk, mert az adófizetők uj adókat és terheket nem képesek elviselni. Ter­mészetes dolog, hogy mi, mind eddig, ezentúl is becsületes szövetségesei le­szünk továbbra is a középosztály más rétegének, a földmiveseknek, mert jól tudjuk, hogy ezen egyesülés a mi be­folyásunkat, súlyúnkat és erőnket biz­tosítja. Végül kijelentette, hogy mind­azok, akik a köztársaság demokratikus rendjét megsértik és az állam vezetői ellen támadnak, bennük ellenségükre találnak, mert ők a demokráciát őszin­tén fentakarják tartani és ellene van­nak minden diktatúrának vagy erő­szaknak. TJj törvény a műemlékek védelméről. Az iskolaügyi minisztérium külön szakértőkből álló bizottság segítségével most készíttette el a műemlékek vé­delméről szóló törvény tervezetét. Az uj törvényt különösen a földreform­törvények végrehajtása tette szüksé­gessé. A nyári szünet után a törvény­­tervezetet véleményezés végett az ér­dekelt szaktestületeknek küldik meg, majd tárcaközi észrevételezési eljárás­nak adják át. Miután a javaslatban úgyszólván egyáltalában nincs vitás pont, valószínű, hogy azt a nemzet­gyűlés még az ősszel tárgyalni fogja. A cseh néppárt nem megy ellenzékbe. Dostalek munkaügyi miniszter a cseh néppárt pardubitzi kongresszusán tartott beszédében rámutatott az állam nehéz helyzetére, amelyhez az egész népnek ébersége és együttes állandó figyelme szükséges. A mai gazdasági válságnak egyik oka a racionalizmus, amely az embereket munkagéppé ala­­csonyitja le. A miniszter azután meg­indokolta a cseh néppártnak a koa­lícióban való megmaradását. A néppárt nem fog ellenzékbe menni, bármilyen nagy legyen is erre a kisértés. Nem történt alkotmány­módosítás Sándor király jubileumán. — augusztus 19. Tíz esztendeje annak, hogy Sándor jugoszláv király trónra lépett. Ezt az évfordulót vasárnap ünnepelték egész Jugoszláviában. A hivatalos jelentés szerint az ország valamennyi városá­ban nagy ünnepélyeket rendeztek, az ünneplésben természetesen Belgrád, a főváros járt elől, amelynek házait fői­lobogózták és este az egész várost kivilágították. Zágrábban is nagy hiva­talos ünnepélyt tartottak. A jubileum napjára mindenki alkot-FCIL1TI1ÄI SZEMLE

Next

/
Oldalképek
Tartalom