Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-08-08 / 95. szám
1931. augusztus 8. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. Ötvenhárom „fecskefészek“ épült engedély nélkül a vasutmenti erődöknél,amiket most le kell bontani A komáromi lakásínség eredeti megoldása A veszélyeztetett vasúti vonal Saját tudósítónktól. A komáromi nagy lakásínségre és szociális nyomorra jellemző kép tárul annak a szeme elé, aki a Vág-vasuti hid alatti erődök környékét szemléli meg. A nyolcadik és a kilencedik erőd között, alig egy év leforgása alatt az apró lakásoknak és vályogkunyhóknak egész sora épült. Szegényemberek, lakás nélkül tengődő családok ragasztották az erődök mellé apró házaikat, melyek, mint a fecskefészkek, domborodnak ki az erődítmények egyenes vonalából. Senkitől nem kértek és nem kaptak engedélyt ezek a szegény emberek. Egy napon valamelyiküknek eszébe jutott, hogy az erődítmény falához téglából, vagy vályogból ásott alapnélküli kunyhót tapasszon s alig építette fel az első ilyen háztulajdonos a maga kis házikóját, már követői akadtak s egy esztendő leforgása alatt ötvenhárom fecskefészek diszitette az erődítmények oldalát. E pillanatban ismét több ilyen házikó épül. A baj azonban ott van, hogy ezek az építkezők, akik a város és a járás illetékes hivatalainak tudta és beleegyezése nélkül építették házaikat, az anyagot ott szedték, ahol találták s legközelebb a vasúti alapépítményben találták. A vasúti alapépítményt súlyosan megrongálták ezek az építkezők s még az ellen a szabály ellen is vétettek, hogy tulközel nem szabad építkezni a vasúti sínekhez. A hatvan méter távolságot nem Komárom, augusztus 7. tartották be s bármelyik pillanatban kirepülhet a tolatómozdonyból egy szikra, amely ezt a nyomortanyát leégeti. A járási hivatal figyelme akkoi terelődött a kis fecskefészkekre, amikor a napokban Unseitig dr., államépitészeti osztályfőnök az állami építkezéseket: a kikötőt s az Apályi sziget keresztülvágását tekintette meg s útja az állami és kincsári területen lévő földeken vezetett el. Nagy meglepetésre tapasztalták a kincstári telkeken épült apró házikókat, amelyeknek felépítésére az építkezőknek engedélyük nem volt. Utánanéztek a fecskefészkek építkezésének s ekkor kiderült, hogy ötvenhárom házikó épült, minden alapozás nélkül, csak úgy, az erődökhöz ragasztva, vasúti téglákból, magukgyurta vályogból, veszélyeztetett területen. Megbolygatták a töltésrendszert is. Az esetet jelentették az illetékes minisztériumnak és ha a minisztérium úgy dönt, akkor ötvenhárom kis lakást le fognak bontani. ötvenhárom család marad tető nélkül, akik számára uj lakásról kell gondoskodni. A most épülő házakat máris ledöntik s az anyagot az építkezők költségére szállíttatják el az építkezés helyéről. A felépített házikók egyideig még valószínűleg ott maradnak, később azonban azok is lebontásra kerülnek. Valószínű, hogy büntető eljárást von a fecskefészek építkezés maga után, hogy azonban megbüntetik-e a kényszerűségből oda építkezőket, az az illetékes hivatalok jóindulatától s belátásától függ. Mindenesetre legfőbb segítség az az legyen, hogy uj lakásról gondoskodjanak az illetékesek a lebontottak helyett. A komáromi nagy lakásínség mutatkozott meg a fecskefészkek építkezésében, minden leplezés nélkül. A járási hivatal figyelmezteti azokat, akik az erődök vonalán, állami, vagy katonai kincstári területen, vasúti pályatest mellett, avagy a szabályozott folyópart mentén építkezni szándékoznak, hogy az építkezéseket hagyják abba s jövőben hasonló helyeken ne építsenek, mert egyrészt megbüntetik az engedély nélkül építkezőt, másrészt pedig a házat lebontatják a lakástulajdonos költségére. Az engedély nélküli szegény építkezők most belekerültek a hivatalok aktái közé s félve várják, mi fog történni velük. Pudding sohasem luxus. Pudding erőt és egészségel ád, ízletes és megfelelőbb, mint kolbász és hús. — Anyák és háziasszonyok mindig gondoljanak erre és gyermekeiknek lehetöleg'gyakran adjanak Oetker-puddingot. Ezzel a gyermekeknek jót tésznek és maguknak telkes köszönetét biztosítanák. Az Oeiker-pudding új tálalási módja; a háziasszonyoknál rendkívül lelkes tetszést aratott. Kérje, a színes illusztrált pudding-prospektust ingyen és bérmentve: Dr. A.OETKER, B R NO. Beszüntette üzemét a Magyar Keményfaipar R. T. komáromi ipartelepe. — A munkanélküliség újra nőni fog. — — Saját tudósitónktól. — Senkise akart hinni aMagyar Komáromban annak a rémhírnek, amelyet a napokban kezdtek suttogni az emberek, amely hir közel száz, becsületes, évtizedeken át dolgozó, szorgalmas munkás család létét veszélyeztette első sorban. A rémhír azonban valónak bizonyult és a Magyar Keményfaipar R. T. komáromi üzemtelepe szombaton lefizette munkásait és beszüntette üzemét. A közel száz munkás hirtelen, máról holnapra való elbocsátása most, amikor a rossz gazdasági viszonyok miatt Komárom, — augusztus 7. semmi más munkaalkalom nem kínálkozik, nagy megdöbbenést keltett az egész városban, a kenyértől, a munkától hirtelen, váratlanul elütött munkások között pedig nagy kéiségbeesést váltott ki. Az elbocsátott munkások családtagjaikkal együtt 3—400-an maradnak a télre kenyér nélkül és néznek a legnagyobb nyomor, ínség, az éhség elé. A munkások legalább is 10—15, de igen sokan 20—30 éve dolgoznak a komáromi famegmunkálő telepen és annyira szakmunkásokká váltak e hosszú évek során, hogyha festette a gázlámpák fénye. Szája körül pillanatra sem jutott szóhoz a mosoly, komolyan, megközelíthetetlenül ült, mint egy szobor. Barátai észre se vették a némaságát, nevettek, daloltak, lelkűk mélyéből harsogó szökőkútba szökkent a kurjanlás és vidámságuk a robbanásig feszítette a hatalmas terem cifra falait. Csak az asztal végén volt csendes két fiatal vendég. Szorongva lesték a vendéglátó gazda dermedt némaságát és suttogva váltottak egymással egypár szót: — Aggaszt ez a hallatlan közöny. Ugv Iá [.szik-, sokkal jobban fáj neki holnap utáni házassága, mint maga is hitte. — Nem volt más választás. Vagy ez, vagy a golyó. — Ugylátszik, az a kis táncosnő nagyon befészkelte magát a szívébe. Az fáj. — Persze hogy az. Halálosan szerelmes belé. És ekkor kinyílt a különszoba ajtaja és tündöklő ruhában, fejedelmi pompában jelent meg benne a táncosnő. Magával hozta a májusi fák csodalatos illatát, ajkán a rózsák álomszerű mosolya virágzott és szeméből a kacagó tűzhányók részeg tüze lobogott elő. A társaság kábult némaságban meredt a jelenésre s a házigazda kőkemény arcán a villámok erejével viharzott keresztül a boldog mosoly. Felkelt. A gyönyörű vendéghez lépett, karját nyújtotta neki és társainak feltörő éljenzése közepette vezette maga mellé, az asztalfőre. A zene szebben szólt. A gázlángok ragyogóbban égtek. A bor patakja elárasztott minden lelket és úgy érezte mindenki ezen a csodálatosan szép, mámoros májusi éjtszakán, hogy »sose halunk meg«... A pincér halkan és óvatosan lépett a terembe, a vendéglátó gazdához sietett és pár szót súgott a fülébe. A daliás gavallér egyszerre újra fehér szoborrá változott. Felkelt és a pincért követve, kiment, hogy az akkor még ritkaságszámba menő telefont meghallgassa. Menyasszonya kereste. Elmondta, hogy ágyban fekszik és valaki álomból ébresztette fel azzal a hírrel, hogy vőlegénye a táncosnővel mulat. Meg akarta kérdezni, hogy igazié ez a hír, azért hívta fel telefonon. A daliás gavallér egy-két megnyugtató, udvarias szó után letette a kagylót, lassan végigsimította verejtékes homlokát, azután vissza se térve a mulató kompániához, haza ment... Másnap reggel átlőtt homlokkal találták szobájában. Keze még mindig a revolver fekete agyát szorongatta... Ami ezután következett, az már csak szürke próza volt... S a gázlángok hideg, fehér fénye tovább ragyogta be a szerelmes emberek különös útjait... IV. És bekövetkezett a villamosság korszaka ... A város éjtszakai élete sohasem álmodott arányokat ért el. Lámpák és emberek sűrűn tarkították a harsogó utcát. Paloták kivilágított ablaksorai szikráztak a lobogó éj [szakában és autók cikkázó lámpái villantak el a tükörsima utakon rohanó kísérteiként. Az ezerféle szín ezerszínű patakja tengerré dagadt és úgy tetszett, hogy egyetlen feneketlen örvényben elnyeli az egész várost. Kivilágított repülőgépek keringtek a felhők között, a fényreklámok mesebeli szörnyei tüzet okádtak az ég felé s a hold és a csillagok bágyadt fényükkel láthatatlanná váltak a rikító, színes városi éjtszakábau. A lárma olyan óriási méreteket öltött, hogy már-már csendnek érezte mindenki. A nagy, városi laboratóriumban együtt dolgoztak a férfi és a nő. A tanár sötétszemű, sápadt, komoly ember, a tanítvány karcsú és szép. Átszellemült arcából messze sugárzott elő a rajongás, gyönyörű keze puhán, idegesen érintette a lombikok és üvegek átlátszó falait. Ablakuk alatt harsogott a langyos májusi éjtszaka és ők egy különös alakú rclortta fölé hajolva, lesték a benne forró anyag bekövetkező változásait ... És ekkor történt, hogy a nő keze hozzá ért a férfi kezéhez, összerázkódtak mind a ketten és csodálkozva néztek egymásra. A férfi arca halványan elpirult s a szeme ijedten kutatott valami egyéb nézni való után, a nő szeme fellángolt és ujjait bátor erőszakkal fonta a férfi remegő ujjai köré... Csend volt... A külső, őrjöngő, tomboló városi lárma az erdők csodálatos csendjére emlékeztetett. A laboratórium levegője megtelt a májusi virágok szelíd illatával s a nő feje engedelmes virágként hullott a férfi vállára. A retorlában forrt, zúgott az ismeretlen anyag, tajtékos habot köpködött átlátszó börtönének izzó üvegfalára, nem hajolt föléje a gondolkodó ember, hogy kezének egyetlen mozdulatával szabályozza lázadó ébredését. A két ember visszaálmodta a régi korok szent és csodálatos nagy szerelmét, ajkuk egyetlen csókba olvadt össze... S a retortában a kormányzó kéztől megszabadult anyag dühös indulattal, egyetlen robbanással törte össze gyenge kis börtönét... A laboratórium üvegjei apró darabokra törve hevertek szanaszét, s a két ember elfehérült arccal, megdöbbenve nézte a pusztulást. A szétfröccsent anyag bűze megölte a májusi virágok gyenge illatát... A két ember, elfelejtve szerelmet és csókot, fogott újra neki a munkának... Ami ezután következett, az már csak szürke próza volt... S az elektromos lámpák tündéri fénye tovább ragyogta be az ember életének különös útjait.,. V. És azután lámpák helyett már elektromos napok öntöttek a városra a fényt. Nem volt nappal és nem volt éjtszaka Az ember pótolni tudta a nap ragyogását csodálatos lámpáival. Repülővonatok úsztak a levegőben. Távolbalátó és beszélő készülékek tették változatossá az életet, ami szédületes tempóban rohant a nagy végtelen felé. A férfi bezárkózott otthonába: Kikapcsolta az összes gépeket, ami a külvilággal kötötte össze... Dolgozott... A leány szobájában ült és idegesen adta le hívó morse-jeleit rádiókészülékén, hogy beszélhessen a férfival. Nem kapott választ. Beállította távolbalátó készülékét, nem kapott öszszeköttetést. Nem értette a dolgot. Újra próbálta az egészet, nem sikerült. Hirtelen határozott. A felvonói! leereszkedett az autógarázsba, ott gombok és emeltyűk segítségével pillanatok alatt magához kormányozta autóját, beleült és rövid száguldás után a férfi háza elé érkezett. Felnézett az ablakokra. Világosság volt mindenütt, tehát otthon van és nem alszik. Idegesen és gyorsan adta le szirénájával a megszokott jelt egyszer, kétszer, háromszor... Találkozni akart a férfival, beszélni akart véle... Maga se értette, mi történt, mintha a májusi fák illatát hozta volna feléje a szél és mintha apró, hódító virágok mesebeli kertjévé változott volna át a szíve... A férfi fent a szobában meghallotta a sziréna ismerős hangját. Idegesen kapta fel a fejét, bosszúság ömlött el arcának vonásain, azután sietve a villanykapcsolóhoz lépett és kezének egyetlen mozdulatával kikapcsolta a fényt az egész lakásból... A nő hosszú ideig ült, szomorúan, némán autójában és szeme csodálkozva meredt a sötét ablaksorra... És itt már minden szürke próza volt...
