Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-10-04 / 118. szám
A „Komáromi Lapok“ Rádióműsora Vasárnap« október 5. 1930 október 4. <KOMAROMI LAPOK»______________________________________ 9. o’dai. Budapest. 9: Újsághírek, kozmetika. 10: Egyházi zene és szentbeszéd az Egyetemi templomból. 11.15: Unitárius istentisztelet a Koháry-utcai templomból. Utána pontos időjelzés, időjárásjelentés. Majd: A magyar kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Közreműködik Dulien Klára (hegedű) és M. Lévay Ilonka (ének). Karnagy Berg Ottó. 2: Gramofónhangverseny. 3.30: A m. kir. Fölmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata. Özv. Kovács Józsefné dr.-né: „Takarékosság a háztartásban (A jó gazdasszony).“ 4: Rádió Szabad Egyetem. 1. A szabadságharc nótái. Előadja Bura Sándor és cigányzenekara. 2: Tóth Kálmán: „Kik voltak a honvédek?“ Szavalja Onody Ákos, a Nemzeti Szinház tagja. 3. Koczab Frigyes dr. előadása: „Az aradi vértanuk“. 4. Tompa Mihály: „Uj Simeon“, Szavalja Onody Ákos. 5. A szabadságharc nótái. Előadja Bura Sándor és cigányzenekara. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.15: A Fejes szalonzenekar hangversenye az Ostende kávéházból. 6.15: Kovács Andor humoros konferánsza. „Hétköznapok“. 6.45: Cselényi József magyar nótákat énekel Bura Károly és cigányzenekarának kíséretével. 7.45: Sportéi lóversenyeredmények. 8: Offenbachhangverseny (a szerző halálának 50-ik évfordulója alkalmából) a m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar előadásában. Karnagy Polgár Tibor. Bevezetőt mond Farkas Imre. 9.20: Hangverseny. Közreműködik: Elek Ecker Szidi, a m. kir. Operaház tagja és Weisshaus Imre zongoraművész. Zongorán kisér Polgár Tibor. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. Majg debreceni Kiss Lajos és cigányzenekarának hangversenye a Gellért-szállóból. Bécs. 10.20: A wieni fiuénekar hangversenye. 11: Felsőstájer nép- és rádióünnep helyszíni közvetítés Leobenből. 11 30: A bécsi szimfonikus zenekar hangversenye Anday Rosette operaénekesnő közremkdésével. 1.30: Hires énekes gramofónon. 2: Gangelsberger zenekar. 3: Felvonulás régi viseltekben a felsőstájer népünnepen. Helyszíni közvetítés Loebenből. 3.30: A délutáni zene folytatása. 4.30: Hunyadi grófemlékverseny, helyszíni közvetítés a krieaui pályáról. 5: Utazás a medvék szigetére. 5.30: A Pro-Arte vonósnégyes játéka. 6.30: Loeben stájes báyyaváros ismertetése. 7: Mindennapi emberek, sorozat. 7.40: De legszebb otthon, zenés egybeállítás. 8.40 Offenbach: Kékszakáll cimü négy képből álló operettje a stúdióban, a szerző halálának 50. évfordulója alkalmából. Briinn. 4: Délutáni zene. 5 30: Prága. 6: Német áriák és dalok. 10 20 Prága Kassa. 7—10.20: Prága. 10 2,5: Mór. Ostrava. Pozsony. 4 Délutáni zene. 6.30: Gramofon. 7 30: Prága. 10.25: Mór. Ostrava. Prága 7.30: Fall Leo Az elvált aszszony c háromfelvonásos operettje a stúdióból. Hétfő, október 6. Budapest. 9.15: Az Országos Postászenekar hangversenye. Karnagy Kraul Antal 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A rádió házikvartettjének hangversenye. 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak, árfolyamhirek. 4: Asszonyok tanácsadója (Arányi Mária előadása). 4 45 Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Karnagy Berg Ottó. 6.10: Molnár Endre „Josefstadti legenda“ c. költeményét előadja Gárdos Kornélia 6.20: Bibó Lajos felolvasása: „Hazafelé“. 6.50: Emlékezés az aradi vértanukra. 7.25: Az Acélhang Dalárda hangversenye. Karnagy: Noseda Károly. 8: A Nemzetközi műsorcseresorozatban a Német Rádió műsorának közvetítése. Szimfónikus hangverseny (Respighi Est) Lipcséből. 9.30: Pontos időjelzés, hírek. Utána: Rácz Béla és cigányzenekarának hangversenye. Majd Időjárásjelentés. 10.30: A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. Bécs. 11.10: Könnyű gramofon. 3.20: Himmer-zenekar. 5: Zenés gyermekóra az őszről. 5.30: Günther Keresztély János ismertetése az ifjúsági óra keretében. 6: Uj dolgok a schönbrunni állatkertben. 6 30 A berlini múzeumok százesztendős jubileumuk alkalmából. 7: A kert őszi és téli kártevőinek leküzdése. 7 35: Geiger-zenekar. 8.30: Tausche Antal hangversenyénekes Wolf-dalokat ad elő. 9: A bécsi szimfonikusok zenekarának hangversenye. Brünn. 6: Gramofón. 7.15: Prága. 8.25: Prága. 10.20: Mór. Ostrava. Kassa. 5.10: Szólisták hangversenye. 7.15: Prága. 7.20: Brünn. 8.25' Prága. 10.20: Mór. Ostrava. Pozsony. 4: Gramofon. 4.30: Szórakoztató zene. 5 50: Kamarazene 7 20: Brünn. 8.25: Prága. Prága 4.30: Pozsony. 9,30: Berlin. 10 20. Mór. Ostrava Kedd, október 7. Budapest. 9.15: Hangverseny. Közreműködik Láng Ilus (ének), Singer Ibolya (hegedű) és HütterPál (gordonka). Zongorán kisér Polgár Tibor. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Szalónzenekari hangverseny. Karnagy Bertha István. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak, árfolyamhirek. 4: Brandeisné Frey Melanie gyermekversei és meséi. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hirek. 5: Vikár Béla, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának előadása: „A hó és jég birodalmából.“ (Téli utazás Finnországban.) 5.30: A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. Karnagy Bor Dezső. 6.50: Francia nyelvoktatás. (Garzó„ Miklós dr,) 7: A Rádióélet félórája. „Őszi divat — ruhagondok.“ 7.30: Vay Sarolta bárónő zongorahangversenye. 8: Bánó Dezső, az Idegenforgalmi Szövetség alelnökének előadása: „A ,r Balaton értékei és reformjai“. 8.30: „Ősz.“ Rendező Paulini Béla. 1. „Vén diófa alatt.“ Irta és felolvassa Paulini Béla. 2. Tengerihántás. Arany János balladája. Színre alkalmazta Márkus László. 3. A fonóban. Dalos játék. 4. A rőzseszedő. Irta Paulini Béla. 5. Szüret. Dalos játék. Szövegét irta Nagy Endre. Zenéjét szerzetté Lányi Viktor. A vonóskvartett-kiséretet Polgár Tibor hangszerelte. 9.30; Pontos időjelzés, hirek. 9.45: Másfélóra könnyű zene. Karnagy Polgár Tibor. E hangverseny szünetjében időjárásjelentés. Majd: ifj. debreceni Kiss Béla és cigányzenekarának hangversenye a Baross-kávéházból. Bécs. 11: Tarka gramofón. 12: Silving zenekar. 1.10 A déli zene folytatása. 320: A következő gramofónszámok. 5.30: Barkácsolás. 6.30: Gyümölcsbor és szesznélküli gyümölcslé készítése a háztartásban. 7: Angol lecke. 7.35: Holzer-zenekar. 8.30: Felolvasás Ineiáről. 9: Bach nagy orgona müvei Schütz Ferenc előadásában.9.40: Hummer-zenekar. Brünn. 7.10: Prága: Morva disznótorokról. 8.40: Rádiózenekar. 9.30: Suk zongoratrió. Kassa. 5.10: Délutáni zene. 7.20: Gramofon. 8.05: Paulusz csellómüvész játéka. 8.35: Rádiózenekar, közden dalok. 10: Prága. Pozsony. 4: Gramofon. 6 40: Délutáni zene. 7.15: Prága. 7.40, Brünn. 8.40: Szórakoztató zene. 9.30: Brünn, 10: Prága. Prága 4 30: Délutáni zene. 8.40: Saxofonjáték. 9: Szimfonikus hangverseny. Szerda, október 8. Budapest. 9.15: A Rékai Miklősszalónzenekar hangversenye. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folztatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Eugen Stepat orosz balalajkazenekarának hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3.30: Morse-tanfolyam. 4.10: Stumpf Károlyné előadása „A háztartásról“. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hirek. 5: Marschalkó Lajos novellái: 1. Mohács felé; 2. Délibáb. Felolvassa a szerző. 5.30: Gramofónhangvers^ny. 6.30: Olasz nyelvoktatás (Gallerani Bonaventura). — 7: Rádióamatőrposta. 7.45: Berkó István előadása: „Díszszemle a Vérmezőn 30 évvel ezelőtt.“ Közreműködik a m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekekara Utána: Pontos időjelzés, hirek. 9.10: A Roth-kvartett kamaraestje. Utána: Időjárásjelnntés. Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye a Spolarich-kávéházból. Bécs. 10.30: Az élelmiszerek konzerválása és megőrsése. 11: Orgonajáték gramofónon. Majd 11.30: Opera-részletek gramofónon. 3.20: Bauer-zenekar. 5: Weinberger: Svanda a dudás és Janbcsek: Halottasház cimü uj operáinak ismertetése. 5.30: Az arányos alak elnyerése vezető tornáról. 6: Ázsi és Európa, felolvasás. 6.30: A biztonsági mérnök. 7.30: A bécsi német népdalegyesület karinthiai népdalestje. 8.20: Karinthiai tájékok: A karinthiai költészet. 9.10: A karinthiai paradicsomi játék, színjáték zenével. 10.30: Gramofón tánczene. Brünn. 6.10: Prága. 7.15 — 10.15: Prága. Kassa. 7.15—10.15: Prága. Pozsony. 4: Gramofon. 4.30: Délutáni zene 6: Szlovák népdalok cigánykisérlettel. 7.25 Prága Prága 8: A rádió II. szimfonikus hangversenye a cseh filharmonikusok közreműködésével. Vezényel Nedbal. Énekel Bondy-Lekner énekesnő. CüMMrtok, október 9. Budapest. 9.15: A m. kir. 1. honvéngyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30: Hirek. -9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetdmi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Hangverseny. Közreműködik Szathmáry Margit (hegedű) és Nedelkovich Anna (ének). Zongorán kisér Polgár Tibor. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vizállásjnlentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak, árfolyamhirek. 4: Rádió Szabadegzetem. Utána: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 5.10: A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. Horn János m. kir. kertészeti felügyelő: „A gyümölcsfa ápolási és védekező tanfolyamok cétja és eredménye.“ 5.45: A m. kir. folyamőrség zenekarának hangversenye a Király-kávéházból. 645: Relle Pál felolvasása: „Meisseni órák.“ 7.15: Angol nyelvoktatás (J. W. Thompson). 8:,Tarnay Alajos és Lányi Viktor dalai. Éneklik Szabó Lujza és Szedő Miklós. Zongorán kisérnek a szerzők. 9: Svéd est. A m. kjr. Operaház zenekarának hangverseuye. Közreműködik Dohnányi Ernő dr. zongoraművész, Waldbauer Imre hegedűművész és Kerpely Jenő gordonkaművész. Utána; Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd: Bura Sándor és cigányzenekarának hangversenye a Royal-szállóból. Bécs. 11: Szórakoztató gramofón. 12: Délizene. 1.10: A déli zene folytatása. 3.20: Szimfónikus hangverseny gramofónon. 4.20: Gramofóntánczene. 5: Hubertus-nap, mesék vadászokról és vadakról. 6: Nő és lakás. 7.30: Rossini: Angelina cimü kétfelvonásos vigoperája az állami opera előadásában. Közvetítés a Vigadó terméből. Majd a Pauscher-zenekar játéka. Brünn. 7.15: Prága. 7.20: A rádiózenekar játéka Kubik énekesnő közreműködésével. Pozsony, 5 30; Katona-Sas Hilda dalestje 7 20: Kassa. 8: Verdi-zene. 9: Kassa, Prága 7.20—9 Brünn. 9: Hangverseny a Mozarteumból. 10 20: Orgonajáték a moziból. Péatek, október 10. Budapest. 9.15: Gramofonhangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállás jelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Az Országos Postászenekar hangversenye. Karnagy Kraul Antal. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30 Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak, árfolyamhirek. 4: Szányi Aladár meséi. 5.45; Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hirek. 5: Szlovák-magyar nyelvoktatás. (Ernyey József dr.) 5.30: Kurina Simi és cigányzenekarának hangversenye. 6.30: Képek a magyar irodalom múltjából. Császár Elemér dr. egyetemi tanár előadása. Közreműködik Szentkereszthiné Nyegre Rózsi báróné 7: Gyorsirótanfolyam (Szlabey Géza.) 7.25 A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és az előadás szinlapjának ismertetése. 7.30, A m. kir. Operaház előadásának közvetítése „Bohémélet“. Dalmű négy képben. Utána pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd A Fejes szalonzenekar, az Ostende rtangó- és jazzband, valamint Toll Árpád cigányzenekarának hangversenye Kalmár Pál (ének) közreműködésével az Ostende kávéházból. Bécs. 11: A karinthiai tartománygyülés ünnepi ülésének helyszíni közvetítése Klagenfurtból. 12: Könnyű gramofón. 1.10, Könnyű zene gramofónon. 1.30: Friedmann Ignác zongorajátéka gramofónon. 3 20: Silving-zenekar. 5: Zenés ifjúsági óra. 5.30: Felolvasás Viktória Colonáról és Louise Lábéról. 6 30 Szarvasok életéből. 7.35: Gangelberger zenekar. 9 Őszi levélhulláskor. Népszerű zenei hangulatképek. Pozsony. 5 30: Zongorajáték. 6: Magyar óra. 8 Gramofon 8 30: Kassa. Prága. 4.30 Kamarazene 7.20: Színjáték a stúdióban. 9: Raave Ilde dalestje. 9.30 Herzsmann zongoraművész játéka. 10.20; Mai zene. Saombat, október 11. Budapest. 9.15: A rádió házikvartettjének hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A m. kir. 2. honv. gyalogezred zenekarának hangversenye. 12.25: Hirek. 12 35: A hangverseny folytatása. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 2.30 Hirek, élelmiszerárak. 3 Piaci árak, árfolyamhirek. 4 Kállay János novellái 1. „A dohányzacskó“. 2. „Virágfakadás“ Felolvassa a szerző. 4 45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hirek 5: Meister Ferenc dr. előadása: „Régi magyar szüretek“, 5.25: Hangverseny. Közreműködik Vig Miklós (ének) és Vig György (saxophon). Zongorán kisér Polgár Tibor. 6: Halász Gyula előadása: „Helyes magyarság, magyar helyesírás.“ 6.30: Mit üzen a rádió? 7.30: Szinielőadás a Stúdióból. „Szent Márton rózsafái.“ Falusi történet négy felvonásban. 11: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Utána: Magyari Imre és cigányzenekarának hangversenye a Hungária-szállóból. Bécs. 11: Gramofóntánczene. 12; Lederer zenekar 1.10: déli zene folytatása. 5:20: Az ezüst-tó kincse 5 45 Auszt Edit őszi dalokat énekel. 7.35 Geiger zenekar 8 30: Gyöngyökről, bundákról, fürdőzenéről és pontos asszonyokról. , Brünn. 4.30: Délutáni nene. 6.10: Prága. 7.15: Prága. Prága. 8.25 Vidám est. 10.30: Mór, Ostrava 1