Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-07-19 / 85. szám
«KOMAROMI LAPOK» EL olttaL ODESCALCHI. Irta QUIDAM. Kedves Barátom és Testvérem, A demokrácia túlsó partjáról vett. nagyrabecsült és nem minden elmeél nélkül való soraira, engedje meg, hogy innét, a demokrácia innenső partjáról, ahol az úgynevezett polgárt társadalom ül minden elvtársi szervezettség nélkül egyedül érzéseitől és ösztönétől irányítva, válaszolhassak. Nem is az Odescalchí ügy a fontos megbeszélésünkben, inkább talán a születési arisztokrácia kérdése. A proletársorsba jutott főhercegek korszakában, amikor Ferenc József néhai császár és király unokája, a vörös Liesl, Bécsben szakszervezeti vezetőtag és agitátor, minden zsén nélkül beszélhetünk az arisztokratákról, bár ezek ennek a köztársaságnak törvényei szerint megszűntek. Az arisztokrácia, mindig a születésiről van szó, a kiválás genezisének az eredménye, amely lassan évszázadok alatt fejlődött ki a történelmi erők hatása következtében. A demokrácia, mely a történelmi materializmus felé kacsintgat, már jó száz évvel ezelőtt feleslegesnek találta ezt a kaszt rendszert Európában, de nem bírt vele. Hiszen önnek kell tudnia legjobban, hogy a szabadság klasszikus hazájában a kiirtott márkik, bárók és hercegek jobban virágoznak, mint 1794-ben. A magyar arisztokrácia sokat szidott és ócsárolt tárgya leit a magyar közéletnek, hiszen olvashatjuk a cseh sajtóban, hogy mindig a magyar feudalizmust és arisztokráciát támadják, sót felelős államférfiak is állandóan en garde állásban vannak velük szemben. Ez a tulfiatal Odescalchi nagyon jó ütőkártyákat szolgáltatott nekik, amikor a szolgálatban levő rendőrt inzullálta, aki vele szemben a magyar államot képviselte. Az inzultus a magyar törvényes rendet érte, amelynek legfőbb őre a magyar állam ezidőszerint való feje. Odescalchi ezt is inzullálta. Hogy kedves mamája önagyméllósága a fiatal urat részegségével menti, ez szerintem súlyosbító körülmény, mert részeg embernek semmi keresete a volán mellett és tényleg szükséges példát statuálni ennél az Odescalchinál, akinek a neve olasz, de a birtokai mégis Magyarországon vannak. Ha egy évig fogházban gondolkodnék az ifjú Odescalhi az állambölcselet egyszerű témáiról, a rendről, a felelősség egyéni és társadalmi, sőt mondjuk ki nyíltan: az osztáiyfelelősség súlyos elvéről, ez megnyugtatná a lázadozó magyar társadalmat is, amely már torkig van a fiatal Odescalchiak és Piret de Bihain-ek fiatal nemzedékének provokációival, akik egyébként külföldön élnek és a magyar közéletben szerepet nem vállalnak, meri minden munkától, a lovat és a volánt kivéve irtóznak. Ne legyünk előítélettel az arisztokráciával szemben és ne felejtsük el soha, hogy Széchenyi István gróf is odatartozott, meg a Wesselényiek, T elekiek, Dessewffiek, Eötvösök, Andrássyak és Tiszák, akikben nemzetük lelke lobogott. Ezzel a fiatal Odescalchival szemben, aki csak lovagolni tud és autót vezetni, állítsuk szembe azt a Vigyázó Ferenc grófot, aki megszámlálhatatlan millióit visszaadta a nemzetnek, amely azt neki adta és a magyar tudományosság, a nemzeti miveltség javára fordította. Borzasztó tévedés azt hinni, hogy az emberi gyarlóság és hitványság csak az alacsonyabb néprétegekben talál talajra. Otthon van ez a magasabb és a legmagasabb körökben is, mert egyforma agyuk és ösztöneik vannak az alsóbb rétegek embereivel. Ami megkülönbözteti őket, az a nevelés drillje és a társadalmi helyzet kényszere Odescalchi ezeken is túltette magát, amikor részegre itta magát és megfogva a rendőrt, lelökte aulójárólés aközben gázt adva a Mercedesnek, gyáván elillant. De dicséretre méltó a magyar rendőr, aki le is lőhette volna az erőszakosan ellenszegülői, egyszerűen a noteszébe irta fel az esetet. Hogy azután Odescalchi inzullálta is a rendőri, ez olyan súlyosbító körülmény, hogy egyenesen fegyház után kiált. Egy herceg lealacsonyodik részeg és duhaj verekedővé. Hiszen eddig csak a legalacsonyabb néprétegek közt fordulhatott elő, akik társadalmi és családi nevelést nem kapiak, akik a lebujokban pálinkát és más mérgeket isznak Furcsa, hogy egy herceg mindjárt ott kezdi, ahol a kikötömunkások végezni szokták, ha leisszák magukat a marseille i móló mögött. Nincsen igaza annak, aki ezt az esetet általánosítja. Ismerek Szlovenszkón olyan kedves és müveit arisztokratákat, akik előtt mélyen leemelem a kalapomat, mert megbecsülés jár nekik életfelfogásukért, velünkérzésükért és magyarságukért. Akik józanul ülnek a volán mellé és van bennük annyi fegyelmezettség, hogy a vasuli bakler szavára is megállnak, amivel egy pillanatra sem lettek poigárabbakká, mint azelőtt, hanem tanúbizonyságot tettek a lelkűk kiegyensúlyozottságáról, mely az élet minden próbáját, kicsit, nagyot egyformán megáll. Ezekhez mehetnének el tanfolyamra az ifjú Odescalchiak és más lények, akik azt hiszik, hogy a társadalom fölött állanak. A társadalom nem él ennek a tudatában és igy csak struccok, akik egocentrikus világnézetüktől nem tudnak és nem akarnak szabadulni Ez a véleményem az Odescalchi esetről, amelyben a magyar bíróságnak kell az utolsó szót kimon-1 dani; amely független és magyar és • ha Odescalchi meg tudja egyáltalá- ' ban érteni, hogy mit tett, aztjjs vi selnie kell, amit ez a fórum reámér, mert nemcsak a társadalmi rend ellen követett el vétket, hanem a magyar nemzet ellen is, amelyet a külföldi ellenségek szabadon ócsárolnak azért, hogy ilyen arisztokratái is vannak, de vétkezett a saját kasztja ellen is, mert az ellenségek nem ezt az egy arisztokratát gyalázzák, hanem az egész arisztokráciát, akik közt bizonyára van és kell is, hogy legyen olyan is, aki minden tiszteletükre érdemes. Komáromból mozgalom indul el, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói dohánytermelők országos dohánytermelési egyesületbe tömörüljenek. Saját tudósítónktól Már a múltban többször foglalkoztunk a szlovenszkói dohánytermelők vigasztalan helyzetével, amelyet nagyrészt éppen az idézett elő, hogy a dohánytermelők szervezetlenül álltak az állammal szemben, noha az állami költségvetés szerint Is az államkincstár legnagyobb százalékú jövedelmét a dohánymonopolium uiján teremti elő. A szlovenszkói dohánytermelőket ez a rájuk nézve rendkívül kedvezőtlen állapot most arra késztette, hogy egy egységes, országos jellegű dohánytermelési egyesületet létesítenek és Így a maguk érdekelt ennek keretében összefogva védjék meg, Szlovenszkó és Ruszinszkó területén jelenleg hat dohánybeváltó körzet van, a hetediket, a lévait most szervezik meg. A hat dohánybeváltó körzet a következő: Nagyszöliős, Beregszász, ez a két ruszinszkói körzet összesen 1850 heklárt termel, Nagytárkány 800 hektárral, Rimaszombat 900 hektárral, Érsekújvár 1000 hektárral és Komárom 2400 hektárral. Léva dohánylermelő vidéke jelenleg Komáromhoz tartozik. De Léván is nemrégiben — július 18. megalakult már a dohánytermelők egyesülete, arra a hírre, hogy az állam már vásárolt telket, amelyen a leendő dohánybeváltó intézetet fogja felépíteni. Amint értesülünk, dr. Kamensky János földbirtokos, a ruszinszkói, nagytárkányi, továbbá a rimaszombati körzeteknek megszervezője és a jelenlegi vezetője a napokban Komárom vidékén járt, ahol meglátogatta Feszty István ógyallai földbirtokost, Vodák József balázslagi földbirtokost és Baranyay Lajos kurtakeszi földbirtokost, dohánytermelőket, akikkel informativ tárgyalásokat folytatott, hogy a komáromi és az érsekujvári dohánytermelő egyesület is vegye át a már meglévő egyesületek alapszabályai szerint a működést és ezáltal a szlovenszkói és ruszinszkói dohánytermelő egyesületek valamennyien egységes alapszabályok szerint működjenek. Ily módon elérhető lesz, hogy az egyenlő alapszabályok szerint működő, jelenleg hal, majd később hét körzet egyesületének delegáltjaiból megalakíthatják a szlovenszkói és ruszinszkói országos dohánytermelő di* megfájdul a gyomra, de,, az már mindentől megfájdul mostanában. — Hát mi baja van a kedves papának tulajdonképpen? Csakugyan megfázott valamikor? Giziké csak legyintett. — No most menjen vissza szépen és kezdje el valahogy ügyesen a beszélgetést a papirróL, Beer valami könnyű elragadtatást érzett és Bözsiről teljesen elfeledkezve bámulta Gizit. — Hogy maga milyen okos! Még többet is mondott volna, de Gizi ellibbent mellőle és Beer, néhány percnyi tűnődés után nem a papához ment vissza, hanem leszaladt az utcára Amikor visszajött, diadalmas mosoly ült az arcán, a zsebe meg' kiduzzadt valami csomagtól. Leült Lebovits mellé s alig vetett ügyet Bözsire, aki sírástól dagadt szemmel járkált. — A múltkor vidékre utaztam, — kezdte — és utravalóul valami regényt vettem. De, kérem, alig fogtam meg az egyik lapot, már szétszakadt a nyomás szélénl Ho?y lehet ilyen papirra könyvet nyomni? — kérdezte felháborodva. — Háhá! Látja, ez a mai világ képe, felelte az öreg. — A mi időnkben. Beer könnyedén a zsebébe nyúlt. — Ejnye, szabad megkínálnom valamivel Lebovics urat? Nem tudom, nem veti-e meg az efféle |nyalánksá .ot, — és elébe tartotta a diákcsemegét. Lebovics reszkető kézzel nyúlt a csomag után, a szeme kidülledt, aztán mohón, mint valami gyerek, teletömte a száját és élvezettől eltel ten csámcsogott. — De Jenő, — súgta Bözsi ijed ten, — papának megfájdul a gyomra! — Legföljebb bevesz egy kevés szódabikarbónát, — felelte Beer és a zsacskót a papa ölébe helyezte. Aztán pedig igy folytatta: Odahaza, a'szüleimnél van néhány könyv, amit gyermekkorom óta ösmerek, de máig se sárgult meg a papírjuk.. — Hja, a mi időnkbenl — bólintott Lebovics és újra megtömte a száját. Beer már tudta, hogy bejutott az »egyenesbe.“ Két hétig nap nap után traktálta diákcseme|ével az öreget, akkor azonban el kellett utaznia vidékre Lebovics türelmetlen és házsártos volt ezen a napon és amikor Bözsi megjött a hivatalból, gúnyosan for dúlt h^zzá. — Ki tudja, hol jár most a „vőlegényed"! Ezért mondom én, hogy az utazó ... Bözsi nem jött zavarba. Retikül jéből kis zacskót szedett elő. — Postán küldte! Még pedig papának ! Hát nem kedves ember ? Lebovics nagyot nyelt s már nyúlt is a csemege után. — Igazán? Mutasd csak! — és lázas kézzel bontogatta. — Nagyszerű t Ezért . . ■ mondom . . . én . . . hogy az . . utazó — csámcsogta tele szájjal — mind finom ember ... Ha kell,.. gavallér... ha kell,, szolid.. Ez a Beer is ... — Hát hozzáad,papa? — kérdezte remegve Bözsi. Lebovics lehunyta a szemét: valami kitűnő falat olvadt el az ínyén. Csak kisvártatva mondta: — Hát mondtam én, hogy nem adlak hozzá ?