Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-12-06 / 145. szám
2. o’dal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. december 6. S=3 ‘«3 >-» ö Valót mond mindenki, aki azt állítja, hogy ELBERT olcsósági divatáruháza (Nádor-utca 19. Koronabankkal szemben,) az idei karácsonyi vásár leszállítóit .órai feltűnést keltenek. Győződjön meg Ön is ennek valódiságárólI Manikűr-készlet, finom bArárú, kötStt&iú és zsebkendő, boy kabutka, selyem és afyaplu harisnya, selyem eebál, női és férfi fehérnemű., pyjamas, bőrkeztyű nagy választékban. ö —a CB 22 Komárom, a proletárváros. A munkanélküliség állandó problémája A. imái hely.et Bzfimokban. 1GSZ a j ÖV oben. — Saját tudósítónktól. P»S3 S í? Kísérje figyelemmel a kirakati olcsó reklámárakat ! TZ. beruházásokról szóló meghatalmazás! törvényben, valamint a vízgazdálkodási alapról szóló javaslatban, nagyon lehetséges, hogy a képviselőház már a jövő hét péntekjén elnapolja magát és megkezdi karácsonyi szünetét. A koalíciós pártok között folyó tárgyalások egyelőre nem igen kecsegtetnek Imegegyezéssel és minden valószínűség szerint be fog következni a korábbi kényszervakáció. Az állami tisztviselőknek külön karácsonyi jutalmat akarnak adni. A képviselőháznak munkaprogramját ismét nem sikerült megállapítani, mert az agrárpárt újabb követeléssel lépett fel. Bajbajutott mezőgazdasági szövetkezetük szanálására tiz éven keresztül évi ötvenmillió koronás hitelt követelnek, ez ellen azonban úgy a koalíciós pártok, mint maga a pénzügyminiszter állást foglaltak. A kormány személyi ügyeinek bizotlsága tárgyalt a karácsonyi remunerációkról, amelyeket a tizenharmadik havi fizetésen kívül rendkívüli teljesítményekért akarnak egyes állami alkalmazottaknak kifizetni. Csodálkozni lehet a kormány gondolkozásán, hogy a tizenharmadik havi fizetésen kivül,amely tulajdonképen az állami alkalmazottak karácsonyi ajándékául szolgál, még külön megjutalmazásokat akar egyes tisztviselők részére megállapítani akkor, amikor a retlenefes gazdasági válság a legmesszebbmenő takarékosságra int mindenkit. Az üzleteknek karácsony előestjén való bezárása. A képviselőház szociálpolitikai bizottsága tárgyalta a cseh nemzeti szocialisták és a cseh szociáldemokraták által benyujlott törvényjavaslatot, melynek értelmében karácsony előestjén, december 24-én dél után 5 órakor bezárandók az üzletek. A javaslat fölött vita indult meg és valamennyi képviselő a javaslat mellett foglalt állást, csupán egyes kisebb városok nevében voliak kifogások. Minthogy azonban a minisztérium képviselői megállapították, hogy a javaslat fölött a minisztérium még nem ludolt dönteni, az ülést félbeszakították és a jövő hét keddjén fognak véglegesen határozni. A csehszlovák magyar határstatutum okiratainak kicserélése. Budapesti jelentés szerint Walko magyar külügyminiszter és Pailier budapesti csehszlovák követ szerdán a külügyminisztériumban kicserélték a magyar-csehszlovák úgynevezett határstatutum megerősítő okiratait. Az egyezmény, amely a határmegállapitásbói folyó bizonyos jogi és közigazgatási kérdéseket szabályoz, négy hét múlva fog éleibe lépni. Az ulóbbi években íapaszfalluk már, hogy Komáromban, legyen nyár, vagy lél, a munkanélküliség szinte állandó jelenség marad. Ezt a munkanélküli tömegeknek a városba özönlése, szóval az urbani* zálódás idézte elő. A falvak proletárjai, akiknek munkaalkalma a latifundiumok felaprózása következtében megszűnt, az elbocsátott gazdasági munkások és cselédek százai a városban remélik feltalálni azt, amit a város lakosa is maholnap, mint fehérhollót talál meg: a munkaalkalmat Hogy ez az állandó szivárgás egyre és állandóan fart, azt mutálják az iskolák létszámai, amelyek tanulókban egyre növekednek, mulatja a lakásínség, mely állandó. Komáromban időközben felépült legalább kétszáz uj ház a kiséri dűlőkben és a Partosban is legalább ölven ház van és mégis tömve vannak a tömeglakások, a várerődök, mert ott nincsen lakbér. Sőt láthatjuk, hogy egyes kis vitytllók a vár körfalához ragasztódnak, persze ezek csak addig élhetnek, amtg a várerődöv él. Ha azt a mai tempóban fogják lebontani, akkor néhány száz évet lehetne neki adni, ez azonban nem valószínű. Komárom ezzel az urbanizálódással tipikus prolelárvárossá lett, amelyre nincs is példa Szlovenszkóban. Komáromból a kivándorlás régen megszűnt, az csak az uj államalakulás után következő években vett nagyobb lendületet. Ezzel szemben meggyengüli Komáromban az ipar, a mezőgazdaság nem játszik nagyobb szerepet a város életében, a kereskedelem lehetőségeit eléggé jellemzi a járványszerüen fellépett kényszeregyezséqek soro-Komárom, — december 5. zata. Ha a munkástömegek vásárló ereje meglenne, úgy az ipar és kereskedelem szempontjából örvendetes eredményeket produkálna, de ez az erő régóta hiányzik ezekből a tömegekből. A komáromi munkásság rétegezödése ugyanis nem olyan, mint más városokban; azzal a csekélyszámu szakmunkással szemben, akit foglalkoztatni tud a város ujjainkon elszámlálható iparvállalata — ezek közül az egyetlen nagyobb üzem a Skoda hajómühely —, a hanyatló építőiparon kivül csak a máról holnapra élő, napszámozó segédmunkás tömeg alkotja a munkásság zömét. Nem tévedünk, ha az ezer főre tehető szakmunkás mellett legalább a kétszeresére becsüljük ezt a bizonytalan keresetből élő munkásságot, amely kereset hiányában nagy terhet jelent a város egész gazdasági helyzetére. Hogy itt virágzóbb élet keletkezzék, ahhoz állandó munkaalkalomra lenne szükség, amely addig ameddig az állami munkák, a kikötő beruházások stb. tartanak, ameddig a kikötő darui nem végzik el gépi erővel az emberi izomerő munkáját, tartani fog legalább is a nyári vagy a tavaszi hónapokban, deha a munka racionalizálása bekövetkezik, akkor ezek a munkalehetőségek ts elvesznek és nem marad más hátra, mint a kivándorlás. Most azonban, amikor a munkanélküliség világjelenség, ez Is céltalan, mert már Franciaországban sincsen munkaalkalom Komárom városnak tehát állandó küzdelmet jelent a munkanélküliség, amely itt krónikus betegséggé változott a lakosság uj rétegezödése következtében. Le tudja-e ezt küz-CSODA. Irta Sztrókay Kálmán. Amilyen egyszerűen és közönségesen indult az egész történet, oly furcsán és fantasztikusan alakult ki. Negyedéves filozopter vagyok s május végén professzorom azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy nem mennék-e le egy dunántúli kastélyba, az öreg Z. báróhoz, aki szeretné, ha meglehetősen nagy és értékes könyvtárát valaki rendbehozná. Boldogan vállaltam a kondíciót s a kollokviumok, indexaláírások elintézése után le is utaztam a zalai kastélyba. A báró nyolcvanas éven felüli, végtelenül kedves, igazi úr volt. Vagy tízezernyi kötet hevert a könyvtárban a legvadabb össze-visszaságban. Nehány incunabulum mellett egészen mai regények, rengeteg régi értéktelen könyv közt igen sok nagyon ritka első kiadás, szó ami szó, neki kellett kezdeni, sorra megnézni, kézbevenni minden könyvet, cédulát írni róla s aztán elhelyezni rendben a polcokon. A munka nagyon érdekesnek Ígérkezett és teljes szorgalommal foglam is hozzá. Reggel hatkor beültem a könyvtárba s dolgoztam délig, aztán ebéd után alkonyaiig. Mindig az öreg báróval kettesben ebédeltünk és vacsoráztunk s ilyenkor elmondtam neki, ha munka közben valami érdekesre bukkantam. Azt hiszem, részben azért is jutott neki eszébe a könyvtár rendezésének gondolata, hogy napi egy-két órára akadjon intelligens társasága, legyen valaki, akivel elbeszélgethet. Ugyan hetenként egyszcr-kétszer átjöttek a szomszéd urak, bárók és grófok, de ezek mintha csak azt jöttek volna megnézni, hogy nem akar-e még meghalni az öreg. A bárónak azonban egyelőre eszeágában sem volt meghalni. Szeptemberre számítottam, hogy elkészülök. A sors nem így akarta. Június 13-án megfürödtem a hideg patakban, tüdőgyulladást kaptam s a háziorvos minden igyekezete ellenére 17-én este tíz órakor — meghaltam. A háziorvos megállapította a halál beálltát s nekem, aki letapadl szemmel, mozdulatlanul feküdtem előtte, igazán hátborzongató volt ezt hallanom. Mert hallottam világosan mindent s tudtam, hogy a szegény doktor téved, mert élek. Ebben a különös tetszhalott állapotban feküdtem harmadnap megrendezett temetésemig. Mindent hallottam, de testem kihűlt és megmerevedett. Ezt magam is éreztem, mikor beemeltek a koporsóba s állandóan azon csodálkoztam, hogy milyen furcsa is a halál. Az ember teste kihűl, elporlad, az öntudata megmarad. Egész könyvre valót filozofáltam össze magamban a lélek ősi problémájának megfejtéséről s nagyon sajnáltam, hogy ezt a könyvet már nem írhatom meg. Aztán eltemettek. A szolgák beszélgetéseiből tudtam meg, hogy a báró egyelőre a családi kriptában akart örök nyugalomra helyezni, amíg majd professzorom révén kinyomozzák családomat. Magamban mosolyogtam ezen, mert kölyökkorom óta árván, elhagyottan élek a világon, tehát ebből a kriptából ugyan ki nem reklamál engem senki. Alig zárult be azonban mögöttem a kripta kapuja, először a végtagjaimban, aztán végig az egész testemen valami csiklandozó bizsergést éreztem. Mintha a kripta sötétségében már lestek volna rám a férgek s mihelyt otthagytak, rögtön nekem is estek volna apró fogaikkal. Valami lüktetni kezdett bennem. A szívem volt. Dobogni kezdett. Tüdőm kitágult, ernyedt izmaimba visszaosont az élet, szememet ki tudtam nyitni, karomat meg tud tam mozdítani, a hátam pedig fájni kezdett. Nagy rukkal sikerült ledobnom magamról a koporsó tetejét s fellélekzettem a kripta dohos levegőjében. Az első dolog, amit éreztem, a rettenetes éhség volt. Természetes, hiszen napok óta nem ettem semmit s betegségem alatt is legföljebb tejjel és injekciók kai táplálkoztam. Az éhség érzését aztán csakhamar elnyomta az aggodalom. Rendben van, élek, de mit szólnak majd hozzá az emberek, akik az imént oly szabá lyosan eltemettek? Mit szól hozzá a doktor? Illetve mit szól hozzá a báró, aki vakon bízik derék háziorvosának tudományában? Közben besötétedett s egyszerre elemi erővel vett rajtam erőt az éhség Ilyenkor mindenki alszik már, nem látnak meg, tehát elindultam élelmet szerezni. A kutyák szerencsére megismertek. Senkivel sem találkoztam, sikerült belopóznom a kastélyba, ahol nyitva találtam az éléskamrát s felpakkoltam egyet-mást: sonkát, vajat, kenyeret, szalonnát, vittem egy kis bort s odahaza a kriptában pompásan lakmároztam. Jóllakva sokkal okosabban tud gondolkozni az ember s most már én is világosan láttam a megöl dást. Szépen eléldegélek így a krip tában, éjjelenkint lopok ennivalót a kastélyban, ha meglátnak, leszek ki sértet, de nem vállalom a felelőssé get, hogy az öreg bárót esetleg meg üsse a guta, mikor megtudja, hogy milyen szerencsétlen doktorra bízza egészségét. Harmadnapra azonban rettenetes unalom fogott el. Napról-napra bátrabb lettem, kimerészkedtem a parkba sétálni s éjszaka ellátogattam régi szobámba s a könyvtárba. A könyvtárban nem tudtam megállni s meggyújlottam a lámpát s régi, boldog életemre gondolva, mégegyszer nekiültem a könyveknek s cédulázgattam őket. Csaknem megvirradt, mire észrevettem magamat és alig tudtam visszamenekülni a kriptába. A nappal folyamán azután megérlelődött bennem a terv, hogy felköltözöm a könyvtárba s titokban dolgozom tovább. Ott sokkal közelebb is van az éléskamra, kényelmesebben berendezkedhetem. Éjszaka be is költöztem régi helyemre. A könyvtárteremben volt egy kis fülke a nagy szekrény mögött, ott vetettem ágyat magamnak. Egyszerre a folyosóról lépések kongása hallatszott. Elrejtőztem. Pár pillanat múlva kinyilt az ajtó s az öreg báró lépett be, mögötte égő gyertyával a komornyikja. A báró körülnézett s így szólt: — Látod, szamarak vagytok. Nincs kísértet s nem is ég lámpa. A komornyik esküdözött, hogy többen is látták a tanár úr hazajáró lelkét, meg a világosságot a könyvtár ablakában, mire a báró gavallérosan kijelentette: — Ha pedig a tanár úr lelke csakugyan hazajár, akkor annál jobb. Nagyon örülök, hogy kísértet van a kastélyomban. Manapság úgyis olyan ritka az ilyen dolog, hogy megkell becsülni. A tanár úr olyan szelid, jóravaló fiatalember volt életében,
