Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-07-17 / 84. szám
«KOMÁROMI LAPOK» 9. oldal. 3‘ 5 Az uszoda ügye végleg — a városház irattárába került — Saját tudó silórklói. — A városi tanács tegnap, kedden délután ülést tarlóit, amelyen egy csomó lényegtelen ügyet tárgyalt. Mindössze az uszoda ügy számíthat nagyobb érdeklődésre, azonban ezt az ügyet is úgy intézte el, hogy aktái végleg bekerültek az iraitárba. A tanács többsége kimondolta, hogy a városnak nincs szüksége uszodára. A tanács e furcsa határozatának oka a legutóbbi közgyűlésre vezethetö vissza, amikor az uszoda kérdésben kiirt pályázat ajánlatai, az Ipovitz cég és a Skoda gyár ajánlatai között nem tudtak dönteni A tegnapi tanácsülésen a polgári pártok tagjai az uszoda épttés ellen foglaltak állást, mert uj pályázat esetén nem látják biztosito'lnak a tárgyilagos döntést. Miután a kommunisták már régebben az uszoda építés ellen szavaztak, a tanács többsége elve tette az uszoda ügyet, amelynek aktái most már végleg visszakerülnek oda, ahová a városnak nagyon sok terve jul — a városházi irat tárba, — Komáromnak tehát nem lesz uszodája, noha az idei költségvetésben 260 000 korona már be volt állítva erre a célra, de nem is számiihatunk arra, hogy ez a téma egyhamar megint napirendre kerüljön. Százéves háború a bubifej miatt. A XIV. század egyik rég?, megsérült krónikája feljegyzi, ho> y René reueni érsek dör> edelmes piédikécióbsn kelt ki a lovagok és fejedelmek hosszú haja ellen, amelyet ezek a világi hatalmasságok úg y gondoztak és ápoltak akkoriban, mint ma az asszonyok. Franciaország jámbor királya visszaemlékezett a roueni érsek szigorú szavaira és megpróbálta faját példaadásával az egyházi intelmek betartására birni lovagjait. A király, hogy jó példával járjon elől, rövidre nyiratta a baját és az udvar persze hűségesen majmolta uralkodóját: egyik napról a másikra minden lovag rövidre nyírt hajjal jelent meg a nagy ünnepségeken. Idáig nem lett volna semmi baj, ha az uj divat nem hívta volna ki az udvar előkelő hölgyeinek osztatlan ellenszenvét Az asszonyok azonban úgy találták, hogy a kopaszra nyirt lovagok már korántsem oly csinosak és tetszetősek, mint ezelőtt voltak, amikor még göndör fürtökben omlott le ha uk a vállukra. Különösen a királynénak, a büszke és szép Ellenórának a haragját váltotta ki az uj divat és ezt éreztette is a királlyal. Elenóra a hatalmas Guyenne hercegi családból származott és miután apja fiutód nélkül balt el, ő örökölte utána az egész ország fejedelemsé ét. Franciaorszag meg könnyebülten sóhajtott fel, amikor a király felesé ül vette a szép hercegnőt és igy Guyennet az országhoz csatolta, amely ilyenformán a francia királyság alkotórészévé vált. Ez a dölyiös fierce, nő amikor először pillantotta meg férje rövidre nyirt fejét, hangosan felkaca^ott és udvarhölgyeivel attól kezdve csak nevettek a „megkopasztott“ franciákon. Képzelhető, mit érzett a király magában, amikor azonkívül, hogy felesége folyton csak nevetett rajta, tetejében még a hosszuhajn, bizánci követtel kezdett sokat foglalkozni. A király szörnyű féltékenységében végül is felelősségre vonta hitvesét és súlyos szemrehányásokat tett neki viselkedése miatt Elenóra nevetve hallgatta végig férje kifakadásait és végül is csak annyit jegyzett meg félvállról, hogy azt hitte, úrhoz és uralkodóhoz megy feleségül, nem pedig kopaszra nyirt jobbágyhoz. A király nem volt hajlandó teljesíteni felesége kérését és legfeljebb azt akarta megígérni, hogy olyan frizurát fog hordani, amilyen manapság az eton vagy a bubifej, de a gyönyörű guyennei hercegnő tudni sem akart ilyen kompromisszumról és továbbra is ragaszkodott a hoszszu hajhoz, mint azt a lovagok édes atyja udvarában viselték. A vita végül is annyira elmérgesedett, hogy a királyné kijelentette, hogy elválik urától. Természetesen a gyönyörű elvái* asszonynak, aki tetejében mé* egész orszá ot hozott nászajándékul, tömérdek kérője akadt A pálmát véiül is Henrik normann herceg vitte el. Normandia hercegéből rövidesen Anglia királya lett és az angol király természetesen nyomban rónraiutása után felesé» e nevében bejelentette igényét Guyenne re és Poitou-ra, mint felesébe örökségére A francia király már cs&k azért is megtagadta a két hercegség átadását, mert nem tudta elfelejteni elvált feleségének a viselkedését és nem tudta elfelejteni, hogy Eleonóra milyen csúfot űzött belőle rövid haja miatt. lV. Henrik, amikor látta, hogy békés utón nem tud jót os tulajdonéhoz jutni, kardjára csapott és ezzel kezdetéi vette a százéves háború Anglia és franciaország között. íme, micsoda borzalmas következményekkel járt a bubifej hatszáz év előtti L K ssrn Kürtén Pétert, a düsseldorfi rémet, elmegyógyintézetbe szállították. — július 14. Berlini jelentés szerini a düsseldorfi rém körüli vizsgálat során egyre nagyobb a zavar Kürtén Péter ugyznis naponként megváltoztatja a vallomásait. Zavaros visel kedése miall a rímteilekkel gyar.u silóit embert elmegyógyintézetbe szálliíollák. Kűrien Peter azt hangoztalja, hogy nem kerü' löbbé vissza az elmegyógyintézetből. — R hősök emléke a komáromi katolikus egyházbon A hősök emlékét megörökítő bizottság szerdán délután dr. Mojer Imre spátplébános elnökletével ülést tartott, melyen résztvett Bereu Gyula szobrászművész is. A bizottság egyhan ulag elfogadta a benyújtott és részletezett költségvetést és tudomásul vette azt, hogy a művész a kivitelre kerülő terven az egyházközségi képviseletben kívánt módosításokat elvégezte. A vasárnap összeülő katolikus egyházközségi közgyűlés fogja az emlékmű ügyét, mely a Szent András templomban létesül, szankcionálni. — Hr. kát. autonom egyházközség közgyűlése. A komáromi r. kát. autonom egyházközség vasárnap, julius 20-án tartja rendes közgyűlését a következő napirenddel: 1. Elnöki megnyitó, tartja dr. Mojer Imre apátplébános, 2. Jelentés az egyházközség 1929 évi működéséről. Előadja dr. AU py Gyula világi elnök. 3. Az 1929. évi költségvetés 4. Az 1930 évi zárószámadás. Előadó: Makky Lajos pénztáros. 5. A ravatalozó el- f készültéről jelentés. 6. A hősök emlékművéről jelentés. 7. Esetleges indítványok. — Halálozás. A sors kifürkészhe teilen akarata következtében kedden délután rövid szenvedés után meghalt Rubenfeld Sándor kereskedelmi utazó 31 éves korában Az elhunyt fiatalember halálát édesanyján Rubenfeld Jakabnén, nővérein, Silber Arminnén, Goldring Samunén és Rubenfeld Józsán kívül nagyszámú rokonsága oyászo ja Temeiese ma, csülörlöírön deluián négy órakor fog végbemenni az izraelita temetőben. — Honoráriumvilágrekord. Lady Ludlow, a dúsgazdag angol ariszto krata höl, y londoni palotájában tartott házi hangversenyen a Guitryházaspárnak i Sacha Guitry és Ivonne Printemps) ezer fontot fizetett egy alig 75 perei tartó fellépésért, úgyhogy a művészpár percenként 13 fontot s másodpercenként több, mint né»;y shiliinget kapott Ennek fejében IvoDne Printemps néhány dalt énekelt, majd férjével duettet adott elő, Guitry pedig humoros történeteket mondott el. Ez volt állítólag a legmagasabb tiszteletdij, melye, valaha magánszemély hasonló fellé pésért fizetett. Guitry nagyon fél a tengeri betegségtől s ezért kellett fejedelmi honoráriummal rábírni, hogy a La Manche-csatornán átkeljen. — Két üstökös visszatérését »árják idén a csillogások Ebben az esztendőben két periódusos üstökös visszatérését lehet majd megfigyelni Az egyik D’Arrest féle, amelyet az 1851-íki felfedezés óta már hétszer figyellek meg. Ennek az üstökönek a keringési ideje 6.6 év. A második az 5 2 év keringésü idejű Tempel II, amelyet 1875-ben fedeztek fel és azóta hat visszatérését észlelték. Még három más üstökös visszatérése is esedékes volna, de mivel ezeket leguióbb hasztalan keresték, kevés a remény arra, hogy megtalálják a talán már elveszett égi vándorokat. — Julius 22 én indul itílss llTogyororvzdg Rio de Janeiroba. A Színházi Élet uj szárra gyönyörű képeket közöl Szaplonc ay Éva, Miss Magyarország siófoki látogatásáról. Miss Magyarország julius ^2-én Indul a Rio de Janeiro! szépségversenzre Incze Sándor hetilapja a héten Játék számol ad és a hallatlanul gazdag számban felvonultatja a legérdekesebb kárlyacsalák és lóversenyek emlékeit. Harsányi Zsolt a pasziánszról irt érdekes cikket Az uj szám közli az ezerpengös Detekliviskola legújabb feladatát és közli a Rejtett kincs pályázat legújabb jelentkezőit és az első levelekre ér kezelt válaszokat. A Paramount első magyar beszélöfilmjének szinészgár dája Dolly Jancsi fonlainebleaui kastélyéban Egyes szám ára 7 Kő, negyedévi előfizetési díj 80 Kő Ki adóhivatal Budapest VI„ Aradi, utca 8. szám — H párizsi modellfervező nagy pőre. A Faubourg St. Honoré egyik előkelő modellház tulajdonosát a törvényszék 200.000 frank kártérítésre kötelezte, mert elbocsátotta egyik napról a másikra modelltervezőjét azzal ez indokolással, ho y a modelltervező egújabb kreációi nagyon hasonlítanak a régebben tervezett modelljeihez. Mad. Ullmann asszony, aki egyike a legjobbnevü női mcdellkreálóknak, emiatt beperelte volt munkaadóját. A pör tárgyalása elé nagy érdeklődéssel tekintettek az összes párizsi szalóntulajdonosok, mert arról van szó kötelezhető-e a modelleket tervező művész abszolút eredeti és uj ötletekre. A bíróság i?en sok művészi szakértőt hallgatott meg, akiknek a véleménye alapján kimondotta, hogy a modelltervező nem kötelezhető mindig uj és uj kreációk alkotására s ezért elmarasztalta a munkaadó céget a 200 000 frankos végkielégítésben. — Száz halálos áldozata van a csihágái hőhullámnak. Csikágói je lenlés szerint a Missislpi völgyében a hőhullám egyre több halálos áldozasd követel Eddig százra rúgott a hőguta következtében elhaltak száma. A Missislpi völgyében fekvő városokban a hőmérő 38- 40 fokos Celsiust mulatott. — R Iládor. utca rendezése és a Bafa cég. Ismeretes, hogy a Baía cég megvette a Baross-utca sarkan levő földszintes házat, ahová kétemeletes palotát fog építeni. A/ utcarendezés sztmpontjEbc) az uj épületnek a mostani honinál be'jehb kell kerü nie, hogy a Bencés székház front javai egyvonalba essék. Hogy a Bafa cég tudja-e ezt, nem tudjuk, de érdemesnek tartjuk főiem iteni, ho y a szomszédban, Érsekújváron, a Bafa cég nem akarja respektálni a város által előirt szabályozási vonalat Az Érsekújvár és Vidéke cimü laptársunk ugyanis ezt írja: „Bafa nem nyugszik bele — ez a hir érkezett 2 inbő). Bafa nem hajlandó a Singer-palota építkezésénél több, mint két méterrel beépíteni. Nekünk az a véleményünk, hogy nagyon örülünk, mivel Bafa szép, modern üzletpalotát akar építeni, de nem fog építeni, ha nem fogadja el a város által előirt szabályozási vonalat. Itt alkudni nem lehet' — fejezi be híradását erélyesen laptársunk, amely egy másik helyen „Éllentétek Bafa és a város között“ cimmel még ezt hja; Megírtuk, hogy a Bafa-művek megvették a Singer-palotát. Az uj üzletház építésének már augusztus 1-én kellene megkezdődnie, egyelőre azonban még nehézségek vannak. Az úgynevezett „halálsarok" eltüntetése céljából ugyanis a város 4 méterrel tartja szükségesnek kiszélesíteni az utcát s a szabályozási vonalat eszerint állapították meg, Bafa azonban sokalja a 4 méter terü'et elvesztését s képviselője kijelentette, hogy csak 2 métert hajlandóak bemenni. A szerdai közgyűlés ezt a kérdést is tárgyalta s egyhangúan úgy határozott, hogy a megállapított szabályozási vonal megváltoztatásáról nem is lehet szó.“ Nehogy nálunk, Komáromban is hasonló eset ismétlődjék meg, azért közöltük le a fenti híradást, — Uj rakétát szerkesztett Goddard tanár. Dr Robert Goddard, az amerikai Ciark-egyetem tanára, óriási rakéta szerkesztésén dolgozik, melyet 250 mértföid magasságba akar ki lőni A rakéta be sejében különböző mérőeszközöket helyez el a rendkívüli magas régiók légköri és egyéb tulajdonságainak a megállapítására. Ezek az eszközök bizonyos magas ság után ejtőernyő segélyével automatikusan leereszkednek a földre. Goddard a rakéta hajtására állandóan égő folyékony tüzelőanyagot talált fel, amelynek vegyi összetételét titokban tartja. Hét év óta kísérletezik s a költségeket Daniel Guggenheim amerikai milliomos bocsátotta rendelkezésére Goddard azt hiszi, hogy az elérendő magasságban a levegő sokkal ritkább, mint a föld felszínén a legmodernebb eszközökkel előállítható „légüres térben Az igy szerzendő adatok a meteorológia, a csillagászat és az aviatika céljaira felbecsüihetetlek értékűek lesznek. — 95 fontért vették meg Conan Doyle könyvtárát. Sir Arthur Conan Doyle óriási bűnügyi könyvtárát dr. Rosenbach, az ismert amerikai kéziratkereskedő vette meg árverésen. Noha a könyvtár számos nagyértékü művet is tartalmaz s minden egyes kötetet az elhalt író sa’átkezí' aláírásával látott el, a vételár mégis csak 95 font volt. — £gy árai szellemi munka egyenlő öt percnyi portörléssel. A Carnegie intézet bostoni élelmezési laboratóriumában kísérletet folytattak az agyműködés által fejlesztett kalóriamennyiséggel. Megállapították, hogy egy órai koncentrált szellemi megerőltetés ugyanannyi kalória fejlesztésével jár, mint egy fél mogyoró megevése, vagy mint ötpercnyi portörlés — emelkedik ITTagyarorszdg láexportja. Budapesti jelenlés szerint a földművelésügyi minisztérium kezdeményezése folytán több ország a lószükségletét Magyarországon szerzi be Nagyobb szálliimány kerüli ki Törökországba, Franciaországba és Spanyolországba. Legközelebb több külföldi cég képviselője érkezik Budapestre, hogy tárgyalásokat folytasson a lóexportra vonatkozólag