Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-11-22 / 139. szám

1930. november 22. «KOMÁROMI LAPOK» 3. oldal November 1-től minden elfogadható áron árusítja hova menjen vásárolni női vagy leányka kabátot, ...... férfi és női divat Komárom, Nádor a. 25. szövött és kötőit árucikkeket. 6.5 °'"‘°emkbáf,ul*'lázz!'1 hangsúlyozta, hogy a legitimisták meg fogják tudni állapítani, hogy mely időpontban lépjenek előtérbe. Véle­ménye szerint csak a legitimisták gondoskodhatnak arról, hogy az or­szágnak királya legyen. A gyűlés után az utcán is megis­métlődtek a tüntetések, amelyeknek során nagyobbszámu tömeg Habsburg ellenes kijelentéseket tett. Este a Gellért szállóban 800 terítékes ban-I. A magyar irodalom küzdelmeinek korát Jókai a zsidók pusztai ván­dorlásához hasonlítja, meiy vándor­lásnak igen sok Mózese volt, de csak alig egy nehány Józsué-ja, ki megláthatta az irodalom újjászüle­tésének ragyogóan szép Igéietföld­­jéf. Erről a negyven éves pusztai vándorlásról ir Jókai egyik inkább korrajznak, mint regénynek nevez­hető müvében, az „Eppur si muove“­­ban „És mégis mozog a föld‘*-ben. kett volt, amelyen nagy számban jelentek meg a régi békevilág ismert egyéniségei. A királyi hercegek közül senki nem jelent meg se a gyűlésen, sem a vacsorán. Steenokkerzeelben Habsburg Ottó naeykorusitása családi ünnepség ke­retében történt, amelyen nagyszám­ban vettek részt Ottó rokonai és a Habsburg család mágnás hivei. Komárom, november 21. S ha igaz az, hogy Jókai müvei őrökélelüek, akkor Jókai örök em­lékei állított ebben a müvében Kö­rösi Csorna Sándornak, a nagy ázsiai kutatónak, lovábbá Katona Józsefnek és Kisfaludy Károlynak. A regény főhősének, Jenőy Kál­mánnak alakjában szeszélyes köl­tői fantázia kohója olvasztja együvé, a nagy magyar tragédiairó és az előkelő, nemesi famíliából szár­mazó, kitagadott fiúnak történetét, azét a fiúét, aki két múzsa csókjá-Vörös keiek ellen és rossz arcbőrnél légibb a hófehér, zsír­mentes CRÉME LEODOR, mely az arcbőrnek a társaságbeli hölgytől megkívánt fehérséget és üdeséget adja. Különös előnye azonkívül, hogy kiválóan hiteitő hatásánál fogva ez a láthatatlan matt-krém nagyon jó a viszketés ellen és kitűnő alap a púderre is. A tartós illat, mely legjobban egy frissen szedett ibolya, gyöngyvirág és orgona csokorhoz hasonlítható, nélkülözi a jó társaságban any­­nyira nem szeretett moeusz-szagot. Egy tubus ára 8 és 5 korona. Nagyobb hatású a Leodor-nemes szappannál, melynek darabja 5 korona. Kapható minden Chlorodont eláru­­sitóbelyen. val homlokán vándorol azon a bi­zonyos puszfaságon, s mig az egyik múzsa kenyérhez juilaíja, a másik hlrvirágof köt — számára — „gyön­gyös koszorúba.“ Jenőy Kálmánnal nagy szeretet­tel foglalkozik Jókai s a cselek­mények lagozásában mindinkább előlérbe lép Kisfaludy Károly élet­története.. Jenőy Kálmán külső formájának leírásában is Kisfaludy! vette mintául s Pecznek rajza után, a Lipcsében Brockhausnál készült metszet alapján Írja: „Az ifjú magas termete, komoly, kissé erősen nyúlt arca, szelid, dióbarna szemei, vékony szem­öldökei, gesztenyeszin fürfei, csi­gákban kifelé göndörödve, ábrán­dozó jellemet adnak tekintetének, csak összeszoritolt ajkai képeznek kivételt a többi vonások összhang­jából, azokban kemény önakaral, harapós dac van kifejezve. Hanem aztán a szép sima domború hom­lok kieggyezteli az ellentéteket, azon megtisztulva egyesül a két ellenté­tes kifejezés s a lágyságból lesz költöi emelkedettség, a dacból ön­tudat.“ ... és az „öntudatos ifjú“ — elindult azon az utón, melyen harc, gond, sok csalódás, vergődés, ke­vés jó, több rossz, majd a feléb­redi, lángoló hivalásérzet nyomán lázas levékenység, nagy munka várt reá, s mely ut elvezetet a Magyar­­utcai kis házba Pesten, Tseresnyés uramnak, az irodalompártoló becsü­letes csizmadia mesternek a házá­ba, ahol nyugodt otthonra talált a hányatott életű ifjú, kinek házigaz­dája ügyes machinációkkal meg­rendelőket szerez a képei számára, hogy ne kelljen meglagadnia „keb­lének Istenét“, a vetélytárs istennőt azt a másik múzsát, aki Casiilia forrásából nyújt italt Az ecset se­gíti az irótollat. Gyönyörűen, iró lényének minden báját, fényét csillogtalva, a kedves humor és meleg érzés fátolyába burkolva, irja le Jókai a Magyar­­utcai kis házban eltöltött időt, Tse­resnyés uram hadjáratát a „kunt­­saft“-ért, Tó'h Máié uramnak, á dúsgazdag, egyszerű parasztgazdá­nak irodalompárlolását .. Érdemes fellapozni ezen az évfordulón, a köllö halálozási centenáriumán és elgyönyörködni benne.. Elgyönyör­ködni abban az ihielleljes lángolás­ban is, mellyel víziói vetít az utolsó napjait élő költő elé, amely vízió megmutatja neki az utókor rajon­gásai iránta. . . amilyen hosszú a lér, olyan tele van néppel, mint egy hullámzó fekete folyam, úgy tódul előre a százezernyi fő ... Mi úszik olt a középen?... Egy ravatal.. Mik lo­bognak körülölte? ... Háromszinü zászlók gyászfályolial bevonva . . . Mi hull?... Eső?.,. Nem: könny!... Mit énekel az a százezer ember?.., „Nincs itt többé, hanem feltáma­dott ..“ ... És a vizió ellünte ufán meg­kezdődik a köllö haldoklása . . , Nyugtalanság gyölri, a hazulról ki­taszított fiú, a szerelmében felcsufolt ifjú kinlódó lelke feloldó nyugalmat áhit... s a postás levelet hoz. A költő olvasta; a szereleit női kéz Irta sorokat. „. . telkemet kinozza a hir, hogy beteg vagy ... Levelemet küldöm előre, hogy mondja el helyettem, mennyire szerellek; mennyire szen­vedek! Oh várj reám és fogadj megbocsátássál... örökkön örökké Dorothea.“ Az emlékezés szárnyain. Költészet — valóság — A negyven év egyik vándora. — függönyözték be az ablakokat. A barack- és a szilvafák éppen vi­rágoztak a gondozatlan, kócos ker­tekben. A háztetőkön kövér macskák nyalogatták a talpukat, mert a ci­cáknak most úri sorsuk van, a siká­torokban és a dohos szobákban nap­pal is futkosnak az egerek. A gondo­­zatlanság látszott a csenevész virágo­kat hozó fákon is; hernyók és pókok vették őket birtokukba. Egész nap az utcákon ődöngöít a fiatalember, de senkivel sem talál­kozott. Alkonyodott, mikor a harang­játék ismét megkezdődött. Az őrtorony vén zsoldosai elénekelték az Ave-t, aztán lefeküdtek, mert nem volt a lámpájukban olaj. — No,’ itt ugyan felaszalódom, — tűnődött a francia és éppen azon törte a fejét, honnét szerezzen legalább ke­nyeret, mikor a szomszédos ház ab­laka kinyílott. Az ablakokon a bolthajtásos szobába lehetett látni, ahol egy csudaszép nő éppen olajmécset gyújtott a Boldog­anya faragott képe előtt. Mikor meg­fordult, pillantása ráesett a fiatal jö­vevényre. — A man! Egy férfi, — suttogta ijedtében, vagy talán örömében. A francia csókokat integetett a ke­zével, mire a nő elmosolyodott és le­szólt hozzá: — Sir, a kapu nyitva van. Szívesen látlak asztalomnál vendégül. — Mille pardon, madame, nagyon köszönöm, — örvendezett a francia és besurrant az udvarra, ahonnét sző­nyeges csigalépcső vezetett az eme­letre. Belépett a szobába. A régi bútorok­kal díszes szobát csak egy rubintszínu lámpában égő lángocska világította be. A selyemmel kárpitozott falakon régi angol mesterek által festett olajképek függtek. A boltív négy gerezdjére a titoktartás jelképe, egy-egy vérszínű rózsa vala pingálva. Tehát ami itt tör­ténik, annak sub rosa kell maradnia. — Prince Dufresne vagyok, Calva­­dosban születtem... Udvarlásodra jöttem, bájos hölgy, — bókolt a ven­dég. — Már hetedik éve járom a világot. Talán a sánta ördög szakadt lánccal mérte ki az utamat, mert ez­­ideig nem találtam meg, akit kere­sek ... Csak most, itt találtam meg, Istennek hála. — Az én férjem Anthony Joshua, a győzhetetlen. Már három év óta har­col Normandiában. Mint feleség csak egy napot tölthettem vele, aztán el­ment a király seregeivel. Azóta élem sorvasztó özvegységemet, pedig még húsz éves sem vagyok... Ülj aszta­lomhoz, herceg. Oltsad éhségedet, szomjadat, aztán mesélj a világról, — nyájaskodott a mistress és az asztal­lal szemben levő kereveten helyet foglalt. Szárított hal, pástétom, mandulás sütemények és egy palack bor volt az asztalon. C’est bien, gondalta a herceg, aki mohón foglalkozott ugyan étellel­­itallal, de szeme a könnyedgráciájú hölgyön legelészett. Nem csuda. Pók­hálószerű selyemruha volt a testén, lábain pedig Cleopatra-szandálok, — Látom madame, kedveled a ró­zsát, — szólt a plafondra pillantva a prince. — A görögök szerint, midőn bizo­nyos alkalommal Aphrodite a tenger­ből a földre lépett, egy vízcsepp hul­lott testéről a földre, ebből fakadt a rózsa... Én az Isten leheletének tar­tom a rózsát. — A szerelem is az örök Alkotó le­heleté, azért jelképezi a rózsa a sze­relmet. Már hét év óta keresem min­denütt ezt az isteni érzelmet, míg végül szemed tükrében megtaláltam, — folytatta halkan a herceg. A hölgy a bizalmas homályban kí­váncsian kémlelgette vendégét. Vállára omló gesztenyebarna haja, szőke sza­kálla, hamvas orcája, kék szeme és finom keze aligha meg nem nyerték tetszését, mert elpirult. — A szerelmet keresed, herceg? — kérdezi ábrándosán. — Az örök vágyakozással, édes bu­­songásokkal, rajongó imádattal teljes szerelmet kerestem, ami a lélek rejte­­kében forrong.... Azt a szerelmet ke­restem, aminek a síron túl sincsen végzete. Ha tehát egy csókot adnál, el­hoznám Indiából számodra a három patyolatinget, amelyek együtt elférnek icipici markodban is. — Jól van. Hozzad le ezeket. Meg­kapod szerelmem csókjait, — fejezte be szavait a hölgy, aztán kisurrant a szobából. A herceg könyökére hajolva nézte a nyitott ablakból a csillagok ragyogá­sát, hallgatta a szomszéd szobában fi­noman csukló, csobogó zokogást. Ta­lán az érzések kínjaitól vérző szív ver­gődése volt a zokogás, vagy az unalo­mé és a levertségé . Alig tudta magából kifújni a ret­tenetes feszültséget . Másnap hajnalban hagyta el a szen­vedések hajlékát . — Talán egybeteg vagyok, — mor­molta és a csend palástjába burko­lózva, hangtalanul sietett a bástya­kapuhoz. ^ — Szerencsés utat, öregem, —■ mondta neki a százéves toronylegény, és kilökte az avarra. A herceget bántotta a gúnyolódás. Méghogy öregem ... Hanem mikor a városon kívül a folyóra hajolt vizet inni, megbékült, mert meggyőződött, hogy a torony legény nem csúfolódott: haja és a szakálla megőszült az el­múlt éjszakán . Félszázacl múltán került ismét prince Dufresne a brit városkába. Ahogyan elvitte, olyan tisztán hozta vissza a vágyait, a sóvárgásait. Kétes azonban, hogy meghozta-e a kívánt patyolatokat Indiából? Talán akkor se ivott Lethe vizéből, mikor meghalt, nehogy elfelejtse a bálványozott hölgy nevét. Testamentu­mában azonban meghagyta, hogy csak ezt véssék síremlékére: Egy bolond­dal kevesebb él a földön... Lehet eső, lebet bő, Czibor kalap f I indigó fő!

Next

/
Oldalképek
Tartalom